403-blogGazdaságTudomány

51 millió forintot loptak el egy budapesti házaspártól, egy ingyenesen letölthető Trojai-vírussal…

Egy sima Trojai-vírussal loptak el 51 Millió forintot egy szerencsétlenül járt családtól. Mivel a trójai alkalmazás ingyenesen letölthető, ezért gyakorlatilag nem kellet semmiféle informatikai tudás a lopás végrehajtásához. 🙁

A windows rendszeren lehetőleg ne tároljunk banki jelszavakat, sem a telefonunkban, akkor nagyon nehéz ezeket a “trükköket” kivitelezni.

Kirívóan kedvező lakáshirdetéssel húztak csőbe egy budapesti családot, akik egész életük megtakarítását veszették el egy szempillantás alatt. A szélhámosok gondosan összehangolt lépésekkel, adathalászattal és SIM-cserés átveréssel szereztek hozzáférést a család bankszámlájához, ahonnan 51 millió forintot emeltek le. Noha a pórul járt házaspár is óvatlan volt, a történtek a Telekom felelősségét is felvethetik. A rendőrség nyomoz, az OTP Bank kivizsgálta az ügyet, és kártalanította ügyfeleit.
Valószínűleg soha nem felejti el az idei húsvétot az a budapesti házaspár, amelyik számára az ünnepi hétvége után derült ki, hogy megfosztották őket életük összes megtakarításuktól.

Olyan szélhámosok áldozatai lettek, akik egy egyre elterjedtebb csalási módszerrel lopták el a család évtizedeken át összespórolt 51 millió forintját. A csalók összehangolt lépésekkel szereztek hozzáférést a házaspár húsz éve működő családi vállalkozásának bankszámlájához, és úgy utalták el arról az összes pénzt, hogy erről napokig még csak nem is értesültek a tulajdonosok.

A házaspár a fiuknak keresett eladó lakást Budapest belvárosában, amikor egy VI. kerületi ingatlan hirdetésére bukkantak az egyik legnagyobb hirdetési portálon. Noha a Zichy Jenő utcában 30 millió forintért kínált, 88 négyzetméteres, felújított lakás ára már-már túlságosan kedvezőnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen, a család mégis felvette a kapcsolatot a hirdetővel.

Az ingatlan tulajdonosának testvéreként bemutatkozó férfi megnyerő stílusban adta elő, hogy a külföldön élő fivérének nincs már szüksége a lakásra, ezért adja el. Azt mondta, a férfi a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások okán húsvét előtt érkezik haza autóval Angliából, és akkor tudja megmutatni a lakást. Addig is e-mailen tud küldeni további fotókat a lakásról.

A történet nem egyedi, nemrég hasonló mesével húztak csőbe egy szegedi férfit, akitől – mint megírtuk – 30 millió forintot tudtak ellopni, ő az V. kerületben talált egy kirívóan kedvező áron kínált lakást:

Ingyenesen letölthető trójai faló
A fotók nem sokára érkeztek is, de nem csak azok. A levél egy számukra ismeretlen programot is tartalmazott, amire óvatlanul rákattintottak. Ez az AnyDesk nevű szoftver volt, amelynek segítségével távolról, közvetlenül fértek hozzá a csalók a házaspár számítógépének teljes tartalmához, köztük a gépen tárolt céges iratokhoz, elmentett felhasználónevekhez és jelszavakhoz. Az AnyDesk egyébként egy ingyenesen letölthető program, ami egyéni felhasználásra hasznos lehet, ám ez az eset is jól mutatja, hogy milyen veszélyeket rejt.

A számítógépen talált céges dokumentumok – mint később kiderült – nagyon fontosak voltak a csalóknak. Ahhoz ugyanis, hogy hozzá tudjanak férni a házaspár vállalkozásának bankszámlájához a hitelintézet internetes felületén, az ahhoz tartozó jelszavak mellett másra is szükségük volt. A kétlépcsős azonosítás miatt a bank által SMS-ben küldött kódok is kellettek a belépéshez. Ehhez pedig arra a telefonra is szükségük volt, amit a számlához rendeltek. A családnak a Telekomnál több mobiltelefon-előfizetése is van, ám azokat a vállalkozásuk nevére kötötték, ezt használták ki a tolvajok.

A megszerzett céges aláírási címpéldánnyal egyszerűen besétáltak a budapesti Westend bevásárlóközpont Telekom-üzletébe, és családi vállalkozás nevében igényeltek három új telefonkártyát, mondván, új készülékeket vásároltak, amikhez kisebb méretű SIM-kártyákra van szükségük. Sikerrel jártak, három új kártyát aktivált a Telekom a csalók számára, ezzel párhuzamosan mindhárom céges telefont lekapcsolták a hálózatról.

Telekom: csak műszaki hiba
A történtekkel egy időben a családfő épp telefonon beszélt, amikor egyszer csak megszakadt a vonal, hívást ezután már nem is tudott indítani. Ugyanez történt a másik két telefonnal is, mindegyik azt jelezte ki, hogy a SIM-kártyák nem csatlakoznak a hálózathoz, ezért azonnal megkeresték a Telekomot. Az ügyfélszolgálaton a hiba bejelentésekor arról érdeklődtek a tulajdonosoknál, hogy hol tartózkodnak. Amikor jelezték, hogy a X. kerületben, a Telekom ügyintézője azt közölte velük, hogy a rendszerük szerint műszaki probléma van Kőbányán, vélhetően ez lehet a hiba oka.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy ekkor már megtörtént a SIM-kártyák cseréje, amit nyilvánvalóan a Telekom rendszerében is rögzítettek, a házaspár ennek ellenére nem kapott arról tájékoztatást, hogy e csere miatt nem működnek a telefonok.

Pedig ez volt az a kulcsfontosságú pillanat, amikor még meg lehetett volna akadályozni a lopást. Ha az ügyintéző jelezte volna, hogy a kártyacserék miatt lehet probléma, kiderülhetett volna, hogy nem a házaspár kezdeményezte azt, hanem illetéktelenek intézkedtek a nevükben, és az új kártyákat azonnal le lehetett volna tiltani. Írja a 24.hu

Mielőtt még arra gondolnánk, hogy a Telekom megakadályozhatta volna a lopást, érdemes elolvasni azt a cikkünket melyben publikáltuk, hogy egy cca. 10 dolláros eszközzel leklónozható bárkinek a telefonja. Tehát ha a tolvajok egy kicsit is jártasabbak akkor ezt is megcsinálhatták volna, így a Telekom teljesen tehetetlen lett volna.

 

Via
24.hu
Címkék
Back to top button
Close
Close