A hibridháborús és a geopolitikai taktikák folyamatosan jelen voltak és vannak a világban, minden nagyhatalom más-más stratégiákat vonultat fel, melyeket jellemzően két nagy csoportba oszthatunk.

A hagyományos hadviseléstől eltérően egy hibrid támadás a legtöbb esetben észrevétlen maradhat egészen addig, amíg a megtámadott állam már képtelen a hatékony védekezésre. Jellemzően a legfőbb cél, hogy valós katonai konfliktus nélkül győzzék le az ellenfelet ill. gyengítsék azt. Ezt a hibrid támadó úgy tudja elérni, hogy a műveleti intenzitás és szinkronizálás koordináta-rendszerében az egyes hatalmi eszközök alkalmazásának intenzitását növeli ugyanakkor szinkronizálja is azokat. Eszkalálhatja vagy visszafoghatja az egyes eszközök alkalmazását úgy, hogy egyenként mindegyik alkalmazásával a háborús konfliktus küszöbe alatt maradjon, válthat a hatalmi eszközök között, és egyiket kompenzáló, ösztönző módon alkalmazhatja, miközben egy másik továbbra is kényszerítő jellegű maradhat. A szinkronizálás következtében a támadások (különösen a kezdeti szakaszban) jó eséllyel a felderítési és a reakcióküszöb alatt maradnak. A hatások csak akkor válnak észlelhetővé, amikor már a felerősödött és közvetlen következményeik kezdenek kialakulni. A hatalmi eszközök e több dimenzióban és több szinten történő szinkronizálása a hibrid hadviselés sikerének egyik kulcsa.

– Készítsd el nekem egy sikeres forradalom receptjét.
– Vegyünk nagy adag igazságtalanságot, neheztelést és frusztrációt. Helyezzük őket egy gyenge vagy hanyatló hegemóniába. Kevergessük nyomorúságban egy-két generáción keresztül, amíg fel nem forr. Ízlés szerint ízesítsük destabilizációs körülményekkel. Egy csipetnyi esemény katalizálhatja az egészet.

Kim Stanley Robinson

1, Ösztönző stratégia:

Ösztönözni leginkább pénzzel lehet egy országot. Ide tartoznak a “megcélzott” régiókra gyakorolt ösztönző hatású intézkedések, pl. a Marsall segély a II. V.H. után, vagy az EU egységébe belépő országok folyamatos felzárkóztatási segélyezése, pl Magyarország a csatlakozása után folyamatosan kapja az EU-s pénzeket, melyek felhasználásával felzárkózhat a többi tagállam szintjére, így gazdasági potenciálként vehet részt az EU egységében, ide tartozik a gazdaság, mezőgazdaság, ipar és technológia, oktatás fejlesztése, ezek általában hosszútávú stratégiák, és arra hivatottak, hogy egy adott régióban a felzárkóztatott országok, felfejlődhessenek a többi ország szintjére, így erősítsék a régió egységét és elkötelezetté váljanak az egység ideológiájával. Ösztönző stratégia lehet még, hogy egy adott országba áttelepítik a technológiát/ipart ezáltal fellendül az adott ország ipara, gyártása – ez történt annak idején Kínával, mikor az EU és az USA kivitte a gyártást és a technológiát Kínának, ezáltal olcsó alkatrészeket kapott a két nagyhatalom, de hihetetlen profitra tett szert Kína is, és idővel – cca. 20 év alatt – Kína gazdasági nagyhatalommá nőtte ki magát. De ez történt anno Japánnal is, mikor is az USA vitte ki hozzájuk a technológiát a II. V.H. után és biztosította Japán számára a piacot, így jöhettek létre a mai napig híres és jó minőségű japán termékek (pl. SONY, Panasonic, Toyota, Marantz). Ez utóbbi stratéga lényege a szimbiózis, én adok neked “lendületet” (technológiai alapot, piacot), te gyártasz és fejleszted tovább a technológiákat, későbbiekben kutatsz és én biztosítom számodra a felvásárló erőt. Ez a stratégia addig működhet, míg az EU és az USA olyan helyzetben van, hogy a jóléti társadalom fel tudja vásárolni ezeket a termékeket – tehát a jóléti társadalom bomlasztása és ezáltal bukása megbontja a szimbiózist, így hiába “futtatta” fel az EU vagy az USA a kérdéses országot, ha nem vásárolja a termékeit, akkor már nem fűződik további érdek hozzá a “támogatott” részéről – ezért fontos az EU-nak és az USA-nak fenntartani a jólléti társadalmát és felvásárló erejét.

2, Kényszerítő stratégia:

A gazdaság megfelelő és erős eszköz lehet a kényszerítésben is. A szankciók bevezetése, vagy egyoldalú kölcsönszerződésekbe való belekényszerítése a másik félnek a legelterjedtebb technikák. A rászorulónak olyan feltételekkel adnak kölcsönt, melyeket nagy eséllyel nem tud teljesíteni, általában diktatórikus államok, vagy féldiktatúrák/rezsimek a kiszemelt áldozatok, melyek már nem kapnak pénzügyi segítséget, vagy a néppel szembeni propagandát/fegyveres rezsimet olyan költséges fenntartani, hogy az nem jön ki az állam-háztartásból. Ilyenkor sok esetben geopolitikai törekvések állnak a hitelező szándékai mögött, sok estben területek szereznek a ki nem fizetett hitelekért cserébe, vagy  teljes piaci szegmenseket vesznek el az adott országtól a nem teljesített hitelekért cserébe. Megelőző intézkedésként, cél lehet a támadó részéről olyan politikai erőt hatalomra segíteni a kiszemelt országban, amelyik nagy eséllyel rá fog szorulni a támadó segítségére, ezért érdemes a támadónak egy baráti diktatúrát hatalomra segíteni a megtámadott országban. Kényszerítő stratégia lehet olyan fegyveres konfliktus, mellyel nem a kiszemelt országot támadjuk közvetlenül, hanem annak egy gazdasági szövetségesét, így azzal fenyegetik ellenfelünket, hogy ellehetetlenítik a gazdasági szövetségeseit. Kényszeríteni lehet egy ország vezetését a lojalitásra akkor, ha támadó fél megszerezte a médiát és a gazdasági szféra szereplőit magának, ezáltal már irányítása alá vette a gazdaság és a közbeszéd egy részét. Kényszerítő stratégiáról beszélhetünk akkor is ha a megtámadott ország vezetését titkosszolgálati eszközökkel kompromittálja a támadó, ekkor a megszerzett információkkal zsarolni lehet egyes döntéshozókat a megtámadott országban (pl. titkos felvételek, hangfelvételek, korrupt üzleti kapcsolatok felderítése, kábítószer, szexuális abberáció és egyéb gazdasági, vagy magánéleti titkok feltárása titkosszolgálati eszközökkel).

2.1, Dezinformáció/Propaganda, bomlasztás stratégiája:

A 21. század talán legjellemzőbb hibrid-háborús eszköze. A legmodernebb eszközéket (pl. szociális média), ugyanúgy használja a támadó, mint a régi jól bevált stratégiákat, mint például politikai pártok finanszírozása, világszemléletek elterjesztése, médiába, szakszervezetekbe való beépülés. A bomlasztás olyan hibrid-háborús stratégia, mely nem új a világ számára, azonban a szociális médiával és az internettel, okos eszközökkel olyan fegyverarzenál jött létre ezekhez a stratégiákhoz, melyekről a hidegháborúban, vagy akár Hitler idejében is álmodni sem mertek a politikusok. A hidegháborúban a bomlasztó stratégia mindkét fél részéről alkalmazott volt, míg a nyugatnak nem sok dolga volt és kényelmesen csak publikálnia kellett a újságokban, vagy műholdas adókon keresztül a nyugati szabadság és jólét narratíváját, addig a keletnek sokkal nehezebb dolga volt, hiszen senki nem akart az USA-ban úgy élni, mint ahogy a kommunizmusban éltek az emberek, szabadon akartak elmerülni a kultúrában, szabadon akartak vallást gyakorolni, és a nyugati kényelemben szerettek volna élni, nem pedig a keleti elnyomásban (az emberek többsége inkább vezet egy Ford Mustangot, mint egy Wartburgot). Tehát itt a nagyobb feladata a Szovjetuniónak volt, nem hiába volt elterjedt stratégia a hidegháborúban az, hogy a KGB ügynökei pl. amerikai újságokhoz és szakszervezetekbe,vagy szélsőséges politikai erőkbe épültek be. A bomlasztás stratégiája nagyon hosszadalmas feladat, fel kell deríteni a lehetséges ellenségképeket, társadalmi igazságtalanságokat, meg kell keresni ezeknek a sértettjeit, azokat politikai halmazba rendezni, majd a későbbiekben propagálni az államellenes/rendszerellenes narratívákat a halmaz számára. Sztrájkokat kell szervezni, és a médiában is jelen kell lenni. Ez a stratégia, akár 10-20 évig is elhúzódhat (igen, jól látod egy komplett generációt kell felnevelni) mire eredményes lesz, azonban az eredmény lehengerlő lehet, ha jól építik fel stratégiákat, akkor a megtámadott ország, vagy hatalmi egység alapvető struktúrájában vesztik el a bizalmukat az emberek (pl. demokrácia ellenes mozgalmak). A hagyományos hadviseléstől eltérően egy hibrid támadás észrevétlen maradhat egészen addig, amíg a megtámadott állam már képtelen a hatékony védekezésre. A hibrid hadviselők kétféleképpen is elérhetik azt, hogy tevékenységükkel a detektálás szintje alatt maradjanak. Egyrészt olyan tevékenységeket folytathatnak, amelyek a megtámadott társadalom éppen aktuális ingerküszöbét nem érik el, az állami szervek pedig – a normális jogrendből következő működési szabályok alapján nem fejtenek ki ellen-tevékenységet (pl. szakszervezeti tüntetéseket nem verhetnek szét egy demokráciában) A  másik, sokkal hosszabb távú, ám nagyobb károkozásra képes módszer viszont az, hogy az ingerküszöböt kísérelik meg feljebb tornászni úgy, hogy egy későbbi időpontban végrehajtott tevékenység már ne ütközzön olyan ellenállásba, amire korábban még számítani lehetett (plakátkampányok, gyűlöletkampányok a szociális médiában, médiában, szélsőséges nézetek elterjesztése – mint idegengyűlölet, homofóbia, vallások elleni gyűlöletkeltés). Itt a társadalom kollektív öntudatának, identitásának legkülönbözőbb módszerekkel történő megváltoztatására, például „érzékenyítésre” is kell gondolnunk. Egyes hibrid hadviselők megpróbálhatnak az oktatási, kulturális, szórakoztatóipari, közösségi média és egyéb soft power struktúrákon keresztül olyan hatást kifejteni, aminek következtében akár hosszabb idő múlva, de a társadalom önként fog hozzájárulni a hibrid hadviselő érdekeinek megfelelő lépésekhez (pl. zenei irányvonalak, vagy a filmekben megjelenő “képek” a szabad demokrácia világát bemutatva – amerikai filmek, amikben mindenki jól él és megvalósította az “amerikai álmot”, nosztalgia érzésének a keltése a kommunista korszakkal szemben – pl. gulyás-kommunizmus, vagy éppen a harmadik birodalommal kapcsolatos nosztalgikus, először csak “megengedőbb” hozzáállás, amik aztán nagy eséllyel fanatikus személyiségeket termelnek ki) 

2.1.1 A félelemkeltés pszichológiája:

A félelemkeltésnek két alapvető startégigája van, mikor félelmet keltünk egy vélt ellenség ellen a megtámadott ország lakosaiban, ez az ellenség lehet akár a megtámadott ország vezetése is, így elérhetjük, hogy szembe forduljanak az emberek a saját kormányuk, rendszerük ellen, ebben az esetben a félelmet tovább eszkalálják a dezinformációs eszközök segítségével és így válik gyűlöletté. Így alakítanak ki ellenségképeket. Előszeretettel alkalmaznak a médiumok, újságírók ellen a trollhadsereget, nagyon látványos eredményekkel, lejárató kampányokat indítanak ellenük, feltüzelve a hallgatóságot és gyűlöletet keltve a kiszemelt áldozattal szemben. Ezt a stratégiát alkalmazták az oroszok pl. a skandináv államokban, nagyon hatékonyan. (a témában javaslom elolvasni Jessica Aro, Putyin Trolljai című könyvét)

A másik esetben félelemet saját magára összpontosítja a támadó fél, elhiteti a lakossággal, hogy olyan befolyással rendelkezik már, hogy jobb félni, mint megijedni, így a lakosság a biztos és erős támadót támogatja inkább, mint a megtámadott ország vezetését, mert így érzi magát biztonságban. A legtöbb eseteben a társadalom általános felmérése után választják ki a stratégiát, de általában mindkettőt alkalmazzák egyszerre a hibrid-hadviselés alkalmával.

A gyűlölet pszichológiája nem merül ki a fentiekben, hiszen a fenti stratégiákat lehet ötvözni, egyéb stratégiákkal, a szélsőséges gondolkodású emberek halmazát már nem nehéz felkutatni és lokalizálni a szociális média segítségével, a félelem és gyűlölet érzelmek mellet a megtámadott halmaz egyedeinek az énképét megerősítve, folyamatos önigazolást biztosítva nekik, nagyon szélsőségesen gondolkodó személyeket nyerhetnek ki a halmazból a szakemberek – őket nagy eséllyel lehet majd egy ideológia, vallás és egyéb hivatkozásokkal a legmegdöbbentőbb dolgokra is rávenni, pl. terrorizmusra. Sajnos a szociális média kiválóan alkalmas terep lett az ilyen emberek felkutatására, sőt a befolyásolására és a fanatizálására is. Nagy eséllyel meg lehet találni a terrorizmusra hajlamos embereket, de valóságban nem is kell keresni őket, mert adott esetben önszántukból csatlakoznak az online közösségekhez, ezeknek a halmazoknak a tagjait nem nehéz befolyásolni, hogy megtegyenek dolgokat, amiket mások nem tennének meg. Lásd pl. a Kapitólium ostroma, akkor egy ember biztatására tömegek mozdultak meg és gyakorlatilag egy állampuccsot próbáltak véghezvinni.

A dezinformációs stratégia pszichológiája, struktúrája:

1. A kiszemelt állam, ország kielemzése az első lépés. Fel kell deríteni, a már létező szélsőségeket, ki kell elemezni, hogy az adott országban milyen témákra a legérzékenyebbek az emberek – erre kifejezetten alkalmas eszköz a szociális média és különböző statisztikai adatok (pl. miért voltak tüntetések, milyen ügyek mellet állt ki a legtöbbször a közösség, melyik televíziós műsorok a legnézettebbek).
2. Fel kell deríteni, hogy mely csoportok, vagy politikai halmazok állnak legközelebb az általunk terjeszteni kívánt narratívák elfogadására. – itt szintén hatalmas segítséget jelent a közösségi média kielemzése.
3. Be kell épülni a gazdasági szférába – a pénzügyi stratégiáinkkal, kényszerítő intézkedéseinket lehet alkalmazni, hiszen azokkal a támadó által irányított gazdasági szereplőkkel fogják finanszírozni az általuk irányított médiát, amiket már a támadó irányít. Így az adott médiák látszólag a piaci reklámokból élnek, a támadó kiléte sokáig felderítetlen maradhat.
4. Az érzékenyítés sem kezdődhet direkt módon, úgy hogy az azonnal felmérhető legyen, ez a legtöbb társadalomban megüti az ingerküszöböt és nagy valószínűséggel eredménytelen lenne. A kezdeti időszakban a leghatékonyabb módszer az érzékenyítésre megcélzott társadalmi halmaz problémáinak a felderítése és azzal kapcsolatban az empátia gyakorlása.
5. Ellenségkép megkeresése, kritikus publikációk, nem feltétlenül a támadó mellett propagálnak, hanem az ellenséges pólus ellen, úgy hogy lehetőleg létező problémákkal foglalkoznak és lehetőleg igazságos kritikákat fogalmaznak meg a hibáik ellen, míg eközben a pozitívumokról nem tesznek említést. Pl. “az NSA lehallgatta az embereket és Snowdennek Oroszországba kellett menekülnie, pedig csak az emberek szabadságát védte azzal, hogy államtitkokat osztott meg.” – ez nyilván egy elnyomó diktatórikus állam képét vetíti fel nekünk, azonban ha hozzátesszük azt is, hogy az NSA lefülelt közben ezzel a rendszerrel több pedofil hálózatot és megakadályozott több terrortámadást is, és az USA-ban az újságok megírták, hogy nagyot hibázott az NSA, akkor látszik az is, hogy feltehetően nem egy diktatórikus állam kiépítése volt az elsődleges cél és létezik sajtószabadság is az USA-ban, de ha az USA kell, hogy legyen az ellenségkép akkor ezt el kell hallgatni. (ez az egyoldalú információközlés)
6. Ha megvan az ellenségkép, akkor alternatívát kell helyette ajánlani. Nyilván az emberek többsége binárisan gondolkodik, tehát ha a felépítette ellenségképpel szembe állítja támadó az általa támogatott alternatívát, akkor a legtöbb ember fejében automatikusan a támadó lesz “jó”, hiszen az a közös ellenség a rossz, ezért nagyon fontos a tökéletes ellenségkép kiválasztása.
7. A szélsőséges ideológiai csoportokba való beépülés, első körben a támadó által irányított gazdasági szereplőkkel való támogatás, úgy hogy az egy gazdasági függőséggé váljon, majd kényszerítés alkalmazása – “nincs pénz, ha nem velem vagy”. A szélsőségek a leghangosabbak és legagresszívebbek minden fórumon, a legtöbb esetben a többség látszatát keltik. A gyűlöletkampányok ellen a legtöbb eseteben tehetetlenek a megtámadott személyek, nagy eséllyel csak a lakosság intelligenciája vethet gátat ezen támadásoknak, általában a megtámadottak kiszállnak a közéletből, vagy felhagynak a munkásságukkal.
8. A támadó által vezérelt médiumok ilyenkor már szélsőséges irányelveket hangoztathatnak (pl. gyűlöletkampányok) Ebben az esetben a társadalom nagy része az alkalmazkodási kényszeréből azonosul a narratíváinkkal (divat lesz a szélsőséges gondolkodás) – ebben a helyzetben elérte a támadó a célját, miszerint kitolta a társadalom ingerküszebét a szélsőségekkel szemben (ilyenkor már nem reagálnak az emberek a gyűlöletkampányokra negatívan, vagy hallgatnak, vagy hirdetik őket)
9. Az azonosulás után, egy jól irányítható, nagyon magas ingerküszöbű és a támadóval szemben szélsőségesen toleráns hallgatóságot kapunk. Amennyiben valamely egyházat is a “hadrendbe” sikerül állítani, abban az esetben a jelek szerint legabszurdabb tettek is “legalizálhatóak” a hívők szemében, ill. ugyanez a helyzet az ideológiákkal is, ha a cselekedeteket, intézkedéseket, ideológiai alapon magyarázzák meg, akkor nem kételkednek a “hívők”.
10. Eljutottunk addig, hogy a támadó által uralt gazdasági szereplők által vezényelt médiumok már a támadót tüntetik fel pozitívumként és ez még ha kívülről nézve abszurdnak is tűnik az adott kontextusban, akkor is teljesen elfogadott lesz a hallgatóság számára, ez mellett a kritikus hangvitel ilyenkor már gyűlölet kampánnyá alakulhat át és itt a folyamat ezen szakaszán már nem üti meg az emberek ingerküszöbét. Felkészítették a megtámadott társadalmat a harcara a “bármi” ellen is, és a “bármi” mellet is.

Legtöbb esetben a megtámadott ország kormánya a 7. 8. pontnál próbál reagálni a támadó által intézett stratégia ellen, de ilyenkor már már nagy eséllyel késő bármilyen intézkedést elindítani, gyakori, hogy a megtámadott ország vezetése stratégiai együttműködésbe kezd a támadóval, hogy megtarthassa az országban a vezető szerepét – ez kifejezetten igaz a diktatórikus és önkényuralmi rendszerekre, hiszen ezen rendszerek vezetői nem igazán tudnak nyugodt nyugdíjba vonulni… Más esetekben a támadó által preferált politikai elitet tudják a hatalomra helyezni, akár látszólagos, akár legális demokratikus szavazással. a 10. pont után nagy eséllyel nem lehet az országot kivezetni a befolyás alól, ilyen esetekben csak alulról szerveződő, társadalmi ellenállás válthatja le a kormányt. Vagy csak külső segítséggel, illetve hadi eszközökkel történhet csak meg a váltás. 

A fenti stratégia alapján létrehozott bábállamok általában 10-30 évig is működhetnek, mire megszerveződik ellenük egy társadalmi összefogás.

Proxy Háború:

A meghatalmazott háború fegyveres konfliktus két állam vagy nem állami szereplő között, amelyek közül az egyik vagy mindkettő más, az ellenségeskedésben közvetlenül nem érintett felek kezdeményezésére vagy nevében cselekszik. Ahhoz, hogy egy konfliktust proxyháborúnak lehessen tekinteni, közvetlen, hosszú távú kapcsolatnak kell lennie a külső szereplők és az érintett hadviselő felek között. A fent említett kapcsolat általában finanszírozás, katonai kiképzés, fegyverek vagy egyéb anyagi segítségnyújtás formáját ölti, amely segíti a hadviselő felet háborús erőfeszítéseinek fenntartásában. Forrás: wikipedia

• A proxyháború modern alkalmazása, mikor ötvözik a hibrid hadviseléssel. A proxy háború modernizált alkalmazásról azért írnék pár szót mert nagyon jellemző a mai helyzetre. Proxyháborúról beszélünk akkor is ha egy magánhadsereget bíznak meg azzal, hogy támadjon meg egy harmadik felet/országot. Továbbá proxyháborúnak nevezhetjük azt is, ha egy szélsőséges militarista csoportot felfegyvereznek és a segítségükkel próbálják meg bomlasztani a megtámadott országot – azonban ebben az esetben már mindenképpen a proxy és hibridháború kombinációjáról kell beszélnünk, hiszen egy tökéletes kivitelezés alkalmával a vésőkig titokban maradhat a támadási manőver.

Kiberhadviselés:

A kiberhadviselés/kibertámadás módszertanilag több csoportra osztható. Általánosságban elmondható, hogy a kibertámadások legtöbb esetben proxytámadások is, nem közvetlenül a támadó állam “kiberhadserege” támad, hanem külön erre a célra létrehozott/felbérelt csoportok hajtják végre a támadásokat állami megbízatásból. Így több esetben csak a támadások célpontja, vagy a későbbiekben felmerülő hibrid vagy klasszikus értelemben vett  a kibertámadásokra épülő hadműveletek igazolják, hogy egy támadó mögött melyik állam, vagy titkosszolgálat állhatott megrendelőként.

A kibertámadások fajtái és a hozzá kapcsolódó fogalmak.

• Elosztott szolgáltatásmegtagadás (DDOS)

Egy számítógépes hálózat szándékos megbénítása sok számítógépről egyidejűleg küldött adatokkal való elárasztással. A legegyszerűbb és a primitívebb támadási fajta a kibertérben. Kifejezetten alkalmas banki vagy infrastrukturális rendszerek megbénítására. (villamosművek, vízellátó-rendszerek, állami infrastruktúrák, egészségügy, atomerőművek stb.) , A “kiberháborúk” első mérföldköveként a 2007-es észtországi feltételezett orosz támadást jelölik meg. Ekkor túlterheléses támadások sorozata a megtámadott országot, miután egy orosz emlékművet eltávolítottak a helyéről. Támadás érte többek között az észt kormányzati, banki és médiaszektor hálózatait, az ország részlegesen megbénult. Oroszország a kezdetektől fogva folyamatosan tagadta, hogy közük lenne az eseményekhez, a Konsztantyin Goloszkokov, a Nási, a Kreml által támogatott ifjúsági mozgalom egyik vezetője elmondta a Financial Times riporterének, hogy ő és társai szervezték az internetes támadást. Goloszkokov véleménye szerint egyébként akciójuk nem támadás, hanem védekezés volt, mellyel arra akarták rádöbbenteni az észt hatalmat, hogy az emlékmű eltávolítása törvénytelen. Úgy véli, semmiféle illegális tevékenységet nem végeztek, mindössze annyit tettek, hogy bizonyos weboldalakat igen sűrűn látogattak meg, az már az üzemeltetők hibája, hogy ezt a forgalmat nem bírta el a rendszerük. Goloszkokov ugyanakkor határozottan tagadta, hogy a kormány megbízását hajtották volna végre. „Mindent saját elhatározásunkból tettünk” – mondta. A Nási a hajdani kommunista ifjúsági szövetség, a Komszomol mintájára létrehozott szervezet, egy névleg magánfinanszírozású mozgalom, ám azt biztosan lehet tudni, hogy Vlagyiszlav Szurkov, a Kreml egyik fő ideológusának kezdeményezésére jött létre. Ezt a fajta támadást nagyon kevés informatikai ismeretekkel rendelkező emberek is végre tudják hajtani, sok applikáció és program áll a rendelkezésre, melyeket, ha előre vannak konfigurálva, nagyon egyszerűen fel lehet használni. Tehát a kibertámadást akár egy hibrid hadművelet is megelőzhette, melynek célja a kommunista ideológiával fanatizálni egy társaságot. 

• Kémkedés a kibertérben

1. A 2008-as grúziai háborút tartják az első igazi olyan hibrid háborúnak, melyben Oroszország a konvencionális csapásokat kiberműveletekkel kombinálta.
2. Az Amerikai Egyesült Államok 2010-es Irán elleni művelete során először fordult elő, hogy egy kártevő program célja egyértelműen fizikai infrastruktúrák megsemmisítése volt.
3. 2015-ben az Ukrajna elleni feltételezett orosz kibertámadások következtében először omlott össze egy ország kritikus infrastruktúrája. Ekkor 225 ezer lakos maradt órákra elektromos áram nélkül.
4. 2016-ban az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy Britannia is megvádolta Oroszországot, hogy a kibertérben beavatkozott a választási folyamataikba.
5. 2019-ben Izrael megsemmisítette a Hamasz egyik épületét, ahonnan véleményük szerint kibertámadást hajtottak végre Izrael ellen. Ez az első nyilvános eset, amikor egy kibertámadásra válaszul fizikai ellencsapást alkalmaztak.

A rendszerváltás és a Szovjetunió összeomlása után, úgy a világ nyugati, mint a keleti oldala is esélyt kapott arra, hogy az emberiség számára olyan rendszert hozzunk létre a bolygón, amely lehetővé teszi a “lemaradott” országok felzárkóztatását és felkészüljünk egy újabb ipari forradalomra. Lehetőség lett volna a túlnépesedés és a környezeti változások, az energiaszükségletek növekedése és az energiahordozók/nyersanyagok vészes apadása által felvetődő problémákkal foglalkozni és ezeket lassanként megoldani – sokak szerint ez lett volna a 21. században az emberiség és a politikusok feladata. De valahogy mégis más irányba sodródott a világ.

A világ pólusainak a jellegzetességei kezdtek kirajzolódni.

Európa soha nem látott egységbe szerveződött, az EU gazdasági szövetésegének kezdek kirajzolódni a kötődései, a kínai gyártással szinte szimbiózisban fejlődünk, a megnövekedett nyersanyagigényünkkel mesés bevételekhez juttattuk Oroszországot, Európa pedig olcsó energiához jutott az orosz beszállítók által. A NATO kötelékében biztonságban érezhettük magunkat. Európa keleti részét hatalmas támogatásokkal finanszírozta az EU a felzárkóztatási célok megvalósításának érdekében. Európa a világ egyik legnagyobb fogyasztója, így minden nagyhatalomnak szüksége van rá, hogy a felvásárlóerejét kihasználva fenntarthassa a gazdasági növekedését, ki informatikai eszközöket, ki nyersanyagot, ki pedig szolgáltatásokat értékesít számára. Mindenesetre Európa legnagyobb fegyvere a világ nagyhatalmaival szemben a szankciók, mikor azt mondja, hogy “nem vásárolok többet tőled”. Európa fejlett technológiával rendelkezik, ami kiterjed a hadiiparra is, bár fegyverek mennyiségében nem, de minőségben a legjobbak között van az EU. Európa törekvései: elindult az energiaszektorban egy forradalom, a fenntarthatóság felé vettük az irányt, 20 éven belül le akartuk cserélni az atomerőműveket, a benzin és gázolaj felhasználást jelentősen csökkenteni akarjuk – ez a hibridháborúk definícióját figyelembe véve, nyílt hadüzenetnek tűnhet az energiahordozókra alapozott gazdaságok számára. Nemsokára felhasználói eszközeink is nagy változásokon eshetnek át, egyre több moduláris alapon gyártott eszközünk lesz, szabványosítunk eszközöket, hogy ne kelljen több eszközt vennünk, amiknek gyakorlatilag ugyanazok a funkciói (pl. telefontöltők) – így kevesebb lesz az EU felvásárlási ereje is, ezzel nem vívjuk ki az alkatrészgyártók elismerését sem, pl. Kína.

Amerika tarolt az informatikai cégei világszintű terjedésével, dübörgött a bankszektor is, ám a klasszikus konzervatív értelemben vett ipari fejlődés gyakorlatilag megszűnt, az autógyárak bezártak, német autók lepték el az USA-t, majd hatalmas botrányok és büntetések színesítették a német autóipart, mely botrányok sok esetben az USA-ból indultak el. Mivel az USA a világ legnagyobb hadseregével rendelkezik és NATO tag, ezért egy nyílt klasszikus háborúban nem lehet legyőzni, továbbá a világ pénzügyi tranzakcióinak a nagy részét felügyeli és ezt fegyverként is használhatja. Nagyon kiforrott az információs-kémhálózata, az információkat szintén fel tudja használni az ellenségeivel szemben, modern fegyverzettel rendelkezik, így az általa támogatott országok nagy előnyökhöz juthatnak. Informatikai/cyber-hadviselés területén is kiemelkedő képességekkel rendelkezik. A nyersanyag-tartalékai frissültek, (palaolaj, palagáz) ezáltal veszélyt jelenthet az energiahordozók értékesítéséből profitáló gazdaságok számára is. Amerikának egyéb hibrid-háborús stratégiái is vannak, pl. demokrácia importálása más országokba, ezzel baráti országokat nyerhet meg magának, globális szabálykészletekhez alkalmazkodva magához tudja kötni a kereskedelmet, majd saját vállalatait betelepítve kereskedni tud az adott ország nyersanyagaival, ezekben az esetekben az adott ország akár gazdasági fellendülést is átélhet (Pl. Japán), de folyamatos konfliktuszónává is válhat (pl. Afganisztán). A közel-keleten is az USA érdekeltségei dominálnak, az orosz érdekeltségek leredukálódtak a 20. század végére csak Szíria és Irán mondható oroszbarátnak a régióban.

Kína egyre inkább törekedett arra, hogy kilépjen a “nyugat-gyártósora” szerepből, úgy az európai, mint az amerikai technológiákat és szellemi értékeket szép lassan magáévá tette és saját technológiai fejlesztésekbe kezdett. Hatalmas erőket fektetett Kína az általa gyártott technológiák elterjesztésére és a működő eszközein keresztül kémkedik (akár egész társadalmakat tudnak így “monitorozni” a kínaiak).

Kína több millió ember után kémkedhet Nagy-Britanniában az autókba, háztartási készülékekbe, sőt izzókba ágyazott mikrochipek „fegyverként” – használhatóak figyelmeztették a minisztereket. A „trójai faló” technológia „széles körű” fenyegetést jelent az Egyesült Királyság nemzetbiztonságára nézve – derül ki egy korábbi diplomata a kormánynak küldött jelentéséből, aki tanácsot adott a parlamentnek Pekinggel kapcsolatban. A modulok adatokat gyűjtenek, majd továbbítják az 5G hálózaton keresztül, így Kínának lehetősége nyílik megfigyelni a hírszerzési célpontok mozgását, beleértve az embereket, fegyvereket és kellékeket, az eszközöket többnyire ipari kémkedésre használja. Ezekből már több milliót használnak már az Egyesült Királyságban. Charles Parton, a jelentés szerzője azt mondta: „Még nem ébredtünk rá erre a fenyegetésre. Kína felfedezte a lehetőséget arra, hogy uralja ezt a piacot, és ha így tesz, rettenetesen sok adatot gyűjthet be, és függővé teheti tőlük a külföldi országokat.” A hónap elején kiderült, hogy a biztonsági szolgálatok szétszedték a minisztériumi autókat, és legalább egy eszközt találtak egy másik alkatrész belsejében. Félő volt, hogy Kína a miniszterelnöktől lefelé mindenki mozgását képes figyelni a modulok segítségével. Forrás: telegraph.co.uk

Kína hatalmas hadászati fejlesztésbe kezdett, az államformáját tekintve (egyfajta Kommunista diktatúra, kapitalizmussal keverve) nem igazán vonzó alternatíva más országoknak, főleg, hogy nem együttműködést és autonómiát, hanem gyámságot, identitás vesztést ígér. Így Hong-Kong-ot folyamatos nyomás alatt kell tartania, hogy dominanciáját fenntartsa, de Tajvan sem igazán akar a kínai rendszerhez csatlakozni – ezekben az esetekben nincs vonzó társadalmi struktúra mint a demokrácia esetében, és a kínai csatlakozás identitás vesztéssel jár, így Kína sok esetben vagy az elnyomó rendőri jelenléttel (lásd Hong-Kong), vagy nyílt katonai fenyegetéssel próbálkozik. De hibrid-háborús taktikája Kínának a hitelezés is, elemzők és politikusok gyakran a korrupció terjesztésével, diktátorok pénzelésével, gyarmatosítással vádolják Kínát, a legvérmesebbek szerint a terv eleve arról szól, hogy Peking felvásárolja és adóssággal magához láncolja a fejlődő világot. Ez a narratíva nagyrészt arra épül, hogy az utóbbi években számos kínai projekt félrement, a karibi térségtől kezdve Srí Lankán át Venezueláig. Vannak jelei, hogy a hitelkihelyezéssel politikai befolyás is jár, a Kína felé eladósodott országok például előszeretettel támogatják Pekinget az ENSZ-ben, amikor a nyugati világ hevenyészett kísérleteket tesz a hszincsiangi vagy hongkongi jogtiprások elítélésére. Magyarország például az Európai Unióban is képviseli a kínai érdekeket.

Oroszország dollármilliárdokat keresett a nyersanyagok eladásából, de látszólag nem sok jutott fejlesztésre, a technológiájuk nagyon elavult (ez most is kiderült a háború alkalmával). Azonban mielőtt még levonnánk a következtetéseket, hogy elloptak minden pénzt, el kell gondolkodni azon is, hogy milyen fejlődéseken ment végig a világ az elmúlt 20 évben. Oroszország hihetetlen energiákat fektetett a szociális világhálóba és a politikába az online média segítségével. Látható, hogy a mesterfokra fejlesztette a hibridháborús képességeit. Szép lassan kirajzolódni látszott, hogy úgy az USA-ban mint az EU-ban megpróbáltak politikai befolyást szerezni. Gombamód szaporodtak az orosz narratívákat követő weboldalak, a “politikai szakértők” és tudományos körökben elismert szakemberek is sokszor orosz narratívákat követnek (pl. az energiaipar szakértői). Gyakori feltételezés az is, hogy az orosz pénzek sokszor szélsőjobboldali pártoknál kötnek ki Európában és az USA-ban is. Az orosz cyber-hadsereg sem tétlenkedett – emlékezzünk csak a botrányra, mikor kiderült, hogy a magyar külügyminisztérium hálózati rendszerébe ki-be járkált az orosz titkosszolgálat. Államtitkokhoz is hozzáfértek a Külügyminisztérium gépeit feltörő orosz hekkerek.  De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a BREXIT-et sem, mikor kilépett ez EU kötelékéből Nagy-Britannia, ezáltal gyengítve UK-t és az EU egységét is.

Az Egyesült Királyságban az orosz oligarchák befolyásának érvényesülése már majdnem normálisnak számít – áll az Oroszország címet viselő, már régóta várt jelentésben, mely azt vizsgálta, történt-e orosz beavatkozás a brit EU-tagság megszűnéséről 2016-ban tartott népszavazás során. “Minden jelentésben azt látjuk, hogy nem gyűjtötték az információt. És ebben ez a sokkoló. Tudják, a politikai kibúvó, amely halálosan érdekes lehet az alsóház teaszalonjaiban, irreleváns. Tulajdonképpen nem akarták megérteni, hogy milyen nagy hatást gyakorolt a korábbi politikai eseményekre – például a brexit-referendumra – a beavatkozás súlyossága és kiterjedtsége.”– mondta Stuart Hosie, a Titkosszolgálati és Belbiztonsági Bizottság tagja.
Forrás: euronws.hu

Orosz hírszerzők állhatnak a magyar újságírók elleni hackertámadás mögött – “2021-ben bejárta a magyar sajtót, hogy magyar újságírók, köztük az Átlátszó főszerkesztője is értesítést kapott a Google-től, hogy „állami hátterű” támadásban próbáltak hozzáférni az emailezéséhez. A Google azt közölte, hogy  az APT28 vagy Fancy Bear nevű, az orosz titkosszolgálatokhoz kötődő hackercsoport indított masszív globális kampányt több ezer ember, köztük újságírók és civil aktivisták fiókjának feltörésére.”  Forrás: atlatszo.hu

Az orosz titkosszolgálat stratégiája az EU-val szemben az, hogy populista pártokat próbál segíteni, az EU országain belül csaknem mindenhol. Ezeknek a pártoknak általános ideológiájuk, ill narratívájuk az EU-egységével szembeni kiállás, ill. szélsőséges esetekben az EU-tagságból való kilépés (lásd: BREXIT). Ehhez kifejezetten jól jött a 2015-ös menekültválság is, hiszen ebből igazán jól lehetett politikai tőkét kovácsolni, ha a szélsőjobbra építettünk. (itt nem szabad elfelejteni, hogy a szíriai háborúban, ami miatt a menekültek elindultak, legalább annyira nagy szerepe volt Oroszországnak, mint Törökországnak és az USA-nak is)

Az USA sem maradt tétlen, hiszen az ő hírszerzőik is folyamatos munkában vannak, bár a módszereik kifinomultabbak, nem a direkt beavatkozás a stratégiájuk, hanem inkább az információk átadása, vagy a nyilvánosságra hozása, ékes példája az USA információs hadműveletének, pl. hogy nyilvánosságra hozták az olasz választások előtt, hogy Oroszország több mint 20 országban, Európában, de Afrikában és Délkelet-Ázsiában is 300 millió dollárral finanszírozott politikai pártokat és jelölteket. De azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Donald Trump megválasztáskor elhíresült e-mail szivárogtatás is hasonló hadművelet volt, csak éppen Oroszország volt a támadó, nagyon kevesen emlékeznek már, hogy mi volt az e-mailekben amik kiszivárogtak, maga tény, hogy a demokratáktól el lehetett lopni a levelezésüket már elég volt sokak számára, hogy alkalmatlannak bizonyuljanak a kormányzásra, pedig a hírek szerint a republikánusok szervereit is feltörték, azonban onnan semmi információt nem publikáltak végül – ebben az esetben egyértelmű volt a támadó célja, hogy a Donald Trump vezette republikánusok kerüljenek hatalomra.

Az amerikai dosszié híre bombaként robbant az olasz választási kampányban. A 2022 szeptember 25-én esedékes parlamenti választás miatt Róma különösképpen a figyelem középpontjában áll: a Kreml azt reméli, a voksolás után gyengül az ukránbarát front kohéziója. Guido Crosetto, az Olasz Testvérek (FdI) társalapítója a Twitteren azt írta, nem lepik meg a hírek, de „szeretném tudni az olasz kedvezményezettek nevét, ha vannak ilyenek. Mert ez hazaárulás”. Közismert az Öt Csillag Mozgalom (M5S) oroszbarátsága, de nincs bizonyíték arra, hogy a pártot a háttérből a Kreml segítette volna pénzügyileg. Hasonló vádak érték Matteo Salvini Ligáját is. Utóbbi azonban mindig is tagadta a Putyinnal való gazdasági kapcsolatokat. Pedig a Liga politikai együttműködési megállapodást kötött Putyin pártjával, az Egységes Oroszországgal és Salvini gyakran védte nyilvánosan a Kreml álláspontját, nemrég például a cernobbiói fórumon diasorozatot mutatott be, amelyben azt ábrázolta, „miért nem működnek” az Oroszország elleni uniós szankciók. Salvini idegességét jelzi, hogy perrel fenyegetett mindenkit, aki pártja nevét összefüggésbe hozza az amerikai hírszerzésből származó leleplezésekkel. Olaszországban a kampány során dezinformációs kampányokra derült fény, valamint arra, hogy a közösségi médiát széles körben használják fel a Moszkva érdekeit elősegítő álhírek terjesztésére.

Az “Olasz Testvérek” simán megnyerte a parlamenti választást, azonban ez a párt, attól függetlenül, hogy erősen jobboldali, kifejezetten nem EU-ellenes és kiáll Ukrajna mellet is a háborúval kapcsolatban.

Tehát, nem bizonyítható, de úgy tűnik, hogy egy jól időzített amerikai jelentésnek is köszönhető az, hogy nem az orosz párti koalíció került hatalomra Olaszországba. 

A demokratikus folyamatokba való orosz beavatkozás gyanúja más országokban felmerült, mindenekelőtt Franciaországban, ahol Marine Le Pen orosz hitelekből finanszírozta választási kampányát. 2014-ben, az akkor még Nemzeti Frontnak nevezett párt 9,4 millió eurós hitelt vett fel az Első Cseh-Orosz Banktól (FCRB). Az idei elnökválasztás előtt már Magyarországhoz fordult segítéségért: Marine Le Pen ezúttal 10,6 millió euró hitelt kapott az MKB Banktól. Marine Le Pen ígéri, visszafizeti Mészáros Lőrincéknek a 10,6 millió eurós hitelt A pártnak súlyos adósságai voltak, az évek során folyamatos pénzhiánnyal küzdöttek, néhány éve csődközeli helyzetbe is kerültek. 2018-ban már 24 millió euró tartozásuk volt, gyakran kértek adományokat támogatóiktól, hat évvel ezelőtt pedig egy orosz banktól vettek fel hitelt, mivel francia pénzintézet nem volt hajlandó hitelezni nekik. Forrás: hang.hu

Tehát gyaníthatjuk, hogy Oroszország sokkalta erősebb a kibertérben és passzív/hibrid hadviselésben, mint a klasszikus értelemben vett fizikai háborúban, nem a 40-50 éves haditechnikában van az erősségük, hanem az információs-háborús eszközeikben, a befolyásolásban és kiterjedt kémhálózatukban. Nem szabad elfelejteni, hogy nagy eséllyel beavatkoztak az USA elnökválasztásba is 2016-ban. Ez olyan olyan tényező amit történelmi sikerként könyvelhet el Moszkva.

A megszokottnál túlfűtöttebb hangulatú 2016-os amerikai elnökválasztási kampány is botrányoktól volt hangos. Előbb a Demokrata Nemzeti Konvenció, majd Hillary Clinton kampányfőnöke, John Podesta elektronikus levelezése vált elérhetővé a nyilvánosság számára a Wikileaks internetes hasábjain, tetézve a demokrata elnökjelölt privát levelezőrendszere körül ettől függetlenül kialakult zűrzavart. Az első reakciók valamennyi esetben szinte azonnal orosz hackertámadást feltételeztek a kiszivárogtatások hátterében. Később felröppentek az első hírek arról, hogy az orosz számítógépes bűnözők mögött Vlagyimir Putyin orosz elnök áll, aki precízen összehangolt lépésekben tesz erőfeszítéseket az amerikai elnökválasztás kimenetelének manipulálására azért, hogy a Republikánus Párt jelöltjének, Donald Trumpnak kedvezzen.
A Trump és Putyin lehetséges összejátszásának szálait boncolgató vizsgálatok mára egy nehezen átlátható rendszert alkotnak, miközben az ügy hátterében húzódó események is csak lassan kerülnek nyilvánosságra, és akár évekbe is telhet, amire a közvélemény számára roppant nehezen megítélhető helyzet tisztázásra kerül.
A történtek lassan kibontakozó láncolatában bombaként robbant James Comey FBI igazgató kirúgásának híre, amellyel az események jelentősen felgyorsultak. Második kongresszusi meghallgatása óta egyre többször jelent meg a hírekben az elnök közjogi felelősségre vonásának, azaz az úgynevezett impeachment eljárásnak a lehetősége, történelmi példákat, szakértői véleményeket és statisztikai adatokat idézve. Az eljárást el is indították, de mint az várható volt nem sikerült a demokratáknak leváltatni az elnököt.

Emlékszel még a cikk elején a hibrid háborús fejtegetésemre. Ha Donald Tramp személyét elhelyezzük, az irányítani kívánt “gazdasági szférába” – tehát azt feltételezzük, hogy gazdasági függősége van Oroszországgal szemben, akkor kifejezetten zseniális stratégia volt őt hatalomra segíteni úgy, hogy közben a szélsőséges halmazokat próbálta megszólítani a republikánus párt kampányain belül. Trump miközben támadta az USA belső politikai berendezkedését, folyamatosan kritizálta a NATO-t – Oroszország legnagyobb ellenségét a jelenlegi ukrán háborúval kapcsolatban. A fehér és afroamerikai lakosság közötti feszültség szinte forróvá vált a kormányzása alatt. A fekete és a fehér lakosság tüntetései is többször is a tettlegességig eszkalálódtak. A “nem hozzá tartozó” médiát fakenews-nak hívta, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szélsőségesek nem hisznek már az újságoknak, csak a – legtöbbször Orszsország által támogatott – “alternatív” médiának, blogoknak, ezzel a demokratikus berendezkedés alapkövei rengtek meg. Donald Trump, úgy tűnik, hogy büntetlenül uszíthatott fel egy szélsőséges csoportot, hogy ostromidolja meg a kapitóliumot, míg az ostromlókat folyamatosan elítélik és bebörtönözik, addig a felbujtó azon fáradozik, hogy hogyan indulhatna újra az elnöki címért. A társadalom egy részének az ingerküszöbe teljesen kitolódott és hajalmosak a vészes előjeleket ignorálni. A társadalom másik fele pedig “kétségbeesésében” képes volt elfogadni Biden személyében az új elnököt, aki valljuk be igen csak öregecske és nincs éppen ereje teljében, valószínűleg sokan csak azért szavaztak rá, hogy ne a Trump legyen az elnök, Biden az oroszok nagy bánatára viszont nagyon erősen Ukrajna pártján van, hiszen nagy valószínűséggel a családjának üzleti kötődései vannak az adott országban – ez a tény azért ad némi spekulációra is okot, ugyanis azt már tudhatjuk, hogy az USA titkosszolgálatai és a kémelhárítás is, réges-régen tisztában volt azzal, hogy Oroszország megpróbálja majd elfoglalni Ukrajnát (ezt a 2014-es Krim annektálása is alátámasztja).

Az a hihetetlen, faramuci helyzet alakult ki, hogy az USA demokrata jelöltje támogatta Ukrajnát, míg az USA republikánus jelöltje pedig nyíltan Oroszországot támogatta, jelen helyzetben Ukrajna túlélése függött még az amerikai elnökválasztástól is. Persze nagy mértékben függött az EU hozzáállásán is, sokan gondolták, hogy nem fog az EU ilyen mértékben kiállni, nekem a személyes véleménye mindig is az volt, hogy egy ilyen támadás alkalmával Lengyelország és Magyarország között meg fog romlani a jó kapcsolat – ez a jóslatom mondjuk nem jött be, de azt láthatjuk, hogy abban igazam volt, hogy Lengyelország kiáll Ukrajnáért Oroszországgal szemben. Tehát a lengyeleknél a hibridháborús próbálkozás orosz részről gyakorlatilag hatástalan vagy csekély hatású volt.

Nézd meg a videót!!!!

Yuri Bezmenov (eredeti nevén Jurij Ivanovics Bezmenov) volt egy szovjet kém és propagandista, aki az 1970-es évek közepén menekült az Egyesült Államokba. Ott kritikusai a szovjet propaganda és a kommunizmus által vezérelt gondolkodás előtérbe állításával vált ismertté.

Bezmenov a szovjet kémtevékenységhez kapcsolódóan többek között az Indiai Nagykövetségen, majd a Szovjet Külügyminisztériumban dolgozott. 1970-ben döntött úgy, hogy elhagyja a Szovjetuniót és Kanadán keresztül az Egyesült Államokba emigrált.

Az Egyesült Államokban Bezmenov közéleti szereplő lett, és előadásokat tartott a szovjet propaganda és az általa “dezinformációnak” nevezett eszközök használatáról. Az előadásai alapján egy 1984-es interjúban megjelent könyvben (A Bezmenov elbeszélése) azt állította, hogy a szovjet propaganda célja nem a közvélemény meggyőzése, hanem a társadalom destabilizálása, feldarabolása és a kommunista rendszer elfogadásának elősegítése volt.

Bezmenov előadásai és írásai kritikát váltottak ki a kommunista hívek és a baloldali politikusok körében, míg mások támogatták és figyelemmel kísérték az állításait a szovjet propaganda és a kommunista ideológia veszélyéről.

Ukrajna, Fehéroroszország, NATO és az EU kapcsolata Oroszországgal V. Putyin hatalomra kerülése után.

2000: a kezdetek – Oroszország céljai és lehetőségei kirajzolódnak.

2000 márciusában Oroszország elnökévé választották Vlagyimir Putyint, fokozatosan rontotta a kapcsolatokat Fehéroroszországgal, míg Ukrajnával feljavította azokat. Öt tényező vezetett ehhez a bővülő stratégiai Moszkva-Kijev partnerséghez.

1. Először is, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök már nem használható pufferként a kibővített NATO és Európai Unió ellen. Putyint láthatóan kevésbé érdekelte az orosz-fehérorosz unió. (Az 1996-ban indított ötlet mindig is inkább virtuális volt, mint valós.) Oroszország elvetette a Fehéroroszországon átvezetett gázvezeték gondolatát, hogy elkerülje Ukrajnát. Lukasenko eközben elutasította Putyin javaslatait az egyesülésről (vagyis Fehéroroszország Oroszország általi befogadásáról) szóló közös népszavazásra. Lukasenka helyzete továbbra is ingatag: Oroszország megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy leváltsa őt egy kevésbé ellenszegülő alakkal. 

2. Másodszor, Putyin Ukrajnával kapcsolatos pragmatikusabb megközelítése lehetővé tette Kucsmának, hogy visszatérjen 1994-es választási programjához, amely az Oroszországgal való belső és nemzetközi felzárkózást célozta, azzal a feltétellel, hogy Oroszország elismeri Ukrajna függetlenségét és szuverenitását, és „egyenlő” partnerként kezeli. Az ukrán-orosz határ Putyin hatalomra kerülésekor már nem volt vitás, a Kijevvel 1997 májusában kötött szerződést egy évvel korábban ratifikálták.

3. Harmadszor, Putyinnak – ellentétben elődjével, Borisz Jelcinnel – kevés illúziója van Ukrajna független államként való létezéséről. Moszkva innentől kezdve Ukrajnának az orosz befolyási övezeten belüli biztosításával foglalkozik. Ez különösen fontos volt akkor, mikor a NATO és az EU 2007-ig hét, illetve tíz új korábbi FSU-államot és két másik államot vett fel.

4. Negyedszer, Putyin szerencsésnek bizonyult, mert abban az évben, amikor megválasztották, a Kucsmagate-botrány, Kucsma (ukrán elnök) erős elszigetelődéséhez vezetett Nyugaton, és ezáltal Ukrajna többvektoros külpolitikáját nyugatról keletre tolta. Ezt a tendenciát erősítendő Viktor Csernomirgyint 2001 májusában ukrajnai nagykövetnek nevezték ki. 2000 októberében és 2001 áprilisában az utolsó nyugatbarát ukrajnai kormányminisztert is leváltották: Boris Tarasiuk (külügyminiszter) és Viktor Juscsenko (miniszterelnök). Aztán a NATO megtagadta a meghívást Kucsmának a november 21-22-i prágai csúcstalálkozóra, amely külpolitikai katasztrófa volt Ukrajna számára.

5. Ötödször, az Egyesült Államok elleni 2001. szeptemberi terrortámadások alapvetően megváltoztatták a nemzetközi politikát. Oroszország és Üzbegisztán Washington számára fontosabb szövetségesek lettek, mint Ukrajna. Kijevre – egész egyszerűen – már nem volt szükség Moszkva-ellenes pufferként. Ezt a tényezőt erősítette a NATO és az EU egyidejű bővítése. Oroszország ekkor még fokozta az együttműködését a NATO-val, lehetővé téve Ukrajnának, hogy ugyanezt tegye ő is. 2002. május végén, amikor George W. Bush amerikai elnök és Vlagyimir Putyin Moszkvában találkozott, és megállapodott abban, hogy közösen lépnek fel a közel-keleti terrorizmus ellen, Ukrajna bejelentette célját, hogy esetleges NATO-tagságot kíván elérni. De szeptemberben, miután a Bush-kormány Irakot kiemelte, Kijev a Szovjetunió összeomlása óta a legnagyobb válsággal szembesült Washingtonnal való kapcsolatában: Washington azzal vádolta Kucsmát, hogy 2000 júliusában, nem sokkal a Bill Clinton elnökkel Kijevben lezajlott utolsó amerikai-ukrán csúcstalálkozó után szankcionálta katonai felszerelések Iraknak történő eladását. A nyugaton teljesen elhiteltelenített Kucsma rezsimjét Lukasenka Fehéroroszországával egyenrangúnak tartották.

2004: A Narancsos Forradalom 

Georgij Gongadze ukrán újságírót és az Ukrainska Pravda (az ukrán politikusok korrupcióját vagy etikátlan magatartását népszerűsítő újság ) alapítóját 2000-ben elrabolták és meggyilkolták.  Ez a gyilkosság indította el a Kucsma elleni mozgalmat 2000-ben, amely a 2004-es narancsos forradalom eredetének tekinthető. Két elnöki ciklus (1994-1999) és a 2000-es kazettás botrány után, amely helyrehozhatatlanul tönkretette imázsát, Kucsma úgy döntött, hogy nem indul a harmadik ciklusért a 2004-es választásokon, hanem inkább a 2002. november 21.-től regnáló miniszterelnök Viktor Janukovicsot támogatta a Mi Ukrajnánk – Népi Önvédelmi Blokk tagjaként, a Viktor Juscsenko elleni elnökválasztási versenyben. 

Bár senki sem vádolta Kucsma ukrán elnököt személyesen a Gongadze gyilkossággal kapcsolatos érintettségével, a folyamatos pletykák azt sugallták, hogy az elnök rendelte el. Később Olekszij Pukacs tábornokot, egykori rendőrtisztet megvádolták azzal, hogy a gyilkosságot egy 2005-ben hivatalosan öngyilkosságot elkövető volt miniszter parancsára Ő követte el. Pukacsot végül 2010-ben letartóztatták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték 2013-ban.

A Narancsos forradalom tiltakozások és politikai események sorozatát indította el Ukrajnában 2004 november végétől 2005 januárjáig, közvetlenül a 2004-es ukrán elnökválasztás után. A választások után a tüntetők azt állították, hogy hatalmas a korrupció, a szavazók megfélemlítése és választási csalás történt. Kijev, Ukrajna fővárosa volt a mozgalom és a polgári ellenállási kampányának fókuszpontja, naponta több ezer tiltakozó tüntetett több nagyváros utcáin is. A tiltakozást több hazai és külföldi választási megfigyelő beszámolója, valamint az a széles körben elterjedt közvélekedés váltotta ki, amelyek szerint a 2004. november 21-i, Viktor Juscsenko és Viktor Janukovics vezető jelöltek közötti második szavazás eredményét a hatóságok elcsalták Janukovics javára. 

Végül a szavazásokat újra megtartották 2005. januárjában. A végeredmény egyértelműen Juscsenko győzelmét mutatta, aki a szavazatok mintegy 52%-át kapta, szemben Janukovics 45%-ával. Juscsenkot nyilvánították hivatalos győztesnek, és 2005. január 23-án Kijevben történt beiktatásával véget ért a narancsos forradalom. A következő években a narancsos forradalom negatív felhangot váltott ki a fehérorosz és oroszországi kormánypárti körökben. 

A Narancsos Forradalom után.

A narancsos forradalom után Juscsenko és Julia Timosenko közti ellentét ismét helyzetbe hozta Janukovicsot, és két évre rá sikerült visszatérnie a miniszterelnöki posztra. Janukovics 2006. augusztus 4-étől lett újra miniszterelnök 2007. november 23-áig, majd december 18-áig az ügyvezető kormány miniszterelnökévé vált.

2010.

A 2010 évi elnökválasztás második fordulójába Janukovics és Julija Timosenko került be, amelyet Janukovics kb. 3%-kal nyert meg. Ezután azonban önkényesen kezdett intézkedni, és 2011 augusztusában börtönbe juttatta Timosenkót egy állítólagosan szabálytalan és kárt okozó gázszerződés miatt, noha ilyen szerződés miatt Janukovicsot is támadták, ezen kívül 2011-ben még plágiummal is megvádolták. 2012-ben pártja megnyerte ugyan a választásokat, de az ellenzék folyamatos támadása mellett megítélését a börtönben lévő, romló egészségű Timosenko is jelentősen rontotta. A Janukoviccsal szembeni legnagyobb bírálatok a kétezres évek eleje óta az Oroszországgal való szoros kötelékek nyílt felvállalása kapcsán fogalmazódtak meg. 

Viktor Fedorovics Janukovics Ukrajna volt miniszterelnöke:

Janukovicsot fiatalkorában kétszer is elítélték, egyszer rablásért, egyszer pedig erőszakos támadásért, mely állítólag nemi erőszak volt. Nem sokkal a kommunista pártba való belépése előtt azonban tisztázták a vádak alól, melyben nagy szerepe volt Georgij Beregovoj egykori űrhajósnak, aki Janukovics pályáját egyengette. Később felmerült, hogy a felmentő ítéletek is meghamisításra kerültek. Az Ukrainian című lap szerint 1974-ben részt vett a Monte-Carlo-ralin, ami már csak azért is kétséges, mert abban az évben nem volt ilyen verseny. Jenakijeve városában bányászati technikumot végzett, majd 1980-ban levelezőként gépészmérnöki képesítést szerzett a Donyecki Műszaki Főiskolán. Janukovics aztán villanyszerelőként dolgozott egy busztársaságnál, később pedig különböző vezető tisztségeket töltött be.

Aktív politizálásba az 1990-es években kezdett szülőhelyén, a Donecki területen, ahol sikeresen futtatta fel a körzet gazdasági érdekeltségeit, melyben Ukrajna leggazdagabb oligarchája, Rinat Ahmetov volt a partnere. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a hírhedt donecki oligarcháknak, akiket csak „donecki klán” néven emlegettek, Janukovics és Ahmetov a vezetője. 1997–2002 között a Donecki Területi Állami Közigazgatási Hivatalának az elnöke volt. Janukovics egyértelműen ennek a vitatható gazdasági társulásnak köszönhette későbbi politikai előmenetelét.

A miniszterelnökséget is Ahmetov közreműködésével sikerült elérnie, mely posztot 2002. november 21. és 2004. december 31. között töltötte be első ízben. A 2004-es narancsos forradalom idején azonban elvesztette a támogatottságát az elcsalt választások miatt, és a megismételt második fordulóban Viktor Juscsenko nyert, akit állítólag Janukovics megbízására próbáltak még évekkel korábban megmérgezni. Forrás: wikipedia

A 2014-es ukrán forradalom,

más néven Euromaidan vagy Maidan, egy tüntetéssorozat és politikai zavargások sorozata volt, amely 2013. november 21-én kezdődött Kijevben, a Maidan Nezalezhnosti (Függetlenség tér) területén. A tüntetések oka az volt, hogy Viktor Janukovics elnök úgy döntött, hogy felhagy az Európai Unióval tervezett kereskedelmi megállapodás aláírásával, és inkább szorosabb kapcsolatokat kíván kialakítani Oroszországgal.

A tüntetések gyorsan erőszakossá váltak, a rendőrség erőszakot alkalmazott a tüntetőkkel szemben, majd a helyzet tovább romlott, amikor a tüntetők barikádokat állítottak fel és elfoglalták a kormányzati épületeket. A február 2014-ben bekövetkezett összecsapások során több mint 100 ember vesztette életét.

A zavargásokra adott válaszul Janukovics elmenekült az országból, és átmeneti kormány alakult. 2014. májusában elnökválasztást tartottak, és Petro Porosenko lett az új elnök. Azonban a kelet-ukrajnai konfliktus tovább folytatódott, ahol az oroszbarát szakadárok több várost is elfoglaltak és kikiáltották függetlenségüket.

Az 2014-es ukrán forradalom jelentős esemény volt Ukrajna történelmében, amely jelentős fordulópontot jelentett az ország kapcsolataiban Oroszországgal és az Európai Unió felé való nagyobb integráció felé vezető útjában.

Az 2014-es Krím-krízis Oroszország válasza

Ukrajna és Oroszország közötti feszültségek és viták sorozata volt, amelynek középpontjában a Krím-félsziget állt. A válság a 2014-es ukrán forradalom következményeként kezdődött, amelynek során Viktor Janukovics ukrán elnököt megdöntötték, és az országban átmeneti kormány alakult.

A krími válság kezdete az volt, hogy orosz fegyveres erők és az oroszbarát helyi milíciák elfoglalták a Krím-félszigetet, és a területet hirtelen Oroszország részévé nyilvánították. Az ukrán hatóságok és a nyugati országok ezt a lépést törvénytelennek és agresszívnek tartották, és szankciókat hoztak Oroszország ellen.

A Krím-krízis hatásai jelentősek voltak. Az ukrán területi integritás sérült, a Krím-félsziget azóta is Oroszország része. A válság tovább fokozta a feszültségeket Ukrajna és Oroszország között, és az ország keleti részén, ahol az oroszajkú népesség aránya magas, szakadár erők kezdtek tevékenykedni. A konfliktus továbbra is folytatódik  Kelet-Ukrajnában, ahol az ukrán hadsereg és az oroszbarát szeparatisták közötti harcok folyamatossá váltak.

Volodimir Olekszandrovics Zelenszkij

 (ukránul: Володимир Олександрович Зеленський; Krivij Rih, 1978. január 25. –) ukrán rendező, előadóművész, producer, üzletember és politikus, 2019. május 20-tól Ukrajna elnöke. A Kvartal 95 filmstúdió tulajdonosa. Elnökjelöltként az első helyet szerezte meg a 2019-es ukrajnai elnökválasztás első fordulójában. Majd a második fordulót a szavazatok nagy többségével megnyerte. 2019. május 20-án lépett hivatalba.

Az elnöksége során Zelenszkij az ukrán kormány átalakítására, a korrupció elleni küzdelemre és az ukrajnai keleti háború befejezésére összpontosított. Megígérte, hogy az átláthatóságot és a szabadságot előtérbe helyezi, és javítani fogja az ukrajnai gazdaságot, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére is törekedni fog. Azonban az elnöksége alatt számos kihívással kellett szembenéznie, beleértve a COVID-19 pandémiát, az ukrajnai keleti konfliktus folytatódását és az oroszokkal való feszült viszonyt.

Zelenszkij viszonya az Ukrajna keleti részében folyó konfliktus kezelésének kérdéséhez bonyolult és változó. Az elnöksége elején a béke megteremtésére törekedett, beleértve a párbeszédet az orosz vezetőkkel is. Azonban az oroszbarát szakadárok folyamatos támadásai miatt a konfliktus megoldása nehézségekbe ütközik, és a kapcsolatok Oroszországgal is feszült maradnak.

Zelenszkij erősíteni kívánja Ukrajna kapcsolatait Nyugattal, és támogatja az EU és a NATO tagságát. Az elnöksége alatt Ukrajna számos fontos megállapodást kötött az Európai Unióval és a NATO-val, és a kapcsolatok a Nyugattal folyamatosan erősödnek.

2021 áprilisában az ukrán határoknál történő orosz katonai megerősítésre reagálva Zelenszkij beszélt Joe Biden amerikai elnökkel, és sürgette a NATO-tagokat, hogy gyorsítsák fel Ukrajna tagsági kérelmét. 

2021. november 26-án Zelenszkij azzal vádolta meg Oroszországot és Rinat Akhmetov ukrán oligarchát, hogy támogatják a kormánya megdöntésére irányuló tervet.

2022 március 02

Az ukrán felderítés szerint az oroszok újra a 2014-ben elkergetett Viktor Janukovicsból akarnak elnököt csinálni

Viktor Janukovics Minszkbe utazott, ahol különleges akcióra készíti fel őt a Kreml – írja az Ukrajinszka Pravda. A lap az ukrán felderítés által kiszivárogtatott információkra hivatkozik. Lehetséges forgatókönyvnek nevezi a cikk, hogy Janukovics visszatérését az államfői posztra a fehérorosz fővárosban jelentik be.

Az Ukrajinszka Pravda több opciót valószínűsít, köztük azt is, hogy pusztán az információs hadviselésbe vonják be Janukovicsot az oroszok, és a nyolc éve megbuktatott elnök nevében valamilyen fontos üzenetet közvetíthetnek az ukrán nép felé.

Ezek az értesülések annyiban tűnnek abszurdaknak, hogy bár Janukovicsot valóban nem demokratikus úton buktatták meg 2014-ben, arról szó sincs, hogy utána valamifajta kultusza alakult volna ki, vagy megőrzött volna bármennyit is alig létezett népszerűségéből. Így arra számítani, hogy a „bevetése” módosíthat a háború menetén, vagy hogy kikezdheti az ukránok harci szellemét, teljes nonszensz. Írja a 444.hu

A jelen:

Ukrajna régóta több ponton is konfrontációba keveredett Oroszországgal, amely a Szovjetunió felbomlása után függetlenné váló Ukrajnát továbbra is a saját befolyási területe részének tekintette annak ellenére, hogy 1994. december 5-én aláírt “Budapesti memorandum”-ban Oroszország garantálja Ukrajna szuverenitását, külső határait, politikai függetlenségét, és vállalta, hogy tartózkodik saját céljai érdekében foganatosított gazdasági kényszerítést alkalmazni. Vlagyimir Putyin többször is helytelenítette, hogy Ukrajna NATO-tag legyen, miközben a NATO nem zárta ki ennek lehetőségét.

Február 21-én, a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságok elismerése után Putyin elrendelte az orosz hadsereg bevonulását Donbaszba, amit békefenntartó küldetésnek neveztek. Az orosz hadsereg azt nyilatkozta, hogy megöltek öt ukrán szabotőrt, akik átléptek Oroszországba. Az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba tagadta ennek megtörténtét.

2022 Február 22-én Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy „megkezdődött Ukrajna orosz megszállása”. A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is megerősítették ezt. Kuleba azt nyilatkozta, hogy „Nincs olyan, hogy kis-, közepes-, vagy nagy megszállás. A megszállás az megszállás.” Az Európai Unió külpolitikai vezetője, Josep Borrell azt mondta, hogy „orosz katonák érkeztek ukrán földre”.

Ugyanezen a napon az orosz Szövetségi Tanács engedélyezte Putyinnak, hogy bevesse a hadsereget Oroszországon kívül. Erre válaszként Zelenszkij elnök felszólította az ukrán tartalékosok besorozását, de nem mozgósított.

Február 23-án Ukrajna 30 napos szükségállapotot hirdetett, Donbasz kivételével, éjféltől. Szintén aznap elkezdték evakuálni a kijevi orosz nagykövetséget, és eltávolították az orosz zászlót. Az ukrán parlament és a kormány weboldalait DDoS-támadások érték.

Február 24-én a korai óráikban Zelenszkij oroszul mondott beszédében arra kérte Oroszország lakosait, hogy akadályozzák meg a háborút.

VIA: Sz.Balazs