403-blogKülföldi hírek

D. Trump évértékelőt tartott, elkezdődött a 2020-as kampány.

Az évértékelő kisebb botrányokkal volt ugyan tarkítva, de mindent összevetve sikeresnek mondható. Nancy Pelosi demokrata párti házelnök hiába nyújtotta kezét Trump-nak, az nem fogadta el és nem fogtak végül kezet. Majd Pelosi az elnök beszédének végén, amikor Trump éppen azt mondta, hogy “Isten áldja meg Amerikát”, felállt, és látványosan széttépte Trump beszédének szövegét.

Az évértékelő beszéd ünnepélyes eseményén a kongresszusi politikusok mellett kormánytagok, a legfelsőbb bíróság bírái, és amerikai közéleti személyiségek is részt vettek. Néhány demokrata párti politikusnő, a múlt század elején a nők jogait követelő szüfrazsett-mozgalom fehér ruhájába öltözve várta az évértékelő beszédet.

Az elnök megemlítette Venezuelát is. A “szocializmust” 2 témában is felhozta, egyszer a diktatúrákkal kapcsolatban, egyszer pedig az Obama féle egészségügyi reformokra utalva is. Tehát várhatóan ez lesz majd az egyik kampány eleme is republikánusoknak a demokratákkal szemben, lehetséges talán az is, hogy a kampány során megpróbálnak majd párhuzamot sugallni a demokrata törekvések és a szocializmus között. A venezuelai vendéget a politikusok tapsviharral üdvözölték. Trump úgy mutatta be Guaidót, mint Venezuela törvényes átmeneti elnökét. Míg szocialista diktátornak, zsarnoknak nevezve Nicolás Maduro venezuelai elnököt, kijelentette, hogy Juan Guaidó Venezuela legitim elnöke. Az amerikai elnök kihangsúlyozta, hogy “a szocializmus tönkreteszi a nemzeteket, míg a szabadság egységbe forrasztja a lelkeket”.

Szintén várhatjuk majd kampányelemként a munkahelyek teremtését is, kijelentette azt is hogy az USA az energetikában önellátó lett, 12 ezer új termelőüzem létesült, miközben az előző elnök, Barack Obama kormányzata idején 60 ezer termelőüzem szűnt meg.

Elhangoztak a klasszikus republikánus kampányelemek is, melyeket szintén nagy eséllyel viszontláthatunk még ebben az éveben a kormánypártiak kampánya folyamán. A gazdasági fellendülésről beszélt, a határok védelmét is megemlítette és azt, hogy a hadsereget újraépítették. Külön kitért Obama politikájára a Kubával, Venezuelával, Nicaraguával kapcsolatban és kijelentette, hogy a mostani republikánus kormány támogatja a demokráciára való törekvéseiket ezeknek az országoknak, utalva rá, hogy Obama itt rossz politikát folytatott.

Kitért a családok támogatására, ami szintén kampányeleme lesz majd nagy valószínűséggel a republikánusoknak. Természetesen a kereszténységet is megszólította és feltehetően ez az elem sem maradhat majd ki a klasszikus republikánus kampányból, “Függetlenül attól, hogy republikánusok, demokraták vagy függetlenek vagyunk-e, abban nyilván mindannyian egyet kell értenünk, hogy minden emberi élet Isten megszentelt ajándéka” – mondta. Miközben felhívta a figyelmet arra, hogy nemrégiben írt alá egy törvényt, amely a szövetségi hivataloknál és szervezeteknél dolgozók fizetett szülési szabadságáról szól.

Természetesen kitért Iránra is és megemlíttette, hogy nem csak az atomprogrammal, hanem az Irán által támogatott terrorizmussal is gond van, majd utalt rá, hogy Irán gazdasága az USA segítségére szorul, de ahhoz kérniük kell ezt az irániaknak, hogy meg is kaphassák.

Mindent összevetve az évértékelő beszéde kiváló volt az elnöknek, a ceremónia végén többen gratuláltak is neki a kézfogásokkor a többek között azt, hogy “hihetetlen”, “elképesztően jó beszéd volt” stb. mondták neki.

Címkék
Back to top button
Close
Close