Jónás a tagbaszakadt, úgy gondolja közelebb került a természethez, mert a tejet nem a boltban veszi meg. A tehén csecsét maga rángatja kézzel, nem pedig egy fejőgép. A csirke amit megeszik a saját udvarán éli le nyomorúságos életét, nem pedig a telepen. Jónásnak nincs szüksége védelemre, az erdő még ha közel is van nem rejteget számára veszélyeket, hiszen őrködik a vadász és a vadásztársaság, a farkasokat rég kiirtották, a rókákat kilövik és mérgezik – ezzel neki nincs gondja. A vagyonát (mert ugye az állatait a saját vagyonának tartja, nem a természet ajándékának) őrzik a hatóságok és a szabályok, törvények. Tehát Jónás a tagbaszakadt ebben a közegben az alfa lehet, nincs szüksége barátokra sem pedig védelemre. Mégis odafogad maga mellé egy kutyát akitől elvárja, hogy tudja a dolgát, mint a tehén az istállóban akinek csak állni, aludni és enni, tejet adni a dolga. A csirke szintén tudja a dolgát, eszik, kapirgál, majd tojást tojik, végül feláldozza magát a gazdája életéért és leves lesz belőle.
Jónás kutyája úgy tűnik nem tudta a dolgát, megszületett mint a többi társa vakon, mikor kinyílt a szeme és meglátta a világot tanításra vágyott, de úgy tűnik senki nem tudta elmagyarázni neki, hogy hova született és hogy mi a dolga. Így hát előtört legősibb a Farkastól örökölt ösztöne – a vadászat. Jónás ugyan azt gondolta, hogy közel áll a természethez, mégsem értette meg, hogy a kutya az nem olyan lény mint a többi állat a farmon, Ő tanításra vágyik és barátként viselkedik, amikor kinyílik a szeme, onnantól tudásra éhezik. Sokoldalú tehetség, aki ha kell vadászik veled – ha megtanítod rá, bár Jónásnak nincs szüksége vadásztársra, hiszen az Ő jószágai a kertében vannak. A kutya őrzi a házad, értékeid, meglátja a rosszindulatot másokban, jelez ha bajban vagy, Jónásnak erre sincs szüksége, hiszen tagbaszakadt és a törvény is védi. A kutya tereli a nyájad és megvédi a vadaktól, de jónásnak erre sincs szüksége, hiszen a vadak már nem jelentenek veszélyt és a nyáját bezárva tartja. A kutya egyedül érzi magát és tanítás híján előtör a legősibb ösztöne, a vadászat. Így hát, ha nem is éhes, becserkészi Jónás legszebb tyúkját a baromfiudvarban. Jónás dühbe gurult és felakasztotta a kutyáját a kapujára, hogy mindenki lássa az ő tyúkjait nem lehet büntetlenül levadászni. Jónást így sokan rettegik a faluban, mert tagbaszakadt és az eset után bizonyította, hogy elszánt, hiszen megölte a “legjobb barátját” is mert megette a tyúkot, így talán már soha többé nem lesz szüksége kutyára, hiszen úgysem mernek bemenni hozzá a tolvajok.
Jónás elfelejti, vagy nem is tudta soha, hogy több tízezer évvel ezelőtt lett a kiszolgáltatott ősei legjobb barátja a kutya, aki húzta a szánt, őrizte a nyájat, harcba szállt a gazdája mellet, segített a vadászatban, őrizte a gyermekeket – neki ezekre már rég nincs szüksége, rángatja a karámba zárt tehén csecsét és úgy gondolja így közelebb jutott a természethez, mert ezt kézzel csinálja nem pedig géppel…
Jónás nem emlékszik rá, hogy mit köszönhet az emberiség a kutyáknak, nem tanították meg rá és nem is nézett utána, de úgy tudja, hogy Ő ott a falu szélén közelebb van a természethez mint mások és erre sajnos büszke is…
