Színház  

A színművészt másfél hónappal ezelőtt mentő szállította kórházba az Operettszínházból, de szombaton  

Földes László sehová nem tartozik, ezért mindkét fél számára gyanús. Nemrég mutatta be legújabb zené 

A végén úgy érezhetjük, mintha egy sokat megélt, mégis légies nőalak simított volna végig az arcunko 

Hogyan lett Andersen Hókirálynőjéből sHÓwKRÁLYNŐ Békéscsabán? Merő László, az előadás rendezője ezt  

Náray Erika Klem Viktor rendezésében kelti életre az egykori izraeli popdívát a Kálmán Imre Teátrum  

Simon Balázs Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című meséjét állítja színpadra a Budaörsi Latinovit 

Az elismerést Csombor Teréz, Homonnai Katalin, Nagy Zoltán és Bicskei István színművészek érdemelték 

A fokozott érdeklődés miatt a négy előzetesen meghirdetett előadás mellett egy újabb időpontban is m 

A rendező a tavalyi Háztűznéző után egy újabb orosz szatírát állított színpadra, amelynek a nyilai e 

Miért állítja éppen most színpadra az általa írt és 1997-ben bemutatott Díszelőadást, és miért ő ját 

A közismert és közkedvelt zenekar a Budapest Kongresszusi központban köszönti az Újévet január 1-én, 

Háy János megrendítő történetét Pallai Mara adja elő Hoffer Károly rendezésében. [...] Bővebben!  

Benedekffy Katalin színész, operaénekes elmesélte, hogyan jutott el egy ágybérletből végül a világ s 

Góbi Rita, Lábán-díjas koreográfus Ül, áll, fekszik címmel, Fekete Ágnes főszereplésével 1-3 éves gy 

David Ives kortárs amerikai szerző szenvedélyeink normalitásának határait feszegető darabját Vénusz  

A Színházi Kritikusok Céhének új elnöke szerint manapság különösen fontos, hogy a független civil sz 

A Férfi és a Nő örök szerelmét és vágyát ezúttal Kakasy Dóra és Bercsényi Péter idézi meg Fodor Anna 

A budapesti Katona színésznője Pintér Béla és a legutóbb kapott díja mellett arról is beszélt a Desz 

Idén Kurta Nikés és Borgula András főztjének megvásárlásával támogathatjuk a mélyszegénységben élőke 

Az elismerést Kubik Anna ás Papp Zoltán színművészek adják át a Bajor Gizi Színészmúzeumban, decembe