403-blogKülföldi hírekTudomány

…Facebook…

Tényleg nem érti a világ még mindig, hogy mit akar csinálni a Zuckerberg?

2020 december kilencedikén publikálta a NY-Times, hogy a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság és még több mint 40 állam azzal vádolta a Facebookot, hogy felvásárolta riválisait, illegális squash verseny érdekében, és az ügyletek felszámolását szorgalmazták..

Több mint 18 hónapig vizsgálták a céget és azt mondták, hogy a Facebook felvásárlásai megszüntették a piaci versenyt… különös tekintetet fordítottak az Instagrammra,  amit 1 milliárd dollárért vettek meg 2012-ben, és a két évvel később megvásárolt WhatsAppra, amit pedig 19 milliárd dollárért szereztek meg. 

Ezen megállapodások óta az Instagram és a WhatsApp népszerűsége megugrott, így a Facebook irányíthatja a világ három legnépszerűbb közösségi média- és üzenetküldő alkalmazását. NYT

Miután a fecebook megvásárolta a whatsappot, kötelezővé akarta tenni az új adatkezelési nyilatkozatának az elfogadását feb. nyolcadikáig, ez elég komoly felháborodást keltett, így a facebook reagált, de NEM ÁTÍRTÁK AZT, HANEM ELHALASZTOTTÁK A DÁTUMOT… – Azt gondolom ezzel tényleg hülyének néznek mindenkit… Tényleg az a feltevés, hogy az emberek úgy működnek, hogy a májusig való elhalasztást pozitív fejleményként fogják fel ebben a sztoriban? – legalábbis Zuckerberg úgy tűnik így gondolja…

A lényeg, hogy a WhatsApp frissítette a felhasználói adatok kezelésére vonatkozó adatvédelmi irányelveit. Melyek szerint az alkalmazást felhasználók adatait meg fogják osztani Facebookkal, ha ebbe nem egyeznek majd bele a felhasználók, akkor nem használhatják majd tovább az alkalmazást. Az adatvédelmi irányelvek szerint a felhasználói adatok több Facebook céggel is (3. féllel)  meg fogják osztani pl. a Facebook Payments-el, Onavo-val, Facebook Technologies-zel és a CrowdTangle-lel. Az adatok még abban az esetben is megosztásra kerülnek, ha a felhasználónak nincs is Facebook fiókja és még soha nem is használta Zuckerberg közösségi oldalát. A cég elmondása szerint, többek között a marketing tevékenységeinek elősegítése miatt van szükség az adatgyűjtésre. Kötelező lesz megosztani a fiókregisztrációs és tranzakciós adatokat, kapcsolati információkat (feltehetően ezek a névjegyek ill. tel számok) a helyadatokat, valamint a mobileszközre vonatkozó adatokat (ez nagyon sokszínű lehet, itt a közelben lévő wifi kapcsolatok nevei, GPS koordináták is szerepelnek a listán)…

Sacha Baron Cohen színész-komikus-író már tavaly novemberben a történelem legnagyobb propagandagépezetének nevezte a Facebookot, most pedig a Twitterére tett ki egy képet, amin Zuckerberg római császárként pózol. A képhez azt írta, hogy

Nem hagyjuk, hogy egy ember kezében legyen 2,5 milliárd ember vízfogyasztása, nem hagyjuk, hogy egy ember kezében legyen 2,5 milliárd ember áramfogyasztása, akkor hogy hagyhatjuk, hogy egy ember kezében legyen, hogy milyen információk jutnak el 2,5 milliárd emberhez? A Facebookot a kormányoknak kell szabályoznia, nem egy császárnak!

A bejegyzést nem sokkal később a Tesla alapítója, Elon Musk is megosztotta a Twitterén, annyival egészítette ki, hogy a Facebook béna, és odarakta a #DeleteFacebook hashtaget, amivel arra buzdította követőit, hogy hagyják ott a közösségi oldalt. Adta közzé az index.hu 

A whtsapp adatvédelmi nyilatkozatát itt tudod elolvasni. Néhány dolog, amit a Whatsapp már most is csinál – ha elfogadtad az új adatvédelmi nyilatkozat, ha nem…

Ön rendszeresen rendelkezésünkre bocsátja a mobiltelefonja címjegyzékében szereplő telefonszámokat, ideértve a saját Szolgáltatásaink felhasználóit és az Ön egyéb kontaktjait is. 

Míg az üzenetek képeket, vagy hanghívásokat, minimum 30 napig tárolja a whatsapp, addig a statisztikai és logfileok tárolási ideje már nincs benne a szabályzatban, tehát azokat nagy valószínűséggel sohasem törlik ki. De miért is tennék? – hiszen ezek alapján tudják feltérképezni az interaktivitásokat és azt, hogy ki milyen véleményen van egy adott témában és azt is, hogy hogy változik az emberek véleménye – ez profilozható a szokásaik alapján.

  • Helyadatok. Gyűjtjük az eszköz helyadatait, ha Ön használja a helymeghatározási funkciókat, például Ön úgy dönt, hogy megosztja tartózkodási helyét a kontaktjaival, megtekinti a közelben lévő vagy mások által Önnel megosztott helyeket, valamint diagnosztikai és hibaelhárítás célokra, amennyiben Önnek problémája van az alkalmazás helymeghatározási funkcióival. Többféle technológiát használunk a hely meghatározásához, ideértve az IP-címet, a GPS- és a Bluetooth-jeleket, valamint a közeli WIFI-elérési pontok, jeladók és mobilhálózati adótornyok információit.

…Cookie-kat használhatunk annak megértéséhez, hogy mely Súgó-oldalunk a legnépszerűbb, és hogy Szolgáltatásainkkal kapcsolatban releváns tartalmat mutassunk Önnek. Ezen túlmenően cookie-kat használhatunk arra a célra, hogy megjegyezzük az Ön választásait, mint például a nyelvi beállításait, hogy így biztonságosabb élményt nyújtsunk Önnek, vagy más módon testre szabjuk Szolgáltatásainkat az Ön részére…

…Mi a Facebook-vállalatok egyike vagyunk. Facebook-vállalat lévén a WhatsApp információkat kap a Facebook-vállalatoktól és oszt meg velük. A tőlük kapott információkat felhasználhatjuk, és ők is felhasználhatják az általunk megosztott információkat Szolgáltatásaink, valamint az ő kínálatuk üzemeltetésére, nyújtására, továbbfejlesztésére, megértésére, testre szabására, támogatására és értékesítésére. Ennek részét képezik az alábbiak: segítségnyújtás az infrastruktúra és a megjelenítési rendszerek továbbfejlesztéséhez, annak megértése, hogyan veszik igénybe Szolgáltatásainkat és az ő szolgáltatásaikat, segítségnyújtás abban, hogy lehetőséget biztosítsunk Önnek a vállalkozásokkal való kapcsolatfelvételre és a rendszerek biztonságossá tétele. A kéretlen tartalmakkal, a fenyegetésekkel, a visszaélésekkel vagy a jogsértő tevékenységekkel szembeni fellépés, valamint a biztonság és a védelem érdekében is megosztunk információkat a Facebook-vállalatok termékei között. A WhatsApp-üzeneteket azonban nem osztjuk meg a Facebookon, hogy mások is láthassák. A Facebook valójában csak arra a célra használja fel az Ön WhatsApp-üzeneteit, hogy segítséget nyújtson nekünk Szolgáltatásaink üzemeltetéséhez és nyújtásához…

…A szokásos Szolgáltatásnyújtás során nem őrizzük meg az üzeneteit. Miután üzeneteit (ideértve csevegéseit, fényképeit, videóit, hangüzeneteit, fájljait és helymegosztási információit) kézbesítettük, töröljük azokat szervereinkről…. …Az Ön üzeneteit a saját készüléke tárolja. Ha egy üzenetet nem lehet azonnal kézbesíteni (például mert Ön offline), legfeljebb 30 napig megőrizhetjük azt szervereinken, miközben próbálkozunk a kézbesítésével…

“…Az Ön üzeneteit a saját készüléke tárolja…” – talán a helyes megfogalmazás (ami nem félrevezető) az lenne, hogy a “saját készüléke is(!) tárolja”…

…Többféle technológiát használunk a hely meghatározásához, ideértve az IP-címet, a GPS- és a Bluetooth-jeleket, valamint a közeli WIFI-elérési pontok, jeladók és mobilhálózati adótornyok információit….

…Ön és azok az emberek, akikkel üzenetet vált, az alkalmazásunk 2016. április 2. után kiadott verzióját használják. A végpontok közötti titkosítás azt jelenti, hogy az Ön üzeneteit titkosítjuk, hogy se mi, se külső felek ne tudják elolvasni őket… 

Tényleg azt akarják itt mondani, hogy a titkosítási kulcsokhoz nem férnek hozzá – amit az az app generál – ami hozzáfér a fényképeimhez, a címlistámhoz, meg a körülöttem lévő wifi hálózatok adataihoz és a GPS koordinátáimhoz? Ez azért hihetetlen egy kicsit nem?

Tokosítással ugyan, de az adatok nem közvetlenül futnak a felhasználók között, hanem “kitérőt” tesznek a szerverek felé…

Via
IndexNewYorkTimes
Címkék
Back to top button
Close
Close