403-blogGazdaságKülföldi hírekTudomány

Német Lynx harckocsikat fogunk gyártani a Rheinmetall céggel Magyarországon.

Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására alapít vegyesvállalatot a német Rheinmetall céggel a magyar állam a honvédség NATO-vállalásainak teljesítése érdekében – közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága hétfőn az MTI-vel. Közleményük szerint a magyar kormány a hadiipar fejlesztésének legjelentősebb, több mint kétmilliárd euró értékű programját indította el azzal a megállapodással, amelyet hétfőn írtak alá a németországi Unterlüssben. A Rheinmetall európai védelmi ipari óriáscég és a magyar állam közötti együttműködés keretében a felek vegyesvállalatot és gyártóüzemet alapítanak a legkorszerűbb Lynx gyalogsági harcjárművek gyártására Magyarországon.
Ezzel Magyarország az első olyan NATO- és EU-tagállam, amely a düsseldorfi székhelyű cég új fejlesztésű, innovatív terméke mellett döntött az előzetes piackutatások után.

A lépés központi eleme a folyamatban lévő honvédelmi és haderőfejlesztési programnak, amelynek célja, hogy a honvédség mihamarabb világszínvonalú haderővé váljék és ezzel hozzájáruljon az euroatlanti térség biztonsági kihívásainak kezeléséhez – írták.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos közös közleményében azt hangsúlyozta: Magyarország a NATO-nak tett vállalásai részeként helyreállítja szárazföldi haderejének nehézfegyverzetét.
“A harckocsikat és a tüzérséget követően rövidesen a képességcsomag gerincét alkotó gyalogsági harcjárművekre kerül sor” – fogalmaztak, hozzátéve: kategóriájában a legkorszerűbb típusként a Lynx bizonyult alkalmasnak arra, hogy az elkövetkező évtizedekben ezt a központi szerepet betöltse a honvédség eszközparkjában.
Megjegyezték azt is, hogy ez az együttműködés többet jelent, mint haditechnikai modernizációt, partnerséget egy vezető európai nagyvállalattal, mely a magyar hadiipar helyreállítását, ezáltal a magyar ipari portfolió szélesítését is szolgálja.
A közlemény szerint Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmazott: “büszkék vagyunk arra is, hogy jelentős mértékben hozzájárulhatunk Magyarország védelmi technológiai képességeinek bővítéséhez a helyi iparral együttműködésben. Várakozással tekintünk magyar barátainkkal és partnereinkkel folytatott közös munka elé és mindent megteszünk a vállalkozás hosszú távú sikere érdekében” – olvasható a közleményben.

Ausztrália is megrendelő lehet

A Rheinmetall pályázott a  Lynx harci járműveivel az ausztrál védelmi minisztérium által kiírt “LAND 400 Phase 3” programjára, amelynek pályázati felhívását 2018. augusztus 24-én bocsátották ki. A Land 400 Phase 3 keretein belül fogják leváltani az ausztrál hadsereg M113AS4 páncélozott hordozóit (APC-k) ez legfeljebb 450 modern gyalogos harci járművet (IFV) és 17 manővert támogató járművet jelent.

2019. szeptember közepén, A Rheinmetall Lynx KF41 gyalogos harci járműjét (IFV) és Hanwha Redback K21 IFV-jét is kiválasztották a Land 400 Phase 3 esetleges befutójára. 2022-ben várhatóan kiderül, hogy az ausztrál kormánynál ki lesz a befutó, ezt követően a kiválasztott platform várhatóan 2024–2025-ben megkezdheti működését Ausztráliában, míg a végső , teljes arzenál beüzemelését 2030–2031-re várják.
A Rheinmetall további 117 egyéb járművel pályázik még a Land 400 program keretein belül.

Csehország is kacsingat Rheinmetall termékeire, 2017-ben Csehországban bemutatták a KF-31-et, mivel csehek régi eszközeinek fejlesztése nagyon sokba kerülne, célszerűnek látják a teljes állományfrissítést. Az USA is kért ajánlatot több cégtől is, köztük Rheinmetall-tól. Bár a 2019-ben nem sikerült bemutatni az USA-nak, bürokráciai problémák adódtak, de ettől függetlenül úgy tűnik, hogy az amerikaiak is érdeklődnek a KF41 után.

2018-ban megjelentek a KF41-ek Katari Állam katonai rendőrségének a kötelékében.

2018 decemberében Katari Katonai Rendőrség (MP) jelöltésével jelentek meg álcázottan az egyéni Lynx KF41-ek, az éves nemzeti ünnepség felvonulásán. Rheinmetall nem volt hajlandó kommentálni a jármű jelenlétének jellegét a felvonuláson, további információkat nem közöltek a  járművek jelenlétével kapcsolatban.

Címkék
Back to top button
Close
Close