A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. Ezekben az országokban él az elfogatóparancs.

A Római Statútum kötelezi a részes államokat, hogy működjenek együtt a Bírósággal a bűncselekmények kivizsgálása és üldözése során, beleértve a gyanúsítottak letartóztatását és átadását. Az Alapokmány 9. része előírja valamennyi részes államnak, hogy „bizonyosodjon arról, hogy nemzeti joga szerint rendelkezésre állnak eljárások az e részben meghatározott együttműködési formák mindegyikére”. 

Komplementaritás: A komplementaritás elve azt jelenti, hogy a Bíróság csak akkor indít büntetőeljárást az egyén ellen, ha az államok nem hajlandók vagy nem tudnak vádat emelni.

Sok részes állam nemzeti jogszabályt hozott létre a Bíróság joghatósága alá tartozó bűncselekmények kivizsgálásának és üldözésének biztosítása érdekében. Magyarország nem hozott létre külön, saját nemzeti jogszabályokat. Ill készült egy piszkozat ezzel kapcsolatban. 

A Római Statútumot aláíró 139 állam közül 31 nem ratifikálta. 

Állam	Aláírás
Algéria	2000. december 28
Angola	1998. október 7
Örményország	1999. október 1
Bahamák, The	2000. december 29
Bahrein	2000. december 11
Kamerun	1998. július 17
Egyiptom	2000. december 26
Eritrea	1998. október 7
Bissau-Guinea	2000. szeptember 12
Haiti	1999. február 26
Irán	2000. december 31
Izrael * [N]	2000. december 31
Jamaica	2000. szeptember 8
Kuvait	2000. szeptember 8
Kirgizisztán	1998. december 8
Monaco	1998. július 18
Marokkó	2000. szeptember 8
Mozambik	2000. december 28
Saját	2000. december 20
Oroszország * [O]	2000. szeptember 13
Sao Tome és Principe	2000. december 28
Salamon-szigetek	1998. december 3
Szudán * [P]	2000. szeptember 8
Szíria	2000. november 29
Thaiföld	2000. október 2
Ukrajna [M]	2000. január 20
Egyesült Arab Emírségek	2000. november 27
Egyesült Államok * [Q]	2000. december 31
Üzbegisztán	2000. december 29
Jemen	2000. december 28
Zimbabwe	1998. július 17

2003. évi … törvény
Az Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciája által, a Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott Statútumának kihirdetéséről

1. §

Az Országgyűlés a Nemzetközi Büntetőbíróság 1998. július 17. napján az Egyesült Nemzetek Rómában megtartott Diplomáciai Konferenciáján elfogadott Statútumát (a továbbiakban: Statútum) e törvénnyel kihirdeti.

(A Magyar Köztársaság megerősítésről szóló okiratát a külügyminiszter 2001. november 30-án az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál letétbe helyezte. A Statútum hatálybalépésének napja – 126. cikke rendelkezéseinek megfelelően – 2002. július 1.)

2. §

” A NEMZETKÖZI BÜNTETŐBÍRÓSÁG RÓMAI STATÚTUMA

Preambulum

A jelen Statútumban Részes Államok,

Annak tudatában, hogy minden nemzetet közös szálak kötnek össze, kultúrájuk közös örökség, és attól tartva, hogy ez a finom mozaik bármikor összetörhet,

Annak tudatában, hogy e század folyamán gyermekek, nők és férfiak milliói váltak elképzelhetetlen atrocitások áldozataivá, ami mélyen megrázza az emberiség lelkiismeretét,

Felismerve azt, hogy ezek a súlyos bűntettek veszélyeztetik a világ békéjét, biztonságát és jólétét,

Megerősítve azt, hogy a nemzetközi közösség egészét érintő legsúlyosabb bűntettek nem maradhatnak büntetlenül, és a hatékony felelősségre vonást nemzeti intézkedésekkel és a nemzetközi együttműködés erősítése révén kell biztosítani,

Elhatározva, hogy véget vetnek ezen bűntettek elkövetői büntetlenségének, hogy ezzel elősegítsék e bűntettek megelőzését,

Figyelmeztetve arra, hogy minden Állam kötelessége a nemzetközi bűntettek elkövetőinek büntetőjogi felelősségre vonása,

Megerősítve az Egyesület Nemzetek Alapokmányának céljait és alapelveit, különösen azt, hogy minden Állam köteles tartózkodni a más Állam területi integritása, vagy politikai függetlensége elleni erőszak alkalmazásától, vagy az azzal való fenyegetéstől, vagy bármely más olyan magatartástól, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetének céljaival ellentétes,

Hangsúlyozva ebben a tekintetben azt, hogy a jelen Statútum nem értelmezhető úgy, hogy bármely Részes Államot másik Állam fegyveres konfliktusába, vagy belügyeibe való beavatkozásra jogosít,

Elhatározva ezért, továbbá a jelen és jövő generációk érdekében, hogy létrehoznak egy, az Egyesült Nemzetek rendszeréhez kapcsolódó független, állandó Nemzetközi Büntetőbíróságot a nemzetközi közösség egészét sértő, legsúlyosabb bűntettek fölötti joghatósággal,

Hangsúlyozva, hogy a jelen Statútummal létrehozott Nemzetközi Büntetőbíróság a nemzeti büntető joghatóságokhoz képest kiegészítő jellegű,

Elhatározva, hogy tartósan szavatolják a nemzetközi igazságszolgáltatás tiszteletben tartásának érvényesítését,

A következőkről állapodtak meg:

I. FEJEZET – A BÍRÓSÁG LÉTREHOZÁSA

1. cikk

A Bíróság

Ezennel létrehozzák a Nemzetközi Büntetőbíróságot (a továbbiakban: “Bíróság”), amely állandó intézmény, és a legsúlyosabb nemzetközi bűntetteket elkövető személyek fölött gyakorol joghatóságot a jelen Statútum szerint, és a nemzeti büntető joghatóságokat egészíti ki. A Bíróság joghatóságát és működését a jelen Statútum rendelkezései szabályozzák.

2. cikk

Az Egyesült Nemzetek és a Bíróság kapcsolata

A Bíróságot a jelen Statútumban Részes Államok Közgyűlése által jóváhagyott, azután pedig a Bíróság elnöke által a Bíróság nevében megkötött megállapodás fűzi az Egyesült Nemzetekhez.

3. cikk

A Bíróság székhelye

1. A Bíróság székhelye Hágában, Hollandiában van (a továbbiakban: “Székhelyállam”).

2. A Bíróság a Székhelyállammal székhelyegyezményt köt, amelyet a Statútumban Részes Államok Közgyűlése hagy jóvá, majd a Bíróság elnöke köti meg a Bíróság nevében.

3. A Bíróság máshol is ülésezhet, ha azt kívánatosnak tartja, a jelen Statútumban meghatározottak szerint.

4. cikk

A Bíróság jogállása és jogosítványai

1. A Bíróság nemzetközi jogi személyiséggel rendelkezik. A feladatai elvégzéséhez és a céljai megvalósításához szükséges jogosítványokkal is rendelkezik.

2. A Bíróság funkcióit és jogosítványait a jelen Statútumban meghatározott módon gyakorolhatja bármely Részes Állam, továbbá külön megállapodás révén, bármely más Állam területén.

II. FEJEZET – JOGHATÓSÁG, ELFOGADHATÓSÁG ÉS ALKALMAZANDÓ JOG

5. cikk

A Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettek

1. A Bíróság joghatósága a nemzetközi közösség egészét érintő legsúlyosabb bűntettekre korlátozódik. A Bíróság joghatósága a jelen Statútum szerint a következő bűntettekre terjed ki:

(a) a népirtás bűntette;

(b) az emberiesség elleni bűntettek;

(c) a háborús bűntettek;

(d) az agresszió bűntette.

2. A Bíróság joghatóságát az agresszió tekintetében akkor gyakorolja, ha a 121. és 123. cikkeknek megfelelően elfogadásra került az a rendelkezés, amely meghatározza az agresszió bűntettének fogalmát és azokat a feltételeket, amelyek megléte esetén a Bíróság ítélkezhet a bűntett ügyében. A rendelkezésnek az Egyesült Nemzetek Alapokmányának megfelelő rendelkezéseivel összhangban kell állnia.

6. cikk

A népirtás bűntette

A jelen Statútum alkalmazásában, a népirtás bűntette alatt bármelyik következő cselekmény értendő, amelyet valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával követnek el:

(a) csoport tagjainak megölése;

(b) csoport tagjai testi vagy lelki épsége elleni súlyos sérelem okozása;

(c) csoportnak szándékosan olyan életfeltételek közé kényszerítése, amelyek a csoport teljes vagy részleges fizikai megsemmisülését okozhatják;

(d) olyan intézkedések foganatosítása, amelyek célja a csoporton belüli születések meggátolása;

(e) csoport gyermekeinek más csoporthoz való elhurcolása.

7. cikk

Az emberiesség elleni bűntettek

1. A jelen Statútum alkalmazásában az emberiesség elleni bűntettek alatt bármelyik következő cselekmény értendő, amelyet a polgári lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként, a támadásról tudva követnek el:

(a) szándékos emberölés;

(b) kiirtás;

(c) rabszolgaságba taszítás;

(d) a lakosság áttelepítése vagy erőszakos elhurcolása;

(e) bebörtönzés vagy a fizikai szabadság elvonásának más súlyos formája, a nemzetközi jog alapvető rendelkezéseinek megsértésével;

(f) kínzás;

(g) erőszakos közösülés, nemi rabszolgaságban tartás, prostitúcióra kényszerítés, kényszerterhesség, kényszer-sterilizálás, vagy a nemi erőszak bármely más, hasonlóan súlyos formája;

(h) bármely meghatározható csoport vagy közösség üldözése a 3. bekezdésben meghatározott politikai, faji, nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nemi, vagy más, a nemzetközi jog által egyetemesen tiltott egyéb ismérv alapján, a jelen bekezdésben írt bármely cselekménnyel, vagy a Bíróság joghatósága alá tartozó bármely más bűntettel kapcsolatban;

(i) személyek erőszakos eltüntetése;

(j) az apartheid bűntette;

(k) más, hasonló jellegű, szándékosan nagy szenvedést, vagy a testi épség vagy a testi vagy a lelki egészség elleni súlyos sérelmet okozó embertelen cselekmények.

2. Az 1. bekezdés alkalmazásában:

(a) A “polgári lakosság elleni támadás” olyan magatartást jelent, amely magában foglalja az 1. bekezdésben írt cselekmények polgári lakosság elleni sorozatos elkövetését, azon állam vagy szervezet politikájának végrehajtása vagy elősegítése érdekében, amelynek célja az ilyen támadás;

(b) A “kiirtás” alatt értendő különösen olyan életfeltételek szándékos előidézése, többek között a táplálékhoz és a gyógyszerhez jutás lehetőségétől való megfosztás, amely a népesség egy részének pusztulását okozhatja;

(c) A “rabszolgaságba taszítás” egy személy fölötti tulajdonjoghoz kapcsolódó valamelyik vagy valamennyi jogosítvány gyakorlását jelenti, köztük e jogosítványoknak az emberkereskedelemben való gyakorlását, különösen a nők és a gyermekek tekintetében;

(d) A “lakosság éttelepítése vagy erőszakos elhurcolása” az elűzés vagy más kényszerítő intézkedés által érintett személyeknek erőszakos áthelyezését jelenti a nemzetközi jogban elfogadott indokok nélkül olyan területről, amelyen jogosan tartózkodnak;

(e) A “kínzás” őrizetben vagy a vádlott ellenőrzése alatt lévő személynek szándékosan súlyos testi vagy lelki fájdalom vagy szenvedés okozását jelenti; nem minősül kínzásnak csupán a jogszerű büntetésekkel járó, vagy azok által okozott fájdalom vagy szenvedés;

(f) A “kényszerterhesség” az erőszakkal teherbe ejtett nő jogellenes fogva tartását jelenti, a népesség etnikai összetételének megváltoztatása, vagy más súlyos nemzetközi jogsértés elkövetésének szándékával. Ez a meghatározás semmiképpen nem értelmezhető úgy, mint amely érinti a terhességre vonatkozó nemzeti jogszabályokat;

(g) Az “üldözés” csoport vagy közösség önazonossága miatt az alapvető jogoktól való szándékos és súlyos, a nemzetközi joggal ellentétes megfosztást jelenti;

(h) Az “apartheid bűntette” az első bekezdésben meghatározottakhoz hasonló embertelen cselekményeket jelent, amelyeket a módszeres elnyomás és egy faji csoport bármely más faji csoport vagy csoportok fölötti uralmának intézményesített rendszerében követnek el, a rendszer fenntartásának szándékával;

i) A “személyek erőszakos eltüntetése” személyeknek valamely állam vagy politikai szervezet által, illetőleg ezen állam vagy szervezet felhatalmazásával, támogatásával, vagy hozzájárulásával történő letartóztatását, fogva tartását, vagy elrablását jelenti, amely később nem ismeri el, hogy ezeket a személyeket szabadságuktól megfosztotta vagy megtagadja, hogy sorsukról, tartózkodási helyükről tájékoztatást adjon, azzal a szándékkal, hogy hosszabb időre elvonja tőlük a jog által biztosított védelmet.

3. A jelen Statútum alkalmazásában a “nem” fogalom mindkét nemet, a férfi és a női nemet társadalmi értelemben jelöli. A “nem” fogalomnak a Statútum alkalmazásában ettől eltérő jelentése nincs.

8. cikk

Háborús bűntettek

1. A Bíróság joghatósággal rendelkezik a háborús bűntettek vonatkozásában, különösen akkor, amikor ezeket a bűntetteket tervszerűen vagy politika részeként követik el, illetőleg ilyen bűntettek tömeges elkövetésének részei.

2. A jelen Statútum alkalmazásában a háborús bűntettek a következőket jelentik:

(a) Az 1949. augusztus 12-én kelt Genfi Egyezmények súlyos megsértései, azaz, bármely alábbiakban megjelölt cselekmény, ha a vonatkozó Genfi Egyezmény rendelkezései által védett személyek vagy tulajdon ellen követik el:

(i) Szándékos emberölés;

(ii) Kínzás, vagy embertelen bánásmód, ideértve a biológiai kísérleteket;

(iii) Súlyos szenvedések okozása, illetőleg a testi épség vagy az egészség súlyos károsítása;

(iv) Vagyontárgyak katonai szükséglet által nem indokolt, tömeges, jogellenes és önkényes elpusztítása és eltulajdonítása;

(v) Hadifoglyoknak, vagy más védett személyeknek ellenséges hatalom fegyveres erőinél való szolgálatra kényszerítése;

(vi) Hadifogoly vagy bármely más védett személy szándékos megfosztása a tisztességes és szabályos bírósági eljáráshoz való jogától;

(vii) Jogellenes áttelepítés vagy elhurcolás, illetőleg jogellenes fogva tartás;

(viii) Túszejtés;

(b) A nemzetközi jog keretében létrejött, a nemzetközi fegyveres konfliktusokra alkalmazandó jog és szokások egyéb súlyos megsértése, azaz bármely következő cselekmény:

(i) A támadásoknak szándékosan a polgári lakosság, mint olyan, vagy az ellenségeskedésben közvetlenül részt nem vevő polgári személyek elleni irányítása;

(ii) A támadásoknak szándékosan polgári létesítmények, azaz nem katonai célpontok elleni irányítása;

(iii) A támadásoknak az Egyesült Nemzetek Alapokmányával összhangban tevékenykedő humanitárius segély- vagy békefenntartó misszió személyzete, felszerelése, eszközei, egységei, vagy járművei elleni, szándékos irányítása, ha azok jogosultak a polgári személyeknek vagy polgári létesítményeknek a fegyveres konfliktusok nemzetközi joga által biztosított védelemre;

(iv) Támadás szándékos indítása, azt tudva, hogy az adott támadás a polgári lakosság körében emberi életeket követelhet, polgári személyek sérülését, polgári létesítményekben olyan kárt, vagy a természeti környezetben olyan nagy kiterjedésű, hosszantartó és súlyos károsodást okozhat, amely összességében nyilvánvalóan túlzott mértékű a várható tényleges és közvetlen katonai előnyökhöz képest;

(v) Olyan városok, falvak, lakóhelyek vagy épületek bármilyen módon történő támadása vagy bombázása, amelyek védtelenek, és nem katonai célpontok;

(vi) Olyan harcos megölése vagy megsebesítése, aki, miután letette fegyverét vagy nincs módja védekezni, feltétel nélkül megadta magát;

(vii) Békeköveti zászlónak, az ellenség vagy az Egyesült Nemzetek zászlójának vagy katonai jelvényeinek és egyenruhájának, továbbá a Genfi Egyezmények megkülönböztető jelzéseinek jogosulatlan használata, ha ennek következtében emberi életeket oltanak ki, vagy súlyos személyi sérüléseket okoznak;

(viii) A megszálló hatalom által, közvetlenül vagy közvetve, saját polgári lakossága egy részének az általa megszállt területre szállítása, vagy a megszállt terület lakossága egészének vagy részének a területen belülre, vagy azon kívülre történő áttelepítése vagy hurcolása;

(ix) Támadások szándékos indítása vallási, oktatási, művészeti, tudományos, vagy jótékony célú épületek, történelmi műemlékek, kórházak vagy olyan helyek ellen, ahol a betegeket és sebesülteket gyűjtik össze, feltéve, hogy azok nem katonai célpontok;

(x) Az ellenfél hatalmában lévő személyek olyan testi csonkításnak, vagy bármilyen orvosi vagy tudományos kísérleteknek történő alávetése, amelyeket az érintett személy orvosi, fogászati vagy kórházi kezelése nem indokol, és nem az érintett személyek érdekében hajtják végre, és amely az érintett személy vagy személyek halálát okozza, vagy egészségüket súlyosan veszélyezteti;

(xi) Az ellenséges nemzethez vagy hadsereghez tartozó személyek alattomos megölése vagy megsebesítése;

(xii) Annak kijelentése, hogy senki számára sincs kegyelem;

(xiii) Az ellenség vagyontárgyainak elpusztítása vagy elvétele, kivéve, ha az elpusztítást vagy az elvételt a hadviselési szükségletek elkerülhetetlenül megkövetelik;

(xiv) Az ellenség állampolgárai jogainak és kereseteinek az igazságszolgáltatás előtt érvénytelenné, felfüggesztetté vagy elfogadhatatlanná nyilvánítása;

(xv) Az ellenfél állampolgárainak a hadviselő fél által arra történő kényszerítése, hogy a saját államuk elleni hadműveletekben részt vegyenek, még abban az esetben is, ha a hadviselő fél szolgálatában álltak a háború megkezdése előtt;

(xvi) Városok és helységek fosztogatása, akkor is, ha rohammal vették be;

(xvii) Méreg vagy mérgezett fegyverek használata;

(xviii) Fojtó, mérges gázok, illetve minden hasonló folyadék, anyag vagy eszköz használata;

(xix) Olyan golyók használata, amelyek az emberi testben szétterjednek vagy könnyen ellapulnak, például olyan golyók, amelyek kemény burka nem fedi teljesen a magot, vagy bemetszett golyók;

(xx) Olyan fegyverek, lövedékek és anyagok, továbbá harci módszerek alkalmazása, amelyek jellegüknél fogva felesleges sérüléseket vagy szükségtelen szenvedést okoznak, vagy amelyek, a fegyveres konfliktusok nemzetközi jogának megsértésével, megkülönböztetés nélkül mindenkit sújtanak, feltéve, hogy ezek a fegyverek, lövedékek és anyagok, továbbá harci módszerek általános tilalom alatt állnak, és szerepelnek a jelen Statútum mellékletében, a 121. és 123. cikkek rendelkezései szerint elfogadott módosítások révén;

(xxi) Az emberi méltóság súlyos megsértése, különösen a megalázó és lealacsonyító bánásmód;

(xxii) A 7. cikk 2. bekezdésének (f) pontjában meghatározott erőszakos közösülés, nemi rabszolgaságban tartás, prostitúcióra kényszerítés, kényszerterhesség, valamint a kényszer-sterilizáció, illetőleg a nemi erőszak bármely más olyan formája, amely a Genfi Egyezmények súlyos megsértésének is minősül;

(xxiii) Polgári vagy más védett személy jelenlétének használata, bizonyos pontoknak, területeknek, vagy katonai erőknek a katonai műveletektől való megóvása érdekében;

(xxiv) Szándékos támadások olyan épületek, anyagok, egészségügyi egységek, szállítóeszköz és személyzet ellen történő irányítása, amely, a nemzetközi jognak megfelelően, a Genfi Egyezmények megkülönböztető jelzéseit használja;

(xxv) A polgári lakosság hadviselési módszerként való szándékos éheztetése, az életben maradáshoz nélkülözhetetlen dolgoktól való megfosztás révén, ideértve a Genfi Egyezmények szerinti segélyellátmányok szándékos akadályozását;

(xxvi) 15 éven aluli gyermekeknek a nemzeti fegyveres erők soraiba való behívása vagy besorozása, vagy az ellenségeskedésekben való aktív részvételük igénybevétele.

(c) Nem-nemzetközi fegyveres konfliktus esetén az 1949. augusztus 12-én kelt négy Genfi Egyezmények közös 3. cikkének súlyos megsértése, azaz, amennyiben bármelyik következő cselekményt olyan személy ellen követik el, aki nem vesz aktívan részt az ellenségeskedésekben, ideértve a fegyveres erők azon tagjait, akik letették a fegyvert és azokat, akik betegség, sebesülés, fogva tartás miatt, vagy bármely egyéb okból harcképtelenek:

(i) Az élet és személy elleni erőszak, különösen az emberölés minden tényállási esete, megcsonkítás, kegyetlen bánásmód és kínzás;

(ii) Az emberi méltóság megsértése, különösen a megalázó és lealacsonyító bánásmód;

(iii) Túszejtés;

(iv) Szabályszerűen megalakított és általánosan elengedhetetlennek tekintett igazságszolgáltatási biztosítékok alapján működő bíróság által előzetesen meghozott ítélet nélkül büntetések kiszabása és kivégzések végrehajtása;

(d) A 2. bekezdés c) pontja a nem-nemzetközi fegyveres konfliktusokra vonatkozik, ezért nem alkalmazható olyan belső rendzavarásokra és feszültségekre, mint például a zavargások, elszigetelt és szórványos erőszakos cselekmények, vagy más hasonló jellegű cselekmények.

(e) A nemzetközi jog kialakult rendszerében a nem-nemzetközi fegyveres konfliktusok jogának és szokásainak egyéb súlyos megsértése, azaz, bármely következő cselekmény:

(i) A támadásoknak szándékosan polgári lakosság, mint olyan, vagy az ellenségeskedésben közvetlenül részt nem vevő polgári személyek ellen irányítása;

(ii) Szándékos támadások indítása olyan épületek, anyagok, egészségügyi egységek, szállítóeszköz, és személyzet ellen, amely a nemzetközi jog szerint a Genfi Egyezmények megkülönböztető jelzéseit használja;

(iii) A támadásoknak szándékosan az Egyesült Nemzetek Alapokmánya szerint tevékenykedő humanitárius segély- vagy békefenntartó misszió személyzete, felszerelése, eszközei, egységei, vagy járműve ellen irányítása, ha azok jogosultak a polgári személyeknek vagy polgári létesítményeknek a fegyveres konfliktusok nemzetközi joga által biztosított védelemre;

(iv) Támadások szándékos indítása vallási, oktatási, művészeti, tudományos, vagy jótékony célú épületek, történelmi műemlékek, kórházak vagy olyan helyek ellen, ahol a betegeket és sebesülteket gyűjtik össze, feltéve, hogy azok nem katonai célpontok;

(v) Városok és helységek fosztogatása, akkor is, ha rohammal vették be;

(vi) A 7. cikk 2. bekezdésének (f) pontjában meghatározott erőszakos közösülés, nemi rabszolgaságban tartás, prostitúcióra kényszerítés, kényszerterhesség, valamint kényszer-sterilizáció, illetőleg a nemi erőszak bármely más formája, amely a négy Genfi Egyezmény közös harmadik cikke súlyos megsértésének is minősül;

(vii) 15 éven aluli gyermekeknek fegyveres erőkhöz vagy csoportokhoz való behívása vagy besorozása, vagy az ellenségeskedésben való aktív részvételük igénybevétele;

(viii) A polgári lakosság áttelepítésének elrendelése a konfliktussal összefüggő okok miatt, kivéve, ha azt az érintett polgári lakosság biztonsága vagy fontos katonai szükséglet indokolja;

(ix) Az ellenséges nemzethez vagy hadsereghez tartozó egyének alattomos megölése vagy megsebesítése;

(x) Annak kijelentése, hogy senki számára sincs kegyelem;

(xi) A fegyveres konfliktus másik résztvevőjének hatalmában lévő személyek olyan testi megcsonkítása, vagy bármilyen orvosi vagy tudományos kísérleteknek történő alávetése, amelyeket az érintett személyek orvosi, fogászati vagy kórházi kezelése nem indokol, és azt nem az érintett személyek érdekében hajtják végre, és amely az érintett személy vagy személyek halálát okozza, vagy egészségüket súlyosan veszélyezteti;

(xii) Az ellenfél vagyontárgyainak elpusztítása vagy elvétele, kivéve, ha az elpusztítást vagy elvételt a hadviselési szükségletek elkerülhetetlenül kikényszerítik;

(f) A 2. bekezdés (e) pontja a nem-nemzetközi fegyveres konfliktusokra vonatkozik, ezért nem alkalmazható olyan belső rendzavarásokra és feszültségekre, mint például a zavargások, elszigetelt és szórványos erőszakos cselekmények, vagy más hasonló jellegű cselekmények. Olyan fegyveres konfliktusok esetén alkalmazandó, amelyek egy állam területén folynak, és elhúzódó fegyveres konfliktus áll fenn a kormányzati szervek és szervezett fegyveres csoportok, illetve ilyen csoportok között.

A 2. bekezdés (c) és (e) pontjai nem befolyásolják a kormány azon felelősségét, hogy a közrendet fenntartsa vagy helyreállítsa, továbbá, hogy minden jogszerű módon megvédje az állam egységét és területi integritását.

9. cikk

A Bűncselekmények Tényállási Elemei

1. A Bűncselekmények Tényállási Elemei segítik a Bíróságot a 6., 7. és 8. cikk értelmezésében és alkalmazásában. Ezeket a Részes Államok Közgyűlése tagjainak kétharmados szavazattöbbségével fogadja el.

2. A Bűncselekmények Tényállási Elemeinek módosítását javasolhatja:

(a) Bármely Részes Állam;

(b) A bírák, abszolút szavazattöbbséggel hozott határozattal;

(c) A főügyész.

Ezen módosításokat a Részes Államok Közgyűlése tagjainak kétharmados szavazattöbbséggel fogadja el.

3. A Bűncselekmények Tényállási Elemei és módosításaik nem lehetnek a Statútummal ellentétesek.

10. cikk

A jelen Fejezet nem értelmezhető úgy, hogy az a nemzetközi jog meglévő, vagy létrejövő szabályait bármely módon, a Statútumon kívüli célokból korlátozná, vagy hátrányosan érintené.

11. cikk

Időbeli hatály

1. A Bíróság joghatósága csak a jelen Statútum hatálybalépése után elkövetett bűntettekre terjed ki.

2. Ha egy Állam a jelen Statútum hatálybalépése után válik annak Részesévé, a Bíróság joghatósága csak a Statútumnak az Állam vonatkozásában történő hatálybalépése után elkövetett bűntettekre terjed ki, kivéve, ha az adott Állam a Statútum 12. cikkének 3. bekezdése szerinti nyilatkozatot tett.

12. cikk

A joghatóság gyakorlásának előfeltételei

1. Az az Állam, amelyik a jelen Statútum Részesévé válik, egyúttal elfogadja a Bíróság joghatóságát az 5. cikkben írt bűntettek tekintetében.

2. A 13. cikk (a) vagy (c) pontja szerinti esetekben a Bíróság akkor gyakorolhatja joghatóságát, ha a következő Államok közül egy vagy több Részese a jelen Statútumnak, vagy elfogadta a Bíróság joghatóságát a 3. bekezdésnek megfelelően:

(a) Az az Állam, amelynek a területén a kérdéses cselekmény történt, vagy ha a bűntettet hajó vagy légi jármű fedélzetén követték el, a hajó lobogója, vagy a légi jármű lajstromozása szerinti Állam;

(b) Az az Állam, amelynek a bűntett elkövetésével vádolt személy az állampolgára.

3. Ha Bíróság joghatóságának olyan Állam általi elfogadása szükséges a 2. bekezdés szerinti célból, amely a jelen Statútumban nem Részes Állam, az adott Állam a hivatalvezetőhöz benyújtott nyilatkozattal elfogadhatja az adott bűntett tekintetében a Bíróság joghatóságát. Az elfogadó Állam késedelem és kivétel nélkül a IX. Fejezetben meghatározottak szerint együttműködik a Bírósággal.

13. cikk

A joghatóság gyakorlása

A Bíróság joghatóságát egy, az 5. cikkben meghatározott bűntett tekintetében a jelen Statútum rendelkezései szerint akkor gyakorolhatja, ha:

(a) a Részes Állam a 14. cikknek megfelelően a főügyész elé utalja azt az esetet, amellyel kapcsolatban feltehető, hogy egy vagy több ilyen bűntettet elkövettek;

(b) a Biztonsági Tanács az Egyesült Nemzetek Alapokmánya VII. Fejezetének megfelelően eljárva a főügyész elé utalja azt az esetet, amellyel kapcsolatban feltehető, hogy egy vagy több ilyen bűntettet elkövettek; vagy

(c) a főügyész indított nyomozást ilyen bűntett miatt a 15. cikk értelmében.

14. cikk

A Részes Állam által a Bíróság elé terjesztett esetek

1. Bármely Részes Állam a főügyész elé terjeszthet olyan esetet, amelyben vélhetően a Bíróság joghatóságába tartozó egy vagy több bűntettet követtek el, arra kérve a főügyészt, hogy vizsgálja ki az ügyet annak eldöntésére, hogy egy vagy több meghatározott személy ellen kell-e vádat emelni ezen bűntettek elkövetése miatt.

2. Az előterjesztő Állam, ha lehetséges, megjelöli az ügy lényeges körülményeit, és csatolja a rendelkezésére álló bizonyító dokumentumokat.

15. cikk

A főügyész

1. A Főügyészség hivatalból indíthat nyomozást a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettekre vonatkozó információ alapján.

2. A főügyész megvizsgálja a kapott információ valódiságát. Ennek érdekében kiegészítő információt kérhet Államoktól, az Egyesült Nemzetek Szervezetének szerveitől, kormányközi vagy nem-kormányzati szervezetektől, vagy más, olyan megbízható forrásokból, amelyeket megfelelőnek ítél, valamint a Bíróság székhelyén írásbeli vagy szóbeli tanúvallomásokat vehet fel.

3. Ha a főügyész megállapítja, hogy a nyomozás megindítása megalapozott, ilyen értelmű, a nyomozás engedélyezése iránti kérelmet nyújt be a tárgyalás-előkészítő tanácshoz a kérelem alátámasztására összegyűjtött anyagokkal együtt. A sértettek indítványokat nyújthatnak be a tárgyalás-előkészítő tanácshoz az Eljárási és Bizonyítási Szabályoknak megfelelően.

4. Ha a tárgyalás-előkészítő tanács a kérelem és az ahhoz csatolt bizonyító iratok megvizsgálása után úgy dönt, hogy a nyomozás megindítása indokolt, és az ügy valószínűleg a Bíróság joghatósága alá tartozik, engedélyezi a nyomozás megkezdését, anélkül, hogy ez később befolyásolná a Bíróság arra vonatkozó döntését, hogy az ügy a joghatóságába tartozik-e, és elfogadható-e.

5. Ha a tárgyalás-előkészítő tanács megtagadja a nyomozás engedélyezését, az nem zárja ki, hogy később a főügyész ugyanarra az ügyre vonatkozó, új tényeken vagy bizonyítékokon alapuló, újabb kérelmet nyújtson be.

6. Ha az 1. és 2. bekezdésekben írt előzetes vizsgálat után a főügyész arra a megállapításra jut, hogy a benyújtott információk nem alapozzák meg a nyomozás megindítását, értesíti azt, aki az információt szolgáltatta. Ez nem zárja ki azonban, hogy a főügyész az ugyanazon esetre vonatkozó új tények, vagy bizonyíték tükrében megvizsgálja a hozzá eljuttatott további információkat.

16. cikk

A nyomozás vagy a büntetőeljárás felfüggesztése

A jelen Statútum szerint, miután a Biztonsági Tanács az Egyesült Nemzetek Alapokmánya VII. fejezetének értelmében hozott határozatában erre kéri a Bíróságot, 12 hónapig nem indítható vagy folytatható nyomozás vagy büntetőeljárás; a kérelmet a Biztonsági Tanács ugyanazon feltételekkel megújíthatja.

17. cikk

Az elfogadhatóság kérdései

1. A Preambulum 10. bekezdésére és az 1. cikkre tekintettel a Bíróság az ügyet elfogadhatatlannak minősíti, ha:

(a) Az ügyben joghatósággal rendelkező Állam nyomozást vagy büntetőeljárást indított, kivéve, ha az Állam nem hajlandó vagy nem képes a nyomozás vagy a büntetőeljárás megfelelő lefolytatására;

(b) Az ügyben joghatósággal rendelkező Állam nyomozást indított, és az Állam úgy határozott, hogy nem indít büntetőeljárást az érintett személy ellen, kivéve, ha a határozatot azért hozták, mert az Állam nem hajlandó vagy nem képes a megfelelő büntetőeljárás lefolytatására;

(c) Az érintett személyt a feljelentés tárgyául szolgáló magatartás miatt már felelősségre vonták, és a Bíróság a 20. cikk 3. bekezdése szerint nem járhat el;

(d) Az ügy súlya nem indokolja a Bíróság további eljárását.

2. Adott ügyben az Állam hajlandósága hiányának megállapítása során a Bíróság, tekintettel a nemzetközi jog által elismert tisztességes eljárás alapelveire, mérlegeli, hogy a következő feltételek közül egy vagy több fennáll-e:

(a) Az Állam az eljárást azért folytatta vagy folytatja le, illetőleg a határozatot azért hozta, hogy az érintett személyt kivonja a Bíróság joghatósága alá tartozó, az 5. cikk szerinti bűntettekért való büntetőjogi felelősségre vonástól;

(b) Az eljárás folyamán indokolatlan késedelem következett be, amely az adott körülmények között összeegyeztethetetlen az érintett személy bíróság elé állításának szándékával;

(c) Az eljárást nem függetlenül és pártatlanul folytatták vagy folytatják le, hanem olymódon, hogy adott körülmények között az összeegyeztethetetlen az érintett személy bíróság elé állításának szándékával.

3. Amikor adott ügyben megállapítja, hogy az Állam nem hajlandó az eljárás lefolytatására, a Bíróság megvizsgálja, hogy az Állam, saját nemzeti igazságszolgáltatásának teljes vagy súlyos összeomlása vagy hiánya miatt képtelen arra, hogy a vádlottat elfogja, vagy a szükséges bizonyítékokhoz és tanúvallomásokhoz hozzájusson, vagy egyébként az eljárást lefolytassa.

18. cikk

Előzetes döntés az elfogadhatóságról

1. Ha egy esetet a 13. cikk (a) bekezdése alapján a Bíróság elé terjesztettek, és a főügyész úgy döntött, hogy a nyomozás megindítása indokolt, vagy a főügyész kezdeményezi a nyomozás megindítását a 13. cikk (c) bekezdése és a 15. cikk szerint, a főügyész értesíti az összes Részes Államot és azon Államokat, amelyek, a rendelkezésre álló adatokra figyelemmel, az adott bűntettek fölött általában joghatósággal rendelkeznének. A főügyész ezeket az Államokat titkosan értesítheti, és, amikor úgy véli, hogy bizonyos személyek védelme, bizonyítékok megsemmisítésének vagy bizonyos személyek szökésének megakadályozása miatt szükséges, korlátozhatja az Államok számára nyújtott információ terjedelmét.

2. Az értesítés átvételétől számított egy hónapon belül az Állam értesítheti a Bíróságot, hogy állampolgárai, vagy a joghatósága alá tartozó más személyek ügyében megindítja, vagy megindította a nyomozást az 5. cikkben írt bármelyik bűntetteknek minősíthető azon bűncselekmények miatt, amelyek összefüggésben állnak az Államoknak küldött értesítésben közölt információval. Ezen Állam kérésére a főügyész átengedheti az adott személyek elleni nyomozás lefolytatását az Államnak, kivéve, ha a tárgyalás-előkészítő tanács, a főügyész megkeresésére, a nyomozást engedélyezi.

3. A főügyész azon döntését, amellyel az Állam számára átengedi a nyomozás lefolytatását, az átengedés után hat hónappal vagy bármikor felülvizsgálhatja, ha a körülmények lényegesen megváltoztak az Államnak a megfelelő nyomozás lefolytatására való hajlandósága, vagy képessége tekintetében.

4. Az érintett Állam vagy a főügyész a 82. cikk szerint fellebbezhet a fellebbviteli tanácshoz a tárgyalás-előkészítő tanács döntése ellen. A fellebbezés gyorsított eljárásban is eldönthető.

5. Ha a főügyész a nyomozást a 2. bekezdés szerint átengedte, kérheti az érintett Államot, hogy rendszeresen értesítse a nyomozás és az azt követő büntetőeljárás lefolyásáról. A Részes Államok indokolatlan késedelem nélkül válaszolnak az ilyen kérelmekre.

6. A főügyész, a tárgyalás-előkészítő tanács döntésének meghozataláig vagy bármikor, miután a jelen cikk értelmében átengedte a nyomozást, rendkívüli felhatalmazást kérhet a tárgyalás-előkészítő tanácstól arra, hogy a bizonyítékok megóvása érdekében szükséges nyomozati cselekményeket megtegye, amennyiben egyedülálló lehetőség áll fenn fontos bizonyíték megszerzésére, vagy jelentős veszély áll fenn arra nézve, hogy a bizonyíték később már nem szerezhető meg.

7. Az Állam, amely a tárgyalás-előkészítő tanácsnak a jelen cikk értelmében hozott döntését vitatja, további fontos tényekre vagy a körülmények jelentős megváltozására hivatkozva kifogásolhatja az ügy 19. cikk szerinti elfogadhatóságát

19. cikk

A Bíróság joghatóságának és az ügy elfogadhatóságának megtámadása

1. A Bíróság meggyőződik arról, hogy fennáll-e joghatósága a Bíróság elé terjesztett ügyben. A Bíróság hivatalból határozhat az ügy elfogadhatóságáról a 17. cikknek megfelelően.

2. Az ügy elfogadhatóságát a 17. cikkben meghatározott indokkal vagy a Bíróság joghatóságát kifogással megtámadhatja:

(a) A vádlott, vagy az a személy, akivel szemben letartóztatási parancsot, illetve az 58. cikk szerint idézést bocsátottak ki;

(b) Az ügyben joghatósággal rendelkező Állam, azzal az indokkal, hogy az ügyben nyomozást folytat vagy folytatott, illetőleg az ügyben a büntetőeljárás lefolytatása folyamatban van, vagy azt lefolytatták; vagy

(c) Az az Állam, amelytől a 12. cikk értelmében a joghatóság elfogadását be kell szerezni.

3. A főügyész kérheti, hogy a Bíróság határozzon a joghatóság vagy az elfogadhatóság kérdéséről. A joghatóság vagy az elfogadhatóság kérdése miatt indult eljárásban azok, akik a 13. cikk szerint az ügyet a Bíróság elé utalták, továbbá a sértettek, szintén a Bíróság elé terjeszthetik észrevételeiket.

4. Az ügy elfogadhatóságáról vagy a Bíróság joghatóságáról szóló döntést a 2. bekezdésben írt bármely személy vagy Állam csak egy ízben támadhatja meg. A kifogást a tárgyalás előtt, vagy annak megkezdésekor jelentik be. Kivételes esetekben a Bíróság engedélyezheti annak egynél több alkalommal, vagy a tárgyalás megkezdése után történő benyújtását. Az ügy elfogadhatóságának kifogásolása a tárgyalás megkezdésekor, vagy a Bíróság engedélyével később, csak a 17. cikk 1. bekezdésének (c) pontja alapján nyújtható be.

5. A 2. bekezdés (b) és (c) pontjaiban megjelölt Állam a lehető leghamarabb benyújtja

a kifogást.

6. A vád megerősítése előtt az ügy elfogadhatósága vagy a Bíróság joghatósága elleni kifogást a tárgyalás-előkészítő tanácshoz kell benyújtani. A vád megerősítése után a kifogást az elsőfokú tanács elé terjesztik be. A joghatóság vagy az elfogadhatóság kérdésében hozott határozat ellen a 82. cikk értelmében a fellebbviteli tanácshoz lehet fellebbezni.

7. Ha a kifogást a 2. bekezdés (b) és (c) pontjában írt Állam nyújtotta be, a főügyész a nyomozást a Bíróság a 17. cikk szerinti határozathozataláig felfüggeszti.

8. A Bíróság határozatának meghozataláig a főügyész engedélyt kérhet a Bíróságtól:

(a) A 18. cikk 6. bekezdésében írt szükséges nyomozati cselekmények foganatosítására;

(b) Tanúktól nyilatkozat vagy vallomás felvételére, vagy olyan bizonyíték gyűjtésének és vizsgálatának befejezésére, amely már a kifogás megtétele előtt megkezdődött; és

(c) Az érintett Államokkal való együttműködésben olyan személyek eltűnésének megakadályozására, akik tekintetében a főügyész az 58. cikk értelmében letartóztatási parancs kiadását kérte.

9. A kifogás benyújtása nem befolyásolja a kifogás benyújtása előtt hozott főügyészi aktusok vagy bírósági határozatok, illetőleg parancsok érvényességét.

10. Ha a Bíróság a 17. cikkre tekintettel állapította meg az ügy elfogadhatatlanságát, a főügyész kérheti a határozat felülvizsgálatát, ha maradéktalanul meggyőződött arról, hogy olyan új tények merültek fel, amelyek megszüntették a 17. cikk szerinti elfogadhatatlannak nyilvánítás alapját.

11. Ha a főügyész, a 17. cikkben meghatározottakra tekintettel, átengedi a nyomozást, kérheti az érintett Államot, hogy az tájékoztassa az eljárás lefolyásáról. Ha az érintett Állam kérelmezi, az adott tájékoztatás titkosnak minősül. Ha a főügyész a későbbiekben úgy dönt, hogy lefolytatja a nyomozást, erről értesíti azt az Államot, amelynek átengedte a nyomozást.

20. cikk

A többszöri eljárás tilalma (Ne bis in idem)

1. Ha a jelen Statútum másképpen nem rendelkezik, a Bíróság senkit sem ítélhet el olyan bűntettnek minősülő cselekmény miatt, amely miatt a Bíróság már bűnösségét megállapította, vagy amely alól felmentette.

2. Senkit sem ítélhet el más bíróság az 5. cikkben írt olyan bűntett miatt, amelyben a Bíróság az érintett személy bűnösségét már megállapította, vagy amely alól felmentette.

3. Akit másik bíróság a 6., 7. és 8. cikk értelmében tiltott cselekmény miatt már elítélt, a Bíróság ugyanazon cselekményért csak akkor ítélheti el, ha a másik bíróság eljárása:

(a) Azt a célt szolgálta, hogy megvédjék az érintett személyt a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntett miatti büntetőjogi felelősségre vonás alól; vagy

(b) Egyébként nem volt a nemzetközi jog által elismert tisztességes eljárás szabályainak megfelelő, független vagy pártatlan eljárás, és úgy folyt le, hogy az adott körülmények között nem felelt meg az érintett személy bíróság elé állítása szándékának.

21. cikk

Alkalmazandó jog

1. A Bíróság a következőket alkalmazza:

(a) Elsősorban a jelen Statútumot, a Bűncselekmények Tényállási Elemeit, továbbá az Eljárási és Bizonyítási Szabályokat;

(b) Másodsorban, adott esetben, az ügyben alkalmazandó egyezményeket és a nemzetközi jog alapelveit és szabályait, ideértve a nemzetközi jognak a fegyveres konfliktusokra vonatkozó, általánosan elismert alapelveit;

(c) Ha ez nem lehetséges, a Bíróság által a világ jogrendszereinek nemzeti szabályaiból levezetett általános jogelveket, ideértve, adott esetben, azoknak az Államoknak a nemzeti jogát, amelyek egyébként általában joghatósággal rendelkeznének a bűntett tekintetében, ha ezek a jogelvek nem ellentétesek a jelen Statútummal, a nemzetközi joggal, továbbá a nemzetközileg elismert normákkal és követelményekkel.

2. A jogi alapelveket és más szabályokat a Bíróság úgy alkalmazhatja, ahogyan azokat korábbi döntéseiben értelmezte.

3. A jog jelen cikknek megfelelő alkalmazásának és értelmezésének összhangban kell állnia a nemzetközileg elismert emberi jogokkal, és nem lehet hátrányosan megkülönböztető a 7. cikk 3. bekezdése által meghatározott nem, életkor, faj, bőrszín, nyelv, vallás vagy vallásos meggyőződés, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti, etnikai vagy társadalmi származás, vagyon, születés vagy egyéb helyzet szerint.

III. FEJEZET – A BÜNTETŐJOG ÁLTALÁNOS ALAPELVEI

22. cikk

Nullum crimen sine lege

1. Csak az vonható büntetőjogi felelősségre a jelen Statútum szerint, akinek cselekménye az elkövetés időpontjában a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettnek minősül.

2. A bűntett tényállását megszorítóan kell értelmezni, és tényállása analógia útján nem terjeszthető ki. Kétség esetén a tényállást a gyanúsított, a vádlott vagy az elítélt javára kell értelmezni.

3. A jelen cikk nem akadályozza, hogy a nemzetközi jog, a jelen Statútumtól függetlenül, valamely cselekményt bűncselekménnyé nyilvánítson.

23. cikk

Nulla poena sine lege

Akinek bűnösségét a Bíróság megállapította, csak a jelen Statútum rendelkezési szerint büntethető.

24. cikk

A személyi hatály visszamenőleges alkalmazásának tilalma

1. Senkit sem lehet büntetőjogi felelősségre vonni a jelen Statútum szerint olyan cselekmény miatt, amelyet a Statútum hatálybalépése előtt követett el.

2. Ha az adott ügyben alkalmazandó jog a jogerős ítélet meghozatala előtt megváltozik, a gyanúsítottra, a vádlottra vagy az elítéltre nézve kedvezőbb szabályt kell alkalmazni.

25. cikk

Az egyén büntetőjogi felelőssége

1. A Bíróság a jelen Statútum szerint természetes személyek fölött rendelkezik joghatósággal.

2. Aki a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettet követ el, egyénileg felelős és a jelen Statútum szerint büntetendő.

3. A jelen Statútum értelmében személyes büntetőjogi felelősséggel tartozik a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntett miatt és büntethető az, aki:

(a) Ilyen bűntettet követ el akár egyedül, akár mással együtt, vagy másik személy útján, tekintet nélkül arra, hogy a másik személy büntethető-e;

(b) Utasít, felbújt, vagy ösztönöz ilyen bűntett elkövetésére, és a bűntett elkövetése vagy kísérlete megvalósul;

(c) A bűntett elkövetéséhez, megkönnyítéséhez segítséget, támogatást nyújt, vagy bármilyen más formában segíti az elkövetést, illetőleg az elkövetés kísérletét, ideértve az elkövetéshez szükséges eszközök biztosítását;

(d) Bármilyen más módon hozzájárul ahhoz, hogy ilyen bűntettet egy közös cél érdekében tevékenykedő csoporthoz tartozó személyek elkövessenek, vagy azt megkíséreljék. Ilyenkor a hozzájárulás szándékos; és :

(i) A csoport bűnöző tevékenysége vagy célja elősegítésének szándékával történik, ha az adott tevékenység vagy cél magában foglalja a Bíróság joghatóságába tartozó bűntett elkövetését; vagy

(ii) Annak ismeretében történik, hogy a csoport ilyen bűntettet szándékozik elkövetni;

(e) A népirtás bűntette tekintetében, a népirtásra közvetlenül és nyilvánosan másokat felhív;

(f) A bűntett elkövetését olyan cselekménnyel kísérli meg, amely lényegét tekintve az elkövetés megkezdését jelenti, de az elkövetés az elkövető szándékától független körülmények miatt nem fejeződött be. Nem büntethető azonban a jelen Statútum szerint a bűntett kísérletéért az, aki eláll a bűntett elkövetésétől, vagy a bűntett elkövetését egyébként megakadályozza, ha a szándékától teljesen és önként elállt.

4. A jelen Statútumnak az egyén büntetőjogi felelősségére vonatkozó rendelkezései nem érintik az Államok nemzetközi jogi felelősségét.

26. cikk

A 18 éven aluli személyek fölötti joghatóság kizárása

A Bíróság nem rendelkezik joghatósággal olyan személyek fölött, akik a bűncselekmény feltételezett elkövetésekor 18. életévüket még nem töltötték be.

27. cikk

A hivatalos minőség figyelmen kívül hagyása a büntetőjogi felelősség szempontjából

1. A jelen Statútum a hivatalos minőségre való tekintet nélkül egyaránt vonatkozik minden személyre. Semmilyen körülmények között sem mentesíti az adott személyt a jelen Statútum szerinti büntetőjogi felelősség alól különösen az állam- vagy kormányfői tisztséggel, kormány- vagy parlamenti tagsággal, választott képviselői vagy kormányhivatalnoki tisztséggel járó hivatalos minőség, és mint olyan, nem indokolja a büntetés mérséklését.

2. A nemzeti vagy a nemzetközi szabályok szerint a hivatalos minőséggel járó mentességek, vagy különleges eljárási szabályok nem akadályozzák a Bíróságot az adott személy fölött joghatóságának gyakorlásában.

28. cikk

A parancsnokok és más elöljárók felelőssége

A büntetőjogi felelősség egyéb alapjain kívül, a jelen Statútum szerint a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettekért:

(a) A katonai parancsnokot vagy a katonai parancsnokként ténylegesen eljáró személyt büntetőjogi felelősség terheli a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettek miatt, ha azokat a tényleges parancsnoksága és ellenőrzése, vagy tényleges hatalma és ellenőrzése alatt álló erők követik el, feltéve, hogy ezen erők fölött nem gyakorolt megfelelő ellenőrzést, ha:

(i) A katonai parancsnok vagy személy tudta, vagy az akkori körülmények között tudnia kellett volna, hogy erői ilyen bűntetteket követnek el vagy szándékoznak elkövetni; és

(ii) Az a katonai parancsnok, vagy személy hatáskörében nem tett meg minden szükséges és indokolt intézkedést annak érdekében, hogy megakadályozza vagy megfékezze a bűntettek elkövetését, vagy hogy átadja az ügyet a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak vizsgálat és büntetőeljárás lefolytatása céljából;

(b) Az (a) pontban nem említett felettes és alárendelt közötti viszonyok tekintetében a felettes büntetőjogilag felelős a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettek miatt, ha azokat a tényleges hatalma és ellenőrzése alatt álló alárendeltjei követik el, annak következtében, hogy az alárendeltjei fölött nem gyakorolt megfelelő ellenőrzést, ha:

(i) A felettes tudta, hogy alárendeltjei ilyen bűntetteket követtek el vagy szándékoztak elkövetni, vagy tudatosan figyelmen kívül hagyta az egyértelműen erre utaló információt;

(ii) A bűntettek az elöljáró tényleges felelősségébe és ellenőrzése alá tartozó tevékenységeket érintettek; és

(iii) A felettes hatáskörében nem tette meg az összes szükséges és indokolt intézkedést annak érdekében, hogy megakadályozza vagy megfékezze elkövetésüket, illetve átadja az ügyet a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak vizsgálat és büntetőeljárás lefolytatása céljából.

29. cikk

Az elévülés kizárása

A Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettek nem évülnek el.

30. cikk

Tudatosság (alanyi oldal)

1. Ellenkező rendelkezés hiányában, a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntett miatt büntetőjogilag csak az büntethető, aki a bűntett tényállási elemeit megvalósító cselekményt szándékosan és tudatosan követi el.

2. A jelen cikk alkalmazásában a személy szándékosan cselekszik, ha:

(a) A cselekménye vonatkozásában, az adott cselekményt végre kívánta hajtani;

(b) A következmény vonatkozásában, ha az adott személy a következmény előidézését kívánta, vagy tudta, hogy az események szokásos menetében az be fog következni.

3. A jelen cikk alkalmazásában a “tudatosság” annak ismerete, hogy egy körülmény fennáll, vagy az események szokásos menetében az be fog következni. A “tud” és “tudva” kifejezések ennek megfelelően értelmezendők.

31. cikk

A büntetőjogi felelősséget kizáró okok

1. A jelen Statútumban meghatározott büntetőjogi felelősséget kizáró egyéb okokon kívül nem büntethető az a személy, aki cselekménye elkövetésekor:

(a) Olyan elmebetegségben, vagy szellemi fogyatékosságban szenved, amely képtelenné teszi arra, hogy cselekménye jogellenességét vagy jellegét felfogja, vagy magatartását a jogszabályoknak megfelelően irányítsa;

(b) Olyan bódult állapotban van, amely képtelenné teszi arra, hogy cselekménye jogellenességét vagy jellegét felfogja, vagy magatartását a jogszabályoknak megfelelően irányítsa, kivéve, ha önhibájából került bódult állapotba úgy, hogy tudta, vagy nem vette figyelembe annak kockázatát, hogy a bódult állapot következményeként olyan magatartást tanúsíthat, amely a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettet képez;

(c) Maga vagy más védelmében, valamint háborús bűntettek esetén saját vagy más személy életben maradása érdekében szükséges vagyontárgyak védelmében, vagy katonai feladat végrehajtása érdekében szükséges vagyontárgyak védelmében a magát vagy mást, illetve a védett javakat közvetlenül és jogtalanul fenyegető erőszakkal szemben a veszély mértékével arányosan cselekszik. Az a tény, hogy az adott személy védekező hadműveletekben vett részt, önmagában nem zárja ki a jelen pont alapján a büntetőjogi felelősséget;

(d) A cselekményt, amely vélhetően a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettet képez, olyan kényszer hatására követte el, amely ellene, vagy más személy elleni közvetlen halállal, illetve folyamatos vagy közvetlen súlyos testi sértéssel fenyeget, és az adott személy szükségszerűen és indokoltan cselekszik a fenyegetés elhárítása érdekében, feltéve, hogy nem szándékozik nagyobb sérelmet okozni annál, mint amelynek elkerülésére törekedett. A fenyegetést kiválthatja:

(i) Más személy; vagy

(ii) A személyen kívülálló körülmények.

2. A Bíróság határozza meg, hogy valamely, a jelen Statútumban meghatározott büntethetőséget kizáró ok az adott esetben alkalmazható-e.

3. A tárgyalás során a Bíróság az 1. bekezdésben meghatározott büntethetőséget kizáró okokon kívül más okot is figyelembe vehet, amit a 21. cikk szerint alkalmazandó jog tartalmaz. Az ilyen ok figyelembe vételével kapcsolatos eljárást az Eljárási és Bizonyítási Szabályok határozzák meg.

32. cikk

Ténybeli vagy jogi tévedés

1. A ténybeli tévedés csak akkor alapozza meg a büntetőjogi felelősség kizárását, ha a tévedés miatt az elkövető részéről hiányzik a bűncselekmény elkövetésében a tudatosság.

2. Az arra vonatkozó jogi tévedés, hogy egy adott cselekmény a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettet képez-e, nem zárja ki a büntetőjogi felelősséget. A jogi tévedés esetén ugyanakkor nem állapítható meg a büntetőjogi felelősség, ha ez a bűnösséget kizárja, vagy a tévedés a 33. cikk hatálya alá tartozik.

33. cikk

Az elöljáró parancsa és a jogi előírások

1. Az a tény, hogy a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettet a Kormány, illetőleg katonai, vagy polgári elöljáró parancsára követték el, nem mentesít a büntetőjogi felelősség alól, kivéve, ha:

(a) Az elkövető jogszabály alapján volt köteles a Kormány vagy az adott elöljáró parancsának engedelmeskedni;

(b) Az elkövető nem tudta, hogy a parancs jogellenes; és

(c) A parancs nem volt nyilvánvalóan jogellenes.

2. A jelen cikk alkalmazásában a népirtás vagy emberiesség elleni bűntettek elkövetésére adott parancs nyilvánvalóan jogellenes.

IV. FEJEZET – A BÍRÓSÁG ÖSSZETÉTELE ÉS MŰKÖDÉSE

34. cikk

A Bíróság szervezete

A Bíróság a következő szervekből áll:

(a) Az Elnökség;

(b) A Fellebbviteli Kollégium, az Elsőfokú Kollégium és a Tárgyalás-előkészítő Kollégium;

(c) Az Főügyészség;

(d) A Hivatal.

35. cikk

A bírói tisztség betöltése

1. Minden bírót a Bíróság főállású tagjává választják, és hivatali ideje kezdetétől fogva eszerint áll rendelkezésre funkciói gyakorlására.

2. Az Elnökséget alkotó bírák megválasztásuktól kezdve tisztségüket főfoglalkozásként látják el.

3. Az Elnökség, a Bíróság munkaterhétől függően és a tagjaival való tanácskozás után, alkalmanként dönti el, hogy az egyes bírák milyen mértékben kötelesek feladataikat teljes munkaidőben ellátni. A beosztás nem sértheti a 40. cikket.

4. Azon bírák javadalmazására vonatkozó szabályokat, akik nem kötelesek feladataikat teljes munkaidőben ellátni, a 49. cikk szerint kell elfogadni.

36. cikk

A bírák képzettsége, jelölése és megválasztása

1. A 2. bekezdésre is figyelemmel, a Bíróság 18 bíróból áll.

2. (a) Az Elnökség a Bíróság nevében javasolhatja a bírák 1. bekezdésben meghatározott számának növelését, azoknak az okoknak a megjelölésével, amelyek miatt a létszámemelés szükséges és helyénvaló. A hivatalvezető a javaslatot haladéktalanul megküldi a Részes Államoknak.

(b) A javaslatot a 112. cikk értelmében összehívott Részes Államok Közgyűlésének ülésén meg kell tárgyalni. A javaslat elfogadottnak tekinthető, ha az ülésen a Részes Államok Közgyűlése tagjainak kétharmada jóváhagyja, és az a Részes Államok Közgyűlése által meghatározott időpontban lép hatályba.

(c) (i) Ha a bírák számának növelésére tett javaslatot a (b) pont szerint elfogadták, az új bírák megválasztására a Részes Államok Közgyűlésének következő ülésén kerül sor, a jelen cikk 3-8. bekezdéseinek és a 37. cikk 2. bekezdésének megfelelően.

(ii) Ha a bírák számának növelésére tett javaslatot elfogadták, és az a (b) pont és (c)(i) alpont szerint hatályba lépett, az Elnökség a Bíróság munkaterhére tekintettel a későbbiekben bármikor szabadon javasolhatja a bírák számának csökkentését, de a bírák létszáma nem csökkenhet az 1. bekezdésben meghatározott szám alá. A javaslattal kapcsolatban az (a) és (b) pontok szerint kell eljárni. Ha a javaslatot elfogadják, a bírák számát fokozatosan kell csökkenteni, az egyes bírák megbízatási időtartama lejáratának megfelelően, a szükséges létszám eléréséig.

3. (a) A bírákat nagy erkölcsi tekintélyű, pártatlan és becsületes személyek közül választják meg, akik megfelelnek a saját Államukban a legmagasabb bírói tisztségek betöltéséhez megkívánt követelményeknek.

(b) A bírói tisztségre jelölt minden személy:

(i) Elismert büntető anyagi- és eljárásjogi szaktudással, és bíróként, ügyészként, ügyvédként vagy más hasonló minőségben a szükséges büntetőbírósági tárgyalási tapasztalattal rendelkezik; vagy

(ii) A nemzetközi jog területein, így a nemzetközi humanitárius jog és az emberi jogok területén elismert szaktudást, és a Bíróság igazságszolgáltatási tevékenységében érintett jogászi minőségben nagy tapasztalatot szerzett;

(c) A bírói tisztségre jelölt minden személy kiválóan ismeri és folyékonyan beszéli a Bíróságnak legalább az egyik munkanyelvét.

4. (a) A bírósági választásokon jelöltet állíthat a jelen Statútum bármely Részes

Állama:

(i) Az adott Állam legmagasabb bírói tisztségeinek betöltéséhez szükséges jelöltállítási eljárása szerint; vagy

(ii) A Nemzetközi Bíróság bírói tisztségeire való jelöltállításnak a Nemzetközi Bíróság Statútumában meghatározott eljárása szerint.

A jelölésekhez megfelelően részletes nyilatkozatot kell csatolni, amely igazolja, hogy a jelölt megfelel a 3. bekezdésben meghatározott követelményeknek.

(b) Minden Részes Állam az adott választáson egy jelöltet állíthat, aki nem szükségszerűen saját állampolgára, de mindenképpen valamelyik Részes Állam állampolgára.

(c) A Részes Államok Közgyűlése indokolt esetben Tanácsadó Bizottságot hozhat létre a jelölések megvizsgálására. Ebben az esetben a Bizottság összetételét és megbízatását a Részes Államok Közgyűlése határozza meg.

5. A választásra két jelölt-listát készítenek:

Az “A” jelű lista tartalmazza a 3. bekezdés (b)(i) alpontjában meghatározott képesítésű jelöltek neveit; és

A “B” jelű lista tartalmazza a 3. bekezdés (b)(ii) alpontjában meghatározott képesítésű jelöltek neveit.

Az a jelölt, aki mindkét listán lévő képesítési követelményeknek megfelel, választhat, hogy melyik listán kíván szerepelni. Az első bírósági választáson legalább kilenc bírót az “A” jelű listáról, és legalább öt bírót a “B” jelű listáról választanak. A későbbi választásokon úgy járnak el, hogy egyenlő arány maradjon fenn a két különböző listáról választott bírák között.

6. (a) A bírákat a Részes Államok Közgyűlésének a 112. cikk szerint ebből a célból összehívott ülésén, titkos szavazással választják meg. A 7. bekezdés szerint az a 18 jelölt tekinthető megválasztottnak, aki a legtöbb szavazatot kapta a Részes Államok kétharmadának jelenléte és szavazása mellett.

(b) Ha az első szavazás során nem választanak meg elegendő számú bírát, a további szavazásokat az (a) pontban írtak szerint, a megmaradó helyek betöltéséig folytatják.

7. Egy Államnak egynél több bírája nem lehet. Az a jelölt, aki a bírósági tagság szempontjából nemcsak egy Állam állampolgára, azon Állam állampolgárának tekintendő, amelyben általában polgári és politikai jogait gyakorolja.

8. (a) A Részes Államok a bírák választásakor a következő szempontokat veszik figyelembe a Bíróság összetételére vonatkozóan:

(i) A világ fő jogrendszereinek megfelelő képviselete;

(ii) A méltányos földrajzi eloszlás;

(iii) A női és férfi bírák megfelelő képviselete.

(b) A Részes Államok figyelembe veszik továbbá, hogy legyen a Bíróságon olyan bíró, aki speciális kérdésekben joggyakorlattal rendelkezik, többek között a gyerekek és nők elleni erőszak kérdéseiben.

9. (a) A (b) pont fenntartásával, a bírók megbízatása kilenc évre szól, és a (c) pont, illetve a 37. cikk 2. bekezdésének fenntartásával nem választhatók újra.

(b) Az első választáson megválasztott bírák sorshúzás útján kiválasztott egyharmadának megbízatása három évre szól; a sorshúzással kiválasztott másik egyharmadának hat évre szól; a többi bíró megbízatási időtartama pedig kilenc év.

(c) A (b) pont szerint háromévi megbízatással rendelkező bíró egy teljes megbízatási időszakra újraválasztható.

10. A 9. bekezdés rendelkezéseinek fenntartásával, az Elsőfokú Kollégiumba, vagy a Fellebbviteli Kollégiumba beosztott bíró a 39. cikk értelmében hivatalában marad azon eljárás vagy fellebbezés befejezéséig, amelynek tárgyalása az adott tanács előtt már elkezdődött.

37. cikk

A bírói tisztségek megüresedése

1. Bírói tisztség betöltetlensége esetén a 36. cikk szerinti választást tartanak a tisztség betöltésére.

2. A megüresedett tisztség betöltésére választott bíró elődjének hátralevő megbízatási idejét tölti ki, és ha ez három év, vagy annál rövidebb időszak, teljes megbízatási időre újraválasztható a 36. cikk szerint.

38. cikk

Az Elnökség

1. Az elnököt, továbbá az első és második elnök-helyettest a bírák abszolút szavazat-többségével választják. Megbízatásuk három évig, vagy bírói megbízatásuk végéig tart, ha az hamarabb lejár. Egy alkalommal újraválaszthatók.

2. Az elnököt akadályoztatása, vagy kizárása estén az első elnök-helyettes helyettesíti. Az elnököt, az elnök és az első elnökhelyettes akadályoztatása vagy kizárása esetén, a második elnökhelyettes helyettesíti.

3. Az elnök az első és második elnök-helyettessel együtt alkotja az Elnökséget, amely felelős:

(a) A Bíróság megfelelő működéséért, a Főügyészség kivételével; és

(b) A jelen Statútum szerint ráruházott más feladatok végrehajtásáért.

4. A 3. bekezdés (a) pontjában meghatározott feladata tekintetében az Elnökség a főügyésszel összehangoltan jár el, és azzal a kölcsönös érdeklődésükre számot tartó minden kérdésben egyetértésre törekszik.

39. cikk

A tanácsok

1. A bírák megválasztása után amint lehetséges, a Bíróság a 34. cikk (b) pontja szerinti Kollégiumokba szerveződik. A Fellebbviteli Kollégium az elnökből és négy bíróból áll, az Elsőfokú Kollégiumot és a Tárgyalás-előkészítő Kollégiumot pedig egyenként legalább hat bíró alkotja. A bírák tanácsokba osztásának alapjául az egyes Kollégiumok feladatának jellege, valamint a Bíróságba választott bírák képesítése és tapasztalatai szolgálnak, úgy, hogy minden Kollégium megfelelő arányban tartalmaz büntető anyagi- és eljárásjogi, valamint nemzetközi jogi szaktudású bírót. Az Elsőfokú Kollégium és a Tárgyalás-előkészítő Kollégium főleg büntetőbírósági tárgyalási tapasztalattal rendelkező bírákból áll.

2. (a) A Bíróság igazságszolgáltatási feladatait minden Kollégiumon belül tanácsok látják el.

(b)(i) A fellebbviteli tanács a Fellebbviteli Kollégium valamennyi bírójából áll;

(ii) Az elsőfokú tanács feladatait az Elsőfokú Kollégium három bírója látja el;

(iii) A tárgyalás-előkészítő tanács feladatait a Tárgyalás-előkészítő Kollégium három bírája, vagy egy bírája látja el a jelen Statútum, továbbá az Eljárási- és Bizonyítási Szabályok szerint;

(c) A jelen bekezdés nem zárja ki egynél több elsőfokú vagy tárgyalás-előkészítő tanács egyidejű létrehozását, ha a Bíróság munkaterhének hatékony elosztása azt kívánja.

3. (a) Az Elsőfokú Kollégiumba és a Tárgyalás-előkészítő Kollégiumba beosztott bírák három évig működnek abban a Kollégiumban, illetve a tanács előtt már megkezdett ügyek tárgyalásának befejezéséig azután is.

(b) A Fellebbviteli Kollégiumba beosztott bírák megbízatásuk egész időtartamát csak abban a Kollégiumban töltik le.

4. A Fellebbviteli Kollégiumba beosztott bírák csak a Fellebbviteli Kollégiumban működnek. A jelen cikk ugyanakkor nem zárja ki a bírák ideiglenes áthelyezését az Elsőfokú Kollégiumból a Tárgyalás-előkészítő Kollégiumba és fordítva, ha az Elnökség úgy látja, hogy a Bíróság munkaterhének hatékony elosztása azt kívánja, azzal a feltétellel, hogy egy adott ügy tárgyalás előtti szakaszában részt vevő bíró az ügyet az Elsőfokú Kollégium tanácsában semmilyen körülmények között sem tárgyalhatja.

40. cikk

A bírák függetlensége

1. A bírák feladatuk ellátása során függetlenek.

2. A bírák nem folytathatnak olyan tevékenységet, amely bírói munkájukkal összeférhetetlen lehet, vagy kétséget kelt függetlenségük iránt.

3. A Bíróság székhelyén folyamatos munkavégzésre kötelezett bírák nem végezhetnek más szakmai tevékenységet.

4. Bármely, a 2. és 3. bekezdések alkalmazását érintő kérdésről a bírák abszolút többsége dönt. A bíró nem vesz részt az őt érintő kérdésről való határozathozatalban.

41. cikk

A bírák mentesítése és kizárása

1. Az Elnökség, kérésére, mentesítheti a bírót a jelen Statútum szerinti feladatainak gyakorlása alól az Eljárási és Bizonyítási Szabályoknak megfelelően.

2.(a) A bíró nem vesz rész olyan ügy elbírálásában, amelyben pártatlansága bármely okból indokoltan kétségbe vonható. A bírót a jelen pont szerint mentesítik az ügy elbírálása alól többek között akkor, ha korábban bármilyen minőségben részt vett a Bíróság előtt folyamatban lévő adott ügyben, vagy nemzeti szinten olyan kapcsolódó bűnügyben, amelyben az a személy, aki ellen a nyomozás vagy a büntetőeljárás folyik, érintett volt. A bírót kizárják továbbá az Eljárási és Bizonyítási Szabályok által meghatározott egyéb esetekben.

(b) A jelen pont szerint a főügyész, a gyanúsított vagy a vádlott is kérheti bíró kizárását.

(c) A bíró kizárásával kapcsolatos bármely döntést a bírák abszolút szavazattöbbségével hozzák meg. Az a bíró, akinek a kizárását kérték, az üggyel kapcsolatos észrevételeit előterjesztheti, de nem vehet részt a döntés meghozatalában.

42. cikk

A Főügyészség

1. A Főügyészség a Bíróság külön szerveként függetlenül jár el. Felelős az átadott ügyekre, és a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettekre vonatkozó minden megalapozott információ fogadásáért, megvizsgálásáért és a nyomozás lefolytatásáért, továbbá a Bíróság előtt a vád képviseletéért. A Főügyészség tagjai nem kérnek, és nem fogadnak el külső utasításokat.

2. A Főügyészség élén a főügyész áll. A főügyész egyszemélyi vezetőként irányítja és igazgatja a Főügyészséget, ideértve a személyi állományt, a létesítményeket és egyéb forrásokat. A főügyész munkáját egy vagy több ügyész segíti, akik jogosultak a jelen Statútum által a főügyészre bízott bármely feladatot ellátni. A főügyész és az ügyészek különböző Államok állampolgárai. Feladatukat főfoglalkozásként végzik.

3. A főügyész és az ügyészek nagy erkölcsi tekintélyű, és a büntetőügyek nyomozásában vagy a vád képviseletében kiváló szakértelemmel és széleskörű gyakorlati tapasztalattal rendelkező személyek. A Bíróság legalább egyik munkanyelvét tökéletesen ismerik, és folyékonyan beszélik.

4. A főügyészt a Részes Államok Közgyűlése titkos szavazással, a tagok abszolút szavazattöbbségével választja meg. Az ügyészeket a jelölteknek a főügyész által előterjesztett névsoráról ugyanilyen módon választják. A főügyész minden betöltendő ügyészi tisztségre három jelöltet állít. Ha a megválasztáskor rövidebb megbízatási időtartamot nem állapítanak meg, a főügyész és az ügyészek megbízatása kilenc év, és nem választhatók újra.

5. Sem a főügyész, sem az ügyészek nem folytatnak olyan tevékenységet, amely akadályozhatja ügyészi tevékenységük ellátását, vagy befolyásolhatja a függetlenségükbe vetett bizalmat. Semmilyen más szakmai tevékenységet sem folytatnak.

6. Az Elnökség a főügyészt vagy az ügyészt saját kérésére mentesítheti adott ügyben feladatai teljesítésétől.

7. Sem a főügyész, sem az ügyész nem járhat el olyan ügyben, amelyben pártatlansága bármely okból megalapozottan kétségbe vonható. Az ügyből a jelen bekezdés szerint kizárják őket, többek között, ha korábban bármilyen minőségben részt vettek az adott ügyben a Bíróság előtt, vagy nemzeti szinten olyan kapcsolódó büntetőjogi ügyben, amelyben az a személy, aki ellen a nyomozás vagy a büntetőeljárás folyik, érintett volt.

8. A főügyész vagy az ügyész kizárásával kapcsolatos bármely kérdést a fellebbviteli tanács dönti el.

(a) A gyanúsított vagy a vádlott bármikor kérheti a főügyész vagy az ügyész kizárását a jelen cikkben megjelölt okokból;

(b) A főügyész vagy az érintett ügyész, adott esetben, észrevételeket tehet a kérdésre vonatkozóan.

9. A főügyész bizonyos kérdésekben jogi szaktanácsadókat nevezhet ki, többek között például a nemi erőszak, a szemérem elleni erőszak és a gyermekek elleni erőszak területén.

43. cikk

A Hivatal

1. A Hivatal felelős a Bíróság nem bírósági jellegű működésének biztosításáért és kiszolgálásáért, a főügyész 42. cikkben meghatározott feladatainak és jogosítványainak sérelme nélkül.

2. A Hivatal vezetője a hivatalvezető, aki a Bíróság ügyvitelének legfőbb vezetője. A hivatalvezető a Bíróság elnökének irányítása alatt gyakorolja funkcióit.

3. A hivatalvezető és a helyettes hivatalvezető nagy erkölcsi tekintélyű, kiemelkedő szakértelemmel rendelkező, és a Bíróság legalább egyik munkanyelvét kiválóan ismerő, és azt folyékonyan beszélő személy.

4. A bírák a hivatalvezetőt titkos szavazással, a Részes Államok Közgyűlése javaslatának figyelembe vételével, abszolút szavazattöbbséggel választják meg. A hivatalvezető javaslatára, ha szükséges, a bírák ugyanilyen módon helyettes hivatalvezetőt választanak.

5. A hivatalvezető megbízatási időtartama öt év, egy alkalommal újraválasztható, és főfoglalkozásként látja el feladatát. A helyettes hivatalvezető megbízatása öt év, vagy a bírák abszolút többsége által meghatározott rövidebb időszak, és úgy is megválasztható, hogy feladatát az igények szerint látja el.

6. A hivatalvezető a Hivatal keretében létrehozza a sértetteket és a tanúkat segítő szervezeti egységet. Az egység, a Főügyészséggel egyeztetve, biztosítja a védelmi intézkedéseket és a biztonság megszervezését, tanácsot és más megfelelő segítséget nyújt a Bíróság előtt megjelenő tanúknak és sértetteknek és más olyan személyeknek, akiket veszély fenyeget a tanúvallomások következtében. Az egység személyi állományában olyan szakemberek dolgoznak, akik segítséget nyújtanak a bántalmazások sértettjeinek, köztük a nemi erőszak bűntettéből eredő traumákat szenvedetteknek.

44. cikk

Személyi állomány

1. A főügyész és a hivatalvezető a hivataluk jellege által igényelt szakértelemmel rendelkező személyeket nevez ki. A főügyész esetében ez nyomozók kinevezését is jelenti.

2. A személyi állomány felvételekor a főügyész és a hivatalvezető a legnagyobb hatékonyságot, hozzáértést és tisztességet biztosítja, és megfelelően figyelembe veszi a 36. cikk 8. bekezdésében meghatározott követelményeket.

3. A hivatalvezető az Elnökséggel és a főügyésszel egyetértésben tesz javaslatot a Szolgálati Szabályzatra, amely meghatározza a Bíróság személyi állománya kinevezésének, javadalmazásának és felmentésének feltételeit. A Szolgálati Szabályzatot a Részes Államok Közgyűlése hagyja jóvá.

4. A Bíróság kivételes körülmények között bármely szerve munkájának segítésére ingyenesen igénybe veszi a Részes Államok, kormányközi szervezetek, vagy nem-kormányzati szervezetek által rendelkezésére bocsátott szakértőket. A főügyész a Főügyészség nevében fogadhat el ilyen felajánlásokat. Az ingyenesen rendelkezésre bocsátott személyi állományt a Részes Államok Közgyűlése által megállapítandó irányelvekkel összhangban alkalmazzák.

45. cikk

Fogadalom

A jelen Statútum szerinti tevékenységük megkezdése előtt a bírák, főügyész, az ügyészek, a hivatalvezető és a helyettes hivatalvezető nyilvános ülésen fogadalmat tesznek feladataik pártatlan és lelkiismeretes végzésére.

46. cikk

Elmozdítás a tisztségből

1. A bírót, a főügyészt, az ügyészt, a hivatalvezetőt, vagy a helyettes hivatalvezetőt tisztségéből a 2. bekezdés szerint hozott határozat értelmében elmozdítják, ha:

(a) Megállapítást nyert, hogy az adott személy súlyos jogsértést követett el, vagy súlyosan megszegte a jelen Statútumban meghatározott kötelezettségét az Eljárási- és Bizonyítási Szabályokban meghatározottak szerint; vagy

(b) Az adott személy a jelen Statútum által előírt feladatainak nem képes eleget tenni.

2. A bíró, a főügyész, az ügyész az 1. bekezdésben írt megbízatásból való elmozdításáról a Részes Államok Közgyűlése titkos szavazással dönt:

(a) Bíró esetében a bírák kétharmados többségének javaslatára a Részes Államok kétharmados szavazattöbbségével;

(b) A főügyész esetében a Részes Államok abszolút szavazattöbbségével;

(c) Az ügyész esetében a főügyész javaslatára a Részes Államok abszolút többségével.

3. A hivatalvezető vagy a helyettes hivatalvezető megbízatásából való elmozdításáról a bírák abszolút többsége dönt.

4. Azon bírónak, főügyésznek, ügyésznek, hivatalvezetőnek vagy helyettes hivatalvezetőnek, akinek magatartását, vagy a jelen Statútum által előírt funkcióinak gyakorlására való alkalmasságát a jelen cikk szerint vitatják, minden lehetősége megvan arra, hogy bizonyítékot terjesszen elő, vagy gyűjtsön össze, továbbá, hogy az Eljárási és Bizonyítási Szabályok szerint érveit érvényesítse. Az érintett személy más módon nem vehet részt az ügy megvizsgálásában.

47. cikk

Fegyelmi intézkedések

Azzal a bíróval, főügyésszel, ügyésszel, hivatalvezetővel vagy helyettes hivatalvezetővel szemben, aki a 46. cikk 1. bekezdésében meghatározottnál kisebb jogsértést követ el, az Eljárási és Bizonyítási Szabályok szerint fegyelmi intézkedést alkalmaznak.

48. cikk

Kiváltságok és mentességek

1. A Bíróság minden Részes Állam területén olyan kiváltságokkal és mentességekkel rendelkezik, amelyek céljai eléréséhez szükségesek.

2. A bírák, a főügyész, az ügyész, a hivatalvezető és a helyettes hivatalvezető, feladatai végzése során, vagy azzal kapcsolatban a diplomáciai képviseletek vezetőinek kiváltságait, és mentességeit élvezik. Megbízatásuk lejárta után továbbra is mentességet élveznek minden jogi eljárás alól mindazért, amit korábban hivatalos minőségükben mondtak, írtak vagy tettek.

3. A helyettes hivatalvezető, a Főügyészség személyi állománya és a Hivatal személyi állománya a feladata elvégzéséhez szükséges kiváltságokat, mentességeket és kedvezményeket élvezi, a Bíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló megállapodás szerint.

4. Az ügyvédek/védők, szakértők, tanúk és bármely más olyan személy, akinek jelenléte szükséges a Bíróság székhelyén, a Bíróság megfelelő működéséhez szükséges bánásmódban részesülnek, a Bíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló megállapodás szerint.

5. A kiváltságokat és mentességeket:

(a) A bíró vagy a főügyész esetében a bírák abszolút többségének határozata;

(b) A hivatalvezető esetében az Elnökség;

(c) Az ügyészek és az Főügyészség személyi állománya tekintetében a főügyész;

(d) A helyettes hivatalvezető és a Hivatal személyi állománya esetében a hivatalvezető

vonhatja meg.

49. cikk

Fizetések, juttatások és költségtérítések

A bírák, a főügyész, az ügyészek, a hivatalvezető és a helyettes hivatalvezető a Részes Államok Közgyűlése által meghatározott fizetésben, juttatásokban és költségtérítésben részesülnek. A fizetések és juttatások mértéke megbízatási idejük alatt nem csökkenthető.

50. cikk

Hivatalos- és munkanyelvek

1. A Bíróság hivatalos nyelvei az angol, az arab, a francia, a kínai, az orosz és a spanyol nyelv. A Bíróság ítéleteit és a Bíróság más alapvető fontosságú kérdésekről hozott határozatait minden hivatalos nyelven közzéteszik. Az Elnökség az Eljárási és Bizonyítási Szabályokban meghatározott követelményeknek megfelelően határozza meg, hogy a jelen bekezdés alkalmazásában milyen határozatok minősülhetnek alapvető kérdést eldöntőnek

2. A Bíróság munkanyelvei az angol és a francia nyelv. Az Eljárási és Bizonyítási Szabályok határozzák meg, hogy milyen esetekben lehet másik hivatalos nyelvet munkanyelvként használni.

3. A Bíróság, az eljárásban résztvevő bármelyik fél, vagy azon Állam kérésére, amelynek az eljárásban való részvételét a Bíróság engedélyezte, engedélyezi adott, az angol és francia nyelven kívüli nyelvnek az adott fél vagy Állam általi használatát, ha az engedély megadását a Bíróság kellően indokoltnak találja.

51. cikk

Eljárási és Bizonyítási Szabályok

1. Az Eljárási és Bizonyítási Szabályok a Részes Államok Közgyűlése tagjainak kétharmados szavazattöbbséggel történő elfogadásuk után lépnek hatályba.

2. Az Eljárási és Bizonyítási Szabályok módosítását javasolhatja:

(a) Bármely Részes Állam;

(b) A bírák abszolút többsége;

(c) A főügyész.

A módosítások a Részes Államok Közgyűlése tagjainak kétharmados szavazattöbbségével történő elfogadásuk után lépnek hatályba.

3. Az Eljárási és Bizonyítási Szabályok elfogadása után, amikor olyan sürgős esetekben kell a Bíróságnak eljárnia, amelyekben konkrét helyzetre az Eljárási és Bizonyítási Szabályok nem tartalmaznak rendelkezést, a bírák kétharmados szavazattöbbséggel ideiglenes szabályokat alkothatnak, amelyek addig alkalmazhatók, amíg a Részes Államok Közgyűlése a következő rendes vagy rendkívüli ülésén azokat elfogadja, módosítja vagy elutasítja.

4. Az Eljárási és Bizonyítási Szabályok, módosításaik és az ideiglenes szabályok a jelen Statútummal összhangban állnak. Az Eljárási és Bizonyítási Szabályoknak a gyanúsítottra vagy a vádlottra vagy az elítéltre nézve hátrányos módosításai és az ideiglenes szabályok visszamenőleg nem alkalmazhatók.

5. A Statútum és az Eljárási és Bizonyítási Szabályok ütközése esetén a Statútum élvez elsőbbséget.

52. cikk

A Bíróság Ügyrendje

1. A bírák abszolút többsége fogadja el a jelen Statútummal és az Eljárási és Bizonyítási Szabályokkal összhangban a Bíróság Ügyrendjét, amely mindennapi működését szabályozza.

2. A Bíróság Ügyrendjét és annak módosításait a főügyésszel és a hivatalvezetővel egyeztetve dolgozza ki.

3. Az Ügyrend és módosításai elfogadásukkal egyidejűleg lépnek hatályba, kivéve, ha a bírák másként döntenek. Az elfogadás után véleményezésre haladéktalanul megküldik azokat a Részes Államoknak. Ha az Államok többsége hat hónapon belül nem tesz kifogást, hatályban maradnak.

V. FEJEZET – A NYOMOZÁS ÉS A BÜNTETŐELJÁRÁS

53. cikk

A nyomozás megindítása

1. A főügyész a hozzá eljuttatott információ értékelése után megindítja a nyomozást, kivéve, ha úgy dönt, hogy a jelen Statútum szerint az eljárás megindítása nem megalapozott. A határozathozatal során a főügyész figyelembe veszi, hogy:

A birtokában lévő adatok alapján alaposan feltehető-e, hogy a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettet követtek vagy követnek el;

(b) Az ügy a 17. cikk szerint elfogadható-e, vagy az lenne-e; és

(c) A cselekmény súlyára és a sértettek érdekeire tekintettel, alapos okkal feltehető-e, hogy a nyomozás nem szolgálná az igazságszolgáltatás érdekét.

Ha a főügyész megállapítja, hogy nincs alapos ok az eljárás megindítására és a megállapítás kizárólag a (c) ponton alapul, tájékoztatja a tárgyalás-előkészítő tanácsot.

2. Ha a nyomozás után a főügyész arra a megállapításra jut, hogy nincs alapos ok a büntetőeljárás megindítására, mert:

(a) Az 58. cikk alkalmazásával nincs megfelelő jogi vagy ténybeli alapja a parancsok és idézések kibocsátására irányuló kérelemnek;

(b) Az ügy nem fogadható el a 17. cikk szerint; vagy

(c) Az összes körülményre, köztük a bűncselekmény súlyára, a sértettek érdekeire és az feltételezett elkövető életkorára és betegségére, valamint a feltételezett bűncselekmény elkövetésében játszott szerepére tekintettel, a büntetőeljárás lefolytatása nem szolgálná az igazságszolgáltatás érdekeit;

A főügyész határozatáról és a határozat indokolásáról tájékoztatja a tárgyalás-előkészítő tanácsot, az ügyet a 14. cikk szerint a Bíróság elé terjesztő Államot, vagy a 13. cikk (b) pontjának alkalmazása esetén a Biztonsági Tanácsot.

3.(a) Az ügyet a 14. cikk szerint a Bíróság elé terjesztő Állam, vagy a 13. cikk (b) pontja szerinti esetben a Biztonsági Tanács kérésére, a tárgyalás-előkészítő tanács felülvizsgálhatja a főügyésznek az 1. és 2. bekezdés szerint az eljárás megindításának megtagadásáról hozott határozatát, és kérheti a főügyészt annak újbóli megvizsgálására.

(b) A tárgyalás-előkészítő tanács hivatalból is felülvizsgálhatja a főügyésznek az eljárás megtagadásáról hozott határozatát, ha az kizárólag az 1. bekezdés (c) pontján és a 2. bekezdés (c) pontján alapul. Ebben az esetben a főügyész határozata csak akkor érvényes, ha azt a tárgyalás-előkészítő tanács megerősíti.

4. A főügyész új tényekre vagy információkra alapozva bármikor felülvizsgálhatja a nyomozás vagy a büntetőeljárás megindításáról vagy a megindítás megtagadásáról hozott határozatát.

54. cikk

A főügyész nyomozással kapcsolatos feladatai és jogosítványai

1. A főügyész:

(a) Az igazság megállapítása érdekében a nyomozást minden olyan tényre és bizonyítékra kiterjeszti, amely hasznos lehet annak megállapításában, hogy a jelen Statútum szerinti büntetőjogi felelősség fennáll-e, és ennek során egyaránt megvizsgálja a bűnösség mellett és a bűnösség ellen szóló bizonyítékokat;

(b) Megteszi a megfelelő intézkedéseket a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettekre irányuló nyomozás és büntetőeljárás hatékonyságának biztosítása érdekében, és ennek során tiszteletben tartja a sértettek és tanúk érdekeit és személyi körülményeit, ideértve életkorukat, a 7. cikkben meghatározottak szerinti nemüket, egészségi állapotukat; figyelembe veszi a bűncselekmény jellegét, különösen, ha az nemi és szemérem elleni erőszakot, vagy gyermekek sérelmére elkövetett erőszakot foglal magában; és

(c) Maradéktalanul tiszteletben tartja a személyeknek a jelen Statútum szerinti jogait.

2. A főügyész adott Állam területén is folytathat nyomozást:

(a) A IX. Fejezet rendelkezéseinek megfelelően; vagy

(b) A tárgyalás-előkészítő tanács 57. cikk 3. (d) pontja szerinti felhatalmazása alapján.

3. A főügyész:

(a) Bizonyítékokat gyűjthet és vizsgálhat meg;

(b) Beidézheti és kihallgathatja a nyomozás alá vont személyeket, sértetteket és tanúkat;

(c) Bármely Állam vagy kormányközi szervezet, illetőleg mechanizmus együttműködését kérheti, megfelelő hatáskörüknek és/vagy mandátumuknak megfelelően;

(d) A jelen Statútum rendelkezéseivel nem ellentétes, bármilyen egyezséget vagy megállapodást köthet, ha az az adott Állammal, kormányközi szervezettel vagy személlyel való együttműködés elősegítéséhez szükséges lehet;

(e) Kötelezettséget vállalhat arra, hogy az eljárás egyik szakaszában sem hoz nyilvánosságra olyan dokumentumokat vagy információkat, amelyeket azzal a feltétellel kapott, hogy titokban tartja, és amelyek kizárólag új bizonyítékok feltárását szolgálják, kivéve, ha az a személy, aki az információt szolgáltatta, a nyilvánosságra hozatalhoz hozzájárul;

(f) Megteszi a szükséges intézkedéseket, vagy kéri azok megtételét az információk titkosságának, a személyek védelmének vagy a bizonyítékok megőrzésének érdekében.

55. cikk

A személyek jogai a nyomozásban

1. A jelen Statútum szerint megindított nyomozás során, a személy:

(a) Nem kényszeríthető arra, hogy magára nézve terhelő vallomást tegyen, vagy bűnösségét beismerje;

(b) Nem vethető kényszer, erőszak vagy fenyegetés, kínzás, vagy bármilyen más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés alá; és

(c) Ha olyan nyelven hallgatják ki, amelyet nem ért és beszél tökéletesen , jogosult ingyenesen megfelelő tolmács segítségére és minden olyan fordításra, amelyet a tisztességes eljárás követelményei megkívánnak;

(d) Önkényesen nem tartóztatható le és nem tartható fogva; szabadságától csak a jelen Statútumban meghatározott okok alapján és eljárás szerint fosztható meg.

2. Ha alapos okkal feltehető, hogy valaki a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettet követett el, és vagy a főügyésznek, vagy a IX. Fejezet szerinti megkeresés értelmében a nemzeti hatóságoknak ki kell hallgatniuk, az érintett személy még a következő jogokkal is rendelkezik, amelyekről a kihallgatás előtt tájékoztatják:

(a) A kihallgatás megkezdése előtt kioktatják arról, hogy alapos gyanú áll fenn arra, hogy a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettet követett el;

(b) Megtagadhatja a vallomást anélkül, hogy hallgatását bűnössége vagy ártatlansága megállapításánál figyelembe vennék;

(c) A választása szerinti védő segítségét veheti igénybe, vagy ha nincs védője, azt számára kirendelnek, mindenkor, amikor az igazságszolgáltatás érdeke úgy kívánja, ellenszolgáltatás nélkül, ha az érintett személy nem képes azt megfizetni;

(d) Védője jelenlétében hallgassák ki, kivéve, ha önként lemondott a védőhöz való jogáról.

56. cikk

A tárgyalás-előkészítő tanács szerepe az egyszeri nyomozási lehetőségekkel kapcsolatban

1. (a) Ha a főügyész úgy véli, hogy a nyomozás egyedülálló alkalmat kínál olyan tanúvallomás vagy tanú nyilatkozatának megszerzésére, illetőleg bizonyítékok megvizsgálására, gyűjtésére vagy ellenőrzésére, amelyek a későbbiekben elengedhetetlenek lesznek a bírósági tárgyaláson való felhasználás céljából, a főügyész értesíti a tárgyalás-előkészítő tanácsot;

(b) Ebben az esetben a tárgyalás-előkészítő tanács a főügyész megkeresésére megteszi a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy biztosítsa az eljárás hatékonyságát és tisztességes lefolytatását, különös tekintettel a védelem jogainak megóvására.

(c) Ha a tárgyalás-előkészítő tanács másképpen nem dönt, a főügyész az (a) pont szerinti körülményről értesíti a letartóztatott, vagy nyomozás keretében kibocsátott idézésre megjelent személyt, azért, hogy az kihallgatható legyen.

2. Az 1. bekezdés (b) pontja szerinti intézkedések többek között a következők lehetnek:

(a) Az eljárás menetére vonatkozó ajánlások vagy rendelkezések kiadása;

(b) Az eljárásról jegyzőkönyv készítésének elrendelése;

(c) Szakértő kirendelése jogsegély érdekében;

(d) A letartóztatott vagy a Bíróság előtt idézésre megjelent személy védője részvételének engedélyezése, vagy ha a letartóztatás még nem történt meg, vagy a beidézett személy még nem jelent meg, illetőleg a védő kiválasztása még nem történt meg, másik védő kirendelése a védelem ellátására és az adott személy érdekeinek képviseletére;

(e) A Tárgyalás-előkészítő Kollégium egy tagjának, vagy, ha szükséges, másik tagjának, avagy az Elsőfokú Kollégium rendelkezésre álló bírájának kijelölése abból a célból, hogy kísérje figyelemmel az eljárást, és javaslatokat tegyen, vagy utasításokat adjon a bizonyítékok gyűjtése és megóvása, valamint a személyek kihallgatása tekintetében;

(f) Olyan más intézkedések megtétele, amelyek a bizonyítékok gyűjtése vagy megóvása céljából szükségesek.

3. (a) Ha a főügyész nem kérte a jelen cikk szerinti intézkedések megtételét, de a tárgyalás-előkészítő tanács úgy véli, hogy ezek az intézkedések szükségesek a tárgyaláson a védelem szempontjából általa fontosnak tekintett bizonyítékok megóvása érdekében, véleményt kér a főügyésztől arról, hogy nyomós oka volt-e arra, hogy nem kérte az intézkedések megtételét. Ha a tanácskozás után arra a megállapításra jut, hogy az a tény, hogy a főügyész nem kérte az intézkedések megtételét, nem megalapozott, a tárgyalás-előkészítő tanács hivatalból megteheti az adott intézkedéseket.

(b) A főügyész fellebbezhet a tárgyalás-előkészítő tanács azon döntése ellen, hogy az a jelen bekezdés értelmében hivatalból intézkedik. A fellebbezést gyorsított eljárásban bírálják el.

4. A jelen cikk szerint a tárgyalás céljára megóvott vagy gyűjtött bizonyítéknak, vagy az arról készült felvételeknek a tárgyaláson való elfogadhatóságát a 69. cikk szabályozza, és a bizonyíték értékét az elsőfokú tanács határozza meg.

57. cikk

A tárgyalás-előkészítő tanács feladatai és jogosítványai

1. Ha a jelen Statútum másként nem rendelkezik, a tárgyalás-előkészítő tanács feladatait a jelen cikk rendelkezései szerint gyakorolja .

2. (a) A tárgyalás-előkészítő tanács a 15., 18., és 19. cikkek, továbbá az 54. cikk 2. bekezdése, a 61. cikk 7. bekezdése és a 72. cikk alapján hozott határozatait és rendelkezéseit a bírák többségének egyetértésével hozza meg.

(b) Minden más esetben a tárgyalás-előkészítő tanács egyesbírája gyakorolhatja a jelen Statútumban meghatározott feladatokat, kivéve, ha az Eljárási és Bizonyítási Szabályok, vagy a tárgyalás-előkészítő tanács többségi határozattal másképpen rendelkezik.

3. A jelen Statútumban meghatározott egyéb feladatai mellett, a tárgyalás-előkészítő tanács:

(a) A főügyész megkeresésére olyan utasításokat és parancsokat bocsáthat ki, amelyek szükségesek lehetnek a nyomozás céljaira;

(b) A letartóztatott, vagy az 58. cikk szerinti idézésre megjelent személy kérésére utasításokat ad ki, ideértve az 56. cikkben írt intézkedéseket, vagy a IX. Fejezet szerinti bármilyen együttműködést kérhet, amely a személy saját védelmére való felkészülésében szükséges lehet;

(c) Ha szükséges, biztosítja a sértettek és a tanúk védelmét és magánéletének tiszteletben tartását, a bizonyítékok megóvását, a letartóztatott vagy idézésre megjelent személyek védelmét, továbbá a nemzetbiztonsági adatok védelmét;

(d) Felhatalmazza a főügyészt, hogy Részes Állam területén meghatározott nyomozati cselekményeket végezzen el, az érintett Állammal a IX. Fejezetben meghatározott együttműködés fennállása nélkül, ha – lehetőleg az érintett Állam álláspontjának figyelembe vételével – a tárgyalás-előkészítő tanács azt állapította meg a konkrét ügyben, hogy az adott Állam nyilvánvalóan nem képes az együttműködés iránti megkeresést teljesíteni, mert nincs a IX. Fejezetben meghatározott együttműködési kérelem teljesítésére hatáskörrel rendelkező hatósága vagy igazságszolgáltatási szerve;

(e) Ha az 58. cikk szerinti letartóztatási parancsot vagy idézést bocsátottak ki, az Államok együttműködését kérni a 93. cikk 1. bekezdésének k) pontja értelmében, kellően figyelembe véve a bizonyítékok súlyát, az érintett felek érdekeit, a jelen Statútumban és az Eljárási és Bizonyítási Szabályokban meghatározottak szerint, annak érdekében, hogy megtegye a biztosító intézkedéseket az elkobzás végrehajtása céljából, különösen a sértettek érdekében.

58. cikk

Letartóztatási parancs vagy idézés tárgyalás-előkészítő tanács általi kibocsátása

1. A tárgyalás-előkészítő tanács a főügyész megkeresésére, a nyomozás megkezdése után bármikor kibocsáthat letartóztatási parancsot, ha a főügyész által benyújtott kérelem és bizonyítékok vagy más információk megvizsgálása után meggyőződött arról, hogy:

(a) Alapos gyanú áll fenn arra nézve, hogy az adott személy a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettet követett el; és

(b) A személy letartóztatása szükségesnek látszik annak biztosítása érdekében, hogy:

(i) A személy a tárgyaláson megjelenjen,

(ii) A személy ne akadályozza vagy veszélyeztesse a nyomozást vagy a bírósági eljárást, vagy

(iii) Ha helyzet úgy kívánja, megakadályozzák, hogy az adott személy folytassa a bűntett, vagy olyan kapcsolódó bűntett elkövetését, amely a Bíróság joghatóságába tartozik, és ugyanazon körülményekből származik.

2. A főügyész megkeresése a következő adatokat tartalmazza:

(a) A személy nevét és más fontos személyi adatait;

(b) A személy által feltehetően elkövetett, és a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettek pontos tényállását;

(c) Azon tények rövid leírását, amelyekről azt állítják, hogy a bűntetteket alkotják;

(d) Azon bizonyítékok és egyéb információk összefoglalását, amelyek alátámasztják annak az alapos gyanúját, hogy az adott személy a bűntetteket elkövette; és

(e) Azoknak az okoknak az ismertetését, amelyek miatt a főügyész szükségesnek tartja a személy letartóztatását.

3. A letartóztatási parancs tartalmazza:

(a) A személy nevét és más fontos személyi adatait;

(b) A Bíróság joghatóságába tartozó azon bűntettek pontos tényállását, amelyek miatt a személy letartóztatását kérik;

(c) Azon tények rövid leírását, amelyek a feltételezett bűntetteket képezik.

4. A letartóztatási parancs addig marad hatályban, amíg a Bíróság másképp nem határoz.

5. A letartóztatási parancs alapján a Bíróság kérheti a személynek a IX. Fejezet szerinti előzetes letartóztatását, vagy letartóztatását és átadását.

6. A főügyész kérheti a tárgyalás-előkészítő tanácsot, hogy módosítsa a letartóztatási parancsot a benne foglalt bűntettek minősítésének megváltoztatásával, vagy új bűntettekkel való kiegészítésével. A tárgyalás-előkészítő tanács módosítja a letartóztatási parancsot, ha alapos gyanú áll fenn arra nézve, hogy a személy elkövette a megváltoztatott minősítésű bűntetteket, illetve a további bűntetteket.

7. A letartóztatási parancs helyett a főügyész a tárgyalás-előkészítő tanácstól idézés kibocsátását is kérheti. Ha a tárgyalás-előkészítő tanács meggyőződött arról, hogy alapos gyanú áll fenn arra nézve, hogy az adott személy elkövette a terhére rótt bűntettet, és az idézés elegendő annak biztosítására, hogy a személy megjelenjék a Bíróság előtt, idézést bocsát ki, (a fogva tartáson kívüli) szabadságot korlátozó, vagy nem korlátozó feltételekkel, ha arról a nemzeti jog is rendelkezik. Az idézés a következő adatokat tartalmazza:

(a) Az érintett személy nevét és az azonosításához célszerű minden más adatot;

(b) A megjelenés időpontját;

(c) Annak a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettnek a pontos tényállását, melynek elkövetésével az adott személyt gyanúsítják; és

(d) Azon tények rövid leírását, amelyek a feltételezett bűntettet képezik.

Az idézést az adott személynek kézbesítik.

59. cikk

Letartóztatási eljárás a fogva tartó Államban

1. Az a Részes Állam, amely előzetes letartóztatási, vagy letartóztatási és átadási kérelmet kapott, haladéktalanul intézkedik az adott személy saját jogszabályai és a IX. Fejezet rendelkezései szerinti letartóztatása iránt.

2. A letartóztatott személyt haladéktalanul a fogva tartó Állam hatáskörrel rendelkező bírósága elé állítják, amely az adott Állam jogának megfelelően ellenőrzi a következőket:

(a) A parancs az adott személyre vonatkozik-e;

(b) A személyt a megfelelő eljárást követve tartóztatták-e le;

(c) A személy jogait tiszteletben tartották-e.

3. A letartóztatott személynek joga van a fogva tartó Állam illetékes hatóságától az átadásáig tartó ideiglenes szabadon bocsátását kérni.

4. A kérelem eldöntése során a fogva tartó Állam illetékes hatósága figyelembe veszi, hogy, a feltételezett bűntett súlyára tekintettel, fennállnak-e olyan rendkívüli és kivételes körülmények, amelyek indokolják az ideiglenes szabadon bocsátást, és vannak-e garanciák annak biztosítására, hogy a fogva tartó Állam teljesíteni tudja a Bíróság részére történő átadási kötelezettségét az adott személy vonatkozásában. A fogva tartó Állam illetékes hatósága nem jogosult azt vizsgálni, hogy a letartóztatási parancsot az 58. cikk 1. bekezdésének (a) és (b) pontjai szerint szabályosan bocsátották-e ki.

5. A tárgyalás-előkészítő tanácsot értesítik minden ideiglenes szabadon bocsátás iránti kérelemről, és az javaslatokat tesz a fogva tartó Állam illetékes hatóságának. A fogva tartó Állam illetékes hatósága döntésének meghozatala előtt maradéktalanul figyelembe veszi ezeket a javaslatokat, ideértve a személy szökésének megakadályozása érdekében teendő intézkedésekre vonatkozó javaslatokat is.

6. Ha engedélyezik a személy ideiglenes szabadon bocsátását, a tárgyalás-előkészítő tanács az ideiglenes szabadon bocsátás helyzetéről rendszeres jelentéseket kérhet.

7. Miután a fogva tartó Állam általi átadást elrendelték, a személyt, amint lehetséges, átadják a Bíróságnak.

60. cikk

A Bíróság előtti eljárás kezdeti szakasza

1. A Bíróságnak történt átadás, illetve a Bíróság előtt önként, vagy idézésre való megjelenés után a tárgyalás-előkészítő tanács ellenőrzi, hogy a személyt tájékoztatták-e az általa feltehetően elkövetett bűntettekről, valamint a jelen Statútum szerinti jogairól, ideértve a tárgyalásig történő ideiglenes szabadon bocsátás kérelmezésének a jogát is.

2. Az a személy, aki ellen letartóztatási parancsot adtak ki, kérheti ideiglenes szabadon bocsátását. Ha a tárgyalás-előkészítő tanács meggyőződött arról, hogy az 58. cikk 1. bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak, a személyt továbbra is fogva tartják. Ellenkező esetben a tárgyalás-előkészítő tanács, feltételekkel vagy feltételek nélkül, a személyt szabadon bocsátja.

3. A tárgyalás-előkészítő tanács rendszeresen felülvizsgálja a szabadon bocsátásról és a fogva tartásról hozott határozatait, továbbá bármikor megteheti azt a főügyész, vagy az érintett személy kérésére. A felülvizsgálat során, ha meggyőződött arról, hogy a megváltozott körülmények azt indokolják, határozatát módosíthatja a fogva tartás, a szabadon bocsátás, vagy a szabadon bocsátás feltételei vonatkozásában.

4. A tárgyalás-előkészítő tanács gondoskodik arról, hogy a főügyész indokolatlan késedelme miatt a tárgyalás előtt ésszerűtlenül hosszú ideig senkit se tartsanak fogva. Ha ilyen késedelem következik be, a Bíróság megvizsgálja az adott személy feltételekkel vagy feltételek nélküli szabadon bocsátásának lehetőségét.

5. A tárgyalás-előkészítő tanács, ha szükséges, letartóztatási parancsot bocsáthat ki a már szabadon bocsátott személy megjelenésének biztosítása érdekében

61. cikk

A vád megerősítése a tárgyalás előtt

1. A 2. bekezdés rendelkezéseinek fenntartásával, a személy átadása, vagy a Bíróság előtti önkéntes megjelenése után ésszerű időn belül a tárgyalás-előkészítő tanács a vád megerősítése végett meghallgatást tart, amely miatt a főügyész tárgyalás megtartását kívánja. A meghallgatást a főügyész és a terhelt vagy a vádlott, továbbá védője jelenlétében tartják meg.

2. A tárgyalás-előkészítő tanács a főügyész megkeresésére, vagy hivatalból, meghallgatást tarthat a terhelt vagy a vádlott távollétében, hogy megerősítse a vádat, amely miatt a főügyész tárgyalás megtartását kívánja, ha az érintett személy:

(a) Lemondott a jelenlét jogáról; vagy

(b) Szökésben van, vagy nem lehetséges tartózkodási helyét megállapítani, és a Bíróság előtti megjelenésének biztosítására, az ellene emelni kívánt vád, továbbá a vád megerősítéséről tartandó meghallgatás szándékának közlésére minden ésszerű intézkedést megtettek.

Ebben az esetben a személyt védő képviseli, ha a tárgyalás-előkészítő tanács úgy ítéli meg, hogy az igazságszolgáltatás érdeke azt kívánja.

3. A meghallgatás előtt ésszerű időn belül a személy:

(a) megkapja a vádirat egy példányát, amely miatt a főügyész tárgyalás megtartását kívánja; és

(b) tájékoztatást kap arról, hogy milyen bizonyítékokat kíván a főügyész felhasználni a meghallgatás során.

A tárgyalás-előkészítő tanács rendelkezhet az információknak a meghallgatás céljára történő nyilvánosságra hozataláról.

4. A meghallgatás előtt a főügyész a nyomozást folytathatja, továbbá a meghallgatás előtti ésszerű időben módosíthatja vagy megszüntetheti a vádat. Az érintett személyt megfelelően értesítik a vádpontok módosításáról vagy megszüntetéséről. A vádpontok megszüntetése esetén a főügyész tájékoztatja a tárgyalás-előkészítő tanácsot a megszüntetés indokairól.

5. A meghallgatáson a főügyész minden vádpontot kielégítő bizonyítékokkal kellően alátámaszt annak megállapítására, hogy alaposan feltehető-e, hogy az adott személy elkövette a terhére rótt bűntettet. A főügyész a vádat írásos bizonyítékokra, vallomások összefoglalására alapozhatja, és mellőzheti azoknak a tanúknak a beidézését, akik a tárgyaláson tesznek vallomást.

6. A meghallgatáson a személy jogosult:

(a) A vádpontokat vitatni;

(b) A főügyész által előterjesztett bizonyítékokat vitatni;

(c) Bizonyítékot előterjeszteni.

7. A tárgyalás-előkészítő tanács a meghallgatás alapján dönt arról, hogy elegendő bizonyíték áll-e rendelkezésre az arra irányuló alapos gyanú igazolására, hogy az adott személy a vádban szereplő minden bűntettet elkövette. Határozatában a tárgyalás-előkészítő tanács:

(a) Megerősíti azokat a vádpontokat, amelyekre vonatkozóan megállapította, hogy van elegendő bizonyíték, és a személyt ítélethozatalra az elsőfokú tanács elé állítja a megerősített vádpontok alapján;

(b) Megtagadja azon vádpontok megerősítését, amelyekre vonatkozóan nem talált elegendő bizonyítékot;

(c) Elnapolja a meghallgatást, és felhívja a főügyészt, hogy vizsgálja meg:

(i) Az adott vádponttal kapcsolatos újabb bizonyítékok előterjesztésének, vagy pótnyomozás lefolytatásának lehetőségét; vagy

(ii) A vád módosításának lehetőségét, mert az előterjesztett bizonyítékok vélhetően a Bíróság joghatóságába tartozó más bűntett elkövetését igazolják.

8. Ha a tárgyalás-előkészítő tanács megtagadja a vád megerősítését, a főügyész később ismét kérheti a vád megerősítését, ha kérelmét további bizonyítékokkal támasztja alá.

9. A vád megerősítése után és a tárgyalás megnyitása előtt a főügyész a tárgyalás-előkészítő tanács engedélyével és a vádlott értesítése után módosíthatja a vádpontokat. Ha a főügyész újabb vádpontokkal kívánja a vádat kiegészíteni, vagy súlyosabb vádpontokra kívánja módosítani a korábban megerősített vádat, a jelen cikk szerinti meghallgatást tartanak az új vádpontok megerősítése céljából. A tárgyalás megkezdése után a főügyész a tárgyalás-előkészítő tanács engedélyével szüntetheti meg a vádat.

10. Minden korábban kiadott parancs hatályát veszti bármely olyan vádponttal kapcsolatban, amelyet a tárgyalás-előkészítő tanács nem erősített meg, vagy a főügyész megszüntetett.

11. Ha a vádat a jelen cikk szerint megerősítették, az Elnökség elsőfokú tanácsot hoz létre, amely a 9. bekezdés és a 64. cikk 4. bekezdésének fenntartásával, lefolytatja az eljárás következő szakaszát, és ennek érdekében gyakorolhatja a tárgyalás-előkészítő tanács mindazon funkcióit, amelyket az ügyben hasznosnak tart.

VI. FEJEZET – A TÁRGYALÁS HELYSZÍNE

62. cikk

A tárgyalás helyszíne

Ellenkező döntés hiányában a tárgyalás helyszíne a Bíróság székhelye.

63. cikk

Tárgyalás a vádlott jelenlétében

1. A vádlott a tárgyaláson jelen van.

2. Ha a Bíróság előtt megjelent vádlott folyamatosan zavarja a tárgyalást, az elsőfokú tanács elrendelheti a tárgyalóteremből való kivezetését, és ilyen esetben úgy jár el, hogy a vádlott figyelemmel kísérhesse a tárgyalást, és a tárgyalótermen kívülről, ha szükséges, távközlési úton utasíthassa védőjét. Ezek az intézkedések csak kivételes körülmények esetén és csak a szigorúan szükséges időtartamban tehetők meg, miután más ésszerű megoldások hiábavalónak bizonyultak.

64. cikk

Az elsőfokú tanács feladatai és jogosítványai

1. Az elsőfokú tanács a jelen cikkben meghatározott feladatait és jogosítványait a jelen Statútummal és az Eljárási és Bizonyítási Szabályokkal összhangban gyakorolja.

2. Az elsőfokú tanács biztosítja, hogy a tárgyalás tisztességes és gyors legyen, és vezetése során tiszteletben tartsák a vádlott jogait, továbbá kellő figyelmet fordítsanak a sértettek és tanúk védelmének szükségességére.

3. Az ügynek a jelen Statútum szerinti tárgyalásra bocsátása esetén az Elsőfokú Kollégiumnak az ügyre kijelölt tanácsa:

(a) Tanácskozik a felekkel, és úgy jár el, ahogyan az a tisztességes és gyors eljárás lefolytatásának biztosítása érdekében szükséges;

(b) Meghatározza a tárgyaláson használandó nyelvet vagy nyelveket; és

(c) A jelen Statútum megfelelő rendelkezéseinek megtartásával gondoskodik a korábban nyilvánosságra nem hozott dokumentumoknak és információnak a tárgyalás megkezdése előtt kellő időben való nyilvánosságra hozataláról, a tárgyalásra való megfelelő felkészülést biztosítva.

4. Az elsőfokú tanács, ha hatékony és tisztességes működése érdekében szükséges, előzetes kérdéseket utalhat a tárgyalás-előkészítő tanács elé, vagy, ha szükséges, a Tárgyalás-előkészítő Kollégium rendelkezésre álló bírója elé.

5. A elsőfokú tanács, szükség esetén, a több vádlottas ügyekben a felek értesítésével elrendelheti az ügyek egyesítését vagy elkülönítését.

6. Az elsőfokú tanács feladatai ellátása során, ha szükséges, a tárgyalás előtt vagy alatt szükség szerint:

(a) Gyakorolhatja a tárgyalás-előkészítő tanácsnak a 61. cikk 11. bekezdésében meghatározott valamennyi funkcióját;

(b) Elrendelheti tanúk megjelenését és vallomástételét, továbbá dokumentumok és más bizonyítékok bemutatását, ha szükséges, az Államoknak a jelen Statútum rendelkezései szerinti segítségével;

(c) Biztosíthatja a titkos információk védelmét;

(d) Elrendelheti további bizonyítékok előterjesztését a tárgyalás előtt beszerzett, és a tárgyalás során a felek által előterjesztett bizonyítékokon túlmenően;

(e) Biztosíthatja a vádlott, a tanúk és a sértettek védelmét; és

(f) Dönthet bármely, az ügyre vonatkozó kérdésben.

7. A tárgyalás nyilvános. Az elsőfokú tanács különleges körülmények miatt azonban zárt tárgyalást rendelhet el a 68. cikkben meghatározott célból, vagy a titkos adatok, illetőleg a vallomásokban szereplő bizalmas információ védelme érdekében.

8. (a) A tárgyalás megkezdésekor az elsőfokú tanács felolvassa a vádlottnak a tárgyalás-előkészítő tanács által előzetesen megerősített vádat. Az elsőfokú tanács meggyőződik arról, hogy a vádlott érti a vád lényegét. Megadja neki a lehetőséget arra, hogy a 65. cikk szerint beismerje bűnösségét, vagy ártatlannak vallja magát.

(b) A tárgyaláson az elnöklő bíró utasításokat adhat az eljárás lefolytatásának irányára, ideértve az eljárás tisztességes és pártatlan lefolytatásának biztosítását. Az elnöklő bíró utasításainak megfelelően a felek a jelen Statútum rendelkezései szerint bizonyítékokat terjeszthetnek elő.

9. Az elsőfokú tanács jogosult, többek között, valamelyik fél kérelmére vagy hivatalból:

(a) Dönteni a bizonyíték elfogadhatóságáról, vagy az ügyhöz tartozásáról;

(b) A tárgyalás során minden szükséges intézkedést megtenni a rend fenntartása érdekében.

10. Az elsőfokú tanács biztosítja, hogy a hivatalvezető a tárgyalásról az eljárást pontosan rögzítő jegyzőkönyvet készítsen, és azt megőrizze.

65. cikk

Eljárás a bűnösség beismerése esetén

1. Ha a vádlott a 64. cikk 8. bekezdésének (a) pontja szerint beismeri bűnösségét, az elsőfokú tanács megállapítja, hogy:

(a) A vádlott érti-e a bűnösség beismerésének lényegét és következményeit;

(b) A vádlott bűnösségét önként, a védőjével folytatott megfelelő tanácskozás után ismerte-e be; és

(c) A bűnösség beismerését az ügy olyan körülményei is alátámasztják-e, amelyek szerepelnek:

(i) A főügyész által előterjesztett vádiratban és a vádlott beismerésében is;

(ii) A főügyész által a vád bizonyítására előterjesztett bármely anyagban, amelyet a vádlott elfogad; és

(iii) Bármilyen, akár a főügyész, akár pedig a vádlott által előterjesztett egyéb bizonyítékban, például tanúvallomásokban.

2. Ha az elsőfokú tanács meggyőződött arról, hogy az 1. bekezdés szerinti feltételek fennállnak, megvizsgálja a bűnösség beismerését az előterjesztett más bizonyítékokkal együtt, annak megállapítására, hogy az összes olyan lényeges körülmény fennáll-e, amely azon bűntett bizonyításához szükséges, amelyre a beismerés vonatkozik, és megállapíthatja a vádlott bűnösségét a bűntett elkövetése miatt.

3. Ha az elsőfokú tanács nem győződött meg arról, hogy az 1. bekezdésben meghatározott feltételek fennállnak, úgy tekinti, mintha a bűnösség beismerése nem történt volna meg, és elrendeli a tárgyalásnak a jelen Statútumban meghatározott rendes tárgyalási rend szerinti folytatását, és átteheti az ügyet az Elsőfokú Kollégium másik tanácsához.

4. Ha az elsőfokú tanács úgy véli, hogy az igazság kiderítése érdekében az ügy tényeinek teljesebb feltárása szükséges, különösen a sértettek érdekében, az elsőfokú tanács:

(a) Felkéri a főügyészt további bizonyítékok előterjesztésére, ideértve a tanúvallomásokat is; vagy

(b) A tárgyalás folytatását a jelen Statútumban meghatározott rendes tárgyalási rend szerint rendeli el, és ekkor úgy tekinti, mintha a bűnösség beismerése nem történt volna meg, és átteheti az ügyet az Elsőfokú Kollégium másik tanácsához.

5. A főügyész és a védelem között a vádpontok módosításáról, a bűnösség beismeréséről vagy a kiszabandó büntetésről folytatott tárgyalások a Bíróságot nem kötik.

66. cikk

Az ártatlanság vélelme

1. Mindenki ártatlannak tekintendő mindaddig, amíg bűnösségét a Bíróság előtt az alkalmazandó jogszabályok szerint nem állapítják meg.

2. A vádlott bűnösségének bizonyítása a főügyészt terheli.

3. A vádlott elítéléséhez a Bíróságnak a vádlott bűnösségéről minden ésszerű kétséget kizáróan kell meggyőződnie.

67. cikk

A vádlott jogai

1. A terhére rótt vádpontok vizsgálata során a vádlottnak joga van ahhoz, hogy ügyét, a jelen Statútum rendelkezéseinek megfelelően, tisztességesen és pártatlanul, nyilvánosan tárgyalják, és a teljes fegyveregyenlőség elvén a következő minimális garanciákra jogosult:

(a) Haladéktalanul és részletesen ismertessék vele a terhére rótt vád jellegét, okát és tartalmát, olyan nyelven, amelyet tökéletesen ért és beszél;

(b) Rendelkezzék a védelme előkészítéséhez szükséges idővel és lehetőségekkel, és szabadon, bizalmas körülmények között érintkezhessen választott védőjével;

(c) Indokolatlan késedelem nélkül hozzanak ítéletet;

(d) A 63. cikk 2. bekezdésének fenntartásával, jelen lehessen a tárgyaláson, védelmét személyesen, vagy az általa választott védő útján elláthassa, ha nincs jogi képviselője, oktassák ki az ehhez való jogáról, és mindenkor, amikor az igazságszolgáltatás érdeke azt kívánja, a Bíróság hivatalból, ingyenesen rendeljen ki számára védőt, ha nem rendelkezik megfelelő anyagi forrásokkal a védő megfizetéséhez;

(e) Kihallgassa vagy kihallgattathassa a vád tanúit, és elérje, hogy a védelem tanúi megjelenhessenek, és a vád tanúival azonos feltételek mellett kihallgassák őket. A vádlott jogosult továbbá mentő körülményeket felhozni, és a jelen Statútum szerint elfogadható más bizonyítékokat előterjeszteni;

(f) Ellenszolgáltatás nélkül képesített tolmács segítségét vehesse igénybe, és megkapja mindazon fordításokat, amelyeket a tisztességes eljárás követelményei szükségessé tesznek, ha a Bíróság eljárása, vagy a Bíróság előtt bemutatott dokumentumok olyan nyelvűek, amelyet a vádlott nem ért, és nem beszél tökéletesen;

(g) Ne kényszerítsék saját személye elleni tanúskodásra, vagy bűnösségének beismerésére, és megtagadhassa a vallomástételt, anélkül, hogy azt a bűnösség vagy ártatlanság megállapítása során figyelembe vennék;

(h) Védelmében – nem eskü alatti – szóbeli vagy írásbeli nyilatkozatot tegyen; és

(i) Ne alkalmazzák vele szemben a bizonyítás, és a bizonyítékok cáfolata terhének megfordítását.

2. A jelen Statútumban meghatározott minden más közlésen kívül, a főügyész, amint lehetséges, a védelem számára betekintést nyújt minden olyan bizonyítékba, amely a főügyész birtokában van, vagy rendelkezésére áll, és amely a vádlott szerint ártatlanságát bizonyítja vagy bizonyíthatja, bűnösségét enyhíti, illetve a vád bizonyítékainak hitelességét befolyásolhatja. A jelen bekezdés alkalmazása tekintetében felmerülő kétség esetén a Bíróság dönt.

68. cikk

A sértettek és a tanúk védelme, részvételük a tárgyaláson

1. A Bíróság megteszi a megfelelő intézkedéseket a sértettek és tanúk biztonságának, testi és lelki épségének, méltóságának és magánéletének védelme érdekében. Ennek során a Bíróság tekintetbe vesz az ügyre vonatkozó minden tényezőt, ideértve az életkort, a nemet a 7. cikk 3. bekezdésének meghatározása szerint, és az egészségi állapotot, valamint a bűntett jellegét, különösen, de nem kizárólag, ha a bűntett nemi erőszakkal, szemérem elleni erőszakkal, vagy gyermekek sérelmére elkövetett erőszakkal járt. A főügyész különösen a nyomozás és e bűntettek miatti büntetőeljárás során teszi meg ezeket az intézkedéseket. Ezen intézkedések nem sérthetik a vádlott jogait, és nem lehetnek ellentétesek azokkal, sem a tisztességes és pártatlan tárgyalás követelményeivel.

2. A 67. cikkben kimondott nyilvános tárgyalás elve alóli kivételként a Bíróság tanácsai, a sértettek, a tanúk vagy a vádlott védelme érdekében az eljárás bármely szakaszában elrendelhetik a nyilvánosság kizárását, vagy engedélyezhetik a bizonyítékok elektronikus, vagy más különleges eszközök útján történő bemutatását. Ezen intézkedések különösen a nemi erőszak és a szemérem elleni erőszak sértettjének esetében alkalmazhatók, illetve akkor, ha a sértett vagy a tanú gyermek, kivéve, ha a Bíróság a körülményekre figyelemmel másként rendelkezik, különös tekintettel a sértett vagy a tanú véleményére.

3. Ha a sértettek személyes érdekeit érinti, a Bíróság engedélyezi véleményük, aggályaik előterjesztését és figyelembe vételét az eljárásnak a Bíróság által megfelelőnek ítélt szakaszaiban, úgy, hogy az ne sértse, vagy ne legyen ellentétes a vádlott jogaival és a tisztességes és pártatlan tárgyalás követelményeivel. A véleményeket és aggályokat a sértettek jogi képviselői terjeszthetik elő, ha a Bíróság azt – az Eljárási és Bizonyítási Szabályokkal összhangban – megfelelőnek tartja.

4. A Sértetteket és a Tanúkat Segítő Egység tanácsot adhat a főügyésznek és a Bíróságnak a szükséges védőintézkedésekről, biztonsági rendelkezésekről, és a 43. cikk 6. bekezdésében írt jogi tanácsadásról és segítségnyújtásról.

5. Ha bizonyítéknak vagy információnak a jelen Statútum szerinti nyilvánosságra hozatala a tanú vagy családja biztonságának súlyos veszélyeztetését okozhatja, a főügyész, a tárgyalás megkezdése előtti bármelyik eljárási szakaszban, visszatarthatja az adott bizonyítékot vagy információt, és helyette azok rövidített ismertetését nyújthatja be. Ezen intézkedések úgy valósulnak meg, hogy ne sértsék a vádlott jogait és a tisztességes és pártatlan tárgyalás követelményeit, és ne legyenek ellentétesek azokkal.

6. Bármely Állam kérelmezheti a szükséges intézkedések megtételét tisztségviselői vagy képviselői, továbbá a titkos és kényes információk védelmének érdekében.

69. cikk

A bizonyítás

1. Vallomástétel előtt, az Eljárási és Bizonyítási Szabályoknak megfelelően, minden tanú kötelezettséget vállal arra, hogy az igazságot mondja el.

2. A tanúvallomást a tárgyaláson személyesen teszik, a 68. cikkben vagy az Eljárási és Bizonyítási Szabályokban írt intézkedések fenntartásával. A Bíróság engedélyezheti a tanúnak, hogy élőszóban (“viva voce”), vagy videó-, illetőleg hangtechnikai felvétel útján tegyen vallomást, és írásos dokumentumokat, vagy hangfelvételek átírását mutassa be, a jelen Statútum és az Eljárási és Bizonyítási Szabályok rendelkezéseinek fenntartásával. Ezek az intézkedések nem sérthetik a vádlott jogait, és nem lehetnek azokkal ellentétesek.

3. A felek a 64. cikk szerint az ügyre vonatkozó bizonyítékokat terjeszthetnek elő. A Bíróság jogosult elrendelni minden olyan bizonyíték benyújtását, amelyet az igazság kiderítése érdekében szükségesnek tart.

4. A Bíróság az Eljárási és Bizonyítási Szabályoknak megfelelően határozhat bármely bizonyítéknak az ügy szempontjából való jelentőségéről vagy elfogadhatóságáról, többek között a bizonyíték bizonyítóerejére és annak lehetőségére figyelemmel, hogy a bizonyíték árthat a tárgyalás tisztességének, vagy a tanúvallomás tisztességes értékelésének.

5. A Bíróság az Eljárási és Bizonyítási Szabályokban meghatározottak szerint tiszteletben tartja és megtartja a titkosságra vonatkozó előírásokat.

6. A Bíróság nem kéri köztudomású tények bizonyítását, azonban hivatalból figyelembe veheti azokat.

7. A jelen Statútum, vagy a nemzetközileg elismert emberi jogok megsértésével szerzett bizonyíték nem fogadható el, ha:

(a) A jogsértés a bizonyíték megbízhatóságát súlyosan kétségessé teszi; vagy

(b) A bizonyíték elfogadása etikátlan lenne, vagy súlyosan sértené az eljárás tisztességes voltát.

8. Az Állam által gyűjtött bizonyíték relevanciájának vagy elfogadhatóságának eldöntésekor a Bíróság nem határoz az Állam nemzeti jogának alkalmazásáról.

70. cikk

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények

1. A Bíróság joghatósággal rendelkezik az igazságszolgáltatás ellen szándékosan elkövetett következő bűncselekmények fölött:

(a) Hamis tanúzás, ha a 69. cikk 1. bekezdése szerint a tanú kötelezettséget vállalt arra, hogy az igazat fogja mondani;

(b) Olyan bizonyíték benyújtása, amelyről a fél tudja, hogy hamis vagy meghamisított;

(c) A tanú megvesztegetése, a tanú megjelenésének vagy szabad vallomástételének akadályozása, vagy abba való beavatkozás, a tanúvallomás miatt a tanúkon való bosszúállás, a bizonyíték megsemmisítése vagy meghamisítása, illetőleg a bizonyítás-felvételbe való beavatkozás;

(d) A Bíróság tisztségviselőjének hátráltatása, megfélemlítése vagy megvesztegetése annak érdekében, hogy az elkövető tisztségviselőt kötelezettségeinek nem, vagy nem megfelelő teljesítésére kényszerítse, vagy vegye rá;

(e) A Bíróság valamely tisztségviselője elleni bosszú, kötelezettségteljesítése, vagy más tisztségviselő kötelességteljesítése miatt;

(f) Megvesztegetési juttatás kérése vagy elfogadása a Bíróság tisztségviselőjeként, hivatali kötelezettségei keretében.

2. A Bíróságnak a jelen cikk szerinti bűncselekmények feletti joghatóságának gyakorlására vonatkozó alapelveket és eljárásokat az Eljárási és Bizonyítási Szabályok határozzák meg. A Bírósággal a jelen cikk szerinti eljárásai során való nemzetközi együttműködés feltételeit a Megkeresett Állam nemzeti jogszabályai határozzák meg.

3. A bűnösség megállapítása esetén a Bíróság öt évig terjedő szabadságvesztés büntetést, az Eljárási és Bizonyítási Szabályokban meghatározott pénzbüntetést, vagy mindkettőt szabhat ki.

4. (a) Minden Részes Állam kiterjeszti a nyomozati vagy bírósági eljárásának sértetlensége elleni bűncselekményekre vonatkozó büntetőjogi szabályozását a jelen cikkben meghatározott igazságszolgáltatás elleni bűncselekményekre, ha azokat területén, vagy állampolgárai követik el;

(b) A Bíróság kérésére, ha azt helyesnek tartja, a Részes Állam büntetőeljárás céljából átadja az ügyet illetékes hatóságainak. Ezek a hatóságok az ügyben gondosan járnak el, és biztosítják a szükséges eszközöket az eredményes fellépéshez.

71. cikk

A Bíróság előtti rendzavarások szankcionálása

1. A Bíróság az előtte megjelenő személyeket rendzavarás elkövetése miatt, ideértve az eljárás félbeszakítását vagy a Bíróság utasításainak való engedelmeskedés szándékos megtagadását, a szabadságvesztésen kívüli, adminisztratív intézkedésekkel büntetheti, például a tárgyalóteremből való ideiglenes vagy állandó kivezetéssel, rendbírsággal és az Eljárási és Bizonyítási Szabályokban írt, más hasonló intézkedésekkel.

2. Az 1. bekezdés szerinti intézkedések meghozatalára vonatkozó eljárást az Eljárási és Bizonyítási Szabályok tartalmazzák.

72. cikk

A nemzetbiztonsági információk védelme

1. A jelen cikket minden olyan esetben alkalmazni kell, amikor valamely Állam információjának, vagy dokumentumainak nyilvánosságra hozatala, az érintett Állam véleménye szerint, nemzetbiztonsági érdekeit sérti. Ilyen esetek azok, amelyek az 56. cikk 2. és 3. bekezdéseinek, a 61. cikk 3. bekezdésének, a 64. cikk 3. bekezdésének, a 67. cikk 2. bekezdésének, a 68. cikk 6. bekezdésének, a 87. cikk 6. bekezdésének és a 93. cikknek a hatálya alá tartoznak, valamint azon esetek, amikor az eljárás bármely szakaszában a nyilvánosságra hozatal kérdése merül fel.

2. A jelen cikket akkor is alkalmazni kell, ha egy személytől információ vagy bizonyíték szolgáltatását kérték, és az megtagadta a teljesítést, vagy a kérést azzal az indokkal az Államhoz továbbította, hogy a nyilvánosságra hozatal az Állam nemzetbiztonsági érdekeit sértené, és az érintett Állam megerősíti, hogy megítélése szerint a nyilvánosságra hozatal ezen érdekeit sértené.

3. A jelen cikk nem sérti az 54. cikk 3. bekezdésének (e) és (f) pontjai, és a 73. cikk értelmében alkalmazandó titkossági követelményeket.

4. Ha egy Állam arról értesül, hogy információját vagy dokumentumait az eljárás valamelyik szakaszában nyilvánosságra hozzák, illetve valószínűleg nyilvánosságra hozzák, és úgy ítéli meg, hogy a nyilvánosságra hozatal nemzetbiztonsági érdekeit sérti, jogosult fellépni a kérdésnek a jelen cikk rendelkezései szerinti megoldása érdekében.

5. Ha egy Állam úgy véli, hogy információ nyilvánosságra hozatala sérti nemzetbiztonsági érdekeit, minden ésszerűen lehetséges intézkedést megtesz, az esettől függően, a főügyésszel, a védelemmel, a tárgyalás-előkészítő tanáccsal, vagy az elsőfokú tanáccsal együttesen, az ügy egyeztetett megoldása érdekében. Az intézkedések többek között a következők lehetnek:

(a) A kérelem módosítása vagy pontosítása;

(b) A Bíróság döntése a kért információnak vagy bizonyítékoknak az ügy szempontjából való fontosságáról, illetve annak eldöntése, hogy a bizonyíték, bár az ügyre vonatkozik, beszerezhető vagy már beszerezték más, a Megkeresett Államon kívüli forrásból;

(c) Az információ vagy bizonyíték beszerzése más forrásból vagy más formában; vagy

(d) Megállapodás létrehozása azon feltételekről, amelyek mellett a jogsegély lehetséges, ideértve többek között összefoglalók és javított példányok közlését, a nyilvánosságra hozatal korlátozását, zárt, (” in camera” ) és az egyik fél távollétében történő ( “ex parte”) eljárást, vagy más óvintézkedést, amelyet a jelen Statútum, illetve az Eljárási és Bizonyítási Szabályok lehetővé tesznek.

6. Ha minden ésszerű intézkedést megtettek a probléma egyeztetett megoldása érdekében, és az Állam úgy ítéli meg, hogy nincs olyan mód, vagy feltétel, amely mellett az információ vagy a dokumentum átadható, vagy nyilvánosságra hozható lenne nemzetbiztonsági érdekeinek sérelme nélkül, értesíti a főügyészt vagy a Bíróságot döntésének pontos indokairól, kivéve, ha az indokok kifejtése önmagában is szükségszerűen sértené az Állam nemzetbiztonsági érdekeit.

7. A továbbiakban, ha a Bíróság azt állapítja meg, hogy a bizonyíték az ügyre vonatkozik, és a bizonyíték szükséges a vádlott bűnösségének vagy ártatlanságának megállapításához, a Bíróság a következő intézkedéseket teheti meg:

(a) Ha az információ vagy dokumentum nyilvánosságra hozatalát a IX. Fejezet szerinti együttműködési kérelem keretében, vagy a 2. bekezdésben meghatározott körülmények között kérték, és az Állam a 93. cikk 4. bekezdésében írt elutasítási okra hivatkozott:

(i) A Bíróság, a 7. bekezdés (a) pontjának (ii) alpontjában foglalt döntés meghozatala előtt további tárgyalásokat kérhet az Állam kifogásainak megvizsgálása céljából, amely során, ha szükséges, zárt (“in camera”) és a másik fél kizárásával történő (“ex parte”) meghallgatásokat tarthat;

(ii) Ha a Bíróság azt állapítja meg, hogy az ügyben a 93. cikk 4. bekezdésében említett elutasítási okra hivatkozással a Megkeresett Állam nem a jelen Statútumban meghatározott kötelezettségei szerint jár el, a Bíróság a 87. cikk 7. bekezdésének megfelelően átteheti az ügyet, döntésének indoklása mellett; és

(iii) A Bíróság amikor tárgyalást tart a vádlott ügyében, az adott körülményeknek megfelelő, bármilyen következtetést levonhat valamely tény létére vagy nem létére vonatkozóan.

(b) Minden más esetben:

(i) Elrendeli a nyilvánosságra hozatalt; vagy

(ii) A Bíróság, amennyiben nem rendeli el a nyilvánosságra hozatalt, amikor tárgyalást tart a vádlott ügyében, az adott körülményeknek megfelelő, bármilyen következtetést levonhat valamely tény létére vagy nem létére vonatkozóan

73. cikk

Harmadik fél által szolgáltatott információ vagy dokumentum

Ha a Bíróság Részes Államot keres meg az Állam őrzésében, a birtokában vagy ellenőrzése alatt lévő olyan dokumentum vagy információ szolgáltatása iránt, amelyet másik Állam, kormányközi szervezet vagy nemzetközi szervezet titkosan hozott tudomására, a Részes Állam az adatforrás engedélyét kéri a dokumentum vagy információ nyilvánosságra hozatalához. Ha az adatforrás Részes Állam, vagy hozzájárulását adja a dokumentum vagy információ nyilvánosságra hozatalához, vagy kötelezettséget vállal a nyilvánosságra hozatal kérdésének a Bírósággal a 72. cikknek megfelelő megoldására. Ha az adatforrás nem Részes Állam, és megtagadja hozzájárulását a nyilvánosságra hozatalhoz, a Megkeresett Állam tájékoztatja a Bíróságot arról, hogy nem tudja átadni a dokumentumot vagy az információt az adatforrás iránt már korábban fennálló titoktartási kötelezettsége miatt.

74. cikk

A határozathozatal követelményei

1. Az elsőfokú tanács minden bírója jelen van a tárgyalás minden szakaszában és a határozathozatalkor. Az Elnökség, esetenként egy vagy több helyettesítő bírót jelölhet ki, ha rendelkezésre áll, a tárgyalás egyes szakaszaiban való jelenlét és avégett, hogy helyettesítse az elsőfokú tanács valamelyik tagját, ha az a tárgyaláson már nem tud részt venni.

2. Az elsőfokú tanács határozata a bizonyítékok és az egész eljárás értékelésén alapul. A határozat nem léphet túl a vádban vagy a vád módosításaiban meghatározott tényeken és körülményeken. A Bíróság határozatát kizárólag a tárgyaláson előterjesztett, és általa megvizsgált bizonyítékokra alapozhatja.

3. A bírák a határozat egyhangú meghozatalára törekednek, aminek hiányában a határozatot a bírák többsége hozza.

4. Az elsőfokú tanács tanácskozása titkos.

5. A határozatot írásba foglalják, és tartalmazza az elsőfokú tanács teljes, és indokolással ellátott megállapításait a bizonyítékokról és az előterjesztésekről. Az elsőfokú tanács csak egy határozatot hoz. Ha a határozat nem egyhangú, az elsőfokú tanács határozata egyaránt tartalmazza a többség és kisebbség álláspontját. A határozatot vagy összefoglalását nyilvános tárgyaláson kihirdetik.

75. cikk

A sértettek kárpótlása

1. A Bíróság meghatározza a sértetteknek vagy rájuk nézve nyújtandó kárpótlás formáira, például a helyreállításra, kártérítésre és a rehabilitációra vonatkozó alapelveket. Ezek alapján a Bíróság határozatában kérelemre, vagy kivételes körülmények fennállása esetén hivatalból, meghatározhatja a sértetteknek, vagy a velük kapcsolatban okozott kár, veszteség vagy sérelem nagyságát és mértékét, és meghatározza azon alapelveket, amelyek szerint eljár.

2. A Bíróság az elítélttel szemben közvetlenül határozatában elrendelheti a sértetteknek, vagy a sértettekre tekintettel nyújtandó megfelelő kárpótlást, ideértve a helyreállítást, a kártérítést és a rehabilitációt.

Ha szükséges, a Bíróság elrendelheti a kárpótlásnak a 79. cikk szerinti Kárpótlási Alapon keresztül történő kifizetését.

3. A jelen cikk szerinti rendelkezés kibocsátása előtt a Bíróság kérheti, és figyelembe veheti az elítélt, a sértettek, más érdekelt személyek vagy érdekelt Államok észrevételeit, vagy a nevükben tett észrevételeket.

4. A jelen cikk szerinti jogosítványai gyakorlása során a Bíróság, a vádlottnak a joghatósága alá tartozó valamely bűntett elkövetése miatti bűnösségének megállapítása után meghatározhatja, hogy a jelen cikk szerint hozott rendelkezésének végrehajtása érdekében szükséges-e a 93. cikk 1. bekezdése szerinti intézkedések megtétele.

5. A Részes Államok úgy hajtatják végre a jelen cikk szerint hozott határozatot, mintha a jelen cikkre a 109. cikk rendelkezéseit kellene alkalmazni.

6. A jelen cikk nem értelmezhető úgy, mint amely sérti a sértetteknek a nemzeti vagy nemzetközi jog szerinti jogait.

76. cikk

Büntetéskiszabás

1. A vádlott bűnösségének megállapítása esetén az elsőfokú tanács megvizsgálja a megfelelő büntetés kiszabásának kérdését, és figyelembe veszi a tárgyalás során előterjesztett és a büntetés kiszabásával kapcsolatban jelentős bizonyítékokat és indítványokat.

2. Azoknak az eseteknek a kivételével, amikor a 65. cikk alkalmazandó, a tárgyalás befejezése előtt az elsőfokú tanács hivatalból újabb meghallgatást tarthat, a főügyész indítványára vagy a vádlott kérésére pedig köteles újabb meghallgatást tartani, a büntetés kiszabásával kapcsolatos minden új bizonyíték vagy indítvány megvizsgálása céljából, az Eljárási és Bizonyítási Szabályok szerint.

3. Ha a 2. bekezdés alkalmazandó, az elsőfokú tanács a 75. cikk értelmében tett kifogásokat a 2. bekezdésben meghatározott újabb meghallgatáson vizsgálja meg és, ha szükséges, újabb meghallgatásokon.

4. Az ítéletet nyilvánosan hirdetik ki, és ha lehetséges, a vádlott jelenlétében.

VII. FEJEZET – BÜNTETÉSEK

77. cikk

A kiszabható büntetések

1. A 110. cikk fenntartásával, a Bíróság valamelyik következő büntetést szabhatja ki arra a személyre, akinek bűnösségét a jelen Statútum 5. cikkében meghatározott valamely bűntett elkövetése miatt megállapította:

(a) Határozott időtartamú, években kifejezett szabadságvesztés büntetés, amelynek maximális időtartama azonban nem lehet 30 évnél hosszabb;

(b) Életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés, ha a bűntett különösen súlyos volta és az elítélt egyéni körülményei indokolják.

2. A szabadságvesztés mellett a Bíróság kiszabhat:

(a) Az Eljárási és Bizonyítási Szabályok által meghatározott pénzbüntetést;

(b) A bűncselekményből közvetlenül vagy közvetve származó haszon, vagyon vagy vagyontárgyak elkobzását, a jóhiszemű harmadik felek jogainak sérelme nélkül.

78. cikk

A büntetés mértékének megállapítása

1. A büntetés mértékének megállapítása során a Bíróság, az Eljárási és Bizonyítási Szabályoknak megfelelően, olyan tényezőket vesz figyelembe, mint a bűntett súlya és az elítélt személyes körülményei.

2. Szabadságvesztés büntetés kiszabásakor a Bíróság, ha volt ilyen, beszámítja a Bíróság rendelkezése alapján előzetes fogva tartásban töltött időt. A Bíróság beszámíthat bármilyen, a bűntettel kapcsolatos cselekmény miatt egyébként fogva tartásban töltött időt.

3. Ha egy személy bűnösségét egynél több bűntett miatt állapította meg a Bíróság, minden egyes bűntett miatt külön büntetést állapít meg, és összbüntetésben jelöli meg a szabadságvesztés büntetés teljes időtartamát. Ez az időtartam nem lehet rövidebb a legsúlyosabb bűntettre kiszabott büntetésnél, és nem haladhatja meg a 30 évet, vagy a 77. cikk 1. bekezdésének (b) pontja szerinti életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést.

79. cikk

A Kárpótlási Alap

1. A Kárpótlási Alapot a Részes Államok Közgyűlésének határozata hozza létre a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettek sértettjei és családjaik számára.

2. A Bíróság elrendelheti a pénzbüntetés és az elkobzás révén befolyt pénz átutalását és más vagyontárgy átadását a Kárpótlási Alapnak.

3. A Kárpótlási Alapot a Részes Államok Közgyűlése által meghatározott alapelvek szerint kezelik.

80. cikk

A büntetések Államok általi alkalmazásának és a nemzeti jogszabályok tiszteletben tartása

A jelen Fejezet nem érinti az Államok nemzeti jogszabályai által meghatározott büntetések alkalmazását, vagy azon Államok jogát, amelyek a jelen Fejezetben meghatározott büntetéseket nem tartalmazzák.

VIII. FEJEZET – FELLEBBEZÉS ÉS FELÜLVIZSGÁLAT

81. cikk

Fellebbezés felmentő, a bűnösséget megállapító, és a büntetést kiszabó határozat ellen

1. A 74. cikk szerint hozott határozat ellen az Eljárási és Bizonyítási Szabályok szerint a következőképpen lehet fellebbezéssel élni:

(a) A főügyész a következő okok miatt fellebbezhet:

(i) Eljárási hiba,

(ii) Ténybeli hiba,

(iii) Jogi hiba;

(b) Az elítélt, vagy a nevében a főügyész, a következő okok miatt fellebbezhet:

(i) Eljárási hiba;

(ii) Ténybeli hiba;

(iii) Jogi hiba;

(iv) Bármely más okból, amely veszélyezteti az eljárás vagy a határozat tisztességes voltát, vagy hitelét.

2. (a) A büntetés ellen az Eljárási és Bizonyítási Szabályok szerint fellebbezhet a főügyész, vagy az elítélt a bűntett és a büntetés aránytalansága miatt;

(b) Ha a büntetés elleni fellebbezés alkalmával a Bíróság úgy véli, hogy olyan indokok állnak fenn, amelyek alapján a bűnösséget megállapító határozat részben vagy egészben megsemmisíthető, felhívja a főügyészt és az elítéltet, hogy terjesszék elő a 81. cikk 1. bekezdésének (a) és (b) pontjai szerint indokaikat, és a 83. cikk értelmében dönthet az elmarasztaló határozatról;

(c) Ugyanezen eljárás alkalmazandó abban az esetben is, ha a Bíróság, a csak a bűnösséget megállapító határozat elleni fellebbezés esetén úgy ítéli meg, hogy a büntetésnek a 2. (a) pontnak megfelelő mérséklése indokolt.

3. (a) Ha az elsőfokú tanács másként nem dönt, az elítélt személyt a fellebbezés elbírálásáig továbbra is fogva tartják.

(b) Ha az elítélt fogva tartási ideje meghaladja a kiszabott szabadságvesztés büntetés időtartamát, az elítélt személyt szabadon bocsátják; ha azonban a főügyész szintén fellebbez, a szabadon bocsátás az alábbi (c) pontban meghatározott feltételekhez köthető;

(c) Felmentés esetén a vádlottat haladéktalanul szabadon bocsátják, a következő feltételekkel:

(i) Kivételes körülmények esetén, és tekintettel többek között a szökés konkrét veszélyére, a vád szerinti bűntett súlyos voltára és a fellebbezés eredményességének valószínűségére, az elsőfokú tanács a főügyész megkeresésére a személy fogva tartását fenntarthatja a folyamatban lévő fellebbezési eljárás idejére;

(ii) Az elsőfokú tanácsnak a fenti (c)(i) alpont szerint hozott határozata ellen az Eljárási és Bizonyítási Szabályok szerint lehet fellebbezni.

4. A 3. bekezdés (a) és (b) pontjaiban foglalt rendelkezések fenntartásával, a bűnösséget megállapító, vagy a büntetést kiszabó határozat végrehajtását felfüggesztik a fellebbezésre nyitva álló időre és a fellebbezési eljárás időtartamára.

82. cikk

Fellebbezés más határozatok ellen

1. Bármelyik fél fellebbezhet a következő határozatok ellen az Eljárási és Bizonyítási Szabályok szerint:

(a) A joghatóságra vagy elfogadhatóságra vonatkozó határozat;

(b) A nyomozás vagy büntetőeljárás hatálya alatt álló személy szabadon bocsátási kérelmének helyt adó vagy elutasító határozat;

(c) A tárgyalás-előkészítő tanácsnak az 56. cikk 3. bekezdése alkalmazásával a hivatalból való eljárásról hozott határozata;

(d) Olyan kérdésben hozott határozat, amely lényegesen befolyásolja az eljárás tisztességes és gyors lefolytatását, vagy a tárgyalás kimenetelét, és amelyben, a tárgyalás-előkészítő tanács vagy az elsőfokú tanács véleménye szerint a fellebbviteli tanács azonnali döntése jelentősen előrevinné az eljárást.

2. A tárgyalás-előkészítő tanácsnak az 57. cikk 3. bekezdésének (d) pontja szerinti határozata ellen az érintett Állam és a főügyész nyújthat be fellebbezést a tárgyalás-előkészítő tanács engedélyével. A fellebbezést ilyenkor gyorsított eljárásban bírálják el.

3. A fellebbezés önmagában csak akkor felfüggesztő hatályú, ha a fellebbviteli tanács kérelemre – az Eljárási és Bizonyítási Szabályok szerint – azt elrendeli.

4. A 75. cikk értelmében hozott rendelkezés által hátrányosan érintett sértettek jogi képviselője, az elítélt, vagy a vagyontárgy jóhiszemű tulajdonosa fellebbezhet a kárpótlási rendelkezés ellen az Eljárási és Bizonyítási Szabályok szerint.

83. cikk

A fellebbezési eljárás

1. A 81. és a jelen cikk szerinti eljárás alkalmazásában a fellebbviteli tanács az elsőfokú tanács minden jogosítványával rendelkezik.

2. Ha a fellebbviteli tanács arra a megállapításra jut, hogy az elsőfokú eljárás olyan mértékben hibás volt, hogy az a határozat vagy az ítélet hitelét befolyásolta, illetve a megfellebbezett határozatot vagy ítéletet ténybeli, jogi vagy eljárási hiba lényegesen befolyásolta, a következő intézkedéseket hozhatja:

(a) Megsemmisíti vagy megváltoztatja a határozatot vagy az ítéletet; vagy

(b) Másik elsőfokú tanács előtt újabb tárgyalást rendel el.

Ennek érdekében a fellebbviteli tanács a ténykérdéseket döntés végett visszautalhatja az eredeti elsőfokú tanácshoz a tények tisztázása, és azután megállapításainak a fellebbviteli tanács elé terjesztése végett, vagy maga is bekérheti a bizonyítékokat döntés végett. Ha a határozat vagy az ítélet ellen csak az elítélt, vagy az elítélt nevében a főügyész fellebbezett, a határozat, vagy az ítélet a vádlott terhére nem változtatható meg.

3. Ha az ítélet elleni fellebbezés során a fellebbviteli tanács arra a megállapításra jut, hogy a büntetés a bűntetthez viszonyítva aránytalan, a VII. Fejezet szerint megváltoztathatja az ítéletet.

4. A fellebbviteli tanács ítéletét a bírák többsége hozza, és nyilvános tárgyaláson hirdeti ki. Az ítélet indokolást tartalmaz. Ha az ítéletet a fellebbviteli tanács nem egyhangúlag hozta, az ítélet tartalmazza a többség és kisebbség álláspontját, de az egyes bírák jogkérdésben kifejthetik párhuzamos- vagy különvéleményüket is.

5. A fellebbviteli tanács ítéletét az elítélt, vagy a felmentett személy távollétében is kihirdetheti.

84. cikk

A bűnösség megállapításáról vagy a büntetésről hozott határozat felülvizsgálata

1. Az elítélt személy, vagy halála után házastársa, gyermekei, szülei vagy a vádlott halálakor életben lévő azon személy, akinek a vádlott kifejezett írásbeli megbízást adott arra, hogy ilyen kérelmet terjesszen be, illetőleg a főügyész, a személy nevében kérelmezheti a fellebbviteli tanácstól a bűnösséget megállapító, vagy büntetést kiszabó jogerős ítélet felülvizsgálatát a következő indokokkal:

(a) Olyan új bizonyítékot találtak, amely:

(i) A tárgyalás idején nem állt rendelkezésre, és az sem részben, sem egészben nem róható fel a kérelmezőnek;

(ii) Kellően jelentős ahhoz, hogy ha a tárgyaláson előterjesztették volna, valószínűleg más ítéletet eredményezett volna;

(b) Olyan új tényeket állapítottak meg, amelyek azt bizonyítják, hogy a perdöntő bizonyíték, amelyet a tárgyaláson figyelembe vettek, és amelyen az ítélet alapul, hamis, koholt vagy hamisított volt;

(c) Egy vagy több bíró, aki részt vett a bűnösség megállapításában, vagy a vádpontok megerősítésében, az adott ügyben súlyos jogsértést vagy olyan súlyos kötelességszegést követett el, amelynek súlya indokolja a bíró vagy bírák elmozdítását megbízatásukból a 46. cikk szerint.

2. A fellebbviteli tanács elutasítja a kérelmet, ha azt megalapozatlannak találja. Ha úgy dönt, hogy a kérelem érdemben megalapozott, szükség esetén:

(a) Újra összehívhatja az eredeti elsőfokú tanácsot;

(b) Új elsőfokú tanácsot hoz létre; vagy

(c) Önmaga jár el az ügyben,

azzal a céllal, hogy miután az Eljárási és Bizonyítási Szabályoknak megfelelően meghallgatta a feleket, döntsön az ítélet felülvizsgálatáról.

85. cikk

A letartóztatott vagy elítélt személy kárpótlása

1. Bárki, akit jogellenesen tartóztattak le, vagy tartottak fogva, peres úton érvényesíthető kárpótlásra jogosult.

2. Ha valaki bűnösségét valamely bűntett miatt jogerős ítélet állapította meg, és később az elmarasztaló határozatot arra alapozva semmisítették meg, hogy új, vagy újonnan megállapított tények meggyőzően bizonyítják, hogy az ítélet téves, a személy, akire az így hozott ítélettel büntetést szabtak ki, a jogszabályoknak megfelelően kárpótlásban részesül, kivéve, ha bizonyítást nyer, hogy az ismeretlen tény fel nem tárása részben vagy egészben neki róható fel.

3. Kivételes körülmények esetén, ha a Bíróság olyan meggyőző tényeket talál, amelyek azt bizonyítják, hogy súlyos és nyilvánvaló bírói tévedés történt, belátása szerint kárpótlást ítél meg az Eljárási és Bizonyítási Szabályokban meghatározott követelmények szerint annak a személynek, akit a jogerős felmentő ítéletet követően, vagy az eljárás emiatt való megszüntetése után szabadon bocsátottak.

IX. FEJEZET – NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS JOGSEGÉLY

86. cikk

Általános együttműködési kötelezettség

A Részes Államok a jelen Statútum rendelkezéseinek megfelelően teljes mértékben együttműködnek a Bírósággal a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettek miatti nyomozás és büntetőeljárás során.

87. cikk

Együttműködési megkeresés: általános rendelkezések

1. (a) A Bíróság jogosult a Részes Államok együttműködését kérni. A megkereséseket diplomáciai úton, vagy más olyan megfelelő módon továbbítják, amelyet a Részes Államok a megerősítéskor, az elfogadáskor, a jóváhagyáskor vagy a csatlakozáskor megjelölnek.

A megjelölést később a Részes Államok az Eljárási és Bizonyítási Szabályoknak megfelelően módosítják.

(b) Amikor célszerű, és az (a) pont sérelme nélkül, a megkereséseket az INTERPOL (International Criminal Police Organization), vagy bármely más megfelelő regionális szervezet útján is el lehet juttatni.

2. Az együttműködés iránti megkereséseket és a kérelmeket alátámasztó dokumentumokat vagy a Megkeresett Állam hivatalos nyelvén készített fordításban, vagy azzal együtt, avagy a Bíróság valamelyik munkanyelvén küldik meg, az egyes Államoknak a megerősítéskor, az elfogadáskor, a jóváhagyáskor vagy a csatlakozáskor tett választásától függően.

A választás későbbi módosítása az Eljárási és Bizonyítási Szabályoknak megfelelően lehetséges.

3. A Megkeresett Állam bizalmasan kezeli az együttműködési kérelmet és a kérelmet alátámasztó dokumentumokat, kivéve, ha a kérelem teljesítéséhez szükséges a nyilvánosságra hozatal.

4. A jelen Fejezet szerint előterjesztett együttműködési kérelmekkel kapcsolatban a Bíróság megtehet minden olyan intézkedést, ideértve az információk megóvása érdekében tett intézkedéseket is, amely szükséges lehet a sértettek, a lehetséges tanúk és családtagjaik biztonságának, illetve testi vagy lelki épségének biztosítása érdekében. A Bíróság kérheti, hogy a jelen Fejezetnek megfelelően rendelkezésre bocsátott információkat olyan módon nyújtsák és kezeljék, amely megvédi a sértettek, lehetséges tanúk vagy családtagjaik biztonságát, illetve testi és lelki épségét.

5. (a) A Bíróság felkérhet olyan Államot is, amely a jelen Statútumnak nem részese, hogy a jelen Fejezetnek megfelelően eseti megállapodás, vagy az Állammal kötött nemzetközi szerződés alapján, illetve bármely más megfelelő alapon segítséget nyújtson.

(b) Amennyiben a Statútumban nem részes Állam, amely eseti megállapodást vagy nemzetközi szerződést kötött a Bírósággal, nem teljesíti a megállapodás, vagy a nemzetközi szerződés szerint benyújtott kérelmeket, a Bíróság értesíti erről a Részes Államok Közgyűlését vagy, ha a Biztonsági Tanács utalta a Bíróság elé az ügyet, a Biztonsági Tanácsot.

6. A Bíróság kormányközi szervezetektől is kérhet információt vagy dokumentumokat. A Bíróság másfajta együttműködést és segítséget is kérhet, amelyről a szervezettel megállapodik és az összhangban áll annak hatáskörével és mandátumával.

7. Ha a Részes Állam a jelen Statútum rendelkezéseivel ellentétben nem tesz eleget az együttműködés iránti megkeresésnek, és ezzel akadályozza a Bíróságot a jelen Statútumban meghatározott feladatai és jogosítványai gyakorlásában, a Bíróság határozatot hozhat erről, és a kérdést a Részes Államok Közgyűlése elé terjeszti, illetve, ha Biztonsági Tanács utalta az ügyet a Bíróság elé, a Biztonsági Tanács elé utalhatja az ügyet.

88. cikk

Nemzeti jog szerint rendelkezésre álló eljárások

A Részes Államok biztosítják, hogy nemzeti jogrendszerükben olyan eljárások álljanak rendelkezésre, amelyek lehetővé teszik a jelen Fejezet szerinti valamennyi együttműködési forma érvényesítését.

89. cikk

Személyek átadása a Bíróságnak

1. A Bíróság bármely olyan Államnak előterjeszthet személyek letartóztatására és átadására irányuló megkeresést, a kérelem alátámasztására szolgáló, a 91. cikkben meghatározott anyagokkal együtt, amelynek területén az adott személy található, és az adott Állam együttműködését kéri az adott személy letartóztatása és átadása érdekében. A Részes Államok a jelen Fejezet rendelkezései és nemzeti eljárási szabályaik szerint teljesítik a letartóztatás és az átadás iránti kérelmet.

2. Ha az a személy, akinek az átadását kérik, a nemzeti bíróság előtt kifogást emel a 20. cikkben írt többszöri eljárás tilalmának elve alapján, a Megkeresett Állam haladéktalanul tanácskozik a Bírósággal annak eldöntése érdekében, hogy az hozott-e már az ügyben határozatot az elfogadhatóságról. Ha az ügy elfogadható, a Megkeresett Állam megkezdi a kérelem teljesítését. Ha az elfogadhatóságról szóló határozat elbírálása még függőben van, a Megkeresett Állam elhalaszthatja a személy átadására vonatkozó kérelem teljesítését, amíg a Bíróság az elfogadhatóságról határoz.

3. (a) A Részes Állam nemzeti eljárási jogszabályai szerint engedélyezi, hogy átszállítsák a területén azt a személyt, akit egy másik Állam a Bíróságnak ad át, kivéve, ha az adott Államon történő átszállítás az átadást akadályozná vagy késleltetné.

(b) A Bíróság átszállítás iránti megkeresését a 87. cikk szerint továbbítja. A megkeresésnek tartalmaznia kell:

(i) A szállított személy személyleírását;

(ii) Az ügy tényállásának rövid leírását és jogi minősítését;

(iii) A letartóztatási parancsot és az átadás elrendelését;

(c) A szállított személyt a szállítás ideje alatt fogva tartják;

(d) Nem szükséges engedély, ha a személyt légi úton, és a tranzit Állam területén tervezett leszállás nélkül szállítják;

(e) Ha előre nem tervezett leszállást hajtanak végre a tranzit Állam területén, az adott Állam megkövetelheti a (b) pont szerint kiállított, átszállítás iránti bírósági megkeresést. A tranzit Állam a szállított személyt addig tarthatja fogva, amíg az átszállítás iránti megkeresést megkapja, és az átszállítást ténylegesen végrehajtják, annak a fenntartásával, hogy a jelen pont alkalmazásában foganatosított fogva tartás nem haladhatja meg a 96 órát az előre nem látott leszállástól számítva, ha a megkeresés ezen időszakon belül nem érkezik meg.

4. Ha az átadni kért személy ellen a Megkeresett Államban büntetőeljárás folyik, vagy a bírósági átadási kérelem alapjául szolgáló bűntetten kívüli bűntett miatt az átadni kért személy szabadságvesztés büntetését tölti, a Megkeresett Állam, miután úgy döntött, hogy teljesíti a kérelmet, tanácskozik a Bírósággal.

90. cikk

Párhuzamos kérelmek

1. Ha a Részes Állam, amely a Bíróságtól egy személy átadása iránti megkeresést kap a 89. cikk szerint, és másik Államtól is kap ugyanazon személyre vonatkozó kiadatási kérelmet ugyanazon cselekmény miatt, amely azon bűntettet képezi, amiért a Bíróság az átadását kéri, értesíti a Bíróságot és a Megkereső Államot erről a tényről.

2. Ha a Megkereső Állam Részes Állam, a Megkeresett Állam a Bíróság kérelmének ad elsőbbséget, ha:

(a) A Bíróság a 18. vagy a 19. cikk értelmében úgy határozott, hogy az ügy, amelyben az átadást kéri, a Megkereső Állam által a kiadatási kérelemmel kapcsolatban lefolytatott nyomozásra, vagy büntetőeljárásra tekintettel elfogadható; vagy

(b) A Bíróság meghozza a fenti (a) pontban írt határozatot a Megkeresett Állam 1. bekezdés szerinti értesítése alapján.

3. Ha a 2. bekezdés (a) pontjában megjelölt határozatot nem hozzák meg, a Megkeresett Állam, saját hatáskörében, a Bíróságnak a 2. bekezdés (b) pontjában említett határozat-hozataláig megvizsgálhatja a Megkereső Állam kiadatási kérelmét, de nem adhatja ki a személyt mindaddig, amíg a Bíróság nem döntött úgy, hogy az ügy nem fogadható el. A Bíróság döntését gyorsított eljárásban hozza meg.

4. Ha a Megkereső Állam a jelen Statútumnak nem Részese, a Megkeresett Állam, ha nincs olyan nemzetközi kötelezettsége, amely alapján a személyt ki kell adnia a Megkereső Államnak, a Bíróság átadási kérelmének ad elsőbbséget, ha a Bíróság úgy döntött, hogy az ügy elfogadható.

5. Ha a 4. bekezdés hatálya alá tartozó ügyet a Bíróság elfogadhatatlannak nyilvánítja, a Megkeresett Állam saját hatáskörében megvizsgálhatja a Megkereső Állam kiadatási kérelmét.

6. Azokban az esetekben, amikor a 4. bekezdés alkalmazandó, de a Megkeresett Állam nemzetközi kötelezettsége alapján a jelen Statútumban nem Részes Államnak adja ki a kiadni kért személyt, a Megkeresett Állam dönti el, hogy a Bíróságnak adja át, vagy a Megkereső Államnak adja ki az érintett személyt. Döntésének meghozatala során az ügy minden körülményét figyelembe veszi, ideértve, de nem kizárólag:

(a) Az egyes kérelmek időbeli sorrendjét;

(b) A Megkereső Állam érdekeit, különösen adott esetben azt, hogy a területén követték el a bűntettet, valamint a sértettek és a kiadni vagy átadni kért személy állampolgárságát; és

(c) Azt a lehetőséget, hogy a Megkereső Állam a későbbiekben átadja a Bíróságnak az érintett személyt.

7. Ha a Részes Államtól, amelytől a Bíróság egy személy átadását kéri, valamely másik Állam szintén kéri ugyanazon személy kiadatását olyan cselekmény miatt, amely nem azonos azzal a cselekménnyel, amely azt a bűntettet képezi, amely miatt a Bíróság kéri a személy átadását:

(a) A Megkeresett Állam, ha nincs olyan nemzetközi jogi kötelezettsége, amely alapján a személyt a Megkereső Államnak ki kell adnia, a Bíróság kérelmének ad elsőbbséget;

(b) A Megkeresett Állam, ha nemzetközi kötelezettsége áll fenn a személy Megkereső Államnak történő kiadatására, határoz arról, hogy a Bíróságnak adja-e át, vagy a Megkereső Államnak adja-e ki a személyt. Határozata meghozatalakor a Megkeresett Állam figyelembe veszi az ügy minden körülményét, ideértve, de nem kizárólagosan a 6. bekezdésben írtakat, különös tekintettel a kérdéses cselekmény jellegére és súlyosságára.

8. Ha a jelen cikk szerinti értesítés után a Bíróság az ügyet elfogadhatatlannak ítélte meg, és azután a Megkereső Állam részére történő kiadatást megtagadják, a Megkeresett Állam határozatáról értesíti a Bíróságot.

91. cikk

A letartóztatás és az átadás iránti kérelem tartalma

1. A letartóztatás és átadás iránti megkeresést írásban nyújtják be. Sürgős esetben a megkeresést bármilyen írott közlemények továbbítására alkalmas eszköz útján meg lehet küldeni, feltéve, hogy a kérelmet megerősítik a 87. cikk 1. bekezdésének (a) pontjában megjelölt módon.

2. Ha a letartóztatási és átadási kérelem olyan személyre vonatkozik, aki ellen a tárgyalás-előkészítő tanács letartóztatási parancsot adott ki az 58. cikk szerint, a kérelem a következőket tartalmazza, vagy ahhoz csatolják:

(a) A letartóztatni vagy átadni kért személy olyan személyleírását, amely elegendő a személy azonosításához, valamint a személy valószínű tartózkodási helyére vonatkozó információt;

(b) A letartóztatási parancs másolatát; és

(c) Mindazon dokumentumot, nyilatkozatot és információt, amely szükséges lehet a Megkeresett Állam átadási eljárása követelményeinek teljesítéséhez; ezek a követelmények azonban nem lehetnek hátrányosabbak, mint amelyek a kiadatási kérelmek esetén alkalmazandók a Megkeresett és más Államok közötti egyezmények vagy megállapodások szerint, sőt, a Bíróság sajátos jellegére tekintettel, ha lehetséges, ezeknél enyhébbek.

3. Ha egy már elítélt személy letartóztatását vagy átadását kérik, a megkeresés a következő adatokat tartalmazza, vagy ahhoz csatolják:

(a) A személyre vonatkozó bármilyen letartóztatási parancs másolatát;

(b) Az elítélést tartalmazó ítélet másolatát;

(c) Arra vonatkozó információt, hogy a megkeresés szerinti személy azonos az ítéletben szereplő személlyel; és

(d) Ha a letartóztatni vagy átadni kért személyre büntetést szabtak ki, az ítélet másolatát; szabadságvesztés-büntetés esetén nyilatkozatot a már letöltött és a még letöltendő időről.

4. A Bíróság felkérésére a Részes Állam vagy általánosságban, vagy külön kérdés kapcsán tanácskozik a Bírósággal a nemzeti jogszabályaiban meghatározott azon feltételekről, amelyek a 2. bekezdés (c) pontja szerint alkalmazhatók. A megbeszélések során a Részes Állam tájékoztatja a Bíróságot a nemzeti jogban lévő különleges követelményekről.

92. cikk

Az átadást megelőző letartóztatás

1. Sürgős esetekben a Bíróság kérelmezheti az átadni kért személy előzetes átadási letartóztatását, amíg az átadás iránti megkeresést és az azt alátámasztó iratokat előterjeszti a 91. cikk szerint.

2. Az átadási letartóztatási kérelmet bármilyen írásbeli közlés továbbítására alkalmas eszköz útján küldik meg, és az tartalmazza:

(a) Az átadni kért személy azonosítására alkalmas személyleírását, valamint a személy vélhető tartózkodási helyére vonatkozó adatokat;

(b) Azon bűntetteknek a rövid leírását, amelyek miatt a személy átadási letartóztatását kérik, továbbá az adott bűntettek tényállását kimerítő cselekmények leírását, ideértve, amennyiben lehetséges, a bűntettek elkövetésének idejét és helyét;

(c) Az adott személy elleni letartóztatási parancs, vagy a bűnösségét megállapító ítélet létezésének igazolását tartalmazó nyilatkozatot; és

(d) Nyilatkozatot arról, hogy az adott személyre vonatkozó átadási kérelmet fognak küldeni.

3. Az átadási letartóztatásban lévő személy szabadon bocsátható, ha a Megkeresett Állam nem kapja meg a 91. cikk szerinti átadási kérelmet és az azt alátámasztó dokumentumokat az Eljárási és Bizonyítási Szabályokban megjelölt határidőn belül. Ugyanakkor azonban a személy a megjelölt határidő lejárta előtt hozzájárulhat az átadásához, ha azt a Megkeresett Állam joga lehetővé teszi. Ebben az esetben, amint lehetséges, a Megkeresett Állam haladéktalanul átadja a személyt a Bíróságnak.

4. Az a tény, hogy az átadni kért személyt a 3. bekezdés szerint szabadon bocsátották, nem befolyásolja hátrányosan későbbi letartóztatását és átadását, ha az átadás iránti megkeresést és az azt alátámasztó dokumentumokat később eljuttatják.

93. cikk

Az együttműködés más formái

1. A Részes Államok a jelen Fejezet rendelkezéseinek és a nemzeti eljárási joguknak megfelelően teljesítik a Bíróság megkereséseit annak érdekében, hogy a következő módon nyújtsanak jogsegélyt a nyomozás és a büntetőeljárás során:

(a) A személyek azonosítása és tartózkodási helyük, illetve dolgok feltalálási helyének megállapítása;

(b) Bizonyítás-felvétel, ideértve az eskü alatti vallomásokat, valamint a bizonyítékok bemutatását, köztük a szakvélemények és a Bíróság számára szükséges jelentések elkészítése;

(c) A gyanúsítottak vagy vádlottak kihallgatása;

(d) Iratkézbesítés, ideértve a bírósági iratokat is;

(e) A személyeknek a Bíróság előtt tanúként vagy szakértőként önkéntes megjelenésének elősegítése;

(f) Személyek ideiglenes átadása a 7. bekezdés szerint;

(g) Helyszíni szemlék, ideértve sírok exhumálását és megvizsgálását;

(h) Házkutatások és lefoglalások foganatosítása;

(i) Jegyzőkönyvek és dokumentumok megküldése, ideértve a hivatalos jelentéseket és dokumentumokat is;

(j) A sértettek és tanúk védelme, továbbá a bizonyítékok megóvása;

(k) A bűncselekménnyel kapcsolatos jövedelmek, vagyontárgyak, aktívumok és eszközök azonosítása, felkutatása, befagyasztása vagy lefoglalása, esetleges elkobzás végett, a jóhiszemű harmadik személyek jogainak sérelme nélkül; és

(l) Bármilyen más olyan jogsegély, amelyet a Megkeresett Állam joga nem tilt, és amely alkalmas a Bíróság joghatóságába tartozó bűntettek miatti nyomozás és büntetőeljárás előmozdítására.

2. A Bíróság jogosult az előtte megjelenő tanúnak vagy szakértőnek biztosítékot adni arra nézve, hogy a Bíróság nem vonja felelősségre, nem tartja fogva vagy egyéb módon nem korlátozza személyi szabadságát olyan cselekmény vagy mulasztás miatt, amelyet az adott személy a Megkeresett Államból való távozása előtt követett el.

3. Ha valamely, az 1. bekezdés szerinti megkeresésben foglalt különleges jogsegélynyújtásból eredő intézkedés teljesítését a Megkeresett Államban általánosan alkalmazandó jogi alapelv tiltja, a Megkeresett Állam haladéktalanul tanácskozik a Bírósággal az ügy megoldása érdekében. A tanácskozások során figyelembe veszik, hogy a segítség más módon vagy bizonyos feltételek mellett megadható-e. Ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a Bíróság szükség szerint módosítja a kérelmet.

4. A 72. cikk szerint a Részes Állam részben, vagy egészben csak akkor tagadhatja meg a jogsegélyt, ha a megkeresés olyan dokumentum szolgáltatására, vagy bizonyíték nyilvánosságra hozatalára vonatkozik, amely nemzetbiztonsági érdekeivel összefügg.

5. Az 1. bekezdés (l) pontja szerinti jogsegély megtagadása előtt a Megkeresett Állam megfontolja, hogy a jogsegély meghatározott feltételek előírásával, illetve későbbi időpontban, vagy más módon megadható-e, természetesen úgy, hogy ha a Bíróság vagy a főügyész bizonyos feltételekkel is elfogadja a jogsegélyt, megtartja a feltételeket.

6. Ha a jogsegélykérelem iránti megkeresést elutasítják, a Megkeresett Részes Állam haladéktalanul értesíti a Bíróságot vagy a főügyészt az elutasítás indokairól.

7. (a) A Bíróság kérheti fogva tartott személy ideiglenes átadását azonosítás, tanúvallomás vagy a jogsegély más formája céljából. A személy a következő feltételekkel adható át:

(i) A személy megfelelő tájékoztatás után szabadon hozzájárul az ideiglenes átadáshoz; és

(ii) A Megkeresett Állam beleegyezik az ideiglenes átadásba, az Állam és a Bíróság által megállapított feltételekkel.

(b) Az ideiglenesen átadott személy továbbra is fogva tartva marad. Ha az ideiglenes átadás célja teljesült, a Bíróság késedelem nélkül visszaadja a személyt a Megkeresett Államnak.

8. (a) A Bíróság biztosítja a dokumentumok és információk titkosságát, azok kivételével, amelyek a megkeresésben meghatározottak szerint a nyomozáshoz vagy az eljáráshoz szükségesek.

(b) A Megkeresett Állam, ha szükséges, titkosan átadhat dokumentumokat vagy információt a főügyésznek. A főügyész azokat csak újabb bizonyítékokhoz jutás érdekében használhatja fel.

(c) A Megkeresett Állam vagy hivatalból, vagy a főügyész megkeresésére, később hozzájárulhat a dokumentumok vagy információ nyilvánosságra hozatalához. Ebben az esetben azok bizonyítékként használhatók az V. és a VI. Fejezet rendelkezései, továbbá az Eljárási és Bizonyítási Szabályok szerint.

9. (a)(i) Ha egy Részes Állam a Bíróságtól és egy másik Államtól nemzetközi kötelezettségei értelmében olyan párhuzamos kérelmeket kap, amelyek nem átadásra vagy kiadatásra vonatkoznak, a Részes Állam megkísérli, a Bírósággal és a másik Állammal tárgyalva, mindkét megkeresés teljesítését, ha szükséges, az egyik vagy másik megkeresés teljesítésének elhalasztásával, vagy feltételekhez kötésével.

(ii) Ennek hiányában a párhuzamos kérelmeket a 90. cikkben meghatározott alapelvek szerint teljesíti.

(b) Ha azonban a Bíróság megkeresése olyan információra, vagyontárgyra vagy személyekre vonatkozik, amely vagy akik nemzetközi szerződés alapján harmadik Állam vagy nemzetközi szervezet ellenőrzése alatt állnak, a Megkeresett Állam értesíti erről a Bíróságot, és megkeresését továbbítja a harmadik Államhoz vagy a nemzetközi szervezethez.

10. (a) A Bíróság kérelemre együttműködhet a Részes Állammal, és jogsegélyt nyújthat neki, ha az nyomoz vagy bírósági eljárást folytat olyan cselekmény ügyében, amely a Bíróság joghatósága alá tartozó bűntettet képez, vagy a Megkereső Állam nemzeti joga szerint súlyos bűntettnek minősül.

(b) (i) Az (a) pont szerint nyújtott jogsegély magában foglalja többek között:

a) Olyan nyilatkozatok, dokumentumok és másfajta bizonyítékok továbbítását, amelyekhez a Bíróság az általa folytatott nyomozás, vagy tárgyalás során jutott; és

b) A Bíróság rendelkezése alapján fogva tartott bármely személy kihallgatását;

(ii) A (b)(i)a) alpont szerinti jogsegély nyújtása esetén:

a) Ha a dokumentumokhoz vagy másfajta bizonyítékokhoz egy Állam segítségével jutott, a továbbításhoz az adott Állam engedélye szükséges;

b) Ha nyilatkozatot, dokumentumot vagy másfajta bizonyítékot tanú, vagy szakértő szolgáltatott, a továbbítást a 68. cikk rendelkezései szerint teljesítik.

(c) A Bíróság a jelen bekezdésben meghatározott feltételekkel teljesítheti azon Állam megkeresését is, amely a jelen Statútumban nem Részes Állam.

94. cikk

A kérelem teljesítésének elhalasztása folyamatban lévő nyomozás, vagy büntetőeljárás esetén

1. Ha a kérelem azonnali teljesítése akadályozza egy másik ügyben folyamatban lévő nyomozást, vagy büntetőeljárást, mint amire a kérelem vonatkozik, a Megkeresett Állam a Bírósággal közösen megállapított időtartamra elhalaszthatja a kérelem teljesítését. A halasztás időtartama azonban nem lehet hosszabb a Megkeresett Államban az adott nyomozás vagy a büntetőeljárás befejezéséhez szükséges időtartamnál. A halasztásról szóló döntés meghozatala előtt a Megkeresett Állam megvizsgálja , hogy bizonyos feltételek mellett lehetséges-e a megkeresés azonnali teljesítése.

2. Ha a megkeresés teljesítésének az 1. bekezdés szerinti elhalasztásáról határozatot hoztak, a bizonyítékok megóvása érdekében a főügyész kérheti azonban intézkedések meghozatalát a 93. cikk 1. bekezdésének (j) pontja szerint.

95. cikk

A megkeresés teljesítésének elhalasztása az elfogadhatóság kifogásolása miatt

Ha a Bíróság a 18. vagy 19. cikk szerint az elfogadhatóság kifogásolását vizsgálja, a Megkeresett Állam elhalaszthatja a jelen Fejezet szerinti megkeresés teljesítését a Bíróság határozat-hozataláig, feltéve, hogy a Bíróság kifejezetten úgy rendelkezett, hogy a főügyész a 18. vagy 19. cikk szerint folytathatja a bizonyítás-felvételt.

96. cikk

A 93. cikkben meghatározott más együttműködési formák iránti megkeresés tartalma

1. A 93. cikkben meghatározott egyéb együttműködés iránti megkeresést írásban terjesztik elő. Sürgős esetben a kérelmet bármilyen írásos közlés továbbítására alkalmas eszköz útján meg lehet küldeni, feltéve, hogy a megkeresést a 87. cikk 1. bekezdésének (a) pontjában megjelölt módon megerősítik.

2. A megkeresés, ha lehetséges, a következőket tartalmazza, vagy ahhoz mellékelik:

(a) A kérelem céljának rövid megjelölését és a kért jogsegély, ideértve a megkeresés jogalapját és indokát;

(b) A lehető legrészletesebb információt azon személy tartózkodási helyéről, vagy helyszín feltalálási helyéről, vagy azonosításáról, akit, vagy amit meg kell találni, vagy be kell azonosítani a jogsegély teljesítése céljából;

(c) A kérelem alapjául szolgáló tények tömör leírását;

(d) Az alkalmazandó eljárást, vagy megtartandó feltételek okainak ismertetését és részletes leírását;

(e) Mindazon információt, amely a Megkeresett Állam joga szerint szükséges a kérelem teljesítéséhez; és

(f) A kért jogsegély teljesítése végett minden más hasznos információt.

3. A Bíróság kérelmére a Részes Állam tanácskozik a Bírósággal, általánosságban vagy egy meghatározott ügyben, azon nemzeti jogszabályaiban megállapított követelményekről, amelyek a 2. bekezdés (e) pontja tekintetében alkalmazhatók. A tanácskozások során a Részes Állam tájékoztatja a Bíróságot a jogszabályaiban előírt speciális követelményekről.

4. A jelen cikk rendelkezései alkalmazandók, adott esetben, a Bírósághoz intézett megkeresés esetén is.

97. cikk

Tanácskozások

1. Ha egy Részes Állam a jelen Fejezet értelmében olyan megkeresést kap, amellyel kapcsolatban a kérelem teljesítését késleltető, vagy akadályozó problémák lépnek fel, az Állam haladéktalanul tanácskozásokat folytat a Bírósággal az ügy megoldása érdekében. Ilyen problémák lehetnek többek között:

(a) A kérelem teljesítéséhez nem áll rendelkezésre elegendő információ;

(b) Átadási kérelem esetén az a tény, hogy a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem lehet az átadni kért személyt felkutatni, vagy a lefolytatott nyomozás megállapította, hogy a Megkeresett Államban lévő személy nem azonos a letartóztatási parancsban megnevezet személlyel; vagy

(c) A kérelem adott formában való teljesítése arra kényszerítené a Megkeresett Államot, hogy megszegje egy másik Állammal szemben már fennálló nemzetközi szerződéses kötelezettségét.

98. cikk

A mentességről való lemondással és az átadáshoz való hozzájárulással kapcsolatos együttműködés

1. A Bíróság nem terjeszthet elő olyan átadás vagy jogsegély iránti kérelmet, amely a Megkeresett Államot olyan cselekményekre kényszerítené, amelyek ellentétesek lennének nemzetközi jogi kötelezettségeivel az államok mentessége, vagy egy harmadik államhoz tartozó személy diplomáciai mentessége, illetve egy harmadik állam tulajdona tekintetében, kivéve ha a Bíróság előzetesen megszerzi a harmadik Állam együttműködését a mentességről való lemondáshoz.

2. Bíróság nem terjeszthet elő olyan átadás iránti megkeresést, amely a Megkeresett Államot arra kényszerítené, hogy olyan fennálló nemzetközi szerződéses kötelezettségével ellentétesen cselekedjen, amely szerint a küldő Állam hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy az adott Államhoz tartozó személyt átadhassa a Bíróságnak, kiéve, ha a Bíróság előzetesen megszerzi a küldő Állam együttműködését az átadáshoz szükséges hozzájáruláshoz.

99. cikk

A 93. és 96. cikk szerinti megkeresések teljesítése

1. A jogsegély-kérelmeket a Megkeresett Állam jogszabályaiban meghatározott eljárás szerint, és, feltéve, hogy azt joga nem tiltja, a kérelemben meghatározott módon teljesítik, ideértve az abban megjelölt eljárás alkalmazását, vagy a kérelemben meghatározott személyek felhatalmazását arra, hogy jelen lehessenek és segíthessenek a kérelem teljesítése során.

2. Sürgős kérelem esetén a válaszként átadott dokumentumokat és bizonyítékokat a Bíróság kérésére sürgősen megküldik.

3. A Megkeresett Állam válaszát a dokumentum és bizonyíték eredeti nyelvén, és formájában küldik meg.

4. A jelen Fejezet más cikkeinek sérelme nélkül, ha a kényszerintézkedések nélkül végrehajtható megkeresés sikeres teljesítése érdekében szükséges, ideértve különösen a személyek önkéntes alapú kihallgatását, vagy tőlük önkéntes alapú bizonyíték felvételvételét, akár a Megkeresett Részes Állam hatóságainak jelenléte nélkül is, ha ez meghatározó fontosságú a kérelem teljesítéséhez, valamint nyilvános helyszínek vagy más nyilvános helyek szemléjét azok megváltoztatása nélkül, a főügyész közvetlenül az Állam területén teljesítheti az adott kérelmet a következő módon:

(a) Ha a Megkeresett Részes Állam az az Állam, amelynek területén a bűntettet feltehetően elkövették, és a 18. vagy 19. cikk szerint az elfogadhatóságról határoztak, a főügyész közvetlenül teljesítheti a kérelmeket a Megkeresett Részes Állammal folytatott, lehetőleg mindenre kiterjedő megbeszélések után;

(b) Más esetekben a főügyész a Megkeresett Részes Állammal folytatott megbeszélések után teljesítheti a kérelmet, a Részes Állam által támasztott indokolt feltételeknek megfelelően. Ha a Megkeresett Állam a jelen pont szerinti kérelem teljesítése során problémát észlel, haladéktalanul megbeszéléseket folytat az ügy megoldása érdekében a Bírósággal.

5. A 72. cikk szerint a Bíróság által meghallgatott, vagy kihallgatott személy számára azt lehetővé tevő rendelkezések, hogy a bizalmas honvédelemi vagy nemzetbiztonsági információk nyilvánosságra hozatalát megakadályozó korlátozásokra hivatkozzon, alkalmazandók a jogsegély kérelmek jelen cikk szerinti teljesítése során is.

100. cikk

Költségek

1. A megkeresés Megkeresett Állam területén való teljesítésének rendes költségeit, a következőket kivéve, amelyeket a Bíróság visel, az adott Állam viseli:

(a) A tanúk és szakértők utazásával és biztonságával, vagy fogva tartott személynek a 93. cikk szerinti ideiglenes átadásával kapcsolatban felmerült költségek;

(b) Fordítási, tolmácsolási és átírási költségek;

(c) A bírák, a főügyész, az ügyészek, a hivatalvezető, a helyettes hivatalvezető, továbbá a Bíróság bármely szerve személyi állományának utazási és kiküldetési költségei;

(d) A Bíróság által kért szakértői vélemény vagy jelentés költségei;

(e) A fogva tartó Állam által a Bíróság részére átadott személy szállítási költségei;

(f) A tanácskozások után a kérelem teljesítéséből eredő rendkívüli költségek.

2. Az 1. bekezdés rendelkezései adott esetben alkalmazandók a Részes Államoknak a Bírósághoz intézett megkereséseire is. Ebben az esetben a Bíróság viseli a teljesítés rendes költségeit.

101. cikk

A célhoz kötöttség elve

1. A Bíróság a jelen Statútum szerint átadott személy ellen nem járhat el, vele szemben nem szabhat ki büntetést, vagy tarthatja fogva az átadás előtt elkövetett olyan cselekmény miatt, amely nem azonos azzal a cselekménnyel, vagy cselekményekkel, amely, vagy amelyek a személy átadásának alapjául szolgáló bűntettet képezi vagy képezik.

2. A Bíróság kérheti az 1. bekezdésben meghatározott feltételekről való lemondást attól az Államtól, amely átadta a személyt a Bíróságnak, és, ha szükséges, a Bíróság további információt nyújt a 91. cikk szerint. A Részes Államok jogosultak a Bíróság számára ilyen lemondást adni, és törekedniük kell annak megadására.

102. cikk

A fogalmak használata

A jelen Statútum alkalmazásában:

(a) Az “átadás” személynek Állam által a Bíróságnak való átadását jelenti, a jelen Statútumnak megfelelően.

(b) A “kiadatás” személynek egyik Állam által másik Államnak történő kiadását jelenti, valamely nemzetközi szerződésnek, egyezménynek vagy a nemzeti jogszabályoknak megfelelően.

X. FEJEZET – A BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSA

103. cikk

Az Államok szerepe a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásában

1. (a) A szabadságvesztés büntetést abban az Államban töltik le, amelyet a Bíróság kijelölt azon Államok listájáról, amelyek jelezték a Bíróságnak az elítéltek fogadására való hajlandóságukat.

(b) Az elítélt személyek fogadására való hajlandóság bejelentésekor az Állam a fogadást feltételekhez is kötheti a Bírósággal való megállapodás szerint és a jelen Fejezetnek megfelelően.

(c) Adott ügyben kijelölt Állam haladéktalanul tájékoztatja a Bíróságot, hogy elfogadja-e a kijelölést.

2. (a) A végrehajtással megbízott Állam értesíti a Bíróságot minden olyan körülményről, ideértve az 1. bekezdés szerint előírt feltételek érvényesítését is, amely jelentősen befolyásolhatja a fogva tartás feltételeit vagy időtartamát. A Bíróságot az ilyen ismert, vagy várható körülmény beállta előtt legalább 45 nappal értesítik. Ezen időtartamban a Végrehajtó Állam nem tehet olyan intézkedést, amely sérthetné a 110. cikk szerinti kötelezettségeit.

(b) Ha a Bíróság nem fogadhatja el az (a) pontban megjelölt körülményeket, értesíti erről a Végrehajtó Államot, és a 104. cikk 1. bekezdése szerint jár el.

3. Az 1. bekezdésben meghatározott kijelölési jogának gyakorlása során a Bíróság a következőket veszi figyelembe:

(a) Azt az alapelvet, amely szerint a Részes Államoknak a szabadságvesztés végrehajtásáért való felelősséget a méltányos elosztás alapelveinek megfelelően meg kell osztaniuk, az Eljárási és Bizonyítási Szabályokban írtak szerint;

(b) A fogva tartottakkal való bánásmódot szabályozó, általánosan elfogadott nemzetközi egyezményes követelmények érvényesülését;

(c) Az elítélt személy véleményét;

(d) Az elítélt személy állampolgárságát;

(e) Olyan egyéb, az elítélt személyre vagy a bűncselekmény körülményeire, avagy a büntetés tényleges végrehajtására vonatkozó azon tényezőket, amelyek a Végrehajtó Állam kijelölésekor szerepet játszanak.

4. Ha az 1. bekezdés szerint egy Állam sem kerül kijelölésre, a szabadságvesztés büntetést a Székhelyállam által rendelkezésre bocsátott büntetés-végrehajtási intézetben töltik le, a 3. cikk 2. bekezdésében meghatározott székhelyegyezmény feltételeinek megfelelően. Ebben az esetben a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának költségeit a Bíróság állja.

104. cikk

A Végrehajtó Állam kijelölésében történő változás

1. A Bíróság bármikor dönthet az elítélt másik Állam büntetés-végrehajtási intézetébe való átszállításáról.

2. Az elítélt személy bármikor kérelmezheti a Bíróságtól a Végrehajtó Államból való elszállítását.

105. cikk

A büntetés végrehajtása

1. Az Állam által a 103. cikk 1. bekezdésének (b) pontja értelmében meghatározott feltételek fenntartásával, a szabadságvesztés büntetés minden Részes Állam tekintetében végrehajtandó, és semmi esetre sem változtatható meg.

2. Kizárólag a Bíróság jogosult a bűnösségről vagy a büntetésről szóló határozatának felülvizsgálatára irányuló kérelem ügyében dönteni. A Végrehajtó Állam nem akadályozza meg, hogy az elítélt személy ilyen kérelmeket terjesszen elő.

106. cikk

A büntetés-végrehajtás és a fogva tartás feltételeinek ellenőrzése

1. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtását a Bíróság ellenőrzi. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtása összhangban van a fogva tartottakkal való bánásmódot szabályozó, általánosan elfogadott nemzetközi egyezményes követelményekkel.

2. A fogva tartás feltételeit a Végrehajtó Állam jogszabályai határozzák meg, és összhangban vannak a fogva tartottakkal való bánásmódot szabályozó, általánosan elfogadott nemzetközi egyezményes követelményekkel; ezek a feltételek soha sem lehetnek hátrányosabbak vagy kedvezőbbek azoknál, mint amelyek a Végrehajtó Állam által hasonló bűntettek miatt elítélt fogva tartottakra vonatkoznak.

3. Az elítélt személy és a Bíróság közötti kapcsolattartás szabad és titkos.

107. cikk

Átszállítás a büntetés letöltése után

1. A büntetés letöltése után az a személy, aki nem a Végrehajtó Állam állampolgára, a Végrehajtó Állam jogszabályainak megfelelően átszállítható abba az Államba, amely köteles befogadni, vagy egy másik Államba, amely hajlandó fogadni, figyelembe véve az adott Államba átszállítandó személy kérelmét, kivéve, ha a Végrehajtó Állam engedélyezi, hogy a területén maradhasson.

2. Ha egy Állam sem viseli a személynek az egyik Államból másik Államba az 1. bekezdés szerinti átszállítási költségét, azt a Bíróság viseli.

3. A 108. cikk rendelkezéseinek fenntartásával, a Végrehajtó Állam nemzeti jogszabályai szerint kiadhatja vagy átadhatja a személyt annak az Államnak, amely kérelmezte a személy kiadatását vagy átadását, büntetőbíróság elé állítás, vagy büntetés-végrehajtás céljából.

108. cikk

Egyéb bűncselekmények miatti felelősségre vonás, vagy a büntetés korlátozása

1. A Végrehajtó Államban fogva tartott elítélttel szemben nem lehet büntetőeljárást folytatni, ellene nem lehet büntetőítéletet hozni, vagy nem lehet kiadni harmadik Államnak a Végrehajtó Államnak való átadása előtt elkövetett cselekmény miatt, kivéve, ha a büntetőeljárást, a büntetést vagy a kiadatást a Bíróság a Végrehajtó Állam kérésére jóváhagyta.

2. Az ügyben a Bíróság az elítélt véleményének meghallgatása után határoz.

3. Az 1. bekezdés nem alkalmazható, ha az elítélt személy a Végrehajtó Állam területén a Bíróság által kiszabott büntetés teljes kitöltése után szándékosan 30 napnál hosszabb ideig marad, vagy oda visszatér, miután onnan már távozott.

109. cikk

A pénzbüntetés és az elkobzás végrehajtása

1. A Részes Államok a Bíróságnak a VII. Fejezet szerinti pénzbüntetésre vagy elkobzásra kötelező határozatát, a jóhiszemű harmadik személyek jogainak sérelme nélkül, a nemzeti jogszabályaikban rendelt eljárások szerint hajtják végre.

2. Ha a Részes Állam nem tudja érvényesíteni az elkobzást elrendelő határozatot, a jóhiszemű harmadik személyek jogainak sérelme nélkül intézkedik a Bíróság által elkobozni rendelt jövedelem, tulajdon vagy vagyontárgy értékének visszaszerzése iránt

3. Azokat a javakat, vagy ingatlantulajdonok eladásából származó jövedelmeket, illetve, adott esetben, a más tulajdon eladásából származó olyan bevételt, amelyhez az Állam a Bíróság ítéletének végrehajtása révén jutott, átadja a Bíróságnak.

110. cikk

A büntetés mérséklésének a Bíróság általi vizsgálata

1. A Végrehajtó Állam nem bocsáthatja szabadon a személyt a Bíróság által kiszabott büntetés letöltése előtt.

2. Csak a Bíróság jogosult a büntetés mérsékléséről dönteni. Az elítélt meghallgatása után hoz határozatot az ügyben.

3. Ha a személy büntetésének kétharmadát vagy életfogytig tartó szabadságvesztés- büntetés esetén 25 évet letöltött, a Bíróság felülvizsgálja a büntetést kiszabó ítéletet, hogy határozzon a büntetés esetleges mérsékléséről. A felülvizsgálatra nem kerülhet sor a meghatározott idő eltelte előtt.

4. A 3. bekezdés szerinti felülvizsgálat esetén a Bíróság mérsékelheti a büntetést, ha úgy ítéli meg, hogy a következő tényezők közül legalább egy fennáll:

(a) A személy korábbi és folyamatos hajlandósága a Bírósággal való együttműködésre a nyomozás és a büntetőeljárás során;

(b) A személy önkéntes együttműködése az ítélet végrehajtásának és a Bíróság más ügyekben hozott rendelkezései végrehajtásának előmozdítása során, és különösen együttműködése a pénzbüntetés, az elkobzás vagy a kárpótlás által érintett azon vagyontárgyak felkutatásában, amelyek a sértettek javára felhasználhatók; vagy

(c) A körülmények egyértelmű és lényeges megváltozását jelző egyéb tényezők léte, amelyek kellőképpen indokolják a büntetés mérséklését az Eljárási és Bizonyítási Szabályok szerint.

5. Ha a Bíróság a 3. bekezdés szerinti első felülvizsgálata során úgy határoz, hogy nem indokolt a büntetés mérséklése, a későbbiekben a büntetés mérséklésének kérdését az Eljárási és Bizonyítási Szabályokban meghatározott időszakonként és feltételek mellett vizsgálja felül.

111. cikk

Szökés

Ha az elítélt személy megszökik a fogva tartásból és elmenekül a Végrehajtó Államból, az Állam a Bírósággal való megbeszélés után, fennálló kétoldalú vagy többoldalú megállapodások alkalmazásával kérheti a személy át/kiadását attól az Államtól, ahol a személy tartózkodik, vagy kérheti a Bíróságot, hogy a IX. Fejezet szerint az kérje a személy átadását. Rendelkezhet arról, hogy a személyt abba az Államba szállítsák, ahol büntetését töltötte, vagy a Bíróság által kijelölt másik Államba.

XI. FEJEZET – A RÉSZES ÁLLAMOK KÖZGYŰLÉSE

112. cikk

A Részes Államok Közgyűlése

1. Ezennel létrehozzák a jelen Statútum Részes Államainak Közgyűlését. A Közgyűlésen minden Részes Állam egy képviselővel rendelkezik, akinek helyettesei és tanácsadói is megjelenhetnek. Más Államok, amelyek aláírták a jelen Statútumot vagy a Záróokmányt, a Közgyűlésen megfigyelőként lehetnek jelen.

2. A Közgyűlés:

(a) Megvitatja és elfogadja, ha szükséges, az Előkészítő Bizottság ajánlásait;

(b) Felügyeletet gyakorol a vezetés fölött az Elnökség, a főügyész és a hivatalvezető tekintetében;

(c) Megvitatja a 3. bekezdés szerint létrehozott Végrehajtó Testület jelentéseit és tevékenységét, továbbá megteszi az azzal kapcsolatban szükséges intézkedéseket;

(d) Megvitatja és elfogadja a Bíróság költségvetését;

(e) Határoz a bírák számának a 36. cikk szerinti módosításáról;

(f) A 87. cikk 5. és 7. bekezdései szerint megvizsgálja az együttműködés megtagadásával kapcsolatos kérdéseket;

(g) Ellát minden más, a jelen Statútummal és az Eljárási és Bizonyítási Szabályokkal nem ellentétes feladatot.

3. (a) A Közgyűlés mellett működik a Végrehajtó Testület, amely elnökből, két elnökhelyettesből és a Közgyűlés által 3 éves időtartamra választott 18 tagból áll.

(b) A Végrehajtó Testület képviseleti jellegű, figyelembe véve különösen a méltányos földrajzi elosztást és a világ fő jogrendszereinek megfelelő képviseletét.

(c) A Végrehajtó Testület szükség szerint, de legalább évente egyszer ülésezik. Segíti a Közgyűlést feladatai elvégzésében.

4. A Közgyűlés szükség szerint kisegítő szerveket is létrehozhat, ideértve egy független felülvizsgálati mechanizmust a Bíróság működésének ellenőrzésére, értékelésére és vizsgálatára, a hatékonyság és gazdaságosság javítása érdekében.

5. A Bíróság elnöke, a főügyész és a hivatalvezető vagy képviselőik, ha szükséges, részt vehetnek a Közgyűlés és a Végrehajtó Testület ülésein.

6. A Közgyűlés a Bíróság székhelyén, vagy az Egyesült Nemzetek székhelyén évente egyszer ül össze, és, ha a körülmények úgy kívánják, rendkívüli üléseket is tarthat. Ha a jelen Statútum másként nem rendelkezik, a rendkívüli üléseket a Végrehajtó Testület hivatalból vagy a Részes Államok egyharmadának kérésére hívja össze.

7. Minden Részes Állam egy szavazattal rendelkezik. A Közgyűlés és a Végrehajtó Testület arra törekszik, hogy határozatait konszenzussal hozza. Ha nem érhető el megegyezés, és feltéve, hogy a jelen Statútum másként nem rendelkezik:

(a) Az érdemi kérdésekben hozott döntéseket a jelenlevő és szavazó Részes Államok kétharmada hozza, azzal a feltétellel azonban, hogy a szavazás szempontjából a Részes Államok abszolút többsége alkotja a határozatképességhez szükséges létszámot;

(b) Az eljárási kérdésekben hozott döntéseket a jelenlévő és szavazó Részes Államok egyszerű szavazattöbbséggel hozzák.

8. Az a Részes Állam, amelynek a Bírósággal szemben fennálló pénzügyi hozzájárulás-hátraléka van, nem szavazhat a Közgyűlésen és a Végrehajtó Testületben, ha a hátralék összege a megelőző két év hozzájárulásának összegét eléri vagy meghaladja. A Közgyűlés ugyanakkor engedélyezheti a Részes Államnak a Közgyűlésen vagy a Végrehajtó Testületben való szavazást, ha meggyőződött arról, hogy a hozzájárulás nem fizetése az Állam akaratán kívülálló körülmények következménye.

9. A Közgyűlés fogadja el ügyrendjét.

10. A Közgyűlés hivatalos és munkanyelvei azonosak az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének hivatalos és munkanyelveivel.

XII. FEJEZET – KÖLTSÉGVISELÉS

113. cikk

Pénzügyi szabályok

Kifejezett ellentétes rendelkezés hiányában a Bíróságra és a Részes Államok Közgyűlés üléseit érintő minden pénzügyi kérdésre – ideértve a Végrehajtó Testület és a kiegészítő szervek üléseit is, – a jelen Statútum és a Részes Államok Közgyűlése által elfogadott pénzügyi rendelkezések és szabályok az irányadók.

114. cikk

A költségek viselése

Bíróság és a Részes Államok Közgyűlésének költségeit, ideértve a Végrehajtó Testület és a kiegészítő szervek költségeit is, a Bíróság pénzügyi forrásaiból fizetik.

115. cikk

A Bíróság és a Részes Államok Közgyűlésének pénzügyi forrásai

Bíróságnak és a Részes Államok Közgyűlése üléseinek költségeit, ideértve a Végrehajtó Testület és a kiegészítő szervek költségeit, a Részes Államok által elfogadott költségvetés szerint, a következő forrásokból kell fedezni:

(a) A Részes Államok megállapított hozzájárulásaiból;

(b) Az Egyesült Nemzetek által rendelkezésre bocsátott alapokból, a Közgyűlés jóváhagyása mellett, különösen a Biztonsági Tanács által a Bíróság elé utalt ügyekből származó költségek vonatkozásában.

116. cikk

Önkéntes hozzájárulások

A 115. cikk rendelkezéseinek fenntartásával, a Bíróság kiegészítő forrásként, a Részes Államok Közgyűlése által meghatározott követelményeknek megfelelően, elfogadhat és felhasználhat, Kormányoktól, nemzetközi szervezetektől, magánszemélyektől, testületektől és más jogi személyektől kapott önkéntes hozzájárulásokat.

117. cikk

A hozzájárulás megállapítása

A Részes Államok hozzájárulását a kialakított kiszámítási rendszer szerint állapítják meg, az Egyesült Nemzetek által elfogadott rendes költségvetés rendszerére alapozva, és annak alapelveihez igazodva.

118. cikk

Éves könyvvizsgálat

A Bíróság mérlegeit, könyveit és számláit, ideértve éves pénzügyi jelentését is, évente független könyvvizsgáló ellenőrizi.

XIII. FEJEZET – ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

119. cikk

A viták rendezése

1. A Bíróság igazságszolgáltatási feladataival kapcsolatosan felmerülő bármely vitában a Bíróság dönt.

2. Minden más, két vagy több Részes Állam között a jelen Statútum értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos vitát, amelyet tárgyalásos úton a tárgyalások kezdetétől számított három hónapon belül nem tudnak rendezni, a Részes Államok Közgyűlése elé terjesztik. A Közgyűlés maga is törekedhet a vita rendezésére, vagy javaslatot tehet a vita rendezésének további módjaira, ideértve annak a Nemzetközi Bíróság elé utalását, ez utóbbi Bíróság Statútuma szerint.

120. cikk

Fenntartások

A jelen Statútumhoz nem lehet fenntartásokat tenni.

121. cikk

Módosítások

1. A jelen Statútum hatálybalépésétől számított hét év elteltével bármely Részes Állam javasolhatja annak módosítását. A javasolt módosítások szövegét az Egyesült Nemzetek Főtitkárának kell benyújtani, aki azt haladéktalanul megküldi a Részes Államoknak.

2. Legkésőbb az értesítéstől számított három hónap elteltével, a Részes Államok soron következő Közgyűlése a jelenlévők és szavazók többségével határoz a javaslat megvitatásáról. A Közgyűlés a javaslattal foglalkozhat közvetlenül, vagy ha a kérdés indokolja, Felülvizsgálati Konferenciát hívhat össze.

3. A Részes Államok Közgyűlésének ülésén vagy a Felülvizsgálati Konferencián a módosítás elfogadásához, ha nem sikerül konszenzust elérni, a Részes Államok kétharmados szavazattöbbsége szükséges.

4. Az 5. bekezdés kivételével, a javaslat minden Részes Állam tekintetében egy évvel azután lép hatályba, amikor hétnyolcaduk a megerősítő vagy elfogadó okiratát az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál letétbe helyezte.

5. A jelen Statútum 5, 6, 7. és 8. cikkének módosítása a módosítást elfogadó Részes Államokra nézve egy évvel a megerősítő vagy elfogadó okirat letétbehelyezése után lép hatályba. A módosításhoz hozzá nem járuló Részes Állam tekintetében a Bíróság nem gyakorolhatja joghatóságát a módosítással érintett bűntett tekintetében, ha azt az adott Részes Állam állampolgárai, vagy annak területén követték el.

6. Ha a módosítást a Részes Államok hétnyolcada a 4. bekezdés szerint elfogadja, bármely Részes Állam, amely a módosítást nem fogadta el, a 127. cikk 1. bekezdése ellenére, de a 127. cikk 2. bekezdésére tekintettel, a módosítás hatálybalépését követő egy éven belül történő értesítéssel azonnali hatállyal felmondhatja a jelen Statútumot.

7. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Főtitkára minden Részes Államnak megküldi a Részes Államok Közgyűlésének ülésén, vagy a Felülvizsgálati Konferencián elfogadott módosításokat.

122. cikk

Az intézményi jellegű rendelkezések módosítása

1. A jelen Statútum kizárólagosan intézményi jellegű rendelkezéseinek, azaz, a 35. cikk, a 36. cikk 8. és 9. bekezdései, a 37. cikk, a 38. cikk, a 39. cikk 1. bekezdése (első két mondat), 2. és 4. bekezdései, a 42. cikk 4-9. bekezdései, a 43. cikk 2. és 3. bekezdései, a 44., a 46., a 47. és a 49. cikkek módosítását bármely Részes Állam bármikor javasolhatja, a 121. cikk 1. bekezdése ellenére. A javasolt módosítás szövegét az Egyesült Nemzetek Főtitkárához, vagy más, a Részes Államok Közgyűlése által kijelölt személyhez kell benyújtani, aki haladéktalanul megküldi azt minden Részes Államnak és a Közgyűlés más résztvevőinek.

2. A jelen cikk szerinti azon módosításokat, amelyekről egyetértés nem alakult ki, a Részes Államok Közgyűlése, vagy a Felülvizsgálati Konferencia fogadja el a Részes Államok kétharmados szavazattöbbségével. Ezek a módosítások minden Részes Állam tekintetében a Részes Államok Közgyűlése vagy, az esettől függően, a Konferencia által történő elfogadás után hat hónappal lépnek hatályba.

123. cikk

A Statútum felülvizsgálata

1.A jelen Statútum hatálybalépése után hét évvel az Egyesült Nemzetek Főtitkára Felülvizsgálati Konferenciát hív össze a jelen Statútum módosításainak megvitatása céljából. A felülvizsgálat kiterjedhet, többek között, de nem kizárólagosan, az 5. cikkben szabályozott bűntettekre. A Konferencia azonos feltételekkel nyitva áll a Részes Államok Közgyűlésének valamennyi résztvevője előtt.

2. A későbbiekben bármikor, és az 1. bekezdésben meghatározott célból, Részes Állam kérésére az Egyesült Nemzetek Főtitkára a Részes Államok többségének jóváhagyása mellett összehívja a Felülvizsgálati Konferenciát.

3. A 121. cikk 3-7. bekezdéseinek rendelkezéseit kell alkalmazni a Felülvizsgálati Konferencia által megvitatott, a jelen Statútum bármely módosításának elfogadására és hatálybalépésére.

124. cikk

Átmeneti rendelkezések

A 12. cikk 1. és 2. bekezdésének ellenére egy Állam, amikor a jelen Statútum részesévé válik, kijelentheti, hogy az Statútumnak a tekintetében történő hatálybalépését követő hét évre nem fogadja el a Bíróság joghatóságát a 8. cikkben meghatározott bűntett-kategóriára, ha a bűntettet állítólag állampolgárai, vagy a területén követték el. A jelen cikk szerint tett nyilatkozat bármikor visszavonható. A jelen cikk rendelkezéseit a 123. cikk 1. bekezdése szerint összehívott Felülvizsgálati Konferencián felülvizsgálják.

125. cikk

Aláírás, megerősítés, elfogadás, jóváhagyás és csatlakozás

1.A jelen Statútum 1998. július 17-től nyílik meg aláírásra minden Állam részére Rómában, az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének Székhelyén. Ezután 2000. december 31-ig aláírásra nyitva áll Rómában, Olaszország Külügyminisztériumában. Ezután a Statútum New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Székhelyén áll nyitva aláírásra.

2. Az aláíró Államok a jelen Statútumot megerősítik, elfogadják vagy jóváhagyják. A megerősítésről, az elfogadásról, vagy a jóváhagyásról szóló okiratokat az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál helyezik letétbe.

3. A jelen Statútum minden Állam számára csatlakozásra nyitva áll. A csatlakozási okiratokat az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál helyezik letétbe.

126. cikk

Hatálybalépés

1. A jelen Statútum a 60. megerősítő, elfogadó, jóváhagyó, vagy csatlakozási okiratnak az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál történő letétébe helyezése utáni 60 napot követő hónap első napján lép hatályba.

2. Minden Államra nézve, amely a 60. megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozó okirat letétbe helyezése után erősíti meg, fogadja el, hagyja jóvá a jelen Statútumot, vagy csatlakozik ahhoz, a Statútum az Állam megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozó okiratának letétbe helyezése utáni 60 napot követő hónap első napján lép hatályba.

127. cikk

Felmondás

1. Bármely Részes Állam az Egyesült Nemzetek Főtitkárának címzett írásos értesítéssel mondhatja fel a jelen Statútumot. A felmondás az értesítés kézhezvétele után egy évvel lép hatályba, kivéve, ha az értesítés későbbi időpontot jelöl meg.

2. A felmondás nem mentesíti az Államot a jelen Statútumból még a Statútumban való részessége során eredő kötelezettségei alól, ideértve a felmerült pénzügyi kötelezettségeket is. A felmondás nem befolyásolja a Bírósággal való együttműködést olyan nyomozások és eljárások során, amelyek tekintetében a felmondó Állam köteles volt együttműködni, és amelyek a felmondás hatálybalépése előtt megindultak, továbbá semmilyen módon sem sértheti az olyan ügyek további vizsgálatát, amelyeket a Bíróság már a felmondás hatálybalépése előtt vizsgált.

128. cikk

Hiteles szövegek

A jelen Statútum eredeti példányát, amelynek angol, arab, francia, kínai, orosz és spanyol szövege egyaránt hiteles, az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál helyezik letétbe, aki abból hitelesített példányt küld minden Államnak.”

3. §

(1) Ha a Statútumból más nem következik, vagy e törvény másképp nem rendelkezik, a Statútum nemzetközi együttműködésről és jogsegélyről szóló rendelkezéseinek alkalmazása során a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nbj.) rendelkezéseit értelemszerűen kell alkalmazni. Ahol az Nbj. külföldi államot, más államot, illetőleg megkereső államot említ, e törvény alkalmazásában a Nemzetközi Büntető Bíróságot (a továbbiakban: Bíróság) kell érteni.

(2) A Statútum 14. cikkében a részes Államot megillető jogosultságot a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze (a továbbiakban: legfőbb ügyész) gyakorolja, a Bíróság mellett működő főügyésztől (a továbbiakban: főügyész) a Statútum 18. cikke és 19. cikkének 11. bekezdése alapján érkező megkereséseket és az e cikkek alapján teljesítendő értesítéseket a legfőbb ügyész fogadja és teljesíti.

(3) A Statútum 87., illetőleg 93. cikkei alapján érkező megkereséseket a legfőbb ügyész fogadja és teljesíti.

(4) A (2) és (3) bekezdés alapján fogadott és teljesített megkeresésekről a legfőbb ügyész értesíti az igazságügy-minisztert.

(5) A Statútum 89. cikke szerinti, a Bíróságtól érkezett, személyek átadására és átszállítására vonatkozó megkereséseket az igazságügy-miniszter fogadja. A fogadott és teljesített megkeresésekről az igazságügy-miniszter értesíti a legfőbb ügyészt.

(6) Ha a Statútumból más nem következik, a Statútum 93. cikke (1) bekezdésének j) pontja szerinti, a tanúk védelmével kapcsolatos nemzetközi együttműködésre vonatkozó megkereséseket külön törvényben meghatározott hatóság fogadja és teljesíti, e külön törvény rendelkezéseinek értelemszerű alkalmazásával. Az e bekezdés alapján fogadott és teljesített megkeresésekről a külön törvényben meghatározott hatóság értesíti az igazságügy-minisztert és a legfőbb ügyészt.

4. §

(1) A Bíróság által hozott határozat érvényének elismerésére a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.) 6. §-ának (6) bekezdését, és az erre vonatkozó büntetőeljárási rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

(2) Ha a Statútum 109. cikke alapján a Bíróság által kiszabott pénzbüntetést vagy elkobzást a Magyar Köztársaságnak kell végrehajtania,

a) a Statútum 77. cikk 2. bekezdésének a) pontja alapján kiszabott pénzbüntetést a pénzmellékbüntetésre (Btk. 64-65. §) vonatkozó rendelkezések szerint,

b) a Statútum 77. cikk 2. bekezdés b) pontja alapján kiszabott elkobzást a vagyonelkobzásra (Btk. 77/B-77/C. §) vonatkozó rendelkezések szerint

kell végrehajtani.

(3) Ha a Statútum 71. cikke alapján a Bíróság rendzavarás elkövetése miatt rendbírságot szab ki, és ezt a Magyar Köztársaságnak kell végrehajtania, ennek során a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott, a vagyoni jellegű joghátrányok elengedésére vonatkozó rendelkezés alkalmazásának nincs helye.

5. §

Az e törvény alkalmazásával Magyarországon felmerült költséget a megkeresést teljesítő magyar hatóság viseli.

6. §

A Magyar Köztársaság Kormánya az Országgyűlés felhatalmazása alapján a Statútum megerősítéséről szóló okirat letétbe helyezésekor a következő nyilatkozatot tette:

A 87. cikkhez:

“A Bíróság együttműködésre vonatkozó megkereséseit a Magyar Köztársaság Kormányának diplomáciai csatornán kell megküldeni. Az együttműködésre vonatkozó megkereséseket és a megkeresést alátámasztó minden dokumentumot angol nyelven kell megküldeni.”

7. §

(1) Ez a törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, de rendelkezéseit 2002. július 1. napjától kell alkalmazni.

(2) Felhatalmazást kap a külügyminiszter, hogy a Statútum 51. cikke alapján a Részes Államok Közgyűlésén elfogadott Eljárási és Bizonyítási Szabályok hivatalos magyar nyelvű szövegét a Magyar Közlönyben közzétegye.

(3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény a következő 109/L. §-sal egészül ki:

“109/L. § Jogerős bírósági ítélettel vagy hatósági határozattal a magyar állam tulajdonába került azon vagyontárgyak esetében, melyekre nemzetközi szerződés alapján más állam, nemzetközi szervezet, vagy külföldi jogi személy (továbbiakban együtt: nemzetközi szervezet) jogosult, e nemzetközi szervezetek vonatkozásában a törvénynek a kincstári vagyon átruházására vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni.”

(4) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban Vht.) 163. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

“(3) A Nemzetközi Büntetőbíróság által elrendelt vagyonelkobzás végrehajtása során a végrehajtó az árverésre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával értékesíti az ingatlant.”

(5) A Vht. 165. §-ának d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Ha a befolyt összeg nem fedezi a végrehajtás során behajtani kívánt valamennyi követelést, a kielégítési sorrend – a követelések jogcímét alapul véve – a következő:]

“d ) a büntető és büntetésvégrehajtási, valamint a szabálysértési eljárásban az adóssal szemben megállapított, az állam javára fizetendő összeg, a vagyonelkobzásból eredő követelés (a polgári jogi igény kivételével) továbbá a Nemzetközi Büntetőbíróság határozatából eredő követelés,”

INDOKOLÁS

az Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciája által, a Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott Statútumának kihirdetéséről szóló törvényjavaslathoz

Általános Indokolás

1. Az állandó Nemzetközi Büntetőbíróság (a továbbiakban: Bíróság) felállításának gondolata már az első világháború után felmerült, és a Nemzetek Szövetségének keretében folytak ennek érdekében előkészületek, jelentősebb előrelépés nélkül. A második világháborút követő nürnbergi és tokiói perek adtak újabb lendületet a Bíróság felállítására irányuló törekvéseknek. 1953-ra elkészült az első Statútum-tervezet az Egyesült Nemzetek (ENSZ) keretén belül, de a további munkálatok a hidegháború következtében félbeszakadtak. A Bíróság kérdése 1989-ben került ismét napirendre az ENSZ-ben. Felállításának szükségességét az időközben létrehozott két ad hoc törvényszék, nevezetesen a volt Jugoszlávia területén elkövetett hasonló bűncselekmények megbüntetésére létrehozott Nemzetközi Törvényszék (1993), valamint a Ruanda területén elkövetett népirtásért és a nemzetközi humanitárius jog egyéb súlyos megsértéséért felelős személyek megbüntetésére létrejött Nemzetközi Büntetőtörvényszék (1994) létrehozásával járó problémák is igazolták. 1994-re a Nemzetközi Jogi Bizottság elkészített egy Statútum-tervezetet az ENSZ Közgyűlés részére, amelyet 1996-ban átdolgozva ismét benyújtott. A Közgyűlés 1995-ben Előkészítő Bizottságot hozott létre a Bíróság Statútumának (a továbbiakban: Statútum) kidolgozásának folytatására. Magyarország a Nemzetközi Büntetőbíróság létrehozásának aktív támogatója volt az előkészületek folyamán, annak a 60-70 országot tömörítő csoportnak a tagjaként, amelynek vezető és kezdeményező magvát az Európai Unió tagállamai képezték. A Bíróság ügyében hazánk azt az álláspontot képviselte, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, valamint az emberi jogok védelme érdekében a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények elkövetőinek egy nemzetközi bírói fórumon történő felelősségre vonása feltétlenül szükséges. A Statútum elfogadása céljából 1998. június 15. és július 17. között ülésezett az ENSZ diplomáciai konferenciája Rómában, amelyen a 2124/1998. (V. 6.). Korm. határozat alapján Magyarország küldöttsége is részt vett. A magyar küldöttség a Statútum elfogadása mellett szavazott 127 ország küldöttségével együtt.

2. A Bíróság a népirtás bűncselekménye, az emberiesség elleni és a háborús bűncselekmények (nem-nemzetközi fegyveres konfliktusok esetén is), továbbá – elvi lehetőségként – az agresszió elkövetésében részes személyek felett rendelkezik joghatósággal. Az emberiesség elleni és a háborús bűncselekmények részletes meghatározását a Statútum tartalmazza, az agresszióét viszont nem. Az agressziót elkövetőkkel szemben a Bíróság ténylegesen csak akkor gyakorolhatja majd a joghatóságát, amikor a felülvizsgálati mechanizmus keretében egyetértés jön létre e bűncselekmény meghatározásáról, valamint a Biztonsági Tanácsnak az agresszió megállapításában az ENSZ Alapokmány VII. Fejezete által biztosított szerepe, illetve a Bíróság által vizsgált egyéni büntetőjogi felelősség közötti összefüggésről.

A Bíróság eljárását bármely részes állam, a Biztonsági Tanács és a főügyész kezdeményezheti. A Biztonsági Tanács által történő kezdeményezés esetét kivéve a Bíróság csak abban az esetben gyakorolhatja joghatóságát, ha a Statútumnak részese, vagy az az állam, amelynek területén elkövették a bűncselekményt, vagy pedig az elkövető állampolgársága szerinti állam. A nem részes államok egy adott esetre korlátozva is elfogadhatják a Bíróság joghatóságát. A Bíróság nemzeti intézményeket kiegészítő jellegéből (komplementaritás) következően a fenti feltételek teljesülése esetén is csak akkor járhat el, ha az erre egyébként jogosult állam nem kívánja vagy nem képes gyakorolni büntető joghatóságát. A Biztonsági Tanácsnak jogában áll az ENSZ Alapokmány VII. Fejezete alapján elfogadott határozatával legfeljebb 12 hónapra felfüggeszteni az eljárást.

A Bíróság szervei az Elnökség, a Tárgyaláselőkészítő, az Elsőfokú és a Fellebbviteli Tanácsok, valamint a főügyész és a Hivatal. A 18 bírót, akiknek különböző állampolgároknak kell lenniük, a részes államok jelölik saját állampolgáraik közül, és őket a Részes Államok Közgyűlése választja meg titkos szavazással 9 évre. A főügyészt – majd megválasztását követően az általa jelölt helyetteseit – szintén a Részes Államok Közgyűlése választja titkos szavazással, 9 évre. A jegyzőt a bírák választják 5 évre. Feladata a Bíróság nem igazságszolgáltatási jellegű, adminisztratív működésének biztosítása.

A Statútum számos fontos büntetőjogi alapelvet nevesít, így a nullum crimen sine lege elvét, valamint a visszaható hatály tilalmát. A Statútum kizárja a benne nevesített bűncselekmények elévülését. A Bíróság csak természetes személyek felett ítélkezhet, akiket hivatalos minősége nem mentesít a büntetőjogi felelősség alól, illetve nem szolgálhat büntetésük csökkentésének alapjául. A Statútum tartalmazza a nemzetközileg elfogadott eljárási alapelveket, így a vádlott jelenlétében lefolytatandó nyilvános tárgyalás követelményét és az ártatlanság vélelmének elvét. A vádlottnak jogában áll megismerni a vádat, a védelme előkészítéséhez szükséges eszközökkel, illetve védővel rendelkezni. A Statútum a sértettek és a tanúk megfelelő védelméről is gondoskodik, tekintettel a Bíróság különleges joghatóságából következően elé kerülő ügyekre. A Bíróság Elsőfokú Tanácsainak határozatai ellen fellebbezésnek van helye; megengedett továbbá az ítélet felülvizsgálata új, döntő körülmények utólagos felmerülése esetén. A Statútum kimondja a részes államok Bírósággal való együttműködési kötelezettségét. A Bíróság hivatalos nyelvei megegyeznek az ENSZ hivatalos nyelveivel. A Bíróság munkanyelve az angol és a francia.

A Bíróság által kiszabható büntetések az alábbiak: legfeljebb életfogytig tartó szabadságvesztés, pénzbüntetés és a bűncselekményből származó haszon elkobzása. A szabadságvesztés büntetés végrehajtásának helyét a Bíróság jelöli ki az erre vállalkozó államok listájáról.

3. A Statútum abból indul ki, hogy a nemzetközi büntetőjog érvényesítése kétféleképpen valósul meg. Egyrészt közvetlen érvényesítés, másrészt közvetett érvényesítés útján. A Statútum lehetővé teszi, hogy a hatálya alá tartozó nemzetközi bűncselekmények elkövetőit közvetlenül a nemzetközi jog – azaz a Statútum – alapján nemzetközi szervezet – a Bíróság – előtt vonják felelősségre függetlenül a nemzeti jogoktól. Másfelől a Statútum által szabályozott bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonását nemzeti hatóságok, a nemzeti jog alapján is végrehajthatják. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a Statútum kifejezetten kötelezné az aláíró államokat, hogy az abban felsorolt bűncselekményeket átültessék a belső jogukba. Az is igaz ugyanakkor, hogy a Statútum Preambulumának 6. bekezdése feltételezi, miszerint a nemzetközi szokásjogból levezethető az államok kötelezettsége a nemzetközi bűncselekmény elkövetőinek felelősségre vonására. Ebből következik a komplementaritás elve, mely szerint a Statútum nem helyettesíti a nemzeti büntetőjogot, hanem csak kiegészíti azt. Ezen elv alapján a nemzeti büntetőjog elsőbbséget élvez e nemzetközi bűncselekmények felelősségre vonása terén.

A komplementaritás elve, ahogy azt a Statútum Preambuluma hangsúlyozza, azt jelenti, hogy a Bíróság eljárása a nemzeti büntető joghatóságokhoz képest kiegészítő jellegű. A komplementaritás materiális szempontból azt fejezi ki, hogy a nemzetközi bűncselekmények üldözése az egyes szuverén államoknak is feladata. A komplementaritás ebben az értelemben azt a követelményt is jelenti, hogy a nemzetközi büntetőbíráskodás csak a legsúlyosabb jogsértésekre terjedjen ki. A Statútum ennek megfelelően a Bíróság joghatóságát a nemzetközi közösség egészét érintő legsúlyosabb bűntettekre: a népirtásra, a háborús és emberiesség elleni bűntettekre és az agresszió bűntettére korlátozza. De még ezek esetében is csak akkor jár el a Bíróság, ha a cselekmény kellő súlyú és amennyiben a nemzetközi közösség érdekében áll, hogy a Bíróság ítélkezzen.

Eljárási értelemben a komplementaritás azt jelenti, hogy nem a Bíróságnak, hanem a nemzeti igazságszolgáltatásnak van elsődleges joghatósága. E vonatkozásban a Statútum szakít a korábbi megoldásokkal. A nürnbergi törvényszéket azért hozták létre, hogy a felállított nemzetközi bíróság ítélkezzen a háborús főbűnösök ügyében, ne pedig más. A jugoszláviai törvényszék alapokmányának 9. cikke deklarálja, hogy a nemzetközi törvényszéknek és a nemzeti bíróságoknak párhuzamos joghatósága van a volt Jugoszlávia területén 1991. január 1. után elkövetett és a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő bűntettek üldözésére. Mivel azonban a törvényszék felállításával a Biztonsági Tanács az ENSZ Alapokmánya VII. fejezetében foglalt jogát gyakorolta, a 9. cikk egyben a törvényszék elsődleges joghatóságát is megállapítja. Ennek megfelelően a Törvényszék “az eljárás bármely szakaszában hivatalosan kérheti a nemzeti bíróságokat, hogy joghatóságukat engedjék át a Nemzetközi Törvényszéknek”. A nemzeti bíróságok ilyenkor nem formálhatnak igényt arra, hogy maguk bírálják a kérdéses bűntetteket, még ha a nemzeti joguk szerint ezt meg is tehetnék.

Ezzel szemben a Bíróságnak alárendelt joghatósága van: csak akkor foglalkozhat az üggyel, ha a nemzeti bíróságok képtelenek, vagy nem hajlandók eljárni azon bűntettek elkövetőivel szemben, amelyeket a Statútum a Bíróság joghatósága alá utal.

A képtelenség azt jelenti, hogy a nemzeti igazságszolgáltatás összeomlott, szétesett a bűnüldözői és igazságügyi szervezet, amely gondoskodna a gyanúsított elfogásáról, vagy a bizonyítékok összegyűjtéséről.

A hajlandóság hiányát akkor lehet megállapítani, ha nem indítanak eljárást, vagy elfogadhatatlan mértékben elhúzzák a megindított eljárást, és ebből arra lehet következtetni, hogy hiányzik a valóságos szándék a terhelt felelősségre vonására. A hajlandóság hiánya megállapítható akkor is, ha egyértelmű, hogy csak azért indítanak és folytatnak le eljárást, hogy így megóvják a terheltet a ténylegesen felelősségre vonástól és attól, hogy megfelelő büntetéssel sújtsák. Végül, a hajlandóság hiányára utal, ha az eljárást nem függetlenül és pártatlanul, valamint olyan módon folytatják le, hogy ebből a felelősségre vonás szándékának hiányára lehet következtetni (17. cikk). A hajlandóság hiánya és a képtelenség kérdésében a döntést maga a Bíróság hozza meg.

A Bíróság a joghatósága alá tartozó bűntettek elkövetőivel szemben is csak akkor járhat el, ha vagy a cselekmény elkövetésének helye vagy a terhelt állampolgársága szerinti állam részese a Statútumnak. E korlátozás nem érvényesül akkor, ha az ügyet (pontosabban az olyan szituációt, amelyben egy vagy több, a Bíróság joghatósága alá tartozó bűncselekmény elkövetése valószínűsíthető) a BT utalta a Bíróság elé. (A BT mellett bármely Részes Állam utalhat ilyen szituációt a Bíróság elé és az Ügyészt is megilleti a jog, hogy önállóan, hivatalból eljárást indításon.) Arra is van lehetőség, hogy olyan államok, amelyek nem részesei a Statútumnak, nyilatkozattal elfogadják a Bíróság joghatóságát (12. és 13. cikkek).

4. Magyar Köztársaság már a Statútum kidolgozásának is aktív résztvevője volt. A Statútum 1999. január 15-én – a 2296/1998. (XII. 30.) Korm. határozatban megadott felhatalmazás nyomán – magyar részről aláírásra került. A Statútumot az Országgyűlés a 72/2001. (XI. 7.) OGY határozattal megerősítette, a Magyar Köztársaság megerősítő okiratának letétbe helyezése 2001. november 30. napján megtörtént.

A Statútum a 126. Cikk értelmében a hatvanadik állam megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy csatlakozási okiratának elhelyezése utáni hatvan napot követő hónap első napján lép hatályba. A 60. megerősítő okiratnak az ENSZ Főtitkáránál történő letétbe helyezése 2002. április 11. napján megtörtént; a Statútum így 2002. július 1. napján hatályba lépett.

2003. március 10-ig a Statútumot 89 ország ratifikálta. A részes államok közgyűlése eddig két ülést tartott, ezeken elfogadták a Bíróságra vonatkozó alacsonyabb szintű jogi normákat és megválasztották a bírákat. A bírák ünnepélyes eskütételére 2003. március 11-én került sor. A Bíróság székhelye – Hollandia javaslatára – Hágában van. A Bíróság ténylegesen akkor jön létre, amikor 60 állam megerősíti a Statútumot. A Statútum rendelkezéseihez fenntartások nem fűzhetőek. A Bíróság önálló jogi személyiséggel rendelkező nemzetközi intézmény lesz, amely az ENSZ-hez egy később megkötendő szerződéssel kapcsolódik majd. Működésének költségei a részes államok által fizetett tagdíjakból, az ENSZ által biztosított alapokból, valamint önkéntes hozzájárulásokból kerülnek fedezésre.

A Statútumot a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 3. §-ára és a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 1982. évi 27. törvényerejű rendelet 13. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel, törvénnyel kell kihirdetni.

A Statútumhoz szorosan kapcsolódnak a Statútum 51. cikkében említett Eljárási és Bizonyítási Szabályok, amelyek a Statútum rendelkezéseivel nem ellentétesen, hanem azokat kiegészítve több részletkérdést szabályoznak. Az Eljárási és Bizonyítási Szabályokat a Részes Államok Közgyűlésének 2002. szeptember 3-10. közötti ülése fogadta el. Az Eljárási és Bizonyítási Szabályokban foglalt rendelkezések jelentőségére figyelemmel indokolt, hogy az a magyar jogrend részévé váljék. A Javaslat az Eljárási és Bizonyítási Szabályok közzétételére a külügyminisztert hatalmazza fel.

A Statútum 9. cikke szerint a Bűncselekmények Tényállási Elemeit szintén a Részes Államok Közgyűlése fogadja el. Ez a kiegészítő dokumentum azonban – ellentétben az Eljárási és Bizonyítási Szabályokkal – nem tartalmaz a Statútum anyagi jogi rendelkezéseihez képest többlet-elemeket, ezért e dokumentum magyar jogba történő beemelése nem indokolt.

5. A Statútum belső jogrendbe illesztéséhez szükséges az Alkotmány és több, kétharmados szavazattöbbséget igénylő törvény módosítása.

A Statútum 27. Cikke úgy rendelkezik, hogy a Statútum “a hivatalos minőségre való tekintet nélkül egyaránt vonatkozik minden személyre. Semmilyen körülmények között sem mentesíti az adott személyt a jelen Statútum szerinti büntetőjogi felelősség alól különösen az állam- vagy kormányfői tisztséggel, kormány- vagy parlamenti tagsággal, választott képviselői vagy kormányhivatalnoki tisztséggel járó hivatalos minőség, és mint olyan, nem indokolja a büntetés mérséklését.”

A Statútum 27. Cikke alapján a hatályos belső jogot úgy kell módosítani, hogy az Alkotmányban, valamint az érintett személyi kör jogállását szabályozó más közjogi törvényekben biztosított mentelmi jog, illetve a büntetőjogi felelősségre vonást feltételesen elhalasztó egyéb mentesség (a 2003. július 1-jén hatályba lépett Be. XXVII. fejezete szerinti szóhasználatban: közjogi tisztség betöltésén alapuló mentesség) ne akadályozza a Bíróságot a joghatósága alá tartozó cselekmények szerinti eljárásában.

Az Alkotmány, valamint a mentelmi jogot érintő egyes törvények (az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény, az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény, az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény, a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény, valamint az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény) módosítása tárgyában külön törvényjavaslatok készültek.

6. A Bíróság a népirtás bűncselekménye, az emberiesség elleni és a háborús bűncselekmények (nem-nemzetközi fegyveres konfliktusok esetén is), valamint elvi lehetőségként (későbbi módosítás alapján) az agresszió (a továbbiakban együtt: nemzetközi jogi bűncselekmények) elkövetésében felelős személyek felett rendelkezik joghatósággal.

7. A hatályos Büntető Törvénykönyv XI. Fejezetének címe a korábbi nemzetközi szerződésekben szereplő “mankind” kifejezés alapján “emberiség” elleni bűncselekményként vezette be a magyar jogba e bűncselekményeket. Ebből fakadóan több mint egy tucat törvény ezt a terminológiát vette át. Az újabb szerződésekben már a “crimes against humanity” kifejezést használják, amelynek helyes magyar fordítása az “emberiesség” elleni bűncselekmények. A jelenlegi felfogás szerint az emberiesség elleni bűncselekmények csak egy csoportját képezik a nemzetközi jogi (nemzetközi közjog elleni) bűncselekményeknek. A magyar Btk. az emberiség elleni bűncselekmények néven gyűjti össze azokat a bűncselekményeket, amelyeket a nemzetközi jog népirtásként, apartheidként, háborús bűncselekményekként, agresszióként, és a tulajdonképpeni emberiesség elleni bűncselekményekként használ, sőt a magyar Btk. a tulajdonképpeni emberiesség elleni bűncselekményeket nem is tartalmazza.

Emiatt a Statútum rendelkezéseinek belső jogba történő beépítése során nem mellőzhető az a fogalom-tisztítás, amelyet azért kell elvégezni, mert a magyar törvények által használt “emberiség” elleni bűncselekmények és a nemzetközi jog által használt fogalmak között nincs összhang.

A hatályos büntető anyagi jogi szabályok csak részben feleltethetők meg a Statútum rendelkezéseinek. A Statútum és a hazai büntetőjog összhangjának megteremtéséről külön törvényjavaslat készül majd.

Részletes Indokolás

Az 1-2. §-hoz

A Javaslat 1. §-a a Statútum kihirdetéséről rendelkezik, a 2. § pedig a Statútum angol és hivatalos magyar nyelvű szövegét tartalmazza.

A 3. §-hoz

1. A Statútum 86. cikke a részes államokat együttműködésre kötelezi a Bírósággal. A részes államok nemzeti hatóságai ennek értelmében kötelesek eleget tenni a Bíróságtól érkező jogsegélykérelmeknek. A 88. cikk szerint a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a saját nemzeti jogrendszerük valamennyi együttműködési forma tekintetében tartalmazzon rendelkezéseket, azaz a belső joguk valamennyi a Bíróságtól érkező jogsegélykérelem teljesítésére jogi lehetőséget nyújtson.

E követelménynek a magyar jogrendszer eleget tesz. A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. tv. (Nbj.) alapján valamennyi, a Statútum által ismert együttműködési forma tekintetében van mód jogsegély nyújtására a Bíróság megkeresése alapján. Az Nbj. így megfelelő belső jogi kereteket teremt a Statútumból eredő kötelezettségek végrehajtására. Figyelemmel azonban arra, hogy az Nbj. a más államokkal folytatott együttműködést szabályozza (Nbj. 1. §), indokolt a Javaslatba egy olyan kifejezett rendelkezés beiktatása, miszerint a Bíróságtól érkező jogsegélykérelmek teljesítése során a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvényt értelemszerűen kell alkalmazni, azzal, hogy ahol az Nbj. külföldi államot (más államot, megkereső államot) említ, ott a Bíróságot kell érteni.

2. Az Nbj. rendelkezései – figyelemmel annak szubszidiárius hatályára (ld. Nbj. 3. §) – csak annyiban kerülnek alkalmazásra, amennyiben a Statútum rendelkezéseiből más nem következik; utóbbinak a rendelkezései feltétlenül elsőbbséget élveznek a jogsegélykérelmek teljesítése során. Erre figyelemmel mindazok a korlátozások és tilalmak, amelyeket az Nbj. határoz meg a külföldi államtól érkező bűnügyi jogsegélykérelmek teljesíthetősége kapcsán (pl. a magyar közrend védelme; a Bíróság által átadni kért személy magyar állampolgársága, stb.) a Bíróságtól érkező jogsegélykérelmek teljesítése során nem kerülhetnek alkalmazásra. A Bíróságtól érkező jogsegélykérelmek teljesítését kizárólag azokra az okokra történő hivatkozással lehet megtagadni, amelyeket maga a Statútum határoz meg (pl. bizonyos esetekben a személyek átadása iránti kérelem ütközése harmadik államtól érkező kiadatási kérelemmel [90. cikk 6. és 7. (b) pont]).

3. A Statútum 14. Cikke értelmében a részes államok a főügyész elé terjeszthetnek olyan ügyeket, amelyben fennáll annak a gyanúja, hogy a Bíróság joghatósága alá tartozó bűncselekményeket követtek el.

A Statútum 18. Cikke szerint, amennyiben a főügyész úgy döntött, hogy a nyomozás megindítása indokolt erről értesíti a részes államokat. Az adott államnak egy hónapon belül értesítenie kell a főügyészt arról, hogy az értesítésben kapott információval összefüggésben folytat-e vagy folytatott-e nyomozást állampolgárai, illetőleg az állam joghatósága alá tartozó más személlyel szemben a Bíróság joghatósága alá tartozó bűncselekmény miatt. Az állam egyúttal kérheti is, hogy a főügyész engedje át a nyomozást. A főügyész ennek helyt ad, vagy a Tárgyaláselőkészítő Tanácstól kér a nyomozásra felhatalmazást. A Tárgyaláselőkészítő Tanács döntése ellen mind az adott állam, mind a főügyész a Fellebbviteli Tanácshoz fellebbezhet. A 19. Cikk 11. pontja szerint amennyiben a főügyész átengedte a nyomozást, kérheti az érintett államot, hogy az eljárás lefolyásáról nyújtson tájékoztatást.

Indokolt, hogy magyar részről a legfőbb ügyész kerüljön kijelölésre a 14. Cikk alapján a részes államokat megillető jogosultságok gyakorlására, továbbá a 18. és a 19. Cikk 11. pontja szerinti megkeresések, illetőleg értesítések fogadására, illetőleg teljesítésére.

4. A Statútum a Bíróság által kérhető jogsegély-kérelmeknek két alapvető fajtáját nevesíti: a személyek átadása iránti kérelmek (89-92. cikkek); illetőleg az együttműködés más formái (93-96. cikkek).

A személyek átadása iránti kérelem, mint a Statútumban nevesített együttműködési forma lényegét, rendeltetését tekintve megfelel a kiadatás intézményének. A különbség a kiadatási ügyekben folytatott együttműködéshez képest annyi, hogy a Statútum alapján nem külföldi állam, hanem egy nemzetközi fórum lép kiadatást kérő félként. Erre figyelemmel a személyek átadása iránti kérelmeket a magyar belső jognak a kiadatással kapcsolatos eljárási szabályai (Nbj. 18-30. §) szerint kell teljesíteni. Indokolt erre figyelemmel az, hogy a Bíróságtól érkező, személyek átadása iránti kérelmeket – a külföldi államoktól érkező kiadatási kérelmekhez hasonlóan – az igazságügy-miniszter fogadja.

A 93. cikkben meghatározott “más együttműködési formák” teljesítésére kielégítő jogi kereteket teremtenek a magyar belső jognak azok a rendelkezései, amelyek a külföldi hatóságoktól érkező ún. eljárási jogsegélykérelmek teljesítésének rendjét szabályozzák (Nbj. 61-71. §-ai). Az eljárási jogsegély keretében büntetőeljárási cselekmények rendkívül széles köre foganatosítható megkeresés alapján: iratok kézbesítése személyek részére, nyomozati cselekmények foganatosítása, bizonyítási eszközök felkutatása és rendelkezésre bocsátása, hatósági nyilvántartásokban szereplő adatok átadása, stb. A vonatkozó magyar belső jogi szabályok kimerítően nem sorolják fel az e körben lehetséges jogsegély-cselekmények körét. Az Nbj. vonatkozó rendelkezései így a 93. cikk szerinti – a Bíróság által a részes államoktól kérhető – együttműködési formákat teljes mértékben lefedik. A Bíróságtól érkező ilyen megkeresések teljesítésére erre tekintettel az Nbj. 70-71. §-aiban vázolt eljárási rend alkalmas. Indokolt az ilyen kérelmek fogadását a legfőbb ügyészhez telepíteni, összhangban az Nbj. 70. §-ának (1) bekezdésével.

5. A Statútum joghatósága alá tartozó bűncselekmények súlyára figyelemmel indokolt, hogy a Bíróságtól Magyarországra érkező megkeresésekről – függetlenül attól, hogy annak teljesítésére a magyar jog szerint a legfőbb ügyész vagy az igazságügy-miniszter jogosult – a legfőbb ügyész és az igazságügy-miniszter egymást kölcsönösen értesítsék.

6. A Statútum 93. cikke (1) bekezdésének j) pontja rendelkezik a tanúk védelmével kapcsolatos nemzetközi együttműködésről. A büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény rendelkezései szerint a tanúvédelmi programmal kapcsolatos feladatokat a rendőrség szervezetén belül a Tanúvédelmi Szolgálat látja el. E törvény 34. §-a szerint nemzetközi szerződés vagy külön törvény alapján, az azokban foglalt feltételek szerint a Tanúvédelmi Szolgálat ellátja a külföldről Magyarországra költöztetett személy védelmét, illetve sürgősségi intézkedés keretében a külföldi hatóság megkeresésére ideiglenesen, a megkeresésben foglalt időtartamra biztosíthatja az érintett Magyarország területén való elhelyezését. E törvény rendelkezéseire figyelemmel indokolt, hogy a tanúvédelmi együttműködéssel kapcsolatos ügyekben a rendőrség Tanúvédelmi Szolgálata járjon el, a legfőbb ügyész és az igazságügy-miniszter egyidejű értesítése mellett.

A 4. §-hoz

1. A Statútum 109. cikke arra kötelezi a tagállamokat, hogy a Bíróság határozatával elrendelt vagyoni természetű szankcióknak (pénzbüntetés, elkobzás) szerezzenek érvényt saját nemzeti jogszabályaik eljárásának megfelelően.

A Javaslat 4. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Bíróság által hozott határozat érvényének elismerésére a Btk. 6. §-ának (6) bekezdését, és a büntetőeljárási rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell. A Btk. 6. §-ának (6) bekezdését a 2001. évi CXXI. törvény 1. §-a iktatta be a Btk.-ba. A törvény indokolása szerint a nemzetközi büntető bíróságok ítéleteinek hazai elismeréséhez ugyanolyan érdek fűződik, mint a külföldi államok bíróságai ítéleteinek elismeréséhez, és ezért a törvény olyan értelmező rendelkezéssel egészítette ki a Btk. 6. §-át, amely szerint a külföldi bíróság ítélete alatt a nemzetközi büntető bíróság ítéletét is érteni kell. A nemzetközi büntető bíróság alatt az olyan – akár állandó, akár ideiglenes jelleggel felállított, nemzetközi joghatósággal rendelkező – bíróságot kell érteni, amelyet a Magyar Köztársaság által törvénnyel megerősített nemzetközi szerződés hozott létre. Nemzetközi büntető bíróságnak kell tekinteni az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa kötelező határozatával létrehozott bíróságot is.

2. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 579. §-a rendelkezik a külföldi ítélet érvényének elismeréséről, előírva, hogy ezt az eljárást a Fővárosi Bíróság folytatja le. Ennek során meg kell állapítani, hogy az elítéléshez a magyar törvény alapján milyen hátrányok fűződnek, illetőleg – szükség esetén – a külföldi bíróság ítéletét a magyar törvény alapján hogyan kell végrehajtani. A külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának átvételére vonatkozó eljárási szabályokat külön törvény állapítja meg.

Az elismerés iránti eljárás jogerős befejezését követően – a hazai büntetés-végrehajtási jogszabályok alkalmazásával – kerülhet sor a vagyoni szankció végrehajtására.

A Javaslat 4. §-ának (2) bekezdése tételesen meghatározza a Statútum által kiszabható (alkalmazható) két vagyoni jellegű szankció magyarországi végrehajtásának módját. A Statútum 77. cikkének 2. bekezdése szerint a Bíróság szabadságvesztés mellett pénzbüntetést és vagyonelkobzást szabhat ki.

A hatályos Btk. szerint szabadságvesztés mellett a bíróság pénzmellékbüntetést (Btk. 64-65. §) alkalmazhat, a vagyonelkobzást (Btk. 77/B-77/C. §) azonban – a Btk.-t módosító 2001. évi CXXI. törvény 2002. április 1. napján történt hatályba lépése óta – a magyar büntetőjog nem mellékbüntetésként, hanem intézkedésként alkalmazza. A belső jog és a Statútum rendelkezéseinek e különbözősége nem hat ki azonban arra, hogy a Statútum szerint a bűncselekményből közvetlenül vagy közvetve származó haszon, vagyon vagy vagyontárgyak elkobzása a Btk. szerinti vagyonelkobzás intézkedésével mutat rokonságot, amelyet a bíróság önállóan és büntetés vagy intézkedés mellett is alkalmazhat (Btk. 70. § (2) bek.). A Bíróság ugyanis a saját Statútumában meghatározott anyagi jogi rendelkezésekhez van kötve, a magyar Btk. pedig a büntetés mellett alkalmazott vagyonelkobzást, mint intézkedést lehetővé teszi.

Mindezek alapján a Javaslat akként rendelkezik, hogy a Statútum 77. cikke 2. bekezdésének a) pontja alapján kiszabott pénzbüntetést a pénzmellékbüntetésre vonatkozó szabályok szerint, a Statútum 77. cikke 2. bekezdésének b) pontja alapján kiszabott (vagyon)elkobzást pedig vagyonelkobzásként kell végrehajtani.

3. A Statútum 109. cikkének 1. bekezdése szerint a Bíróság által kiszabott pénzbüntetést a részes államok a nemzeti jogszabályaikban rendelt eljárásoknak megfelelően hajtják végre.

A Btk. 64. §-a a pénzmellékbüntetés legalacsonyabb összegét tízezer, legmagasabb összegét tízmillió forintban határozza meg. A Statútum nem rendelkezik a pénzbüntetés összegéről és pénzneméről, csupán azt rögzíti, hogy a Bíróság az Eljárási és Bizonyítási Szabályok által meghatározott pénzbüntetést szabhat ki.

A Btk. 65. §-a szerint a pénzmellékbüntetést meg nem fizetés esetén fogház fokozatú szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Ennek során ezer forinttól tízezer forintig terjedő összeg helyett kell egy napi szabadságvesztést megállapítani. Az ilyen szabadságvesztés egy napnál rövidebb és két évnél hosszabb nem lehet.

A Btk. hatályos rendelkezése szerint tehát, ha a Bíróság által kiszabott pénzbüntetést a magyar bíróságoknak kell végrehajtaniuk, először megállapítják a pénzbüntetés magyar törvény keretei között maradó összegét, és a határozatban rendelkeznek arról is, miszerint ha a pénzbüntetést az elítélt nem fizeti meg, azt hány napi szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

A vagyonelkobzás tekintetében a Btk. 77/C. §-ának (3) bekezdése, illetőleg a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 90. §-a tartalmaz rendelkezéseket. Ezek szerint a vagyonelkobzás címén elkobzott vagyon törvény eltérő rendelkezése hiányában az államra száll, a vagyonelkobzást pedig a bírósági végrehajtás (1994. évi LIII. törvény) szabályai szerint kell végrehajtani.

A Statútum 109. cikkének 2. bekezdése szerint, ha a részes állam nem tud érvényt szerezni az elkobzást elrendelő határozatnak, intézkedik a Bíróság által elkobozni rendelt jövedelem, tulajdon vagy vagyontárgy értékének visszaszerzése érdekében, a jóhiszemű harmadik személyek jogainak sérelme nélkül. A Statútum e rendelkezésével harmonizáló szabályt tartalmaz a Btk. 77/C. §-ának (1) bekezdése, amely arról rendelkezik, hogy a vagyonelkobzást pénzösszegben kifejezve kell elrendelni, ha a vagyon már nem lelhető fel, vagy az jóhiszemű, ellenérték fejében szerző harmadik személy érdekét sértené.

4. A Statútum 71. cikke rendelkezik a Bíróság előtti rendzavarások szankcionálásáról, lehetővé téve, hogy a részletes szabályoknak az Eljárási és Bizonyítási Szabályzat által történő megállapítása mellett a Bíróság rendbírságot szabjon ki. A rendbírság jogintézményét a Be. is ismeri, azonban a törvény lehetőséget ad arra, hogy az igazságügy-miniszter a rendbírság megfizetését különös méltánylást érdemlő esetben elengedje (599. §). Ha a Statútum alapján ilyen rendbírság végrehajtásáról kell intézkednie a magyar államnak, akkor ezt a belső jogi lehetőséget – az ország nemzetközi tekintélyének megóvása érdekében – ki kell zárni. Ezért a Javaslat 4. §-ának (3) bekezdése erről rendelkezik.

Az 5. §-hoz

A Javaslat a Statútummal összhangban rendelkezik arról, hogy a Bíróság és a magyar állam közötti együttműködéssel kapcsolatban felmerült költséget a Bíróság megkeresését teljesítő magyar hatóság viseli.

A 6. §-hoz

Magyarország a Statútum megerősítésekor olyan nyilatkozatot tett, amely szerint a 87. cikkel kapcsolatos megkereséseket diplomáciai úton – azaz a külügyminiszter útján – fogadja. A Javaslat 6. §-a a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 1987. évi 27. törvényerejű rendelet 14. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében tartalmazza a Statútumhoz a magyar részről tett ezen nyilatkozatot.

A 7. §-hoz

A Javaslat 7. §-ának (1) bekezdése a hatályba lépésről rendelkezik. A kihirdető törvény a kihirdetéstől számított nyolcadik napon lép hatályba, azonban arra figyelemmel, hogy a Statútum 126. cikke alapján a Magyar Köztársaság tekintetében a Statútum 2002. július 1-jén hatályba lépett, a rendelkezéseit ettől az időponttól kezdve kell alkalmazni.

A 7. § (2) bekezdése felhatalmazza a külügyminisztert, hogy az Eljárási és Bizonyítási Szabályokat közzétegye.

A Javaslat az államháztartásról szóló 1992. évi XXVIII. törvény módosításával egyértelművé teszi, hogy a nemzetközi szervezetek részére nemzetközi szerződésen alapuló olyan követelések, amelyekre nézve a kincstári vagyon átruházására vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

Tekintettel arra, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény az ingatlanra elrendelt vagyonelkobzás esetén, annak kincstári vagyoni körbe tartozása okán speciális szabályokat tartalmaz, viszont a Bíróság határozatával elrendelt vagyoni szankciók végrehajtása eredményeként nem jön létre kincstári vagyon, ezért külön rendelkezést szükséges beiktatni a Vht. 163. §-ába, miszerint ilyen esetben a végrehajtó az árverésre vonatkozó szabályok szerint értékesíti az ingatlant. A Javaslat kiegészíti a Vht. kielégítési sorrendet meghatározó 165. § d) pontját a Bíróság határozatából eredő követelésekkel. 

Forrás: https://www.parlament.hu/irom37/4490/4490.htm