Árulók, vagy hősök, vagy áldozatok?

Az elmúlt 20 évben több nagy botrányól olvashattunk, amikor állami visszaélésekről, korrupcióról, szivárogtatásról volt szó. Az alábbiakban néhány jelentősebb esetet említek, ezek az emberek a klasszikus értelemben véve nem mondhatóak kémeknek, azonban így – vagy úgy, de végső soron elárulták a hazájukat, vagy annak a kormányát. Ezek az emberek erkölcsi normákra hivatkozva igazolták a tetteiket, mikor oknyomoztak, kiszivárogtattak, sok esetben súlyos károkat okoztak a nemzetüknek és(vagy) a kormányuknak. Nincs tökéletes társadalmi rendszer a világban, de sok esetben a hivatali tisztséget, vagy újságírói ill. jogászi szakmát gyakorolva mégis sokan hitték, hogy az ő országuk rendszere tökéletes és igazságos, de mikor szembesültek e téren az ellentmondásokkal, sokan úgy érezték, hogy cselekedniük kell. Legtöbbször információkat osztottak meg a nagyközönséggel, hogy így hívják fel a figyelmet a rendszerük hibáira. Hogy bűnösök Ők, vagy hősök? – Az hiszem, hogy ez mindenképpen nézőpont kérdése és a döntést minden esetben az olvasóra bízom, semmiképpen nem próbálok véleményt alkotni erről, csak bemutatok néhány embert úgy az USA, mint az orosz kormány üldözöttei közül is. A névsor csaknem véget nem érő lenne, ha mindenkit be kellene mutatni, hiszen 2000 óta összesen 1787 újságírót gyilkoltak meg, ez évente 80 embert jelent átlagosan – ezek a számok nem takarják az egyéb aktivistákat, “szivárogtatókat”

„A számok mögött ott van mindazoknak az újságíróknak a személyisége, tehetsége és elkötelezettsége, akik az életükkel fizettek az információgyűjtésért, az igazság kereséséért és a szakmájuk iránti szenvedélyükért.” – mondta el az RSF főtitkára, Christophe Deloire. 2023

A börtönbe került, vagy fogvatartott újságírók száma 2012 után indult növekedésnek, míg korábban évente pár tucat ilyen eset volt. 2016-ra ugyanakkor már a százat is meghaladta az újonnan bebörtönzött valamint fogva tartott tudósítók száma, egy évvel később pedig ez a szám megduplázódott. Az adatok alapján az elmúlt években 300 fölé ugrott az újonnan börtönbe kerültek, vagy túszként fogva tartottak száma.

Daniel Ellsberg és a New York Times története:

Bár ez a történet még a vietnámi háború idejéről szól és a 70-es években bontakozott ki, azért érdemes a felsorolás elején megemlíteni, mert az üggyel kapcsolatban precedens értékű pert nyert a New York Times az amerikai állam ellen, amiben kimondta a bíróság, hogy az újságnak jogában áll az igazságot nyilvánosságra hozni.

Az Egyesült Államok volt katonai elemzője, aki az 1970-es évek elején szivárogtatta ki a Pentagon-papíroknak nevezett titkos dokumentumokat, amelyek részletesen bemutatták az amerikai kormány titkos politikáját és döntéseit az észak-vietnami háborúban.

Ellsberg a vietnámi háború kezdetén az amerikai kormány alkalmazottjaként dolgozott, és az Egyesült Államok Külügyminisztériumának megbízásából többször utazott Vietnamba, hogy a helyszínen gyűjtse az információkat. Azonban, amikor az ellenségeskedések intenzitása növekedni kezdett, Ellsberg úgy érezte, hogy az amerikai kormány visszaél a hatalmával, és a háború igazságtalan és törvénytelen.

Ellsberg végül 1971-ben eljuttatta a Pentagon-papírokat a New York Timesnak és más nagy amerikai lapoknak. A dokumentumok nyilvánosságra hozása botrányt okozott az Egyesült Államokban, és súlyosan megrongálta az amerikai kormány és a hadsereg hitelességét a vietnami háborúval kapcsolatban.

Az újságcikk, amely az első dokumentumokról számolt be, 1971. június 13-án jelent meg a The New York Timesban. A cikk főbb pontjai közé tartozott az, hogy az amerikai kormány az Indokínai-háborúban már az 1940-es évek elején is részt vett, és hogy a háborút a korábbi elnökök és az akkori elnök, Lyndon B. Johnson is tovább folytatta, miközben tudta, hogy a háború kimenetele kétséges, és rengeteg emberi életet követelt. A cikk azt is kimutatta, hogy az Egyesült Államok kormánya szándékosan félretájékoztatta a közvéleményt a háborúról és a háborús erőfeszítésekről, hogy fenntartsák a közvélemény támogatását a háborúhoz.

Az amerikai kormány vádat emelt Daniel Ellsberg ellen, és megpróbálták bűnösnek találni a Pentagon-papírok kiadása miatt. Ellsberg elismerte, hogy ő adta át a dokumentumokat a sajtónak, és vállalta a felelősséget a tettéért. Azonban a bíróság eljárása során a bizonyítékokra alapozott vádakat végül elvetették, miután kiderült, hogy az FBI törvénysértő módon figyelte meg Ellsberget és jogtalanul szerezte meg az őt terhelő bizonyítékokat.

Az állam az újságokat is beperelte a Pentagon-papírok nyilvánosságra hozatala miatt. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma azonban veszített az ügyben, amikor a Legfelsőbb Bíróság 1971-ben döntött az ún. New York Times Co. v. United States ügyben, és kimondta, hogy az újságoknak joga van nyilvánosságra hozni a kormány által titkosított információkat, amennyiben azok a nyilvánosságra hozatalkor nyilvános érdeket szolgálnak. Ez az ítélet nagyon fontos volt a szabad sajtó és az állami átláthatóság kérdéseiben az Egyesült Államokban.

Edward Snowden NSA ügynök története:

Edward Snowden amerikai informatikus és az NSA (Nemzetbiztonsági Ügynökség) korábbi alkalmazottja 2013-ban hozta nyilvánosságra, hogy az NSA széles körű megfigyelési tevékenységet folytat az Egyesült Államokban és a világ számos országában. Snowden az NSA-tól származó több ezer titkosított dokumentumot adott át a sajtónak, amelyek részletesen bemutatták az NSA által végzett adatgyűjtési tevékenységet.

Az NSA (National Security Agency) által használt szoftverek közül az egyik legismertebb a PRISM volt, amelyet az USA kormányzata titokban használt a széles körű megfigyeléshez és adatgyűjtéshez. A PRISM egy adatgyűjtő rendszer, amely lehetővé teszi a hatalmas mennyiségű internetes adat és kommunikációs információ, például e-mailek, videók, hangfelvételek és chatüzenetek megfigyelését.

A rendszer a nagy tech cégek, például a Google, a Facebook és az Apple, együttműködésén alapul, amelyek engedélyezték az NSA-nak, hogy hozzáférhessen az ügyfeleik által generált adatokhoz és információkhoz. A cégek szerint az adatok csak egy része volt elérhető a rendszer számára, és csak azok az adatok voltak elérhetőek, amelyekre az USA kormányzata által kiadott bírói határozatok alapján volt engedély.

Snowden szerepe és tevékenysége a nemzetbiztonsági és az adatvédelmi viták középpontjába helyezte az NSA működésének és az Egyesült Államok kormányzati átláthatóságának kérdését. Snowden-t körözési listára tették az Egyesült Államokban, miután a kormány vádakkal illette, hogy országának nemzetbiztonsági érdekeit veszélyeztette az általa kiszivárogtatott információkkal.

Snowden Hongkongban tartózkodott, miután kiszivárogtatta az információkat. Az Egyesült Államok kérte a hongkongi hatóságokat, hogy adja ki Snowden-t, de miután Hongkongban nem találták megfelelőnek a kérés feltételeit, Snowden Oroszországba utazott, ahol menedéket kért. Az orosz hatóságok ennek eleget tettek, Snowden pedig azóta is Oroszországban él.

A Snowden által kiszivárogtatott információk súlyos következményekkel jártak az NSA-ra, és a világ többi országára is, mivel az NSA által végzett megfigyelési tevékenység széles körben sértette az állampolgári jogokat és az adatvédelmi előírásokat. Snowden-t egyesek hősnek és az állampolgári szabadságjogok védelmezőjének tartják, míg mások kémnek és az országuk elleni árulónak. Az ügy azóta is széles körű vitákat vált ki a nemzetbiztonsági és adatvédelmi kérdésekkel kapcsolatban, és folyamatosan felmerül a Snowden által kiszivárogtatott információk jogi, politikai és etikai kérdéseinek megvitatása is.

Angela Merkel német kancellár lehallgatásának ügye is Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokra vezethető vissza. 2013-ban Snowden, a volt amerikai titkosítási ügynök által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint az NSA figyelte a német kancellárt és több más külföldi vezetőt is.

A dokumentumok szerint az NSA által használt XKeyscore nevű eszköz segítségével a kancellár és más külföldi vezetők telefonbeszélgetéseit és kommunikációját is megfigyelték. Az ügy nagy felháborodást keltett Németországban és Európában is, és súlyos politikai feszültséget okozott az Egyesült Államok és Németország között.

Az ügy miatt Angela Merkel és más európai vezetők is többször szót emeltek az adatvédelem fontossága mellett, és a nemzetközi adatvédelmi szabályozás szigorítását követelték. Snowden szivárogtatása elősegítette az adatvédelem és a privát szféra fontosságára való felhívást, és jelentős hatással volt a globális politikai és jogi vitákra az adatvédelemről és az állami megfigyelésről.

Merkel és Obama között hosszú tárgyalások kezdődtek, amelyek során az amerikai elnök elnézést kért a lehallgatásért. Obama azt mondta, hogy az USA nem hallgatja le azokat a barátait, akiket fontosnak tart, és hogy az ilyen tevékenységek nem fognak ismét előfordulni. Az ügy nagy hatással volt az USA és Németország közötti kapcsolatokra, és az USA több európai szövetségese is felháborodott az NSA által végzett lehallgatások miatt.

Az Obama-kormányzat idején voltak hírek arról, hogy az Egyesült Államok fontolóra veszi, hogy Edward Snowden kegyelemben részesüljön, ez lehetővé tenné számára a hazatérését az Egyesült Államokba. Azonban az Obama-kormányzat hivatali ideje lejárt, és azóta sem volt előrelépés az ügyében.

A Trump-adminisztráció idején is voltak nyilatkozatok Edward Snowden ügyével kapcsolatban. Az elnökválasztási kampány során Donald Trump többször is kijelentette, hogy Snowdennek börtönben van a helye, és hogy ha megválasztják elnöknek, akkor keményebben bánnának vele. Az elnöksége alatt is többször nyilatkozott az ügyről, és azt mondta, hogy Snowden az ország elleni bűncselekményt követett el azzal, hogy titkos információkat hozott nyilvánosságra, és hogy az Egyesült Államoknak a törvények szerint kell eljárnia az ügyében.

2020 augusztusában, a Trump-adminisztráció utolsó hónapjaiban az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (Department of Justice) fellebbezést nyújtott be az Amerikai Legfelsőbb Bírósághoz azzal a céllal, hogy megakadályozzák, hogy Snowden az Egyesült Államokba vissza térhessen. Az indoklás szerint Snowden bűncselekményt követett el, és nem lehet megengedni, hogy ilyen ember a szabadon járjon-keljen az országban. Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság azonban 2021 márciusában visszautasította az igazságügyi minisztérium fellebbezését. 

Snowden esélyei hazatérésére még továbbra sem tisztázottak. Az új kormányzat, azaz a Biden-adminisztráció nem kommentálta a Snowden esetét és továbbra sem ismertek konkrét információk arról, hogy van-e esély arra, hogy Snowden kegyelmet kapjon az Egyesült Államokban, vagy mérsékelt büntetésben részesüljön. 

Chelsea Manning az amerikai katonaság hírszerzőjének története:

Chelsea Manning korábban Bradley Manning néven született, és az amerikai hadsereg volt katona és hírszerző tisztje. 2010-ben, amikor az iraki háború idején Irakban szolgált, több mint 700 000 titkosított katonai dokumentumot, diplomáciai konzultációt és videofelvételt adott át a WikiLeaksnek, amelyek számos botrányt és vitát váltottak ki a nemzetközi közösségben.

A Manning által kiszivárogtatott dokumentumok között szerepelt többek között egy videofelvétel az iraki Bagdadban történt légicsapásról, amely során több civilt és újságírót is megölt az amerikai hadsereg. A dokumentumok között szerepelt az amerikai külpolitika számos kérdésére vonatkozó titkos diplomáciai információ is.

2010-ben a Manning által kiszivárogtatott dokumentumok nagy visszhangot váltottak ki, és súlyos politikai és diplomáciai feszültséget okoztak az Egyesült Államok és más országok között. Az USA hadserege Bradley Manninget letartóztatta és bíróság elé állította a kiszivárogtatás miatt.

2013-ban Manningt bíróság elé állították, és katonai bíróság előtt elismerte a bűnösségét. A bíróság kémkedés, lopás és más bűncselekmények miatt elítélte, és 35 éves börtönbüntetést kapott. Az ügy nagy visszhangot keltett az USA és más országokban, és az Emberi Jogok Szervezete (HRW) a börtönben tapasztalt emberi jogi jogsértésekre hívta fel a figyelmet.

2017-ben Barack Obama, az USA akkori elnöke, a börtönben eltöltött idő csökkentése után részleges kegyelmet adott Manningnek, és kiengedte a börtönből. Manning azóta aktív jogvédő és aktivista, és számos kérdésben beszél a polgári szabadságjogok és az emberi jogok fontosságáról.

Julian Assange története: 

Julian Assange egy ausztrál programozó, újságíró és aktivista, aki 2006-ban alapította a WikiLeaks nevű weboldalt. A WikiLeaks célja, hogy lehetővé tegye a titkosított dokumentumok és információk nyilvánosságra hozatalát, amelyek a kormányok, a vállalatok és más szervezetek által titkosított vagy eltitkolt adatokat tartalmaznak.

Assange az egyik legismertebb aktivista a digitális szabadság és az online adatvédelem területén, és több mint egy évtizede az egyik legfontosabb szereplője a kritikusoknak és kiszivárogtatóknak, akik a kormányok és a nagyvállalatok titkos tevékenységeit hozzák nyilvánosságra.

Assange azonban kritikával szembesült a WikiLeaks oldalon megjelenő információk tartalmát és a szervezet céljait illetően. Kritikusai szerint Assange nem tesz különbséget a fontos és nem fontos információk között, és a nyilvánosságra hozatala sok esetben veszélyezteti az emberek életét és a nemzetbiztonságot is.

Assange ellen 2010-ben Svédországban vádat emeltek szexuális erőszak és szexuális zaklatás miatt. Assange tagadta a vádakat, és azt állította, hogy az ügy mögött politikai indokok állnak. Assange-t 2012-ben a Londoni ecuadori nagykövetségen helyezték el menedékjogot kérve, miután a bíróság döntése értelmében ki kellett volna adni őt Svédországnak. 2019-ben azonban a brit hatóságok letartóztatták őt az Egyesült Államok kérésére, amely szerint a WikiLeaks alapítója a hadsereg által kiszivárogtatott titkos dokumentumok nyilvánosságra hozatalával összefüggő bűncselekményekkel vádolható. Az Egyesült Államok azt állítja, hogy Assange a kiszivárogtatott információk közzététele során veszélyeztette az életet és a nemzetbiztonságot.

Az Egyesült Államok kiadatási kérelmet nyújtott be ellene, az amerikai hatóságok szerint Julian Assange-t azzal vádolják, hogy összejátszott Chelsea Manning amerikai katonával az amerikai katonai dokumentumok szivárogtatásában, illetve hogy segített azokat nyilvánosságra hozni.

2021-ben Julian Assange kiadatási tárgyalásai folytatódtak az Egyesült Királyságban, ahol a védelmi csapat az általuk hivatkozott emberi jogi okokra és az Assange kiadatása során fennálló esetleges kínzásveszélyre hivatkozva igyekeztek megakadályozni kiadatását az Egyesült Államoknak. Az ügy jelenleg is folyamatban van, és nem tudni, hogy mi lesz a végkifejlet.

Aaron Swartz története:

Aaron Swartz (1986-2013) amerikai programozó, aktivista és író volt, aki az internet szabadsága és nyitottsága mellett küzdött. Az internet korai éveiben már ismert volt az informatikai közösségben, és az évek során a szabadságjogok aktivistájaként ismertté vált.

Swartz 2008-ban szerepet vállalt az első online petíciós platform, az Avaaz megalapításában, valamint az internetes archiválási projekt, az Archive.org fejlesztésében is részt vett. Később a Reddit közösségi oldal egyik alapítójaként ismertté vált.

Azonban Swartz élete tragikus véget ért. 2011-ben letartóztatták, miután a Massachusetts Institute of Technology (MIT) szervereiről letöltött és kiszivárogtatott több mint 4 millió akadémiai kutatási dokumentumot a JSTOR adatbázisból. Az ügy hatalmas vitát váltott ki az amerikai jogrendszerben, mivel a letöltött adatok nem tartoztak a MIT-hez vagy a JSTOR-hoz, és azok nyilvánosan elérhetőek voltak.

Swartz ügyét azonban a hatóságok túlzóan kezelték, és számos vádpontot emeltek ellene, amelyek között szerepelt az adathalászat és a számítógépes csalás vádjai, amelyekre összesen 35 éves börtönbüntetést kockáztatott. Swartz depresszióval és szorongással küzdött, és 2013 januárjában öngyilkosságot követett el a szülői házában. Swartz ügye számos vitát váltott ki a jogi és etikai körökben, valamint az internethasználók és aktivisták körében is. Az ő halála is hozzájárult az internet szabadságát és a nyitottságát célzó mozgalmak további erősödéséhez.

Thomas Drake története:

Drake 1977-ben szolgált az Egyesült Államok hadseregében, majd az NSA-nál dolgozott 1989 és 2008 között. Az NSA-nál Drake különféle pozíciókat töltött be, többek között rendszermérnökként, szoftvertervezőként és programvezetőként.

Drake azonban kritikával illette az NSA által végzett kémkedést, különösen az általa “bűnügyi kémkedésnek” nevezett programokat, amelyek az amerikai állampolgárok telefon- és internetes tevékenységeit figyelték meg. Az NSA által folytatott kémkedést a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után erősítették meg.

A 2000-es évek elején két programról szivárogtatott ki információkat a The Baltimore Sun című lapnak: az egyik a “Trailblazer”, a másik pedig a “ThinThread” volt. Mindkét program célja az volt, hogy az NSA figyelje a nemzetközi kommunikációt, de mindkét program sértette az emberek magánéleti jogait, valamint az amerikai alkotmány által biztosított jogokat.

A kiszivárogtatott dokumentumok azt is mutatták, hogy az NSA megsértette az amerikai alkotmány negyedik módosítását, amely a törvényes házkutatás és lefoglalás jogát védi. Az NSA az adatgyűjtés során jelentős mennyiségű kommunikációt és metaadatot gyűjtött össze, még azoktól az emberektől is, akik nem voltak gyanúsítottak, vagy nem voltak kapcsolatban a terrorizmussal.

A dokumentumok nyilvánosságra hozása nagy hatást gyakorolt az NSA-ra és az amerikai kormányra. Az ügy kirobbanása után az amerikai kongresszus vizsgálatot indított az NSA által folytatott adatgyűjtési programokkal kapcsolatban, és a kormányzat végül jelentős változtatásokat hajtott végre az ilyen tevékenységek szabályozásában.

Thomas Drake-t azzal vádolták, hogy megsértette az Egyesült Államok számítógépes bűncselekményekre vonatkozó törvényeit, és hogy kiszivárogtatta az állami titkokat. Az eredeti vádak szerint Drake akár 35 év börtönbüntetést is kaphatott volna.

A vádak szerint Drake olyan kormányzati dokumentumokat adott át az újságíróknak, amelyek az NSA által folytatott kémkedésre vonatkoztak, és amelyek titkosítottak voltak. Ezeket a dokumentumokat Drake állítása szerint azért hozta nyilvánosságra, mert az NSA által végzett tevékenységek szerinte súlyosan sértették az állampolgárok magánéletét és szabadságát.

Az eredeti vádak miatt Drake-t a számítógépes bűncselekmények egy sorával is meg akarták vádolni, például az illegális adatgyűjtéssel, a kormányzati számítógépes rendszerek jogosulatlan hozzáférésével, valamint a dokumentumok lopásával és kiszivárogtatásával. Végül azonban a kormány vádemeléstől eltekintett, és Drake csak kisebb szabálysértési vádakkal szembesült. Drake életében azonban komoly árat fizetett: elveszítette állását, és jelentős anyagi veszteségeket szenvedett. A munkáltatók elpártoltak tőle és megélhetési gondokkal küszködött. Drake története élő példa arra, hogy a whistleblowerek, azaz a kiszivárogtatók, milyen nagy árat fizethetnek azért, hogy nyilvánosságra hozzák az igazságot.

William Binney története:

Matematikus és kriptográfus, aki a National Security Agency-nél (NSA) dolgozott 30 évig. Binney 2001. szeptember 11-e után visszavonult az NSA-tól, mert szerinte az ügynökség nem tett megfelelő intézkedéseket a támadások megelőzésére.

Miután felhagyott a munkájával az NSA-nél, Binney azon dolgozott, hogy megtalálja a módját, hogy hatékonyabbá tegye az adatfeldolgozást, miközben fenntartja az állampolgárok magánéletének védelmét. 2007-ben Binney és több más volt NSA-alkalmazott alapította az Intézmény a Szoftver- és Titkosítástechnológiáért (Institution for the Study of Software and Encryption), amelynek célja az volt, hogy nyilvánosságra hozza az NSA által folytatott illegális megfigyelést.

Binney 2012-ben lett híres, amikor kiszivárogtatta az NSA által gyűjtött adatokról szóló információkat az újságíróknak. A kiszivárogtatások az NSA által használt titkosítási programokat és adatgyűjtési technológiákat tárták fel. Binney azt állította, hogy az NSA az állampolgárok széleskörű megfigyelésére törekszik, és hogy az ügynökség rendszeresen megsérti az amerikai alkotmány negyedik módosítását, amely a törvényes házkutatás és lefoglalás jogát védi.

Binney állítása szerint az NSA olyan titkosítási technológiákat használt, amelyek lehetővé tették az adatok átfésülését és azonosítását anélkül, hogy az emberek közötti kommunikációt megnyitnák és megvizsgálnák. Binney azt is állította, hogy az NSA olyan adatgyűjtési programokat használt, amelyek lehetővé tették az ügynökség számára, hogy az amerikai állampolgárok széles körű adatait gyűjtsék össze.

Binney azóta is az NSA ellenőrzésének fokozására és az ügynökség felelősségének növelésére szólít fel. Több olyan szervezetet is támogat, amelyek a magánélet védelmének javítását és az adatgyűjtési programok hatékonyabb ellenőrzését célzó jogi és szabályozási változásokat követelnek.

Binney története az amerikai kormány által folytatott titkos megfigyelési programok megdöbbentő világába enged betekintést, és a közvélemény számára világosabbá teszi, hogy milyen következményei lehetnek az állampolgárok magánéletének és emberi jogainak korlátozásának a modern technológiával támogatott megfigyelési rendszerekkel.

William Binney ellen nem indítottak eljárást, azonban miután ő és más whistleblowerek, köztük Edward Snowden nyilvánosságra hozták az NSA által folytatott titkos adatgyűjtési programokat, az amerikai kormány és az ügyészség keményen fellépett ellenük.

Mark Klein története:

AT&T technikus, volt aki nyilvánosságra hozta az AT&T és az amerikai kormány közötti titkos adatgyűjtési programot, amelyet az NSA (National Security Agency) végzett az Egyesült Államokban. AT&T egy amerikai távközlési vállalat, amely a világ egyik legnagyobb távközlési cégcsoportja. Az AT&T többek között telefon- és internet-szolgáltatásokat, televíziós szolgáltatásokat és adatközponti megoldásokat kínál ügyfeleinek. Az AT&T az Egyesült Államokban széles körben elterjedt és számos szervezetnek és kormányzati ügynökségnek nyújt szolgáltatásokat.

Klein azt állította, hogy az AT&T egy titkos helyiségét átalakították, hogy lehetővé tegyék a hatalmas mennyiségű internetes forgalom kémkedését, és hogy az NSA számára szolgáltatták az adatokat. A helyiségben olyan eszközöket találtak, amelyek lehetővé tették az összes internetes kommunikáció figyelését és rögzítését, beleértve az e-maileket, a weboldalakat, az internetes kereséseket és a hang- és videóhívásokat is. 

Klein végül felmondott az AT&T-nél, és folytatta a harcot az állami megfigyelési programok ellen, azáltal, hogy nyilvánosságra hozta az ügyet és a dokumentumokat. Az ügy miatt több jogi eljárás is indult, amelyek során a polgárjogi szervezetek az AT&T-t és az NSA-t vádolták a polgári szabadságjogok megsértésével.

Klein ezt az információt 2006-ban hozta nyilvánosságra, és a The New York Times-nak nyújtott dokumentumokat, amelyeket a lap később közölt. A nyilvánosságra hozatal jelentős hatást gyakorolt az NSA titkos adatgyűjtési programjára, amelyről korábban csak nagyon kevés információ volt nyilvános.

Klein vallomása nyomán számos ügyvéd és polgárjogi szervezet perelte be az AT&T-t és az NSA-t, mivel az állítólagos adatgyűjtés és megfigyelés a polgári szabadságjogok súlyos megsértésének tűnt. Az ügyek azonban hosszú ideig elhúzódtak, és végül az USA Szövetségi Legfelsőbb Bírósága elutasította a panaszokat, mondván, hogy az ügyeket a nemzetbiztonság érdekében titkosítani kell. Így az igazságügyi hatóságok végül nem vizsgálták az ügyet, és az AT&T és az NSA elleni jogi eljárások nem vezettek jogerős ítélethez.

Klein továbbra is aktív maradt a polgárjogi szervezetek és a nyilvánosság előtti elszámoltathatóságért folytatott harcban, és arra ösztönzi az embereket, hogy kritikusan vizsgálják meg az állami megfigyelési programokat, hogy védelmezzék a magánéletüket és a szabadságjogokat.

Reality Winner története:

Reality Winner az NSA (National Security Agency) egyik kivitelező cége, az Pluribus International Corporation munkatársa volt. A cég az NSA-val dolgozott titkos projekteken. Előtte Winner 2010 és 2016 között szolgált az Egyesült Államok légierejében is, és a 94. hírszerző osztagnál érte el a rangidős repülős rangot (E-4 fizetési fokozat). Két év nyelvészeti és hírszerzői képzés után a marylandi Fort Meade- be helyezték ki. Titkosító nyelvészként dolgozott, folyékonyan beszélte a perzsát és a darit és az Afganisztánban beszélt perzsa dialektust, valamint a pastu nyelvet is. A légierő elismerő éremmel tüntette ki amiért 650 ellenséges elfogásban segített, 600 ellenséget ölt meg akcióban, és 900 nagy értékű célpontot azonosított. A drón-programhoz volt rendelve, ahol lehallgatással is foglalkozott, hogy hírszerzési információkkal láthassa el az amerikai erőket. Majd mikor a seregből kilépett, került a Pluribus International Corporation céghez.

2017-ben kiszivárogtatta az NSA egyik belső dokumentumát a The Intercept nevű lapnak. A dokumentum részletezte, hogy az orosz hackerek milyen módszerekkel hatoltak be az amerikai választási rendszerbe 2016-ban.

A dokumentum, amit Reality Winner kiszivárogtatott, az NSA belső jelentése volt a 2016-os amerikai elnökválasztás oroszországi beavatkozásáról. A jelentés részletesen leírta, hogy az orosz hackerek milyen módszereket és technikákat alkalmaztak az amerikai választási folyamat befolyásolására. A jelentés szerint az orosz hackerek által használt eszközök közé tartozott az adathalászat, a rosszindulatú szoftverek és a célszemélyek hálózatába való behatolás.

A jelentés szerint az orosz kormány állhatott a beavatkozás mögött, és arra is utalt, hogy az orosz hackerek az amerikai demokrata párt elnökségi tisztségviselőinek e-mail fiókjait is feltörték. A dokumentum azt is tartalmazta, hogy az oroszok nagy erőfeszítéseket tettek az amerikai választási folyamat befolyásolására, és hogy az orosz beavatkozás súlyos kockázatot jelentett az amerikai nemzetbiztonságra és a demokratikus folyamatok integritására.

Az ügy kirobbanása után röviddel Winner-t letartóztatták, és később kémkedéssel vádolták meg. Winner végül bűnösnek vallotta magát a vádakban, és 2018-ban 63 hónapos börtönbüntetést kapott, amelyet a Forradalmi Női Börtönlágerben töltött. Az ügy nagy figyelmet kapott az amerikai médiában és világszerte, és a szivárogtatók jogi védelmével foglalkozó szervezetek a védelmébe vették. 

A Winner-ügy példaként szolgált az Egyesült Államok kormányának és titkosszolgálatainak az információszivárgások elleni fellépésére. Az ügyet gyakran összehasonlítják Edward Snowden és Chelsea Manning szivárogtatási ügyeivel, és felhívták a figyelmet arra, hogy a belső szivárogtatás veszélyei továbbra is fennállnak a kormányzati szervezetekben.

Anna Politkovszkaja története:

Rengeteg kritikus cikket írt az orosz hatóságokról, de az egyik legismertebb írása a “Csecsenföld piszkos háborúja” címmel jelent meg 2001-ben a Novaja Gazeta című lapban. A cikkben Politkovszkaja részletesen bemutatta az orosz hatóságok és a csecsen szeparatisták közötti fegyveres konfliktusok szörnyűségeit, az emberek életkörülményeit, és az orosz katonai jelenlét által okozott károkat és emberi jogi visszaéléseket.

Az írás nagy hatást gyakorolt az orosz közvéleményre és rengeteg vitát váltott ki az országban. Politkovszkaja munkája a csecsenföldi konfliktusról azóta is fontos szerepet játszik az emberi jogi helyzet javítására irányuló erőfeszítésekben Oroszországban és azon kívül is.

Politkovszkaja a szabad sajtó egyik legbátrabb hangjaként vált ismertté, amely kritizálta a Szputnyikban megjelenteket – Putyin kormányzatának hivatalos propagandagépezetét, valamint a csecsen konfliktus kezelésének módját. Politkovszkaja nyíltan kritizálta az orosz kormány által alkalmazott brutális erőszakot a csecsen konfliktusban és bátran beszélt az emberi jogok megsértéséről.

2001-ben Bécsbe menekült, miután e-mailben fenyegetéseket kapott, mert egy különleges szolgálati tisztet civilek elleni atrocitásokkal vádolt meg (és akit végül el is ítéltek a bűncselekményekért). Amíg külföldön tartózkodott, Politkovszkaja moszkvai bérháza előtt lelőttek egy nőt, aki nagyon hasonlított rá. A rendőrség nyomozói szerint a golyót Politkovszkajának szánták. 

2004-ben rosszul lett, miután teát ivott az észak-oszétiai Beszlanba tartó járaton, a csecsen vezetők kérésére utazott, olyan terroristákkal kellett volna tárgyalnia, akik elfoglaltak egy iskolát és több mint ezeregyszáz túszt ejtettek, köztük több gyereket is. Rosztovi leszálláskor kórházba szállították; másnap magánrepülővel Moszkvába szállították kezelésre. Mire megérkezett, a vérvizsgálati eredményei és egyéb egészségügyi feljegyzései valahogy eltűntek. A fenyegetések folyamatosak lettek: hívások az éjszaka közepén, levelek, e-mailek, mind baljóslatúak, mind a legrosszabbat ígérték neki. “Anna túlságosan is jól ismerte a kockázatokat” – mondta a nővére. “Mindannyian könyörögtünk neki, hogy hagyja abba. A szüleim. A  szerkesztői. A gyereke. De mindig ugyanazt válaszolta:” -“Hogyan élhetnék úgy önmagammal, ha nem írok igazat?”

Anna Politkovszkaját, aki Oroszországban a kormányzatot és az orosz hatóságok embertelen cselekedeteit dokumentálta, 2006. október 7-én Moszkvában, éppen Putyin születésnapján öltek meg, a saját lakóházának felvonójában lelőtték.

Politkovszkaja halála nagy felháborodást váltott ki az orosz és a nemzetközi közvélemény körében. Az orosz hatóságok a haláleset után vizsgálatot indítottak, amelynek eredményeként 2009-ben hat embert ítéltek el a merénylet elkövetéséért. Azonban az elkövetők mögött álló személy vagy szervezet továbbra sem tisztázott.

Politkovszkaja halála hatalmas hatással volt az orosz sajtószabadságra és az orosz újságírók biztonságára. A politikai nyomás és a fizikai fenyegetések miatt számos újságíró kényszerült arra, hogy elhagyja az országot, és sokan még mindig a saját biztonságuk érdekében tartózkodnak az ország határain kívül.

Jurij Scsekocsihin története:

Neves orosz újságíró volt, aki számos fontos és vitathatatlan oknyomozó cikket írt a pályafutása során. Halála előtt azonban legismertebb és talán legfontosabb oknyomozó munkája a “Kreml Ltd.” című cikk-sorozat volt. Utolsó nem szépirodalmi könyve, a “KGB rabszolgái” olyan emberekről szólt, akik KGB besúgóként dolgoztak.

A cikksorozata az oroszországi politikai elit és a nagyvállalatok összefonódását tárta fel. Azt mutatta be, hogy a Putyin-kormány és az orosz oligarchák közötti kapcsolatok mennyire szorosak és átfedőek. A cikkekben Scsekocsihin és csapata részletesen bemutatták, hogy az oligarchák hogyan használják ki a politikai hatalmat saját gazdasági érdekeik érvényesítéséhez, és hogyan vásárolják fel a legfontosabb orosz iparágakat és szolgáltatásokat.

A cikksorozat kirobbantotta az oroszországi politikai és gazdasági elit közötti vitákat, és hatalmas nyilvánosságot kapott az országban és az egész világon. A cikkek hatására az orosz hatóságoknak kénytelenek voltak nyomozást indítani és több orosz nagyvállalat és bank ellen is vizsgálatot indítani.

“1999 szeptemberében egy hét leforgása alatt két átlagos moszkvai lakóházat robbantottak fel ismeretlen tettesek. Az elsőben 94, a másodikban 118 ember halt meg. Vlagyimir Putyin miniszterelnök, még az érdemi nyomozás előtt a csecsen terroristákat tette felelőssé. Megindul a Csecsenföld elleni második, immár a széles közvélemény támogatását élvező háború. A robbantások hátterét sosem sikerült egyértelműen tisztázni, Azóta rejtélyes körülmények között meggyilkolt emberek sora vélte úgy, hogy Putyin utasítására az FSZB szolgáltatott háborús ürügyet…” VIA HVG

Az 1999-es lakásrobbantások ügyében is nyomozott éppen a Novaya Gazeta újság számára, utoljára abban a bútorcsempészi ügyben, amelynek következtében több, korrupcióval vádolt magas rangú ügyészségi illetékest is leváltottak, majd néhány héttel később 2003. július 3-án váratlanul meghalt egy rejtélyes betegségben, néhány nappal az Egyesült Államokba való tervezett indulása előtt, ami alkalmával azt tervezte, hogy találkozik az FBI nyomozóival. Orvosi dokumentumait az NG szerint vagy elvesztették, vagy megsemmisítették a hatóságok. 

Bár a hivatalos vizsgálatok szerint a korrupciós ügyekben kutakodó újságíró természetes halált halt, kollégái szerint szinte biztosra vehető, hogy a sokak által gyűlölt, illetve rettegett zsurnaliszta merénylet áldozatává vált. Scsekocsihin halála miatt a cikk-sorozat nem teljesedhetett ki, és a halála így az ügy további nyomozását is meghiúsította.

Igor Sutyagin története:

Igor Sutyagin az orosz katonai és biztonsági politika kutatója volt, aki az orosz hadsereg modernizációját és a szovjet utódállamokkal kapcsolatos biztonsági politikát tanulmányozta. Power and Policy in Putin’s Russia című könyvében elemezte ki az Orosz hadiipar és a hadsereg működését, melyben sokszor kritikával is élt az orosz kormányzattal szemben.

1999-ben letartóztatták és azzal vádolták, hogy állami titkokat árult el a nyugati hírszerző szolgálatoknak. Sutyagin tagadta a vádakat és azt állította, hogy a kutatásai csak nyilvánosan elérhető forrásokra alapozódtak.

Igor Sutyagin kutatásai kényelmetlen tényeket tártak fel az orosz hadsereg és biztonsági szolgálatok működésével kapcsolatban. Ő volt az első orosz szakértő, aki nyilvánosan kritizálta az orosz nukleáris stratégiát és felhívta a figyelmet a szovjet és orosz hadászati doktrínák veszélyeire. Sutyagin kutatásai szerint az orosz hadsereg jelentős modernizációra szorul, az orosz hadászati doktrína pedig túlságosan agresszív, és egy potenciális konfliktusban az orosz hadsereg azonnal nukleáris fegyvereket vetne be.

Sutyagin kutatásai ugyanakkor felfedték az orosz hadiipar és hadsereg korrupciós ügyeit, és rámutattak a korrupt ügyletek és a szervezett bűnözés által okozott fenyegetésekre az orosz biztonsági szolgálatokban. Az orosz hatóságok azonban nem nézték jó szemmel ezeket a kutatásokat és publikációkat, mert azok kritikával illették a kormányzatot és a hadsereget, és az orosz hatóságok szerint olyan információkat is tartalmaztak, amelyek állami titkoknak minősültek.

Az orosz hatóságok azzal vádolták, hogy az angol nyelvű Power and Policy in Putin’s Russia című könyvében államtitkokat tett közzé, valamint hogy találkozott és adatokat adott át a CIA és a brit MI6 ügynökeinek. Sutyagin azonban mindvégig tagadta a vádakat. Szerinte az orosz hatóságoknak politikai motivációi voltak, mivel a kutatásai kényelmetlen tényeket tártak fel az orosz hadsereg és biztonsági szolgálatok működésével kapcsolatban.

Igor Sutyagin állítása szerint sosem adott át államtitkokat a nyugati hírszerző szolgálatoknak, és az általa publikált anyagok is csak nyilvánosan elérhető forrásokra alapozódtak. Az orosz hatóságok azonban azt állították, hogy Sutyagin a hadsereg és a hadiipar számos részletével kapcsolatos titkos információkat szolgáltatott a nyugati hírszerző szolgálatoknak, beleértve az atomrakéták és más fegyverrendszerek tervezését, fejlesztését és tesztelését is.

Mivel azonban az orosz igazságszolgáltatási rendszerben az állam bűnösnek nyilváníthatja azokat is, akik állítólag államtitkokat árultak el, anélkül, hogy bizonyítékot kellene felhozniuk a vádak alátámasztására, Sutyagin nem kapott igazságos tárgyalást. Sokan szerint az ügy politikailag motivált volt, és Sutyagin esete ismét rámutatott az orosz igazságszolgáltatási rendszer korlátaira és az emberi jogok védelmének hiányosságaira.

2004-ben Sutyagin kémkedés vádjával bűnösnek találták és 15 év börtönbüntetést kapott. Az ügy a Nyugat és Oroszország közötti feszültséget is növelte.

Sutyagin azonban végül 2010-ben szabadlábra került, amikor is cserébe az Egyesült Államok által letartóztatott orosz kém, Anna Chapman és más orosz kémek szabadon engedésével végrehajtottak egy kémcsere-ügyletet. Sutyagin azóta Finnországban él és dolgozik, és aktívan publikál az emberi jogok védelméről és a kémkedési ügyek igazságosságáról.

Ivan Safronov története:

Kommerszant és a Vedomosztyi lapok volt katonai szakírója és az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz vezérigazgatójának tanácsadója is volt. Számos botrányos cikket írt az évek során, amikor még újságíróként dolgozott. Az alábbiakban összegyűjtöttem néhányat a legbotrányosabb cikkeiből.

Safronov apja, Ivan Safronov, szintén a Kommerszantnál dolgozott a védelmi iparral foglalkozva, 2007-ben halt meg, miután kizuhant egy ablakból. A nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy öngyilkos lett, de néhányan megkérdőjelezték a hivatalos verziót, rámutatva, hogy halálakor egy Iránba és Szíriába irányuló titkos orosz fegyverszállításokról szóló történeten dolgozott. 

Az orosz haditengerészet megmentése (Kommerszant, 2008) – Ebben a cikkben Safronov azt állította, hogy az orosz haditengerészet alig képes felvenni a harcot az ellenséggel szemben, az orosz hadsereg elavult felszerelése miatt. Ez az állítás nagy felháborodást keltett az orosz kormányzatban.

Az orosz fegyverexport növekedése (Kommerszant, 2009) – Ebben a cikkben Safronov azt állította, hogy az orosz kormányzat túlzottan agresszívan próbálta növelni az orosz fegyverexportot, és hogy az orosz fegyverek gyakran kerülnek olyan országokba, amelyek emberi jogi visszaéléseket követnek el.

Az orosz haditengerészet modernizációja (Kommerszant, 2009) – Ebben a cikkben Safronov arról írt, hogy az orosz haditengerészet modernizációja túl lassú, és hogy az orosz hadsereg képtelen megfelelően felkészülni a modern hadviselésre.

Az orosz űrprogram botrányai (Kommerszant, 2011) – Ebben a cikkben Safronov azt állította, hogy az orosz űrprogramban számos botrány történt, például a rakéták nem megfelelő tesztelése, a pénzek eltűnése, korrupció.

2019 márciusában cikket közölt és azt állította, hogy az orosz kormány MiG-29 és Su-35 típusú repülőgépeket tervez eladni Egyiptomnak. A cikk azt is állította, hogy az orosz hadseregben dolgozó forrásai arra figyelmeztették Safronovot, hogy az értékesítésben Egyiptom csak proxy szerepet töltene be és valójában szíriai lázadóknak mennek majd a repülőgépek, mivel a szíriai lázadók használtak hasonló típusú repülőgépeket a harcban a kormányerők ellen. (megjegyzés: ha történet igaz, akkor ez egy komoly katonai erő lett volna a lázadók kezében, amivel a szíriai konfliktust könnyen eszkalálni lehetett volna, ez az EU-nak is sok gondot okozhatott volna pl. újabb bevándorlóhullámot indíthatott volna el, így az ukrajnai háború is könnyebb lett volna Oroszországnak – a szerkesztő )

Az orosz hatóságok azonnal reagáltak a cikkre, és Safronovot az államtitkok védelmének megsértésével vádolták meg. A cikk megjelenése után csaknem egy hónapig tartó nyomozás után Safronov ellen vádat emeltek, és börtönbüntetést is kaphatott volna, de az orosz bíróság végül felmentette a vádak alól. Az ügy hatalmas nemzetközi figyelmet kapott, és több ország is aggodalmát fejezte ki az orosz fegyverek szíriai lázadóknak történő eladása miatt.

2019 májusában Saferanovot menesztették a Kommerszanttól Valentina Matvijenkóról, az orosz parlament felsőházának elnökéről szóló történet miatt. A lap teljes politikai szekciója szolidaritásból lemondott. Később a Vedomosztihoz ment, amely az egyik utolsó független újság Oroszországban. Azután távozott, hogy áprilisban új megbízott főszerkesztőt neveztek ki, ami miatt tömegesen mondtak le az újságírók, akik attól tartottak, hogy az új szerkesztő cenzúrát hoz a lapra.

Safronov májusban a Roszkozmosznál, az orosz űrkutatási hivatalnál kapott állást a szervezet vezetőjének különleges tanácsadójaként.

2020-ban újra letartoztatták, hazaárulás és állami titkok kiszivárogtatásának vádjával. Arról, hogy Safronovot milyen titkok továbbadásával vádolják, nem érkezett azonnali információ. De már akkor felmerült, hogy az eset összefüggésbe hozható a Safronov által írt Kommerszant cikkével, amely arról szól, hogy Oroszország Szu-35-ös vadászgépeket ad el Egyiptomnak. ez a cikk 2019 márciusban jelent meg, és röviddel ezután törölték a honlapról. Az orosz sajtó arról számolt be, hogy Szafronovot az FSZB számos alkalommal kihallgatta, többek között az említett történettel kapcsolatban is.

Dmitrij Peszkov Putyin szóvivője szerint az eset nem kapcsolódik Safronov újságírói munkájához, a Roszkoszmosz pedig közleményt adott ki, amely szerint az nem kapcsolódik az ottani munkájához. Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz vezetője elmondta, hogy Szafronovnak az ügynökségnél végzett munkája során nem volt hozzáférése államtitokhoz. 

2022 szeptemberében titkosított bizonyítékok alapján bíróság elé állították. A Proekt által feltárt ügyiratok azonban azt mutatták, hogy az ellene indított ügyek nagy része a cikkeiben szereplő nyilvános adatokból és a külföldiekkel való állítólagos kapcsolatokból származott, amelyeket nem támasztott alá valós bizonyíték. Ennek ellenére a bírói testület gyors döntést hozott az ügyben, amely ügyvédje szerint az orosz újságírásban ijesztő hatást válthat ki, és megmutatta, hogy “a jó, legális újságírási munkaért hosszú időre börtönbe lehet kerülni”.

A bíróság Szafronovot 22 év börtönre és további két év próbaidőre ítélte, 2042-ben szabadulhat, a már eddig letöltött idő beszámítása miatt.

Safronovra a nyomozás során óriási nyomást gyakoroltak azért, hogy bűnösnek vallja magát. A végső tárgyaláson az ügyész 12 év börtönbüntetést javasolt neki akkor, ha beismerő vallomást tesz. ezt megtagadta és így az ügyészség 24 év börtönt kért rá. “Azt mondta nekik, hogy el vagytok tévedve” – mondta a Guardiannek Jevgenyij Szmirnov, Safronov ügyvédje.

„Mindannyian megéghetnek a pokolban” – mondta menyasszonya a tárgyalóteremben maradt végrehajtóinak a Mediazona tudósítója szerint.

A bírósági tárgyaláson több százan vettek részt. Néhányan sírtak és ölelkeztek a folyosókon és az utcán az ítélet felolvasása után. Amikor a tárgyalóterem kiürült, az egyik riporter félbeszakította a másikat, aki egy mondat egy részletére kérdezett rá: “Nem tudom. 22 éve hallottam, és abbahagytam a hallgatást.”

Orosz tisztviselők azt állították, hogy rajtakapták Safronovot „titkos és szigorúan titkos információk felkutatásán és összegyűjtésén… többek között Oroszország haditechnikai együttműködéséről a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének tagországaival, valamint a Közel-Keleten, Afrikában és a Balkán térségben”.

A védelem szerint a ok a perre a Szu-35-ös vadászgépek Egyiptomnak történő eladásának a meghiúsulása volt, ami az újságcikk miatt futott lékre, ami miatt az egyiptomi katonai vezetés tiltakozását fejezte ki Oroszországgal szemben. 

A legtöbb orosz független média nyilvános nyilatkozatot írt alá Safronov szabadon bocsátására. “Úgy gondoljuk, hogy ez a döntés igazságtalan és politikailag motivált. Az újságírás nem bűncselekmény.”

Safronov az ítélethirdetés előtt a bírósághoz intézett zárónyilatkozatában azt mondta: “Az egész világ látni fogja, hogy börtönbe akarnak zárni egy újságírót, aki cikkeket írt. Bűnös ítéletet hozni azt jelenti, hogy hosszú időre, ha nem is örökre lezárjuk a szólásszabadság témáját, mert nem lesz beszéd, nem lesz szabadság. Ha börtönben kell ülnöm, akkor becsülettel és méltósággal fogom letölteni a büntetésemet.”

„Ha én háborút terveznék, először a független hangokat némítanám el. Mi vagyunk a konfliktus első áldozatai” – mondta Galina Timcsenko, a rigai központtal működő orosz független hírportál, a Meduza alapítója az International Press Institute és a Presseclub Concordia által szervezett online beszélgetésen. Ennek témája az volt: van-e bármilyen túlélési esélye a független orosz sajtónak annak fényében, hogy a Kreml a korábbiaknál is sokkal szigorúbb sajtótörvényeket vezetett be az orosz-ukrán háború kapcsán?

Az orosz társadalom a cancel culture áldozatává vált

Timcsenko arra a kérdésre, hogy hatékony-e az orosz propagandaoldalak tiltása Nyugaton, vagy éppen az orosz Telegramon, azt válaszolta, hogy ez nem hatékony, és nem is ért vele egyet. „Tisztelettel kell bánnunk az olvasóinkkal, meg kell adnunk nekik a lehetőséget a választásra. Nem akarom lemásolni Putyin módszereit, és nem akarok semmilyen információt betiltani” – mondta.

Felmerült az is, hogy az összes orosz állampolgár diszkriminálva van Putyin háborúja miatt. Timcsenko szerint az egész orosz társadalom a „cancel culture” áldozatává vált, a diktatúra elől menekülő oroszok folyamatosan érzik a feléjük áramló gyűlöletet a külföldi hatóságok és a lakosság részéről. Megkérte a nyugati sajtót, hogy tudatosítsák olvasóikban: Oroszországban nincsenek független közvélemény-kutatások, nincs szabad sajtó, ezért nincs valós kép arról, hogy valójában hány orosz támogatja ezt a háborút. „Oroszország nagyobb Putyinnál, a Kremlnél vagy a hadseregnél. Én például félig ukrán vagyok, mégis kitaszítottá váltam” – magyarázta a Meduza vezetője.

Milyen forgatókönyvekkel számolhat tehát az orosz független sajtó? Timcsenkóék rossz, rosszabb és legrosszabb esettel számolnak. A legenyhébb (és éppen megtörténő) szankció az, ha blokkolják, ennél rosszabb, ha extremistának titulálják őket. A legrosszabb pedig természetesen a hazaárulás vádja, és az ezzel járó évtizedes börtönbüntetés. Martinov egyenesen odáig ment, hogy szerinte Oroszország hamarosan felhúzza a digitális vasfüggönyt, mert a hatalom is érzi, hogy a szelektív blokkolás nem hoz kielégítő eredményeket, és egyre több orosz szembesül az ukrán háború borzalmaival. VIA- HVG.hu

Az orosz kormány 2017-ben bevezetett egy törvényt, amely szigorúbb szabályokat alkalmaz a virtuális magánhálózatok (VPN) és proxy szerverek használatára vonatkozóan. Az új törvény értelmében az összes VPN és proxy szolgáltatásnak be kell regisztrálnia magát az orosz hatóságoknál, és együtt kell működnie a hatóságokkal, ha azok adatokat kérnek tőlük. A törvény célja az volt, hogy korlátozza az orosz állampolgárok hozzáférését az olyan oldalakhoz, amelyeket a kormány úgy ítélt meg, hogy károsak vagy veszélyesek az orosz nemzetbiztonságra vagy a társadalomra.

Az új szabályozás megakadályozta az orosz internet-felhasználókat abban, hogy az országon kívüli VPN és proxy szolgáltatásokat használjanak, ezáltal kikerüljék az orosz hatóságok által blokkolt oldalakat. Az orosz hatóságok már korábban is blokkolták olyan oldalak elérését, mint a Telegram, a LinkedIn és a Wikipedia, és az új törvény segített nekik a blokkolások hatékonyságának növelésében.

Az orosz VPN és proxy szolgáltatók nagy része együttműködött az új törvénnyel, míg mások elhagyták az országot, vagy leállították a szolgáltatásukat. Az orosz hatóságok a VPN és proxy szolgáltatók ellenőrzése során azt állítják, hogy céljuk nem a felhasználók figyelése vagy a szólásszabadság korlátozása, hanem az orosz állampolgárok biztonságának védelme. Azonban az aktivisták és a civil szervezetek továbbra is aggódnak az orosz hatóságok által bevezetett szigorúbb szabályozás miatt, és úgy vélik, hogy a törvény visszaélésre ad lehetőséget az orosz hatóságok részéről.

Az orosz hatóságok az elmúlt években számos weboldalt és online szolgáltatást korlátoztak az országban, többek között a következőket:

Facebook és Instagram: Az orosz hatóságok 2018-ban betiltották a Telegram üzenetküldő alkalmazást, mert a cég nem hajlandó megadni a hatóságoknak a felhasználók által küldött titkosított üzenetek dekódolásához szükséges kulcsot. Ezt követően az orosz hatóságok elkezdték blokkolni a Facebook és az Instagram oldalait is, mert a Telegramot használták a tiltott tartalmak terjesztésére.

LinkedIn: Az orosz hatóságok 2016-ban betiltották a LinkedIn üzleti közösségi oldalt, mert a cég nem hajlandó megadni az orosz hatóságoknak a felhasználói adatokat az országban lévő szervereken.

Wikipedia: Az orosz hatóságok 2015-ben és 2016-ban is blokkolták az orosz nyelvű Wikipédia oldalát, mert az oldalon állítólag olyan cikkek jelentek meg, amelyek sértették az orosz törvényeket.

Reddit: Az orosz hatóságok 2015-ben blokkolták az orosz nyelvű Reddit oldalát, mert az oldalon állítólag olyan tartalmak jelentek meg, amelyek a drogok és az alkohol fogyasztását ösztönözték.

Tumblr: Az orosz hatóságok 2016-ban blokkolták a Tumblr blogszolgáltatást, mert az oldalon állítólag olyan tartalmak jelentek meg, amelyek a kábítószerekkel és az öngyilkossággal kapcsolatosak voltak.

Vimeo: Az orosz hatóságok 2012-ben blokkolták a Vimeo videómegosztó oldalt, mert az oldalon állítólag olyan tartalmak jelentek meg, amelyek sértették az orosz törvényeket.

Az orosz hatóságok gyakran korlátozzák az olyan weboldalakat, amelyek kritikusak az orosz kormányra vagy az állami hatalommal szemben állnak. Az alábbiakban néhány kiemelkedő példa található:

Echo Moskvy – Ez az egyik legnagyobb független rádióállomás Oroszországban, amely gyakran közöl kritikus híreket és véleményeket a kormánnyal kapcsolatban. 2017-ben az orosz hatóságok blokkolták az Echo Moskvy weboldalát az Oroszországban használt szerverekre történő áttelepítésének megtagadása miatt.

Novaya Gazeta – Ez az egyik legismertebb független újság Oroszországban, amely gyakran közöl bíráló cikkeket a kormánnyal kapcsolatban. A lap az orosz hatóságok és az oroszországi hatóságok által támogatott csoportok által többször is támadások áldozata lett.

Meduza – Ez az egyik legnépszerűbb orosz hírportál, amely a kormánnyal kapcsolatos híreket, véleményeket és elemzéseket közöl. Az orosz hatóságok 2021-ben blokkolták a Meduza weboldalát, állítólag a cikkben található “tiltott információk” miatt.

BBC Russia – Az orosz hatóságok 2022-ben blokkolták a BBC Russia weboldalát, állítólag a portál által közzétett cikkek miatt, amelyek szerint az orosz hatóságok hackertámadásokat indítottak a világ számos országában.

Oroszországban kötelező applikációt vezettek be, az úgynevezett “Digitális Hitelesítési Rendszer” (Digital Authentication System, röviden DAS). A rendszer célja, hogy biztosítsa az állampolgárok és vállalatok azonosítását az online szolgáltatások használatakor.

Az orosz kormány 2019-ben adta ki a rendeletet, amely kötelezővé tette az összes új okostelefon, táblagép, laptop és más digitális eszköz előtelepítését az applikációval. Az új eszközök tulajdonosai kötelesek letölteni és regisztrálni a DAS-t, és az applikáció segítségével azonosítani magukat az online szolgáltatások igénybevételekor.

Az orosz hatóságok szerint a DAS használata biztonságosabbá teszi az online szolgáltatásokat, és védelmet nyújt az internetes csalásokkal és a kiberbűnözőkkel szemben. Azonban az applikáció használatát kritizálták jogvédők és digitális szabadságjogokat védő szervezetek, akik szerint az új rendszer lehetőséget teremt az orosz hatóságoknak a felügyeletre és a felhasználók adatvédelmének megsértésére.

Az orosz hatóságok azzal érveltek, hogy a DAS nem engedélyezi a felhasználók online tevékenységének figyelemmel kísérését, és csak az azonosítási folyamatot szolgálja. Azonban az applikáció telepítésekor a felhasználóknak hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy az orosz hatóságok hozzáférjenek a személyes adataikhoz, ami további aggodalmakat váltott ki a digitális szabadságjogok védelmezői körében.

Az Egyesült Államokban több weboldal is betiltásra került az elmúlt évek során különböző okok miatt. A leggyakoribb ok a jogi okokból adódó betiltás volt, amikor a weboldalak megsértették az amerikai törvényeket, például a szerzői jogot vagy a szellemi tulajdont védő törvényeket.

Az alábbiakban néhány példa található az Egyesült Államokban betiltott weboldalakra:

The Pirate Bay – A világ egyik legnagyobb torrent oldala, amelyet a szerzői jogi védelmet biztosító törvények megsértése miatt betiltottak az USA-ban.

Wikileaks – Az oldal a világ különböző országaiból származó bizalmas dokumentumokat tett közzé, amelyek politikai és diplomáciai botrányokat okoztak. Az USA-ban történt kiszivárogtatások miatt az oldal az Egyesült Államokban is betiltásra került.

Silk Road – Az interneten keresztül működő feketepiac volt, amely illegális drogokat és fegyvereket értékesített. Az oldalt megszüntették, és alapítóját letartóztatták.

Ashley Madison – Az oldal azután került a figyelem középpontjába, hogy hackerek feltörték és nyilvánosságra hozták a felhasználók adatait. Az oldal az USA-ban is betiltásra került.

Megaupload – A fájlmegosztó oldalt azért tiltották be, mert állítólag jelentős mennyiségű szerzői jogi védelem alatt álló tartalmat osztottak meg rajta.

Az Egyesült Államokban számos újságíró és szerkesztőt ítéltek már el politikai okokból vagy a szólásszabadság korlátozása céljából. Néhány ismert példa:

James Risen: Az amerikai Pulitzer-díjas újságíró a The New York Times munkatársa volt. Risen az amerikai kormány titkos adatgyűjtési programjairól írt cikkeket, amelyek állítása szerint az amerikai alkotmány számos jogát sértették. Az ügy miatt a szövetségi hatóságok hosszú peres eljárást folytattak Risen ellen, és végül megpróbálták kényszeríteni, hogy árulja el forrásait. Risen azonban védte a forrásvédelmet, és az ügyben hosszú ideig küzdött. Végül a bíróság elrendelte, hogy Risennek nem kell tanúskodnia a forrásai kilétével kapcsolatban.

Chelsea Manning: Az amerikai katona, aki korábban Bradley Manning néven szolgált, a WikiLeaksnek szivárogtatott ki több százezer titkos amerikai dokumentumot és videót. Az általa kiszivárogtatott anyagok között voltak olyanok, amelyek a Guantánamo-börtönben történtekre, valamint az amerikai hadsereg iraki és afganisztáni tevékenységeire vonatkoztak. Manning letartóztatását követően hosszú ideig kényszergyógykezelés alatt állt, majd a kiszivárogtatások miatt katonai bíróság előtt állt. 2013-ban Manning-t 35 évi börtönbüntetésre ítélték, azonban Barack Obama elnök 2017-ben részleges kegyelmet adott neki, amely lehetővé tette szabadulását.

Barrett Brown: Az amerikai újságíró a közismert hackercsoport, az Anonymous aktivistája volt, és azokat a titkos dokumentumokat publikálta, amelyeket az amerikai kormány kibertámadásokkal szerezte meg. Brown cikkei és blogbejegyzései miatt letartóztatták, és a szövetségi hatóságok több vádpontban is felelőssé tették azért, hogy segített a hackercsoportnak. Végül Brown 63 hónapos börtönbüntetést kapott, amelyet 2016-ban szabadlábra helyeztek. Brown esete a források védelmének fontosságát is kiemeli, mivel a hatóságok megpróbálták kényszeríteni arra, hogy árulja el forrásait. Brown azonban végig védelmezte a forrásvédelmet.